A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

khm....
) Olyan országoktól beszerezve az eszközöket, akik nem támasztanak külpolitikai elvárásokat hazánkkal szemben.

Szóval a fenti két ország eleve kiesett:)9

más:
.
Van egy olyan szabály Magyarországon, hogy ha egy képviselő kérdez valamit egy minisztertől, akkor arra válaszolni kell.

Harangozó Tamás MSZP-s képviselő nemrégiben azt kérdezte Simicskó István honvédelmi minisztertől, hogyan sikerült az év elején meghirdetett toborzás, hányan jelentkeztek katonának, hányan bizonyultak alkalmasnak közülük és hány fővel kötött szerződést a honvédség.

Simicskó István formailag válaszolt, hiszen írt valamit határidőre. Csak éppen egyik adatot sem árulta el. Szó szerint ezt írta:

Tisztelt Képviselő Úr!

A széles nyilvánosságnak nyújtott rendszeres és korrekt tájékoztatásainkból remélhetőleg Ön — mint a honvédelem ügye iránt elkötelezett képviselő — is értesült arról, hogy a Magyar Honvédség toborzó kampánya elindult. Az elvégzett munka eredményei pedig magukért beszélnek. Úgy gondolom, hogy azt a célkitűzést, amelyet magunk elé állítottunk szakmai és össznemzeti összefogással képesek vagyunk elérni.

Simicskó István (öltönyben) Benkő Tibor vezérezredessel egy fegyvert tekint meg.Fotó: Illyés Tibor/MTI
A képviselő egyébként megkérdezte Pintér Sándor belügyminisztert is, hogy a határvadászok toborzása hogyan sikerült. Pintér képesnek bizonyult válaszolni a kérdésekre. Abból kiderül, hogy tavaly augusztus 24. óta 3666-an jelentkeztek, 1422-en bizonyultak alkalmasnak és 1132-en álltak szolgálatba közülü
k.
Azért 1132 határvadász az nem kevés szerintem, a kérdés, milyen technika van alattuk. Mi anno '94-ben összesen voltunk kb 350en Nagykanizsán, plusz kb 50en voltak még Letenyén. Volt Rábánk, Níva, PSZH, GAZ-66 meg "hatos IFA". Mondjuk ma már PSZH helyett jó lenne valami Pick-up, tetején valami nehéz géppuskával. de pl 2-3 hőkamerás MD500ast is eltudnék képzelni nekik. De én nem értek hozzá.
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Amit én reálisnak látok, hogy az amikról megvenni lekonzervált állapotban lévő felszerelést kb egy hadosztály számára (valamilyen modernizált M60 tankok, M113 szállítók, M109 SPG, Huhey és Chinook helik stb. stb.)
Ha egy csomagban lennének, akkor jelentősen lehetne alkudni az áron.
Hallod Mack, már ígyis van elég hagyományőrző klub az országban, csak nem a vietnámi háborút akarod eljátszatni a sereggel?
 
khm....
) Olyan országoktól beszerezve az eszközöket, akik nem támasztanak külpolitikai elvárásokat hazánkkal szemben.

Szóval a fenti két ország eleve kiesett:)9

más:
.
Van egy olyan szabály Magyarországon, hogy ha egy képviselő kérdez valamit egy minisztertől, akkor arra válaszolni kell.

Harangozó Tamás MSZP-s képviselő nemrégiben azt kérdezte Simicskó István honvédelmi minisztertől, hogyan sikerült az év elején meghirdetett toborzás, hányan jelentkeztek katonának, hányan bizonyultak alkalmasnak közülük és hány fővel kötött szerződést a honvédség.

Simicskó István formailag válaszolt, hiszen írt valamit határidőre. Csak éppen egyik adatot sem árulta el. Szó szerint ezt írta:

Tisztelt Képviselő Úr!

A széles nyilvánosságnak nyújtott rendszeres és korrekt tájékoztatásainkból remélhetőleg Ön — mint a honvédelem ügye iránt elkötelezett képviselő — is értesült arról, hogy a Magyar Honvédség toborzó kampánya elindult. Az elvégzett munka eredményei pedig magukért beszélnek. Úgy gondolom, hogy azt a célkitűzést, amelyet magunk elé állítottunk szakmai és össznemzeti összefogással képesek vagyunk elérni.

Simicskó István (öltönyben) Benkő Tibor vezérezredessel egy fegyvert tekint meg.Fotó: Illyés Tibor/MTI
A képviselő egyébként megkérdezte Pintér Sándor belügyminisztert is, hogy a határvadászok toborzása hogyan sikerült. Pintér képesnek bizonyult válaszolni a kérdésekre. Abból kiderül, hogy tavaly augusztus 24. óta 3666-an jelentkeztek, 1422-en bizonyultak alkalmasnak és 1132-en álltak szolgálatba közülü
k.
Nevetséges az az úttörő nyakkendő... :mad:
 
Ha csak az lenne nevetseges...Ött Ömt állomanyok..
nyugdijastalalkozo kb. Ha nem latom el sem hiszem, legalabb aki szemmel lathatoan alkalmatlan fizikailag azt ne raknak be. Mert van jopar ilyen. Vicc az egesz.
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
Hát eretnek gondolat, de én megnézném, lenne-e lehetőség a meglévő T-72 harckocsijaink alvázát felhasználva, egy műszaki mentő jármű kialakítására, itthon. Nem kell Spanyol viaszt feltalálni, mert van ilyen. Egy hk zászlóaljhoz, mellécsapva egy új önjáró tüzérosztályt a dandárban, ami hasonlóan lánctalpas, akkor azt mondom, elég lenne a dandárnak, 6 db ilyen műszaki mentő.
Volt egy VT-72-nk még 98 ban működőképes, azt hiszem VT volt. De szerintem nem érdemes átépíteni mert fillérekért lehetne túrni kész felújítandó műszaki mentőket.
 
