A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Helikopterszimulátort adtak át a Magyar Honvédség szolnoki bázisán
Benkő Tibor honvédelmi miniszter az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison tartott eseményen elmondta: újabb állomásához érkezett a honvédelmi és haderőfejlesztési program.

Hozzátette: ebben a térségben egyedülálló képességet hoztak létre francia támogatással. A mintegy egymilliárd forintos beruházás elengedhetetlen Magyarország, a magyar katonák szempontjából, és bízik abban, hogy más nemzet pilótaképzésében is részt tudnak venni.
A most rendszerbe állított szimulációs berendezés – helicopter crew tactical trainer (HCTT) – a kornak megfelelő szintű technológiával biztosítja, hogy a katonák a lehető legfelkészültebben nézzenek szembe a modern hadviselés kihívásaival – mondta a miniszter.

Magyarország és a Magyar Honvédség Európában is példaértékű fejlesztésen megy keresztül – hangsúlyozta Benkő Tibor, hozzátéve: a szimulátorok ma már a modern harcászati kiképzés alapvető eszközei.

Közölte: legalább száz, de inkább százhúsz pilóta kiképzését kell a jövőben megvalósítani, csak a forgószárnyas helikoptereket tekintve.
Tájékoztatása szerint a szimulációs eszköz minden, a Magyar Honvédségben rendszeresített vagy rendszeresítés alatt álló helikoptertípust képes modellezni, és a jövőben beszerzendő eszközök és fegyverrendszerek paraméterei szerint bővíthető.

A honvédelmi miniszter szólt arról, hogy nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi színtéren, Európában is kiemelt lesz a szolnoki helikopterbázis a helikoptervezetők és a kezelő személyzet kiképzése tekintetében.

Benkő Tibor köszönetet mondott a beruházást támogatóknak, köztük a francia Thales cég képviselőinek. Kiemelte: a beruházás rövid időn belül meg fog térülni, hiszen ha a szimulátoron végrehajtott feladatokat a valóságban kellene megtenni, az „horribilis összeg” lenne.
Hozzátette: a fejlesztést folytatni szeretnék, a különleges műveleti egységet érintően is lesznek előrelépések.

A cikk további része itt:
https://magyarnemzet.hu/belfold/hel...-a-magyar-honvedseg-szolnoki-bazisan-4249601/

https://honvedelem.hu/cikk/114553_egyedulallo_kepesseg_a_helikopterszemelyzetek_kepzeseben

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Azért a parlament hozzájárulása nélkül ne szédelegjenek itt, és ha magyar emberek sérelmére követnek el bűncselekményt akkor itt is legyenek felelősségre vonva. Vegyünk fegyvert nem bánom, de a többi felejtős. Elég volt mikor a szovjet katonák úgy szédelegtek ahogy akartak.
 
Engem egyáltalán nem zavar, hogy a merci, vagy bmw kelet magyarországra települt.
Az lenne a normális ha az országban egyenletesen eloszlanának ezek a befektetések.
De ez egy hadigyár amire szerintem lett volna jobb hely is és nem a gazdasági érdekeket kell nézni.
Egy hadigyár is kereskedelmi egység, működését a gazdasági érdek határozza meg. Ha nem így lenne akkor a Mecsek alatt egy bunkerban lenne a gyár, és nem egy szendvicspanelből felrittyentett zöldmezős gyáracska. Viszonylag olcsón és gyorsan felhúzható, áttelepíthető. Ha kitör egy háború nagyjából mindegy, hogy 300 vagy 30 km re van a fronttól. Az első légicsapások célpontjai között lesz így is meg úgy is.
 
  • Tetszik
Reactions: rappali_
Van egy pár dolog amit én szívesebben látnék amerikaiaktól mint az APC

Hercules, Nasams, UAV, M777, MLRS stb.

Semmi értelme több százat a világ másik feléről beszerezni - ebbe még a lengyelek és a románok se mentek bele.
 
  • Tetszik
Reactions: tomsinner
Mindenképpen érdekes fejlemény lenne ha a cikkben leírtak valósulnának meg.

https://nepszava.hu/3024838_igy-csa...tert-fegyvert-vehetunk-az-egyesult-allamoktol
Az amerikai csapatok szabad magyarországi mozgatásának, telepítésének az engedélyezése életveszélyes és tökéletesen ellentétes Mo.i érdekeivel.
Én abszolút kritikus vagy OV-vel szemben de abban igaza van és tökéletesen egyetértek vele hogy keresztbe fekszik ennek az ötletnek

Be kell valljam hogy idegesít hogy USA a Közel keletről és Afganisztánból láthatólag K. Eu.ba (Lengyelország, Románia, Ukrajna és balti országok) akarja áthelyezni a nagyhatalmi játszmák következő konfrontációs területét és komolyan elképzelhetőnek tart egy esetleges fegyvere ütközést az Oroszokkal.
Mostanában ilyen térképeket terjesztenek:
Screen-Shot-2016-05-19-at-10.42.57-PM.png

Erre K.Eu.i ként azt hiszem az egyetlen adekvát válasz hogy: az apjuk f.át!! azzal verjék a csalánt ne a miénkkel!!
Az amerikai nagypolitika eme új eszement irányától olyan távol kell tartani magunkat amennyire csak lehetséges…
Szerencse az ötlet se a Németeknél se a Franciáknál nem túl népszerű, úgyhogy ellenállás téren rájuk is lehet valamennyire számítani.
 