Hát eretnek gondolat, de én megnézném, lenne-e lehetőség a meglévő T-72 harckocsijaink alvázát felhasználva, egy műszaki mentő jármű kialakítására, itthon. Nem kell Spanyol viaszt feltalálni, mert van ilyen. Egy hk zászlóaljhoz, mellécsapva egy új önjáró tüzérosztályt a dandárban, ami hasonlóan lánctalpas, akkor azt mondom, elég lenne a dandárnak, 6 db ilyen műszaki mentő.
Amúgy van a szlovákoknak megoldásuk a T-72 alváz tüzérség kombóra , a Himalaja, meg a lengyeleknek egy kicsit átalakított T-72 alvázra a Diana
 
  • Tetszik
Reactions: sirdavegd
Azért 1132 határvadász az nem kevés szerintem, a kérdés, milyen technika van alattuk. Mi anno '94-ben összesen voltunk kb 350en Nagykanizsán, plusz kb 50en voltak még Letenyén. Volt Rábánk, Níva, PSZH, GAZ-66 meg "hatos IFA". Mondjuk ma már PSZH helyett jó lenne valami Pick-up, tetején valami nehéz géppuskával. de pl 2-3 hőkamerás MD500ast is eltudnék képzelni nekik. De én nem értek hozzá.
Most Skoda Jeti van meg Toyota Hylux.
 
Ezzel egyetértek Elég volt az évtizedes hagyományokból :hadonaszos:

t-72 pt-17 a népnek! Mennyi kerülhet?
Közkívánatra :D Egyébként de szép állom lenne ha mi T-72 ink néznének ki így.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Nem nagyon tudok róla semmit, mármint a gépről. Volt pár fotó, meg hogy lengyel a motor, ukrán a lövegcső, de kb ennyi, ráadásul már két változata is van a toronynak ahogy emlékszem. PT-16,PT-17. De nem hiszem hogy ez nekünk jujj de olcsó volna, a PT-91 is 6 millió dollárba került valamikor régebben, most itt már a lengyelen kívül az ukrán is tartja a markát, hát szerintem közel 10 millió dollárt is elkérnek darabjáért és kétes a minőség.
 
10 misi az túl sokk. Annyiért már új leot vagy black párducokat osztogatnak. A reális ár 1-1.5 millió euro/dollár lenne értük. Vegyük figyelembe hogy a már meglévő közel 30-40 éves gépeket veszik alapul. Csupaszítás:D után arra az alvázra megyen rá a modernizációs csomag.
 
Közkívánatra :D Egyébként de szép állom lenne ha mi T-72 ink néznének ki így.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Ez inkább erre hajaz, vagyis ez volt a kiindulási alap, néhány dolog egyezik is nem csak látszatra:
T-72-120
wn5h0z58saby.jpg
PT-17-4.png

Legalábbis a torony kb tuti ugyanaz, nagyjából T-72B szint.

Nekünk a realitás kb a PT-91m2 ha még beszélhetünk magyar harckocsikról amik felújításra alkalmasak. De újak vásárlásánál speciel messze kerülném a lengyeleket, ha újat veszünk nyissunk új lapokkal és ne egy toldott foltozott T72 M1 mockuppal húzós áron.
 
  • Tetszik
Reactions: tonyo
Bár most ahogy rákerestem nagyon lefikázzák a Bumart, a PT-91 lövegstbilizációval és a tűzvezető rendszerrel nagy problémák vannak. Lehet hogy a PT-91 megy a tartalékba és régi T-72m1 lesz inkább modernizálva.
 
10 misi az túl sokk. Annyiért már új leot vagy black párducokat osztogatnak. A reális ár 1-1.5 millió euro/dollár lenne értük. Vegyük figyelembe hogy a már meglévő közel 30-40 éves gépeket veszik alapul. Csupaszítás:D után arra az alvázra megyen rá a modernizációs csomag.
A PT-91 volt 6 a malájoknak és a Pt-91 ehhez képes avíttabb, és akkor volt annyi, és csak a polákoké volt. Új Leo... hát az cirka egy huszas lenne nekünk/db.
 
A szerbeké vajon menyibe fájna? Mert külön van nekik T-72 höz frissítés és külön van nekik az M-84 re. De gondolom ez sem járható út. A Cseh modernizálás meg milyen lehet. Sebaj! Megoldjuk mi itthon a Currusnál ;) amolyan jó magyar módban. (Utána jöhetnek a szépséges magyar iparra az átko.........)
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
A szerbekében orosz cuccok vannak Kontakt-5, Shtora... az így kiesik. A cseheké nem rossz, de már régi modernizálás, plusz az alvázon semmi változtatás nincs.
 
Akkor marad a hazai toldozgatás,foltozgatás. Egyébként egy kaplan (vt-5 tudom kínai. De ősszehasonlítás képet írtam0) rendszerű könnyű,közepes harckocsi nekünk nem lenne járható út? Relatíva olcsóbbak is. És talán itthon is össze tudnánk pakolni őket licenszbe?