Hát ha BTR80 cserére játszanak akkor nem nagyon tudok másra gondolni mint a románoknál gyártott piranha... remélem nem.
Ha aláírjuk hogy szabadon használhatják a légterünket meg szabadon flangálhatnak az szégyen. Inkább vegyünk pár Vipert...Meg NASAMS...
En atengednem a tengeri felsegvizeink korlatlan hasznalatat :) /lehet az amik meg el is fogadnak/szabad kikotohasznalattal es letesithetnek egy tengeri bazist egy magyar kikotobe./elvileg a spcbergakon van valami jogunk oda mehetnek./
 
Off de azt tudjatok hogy a spitzbergak reven nekunk is van nemi jogunk az eszaki koolaj es gaz kitermelesere /meg ha behatarolt is a terulet?./telepues alapitasi jogunk radioallomas kutatobazis epitesi jogunk is van a banyaszat mellett.../csodalom hogy meg nem akadt valallkozo szellemu magyar aki elt volna ezen jogokkal.../altalaba szokott jelentkezo lenni az ilyen ingyen jogok kihasznalasara./
 
Hát ha BTR80 cserére játszanak akkor nem nagyon tudok másra gondolni mint a románoknál gyártott piranha... remélem nem.
Ha aláírjuk hogy szabadon használhatják a légterünket meg szabadon flangálhatnak az szégyen. Inkább vegyünk pár Vipert...Meg NASAMS...
Hát nekem inkább a stryker jutott eszembe mint a piranha , de tök felesleges a világ másik oldaláról beszerezni ekkora mennyiséget
Jöjjenek inkább M777-esek MLRS Javelin NASAMS esetleg Stinger és Herky de vszeg szerintem is csak a grifekhez hoztak fegyverzetet aztán csókolom , Benkő is beszélt róla valamikor , arra lennék kíváncsi hogy mik lennének a grifekhez , de majd a bejelentésbő kiderül , én nem gondolok nagy cuccokra , néhány rakéta meg egyéb technikai cucc aztán ennyi , igaz ettől az amik nem lennének lenyűgözve az biztos :D ez felveti az a kérdést hogy megint mennyire akarunk beinteni az amiknak hogy mennyire maradnak ki a zrinyi programból :p
 
  • Tetszik
Reactions: Karak95
Hát ha BTR80 cserére játszanak akkor nem nagyon tudok másra gondolni mint a románoknál gyártott piranha... remélem nem.
Ha aláírjuk hogy szabadon használhatják a légterünket meg szabadon flangálhatnak az szégyen. Inkább vegyünk pár Vipert...Meg NASAMS...

BTR csere szerintem kizárt amerikai eszközre. Inkább Gripen fegyverzet lesz az amit onnan vehetünk. Esetleg vontatott tüzérség ? ATGM ?
 
Nem kell nagy dologra gondolni emberek. Gripen fegyverzet. Nem is olyan rég mondta Benkő.:)

Gondolod beérik annyival? Nem vagyok benne biztos. Herky nyilván adja magát szerintem senki nem húzna a száját. Valamint én komolyan elgondolkodnék 8-12 db Viperen. Sztem az egy jó gép és USA sokat megadna ha a környéken rendszeresítené valaki. románok vettek végül? Azért dedikált AH-ra sztem nem pfujogna egyikünk sem.. én jobban örülnék neki mint Tigernek vagy mint a török gépnek. Nem biztos eredetileg terveztek AH-t de lehet érdemes lenne ezt újra megfontolni talán.
 
Helikopter nehéz lenne már az MH tőle. Bőven bevásároltunk helikopterből, szerintem. Viper hülyeség lenne párhuzamosan Gripen mellett. Valami más kéne.
 
  • Tetszik
Reactions: borisz
Nem kell nagy dologra gondolni emberek. Gripen fegyverzet. Nem is olyan rég mondta Benkő.:)

De mit? AIM-9X?
Bombákat novemberben vettek több országgal közösen.
Az AIM-120 önálló alkalmazása állítólag kérdéses. (Persze lehet hogy ez is csak egy legenda.)
Akkor ebből a szempontból a NASAMS is kidobott pénz lenne? (Ha mégis ezt vesz a Honvédség, az azt jelenti hogy a korlátozás is csak legenda?)

M777, MLRS, Javelin, Stinger, Herky...

Vagy esetleg ezek közül valamit? Amerikai is meg nem is...

https://www.gdels.com/businesses.php
 
  • Tetszik
Reactions: zsolti

Levegő-levegő fegyverzet az európai lesz szerintem. A levegő-föld lenne nekünk érdekes. Tudom most vettünk közösbe, de nekünk magunknak kell.:) Azért az SDB nem lenne rossz.;)
 
  • Tetszik
Reactions: Sulaco and arcas
De mit? AIM-9X?
Bombákat novemberben vettek több országgal közösen.
Az AIM-120 önálló alkalmazása állítólag kérdéses. (Persze lehet hogy ez is csak egy legenda.)
Akkor ebből a szempontból a NASAMS is kidobott pénz lenne? (Ha mégis ezt vesz a Honvédség, az azt jelenti hogy a korlátozás is csak legenda?)

M777, MLRS, Javelin, Stinger, Herky...

Vagy esetleg ezek közül valamit? Amerikai is meg nem is...

https://www.gdels.com/businesses.php
Stingeren a Mistral mellé meglepődnék, de akár jöhetne. AIM-9X megint miután éppen jön Német - Magyar államközi HT szerződések megkötése után az IRIS-T gyártója, meglepődnék, na.
AMRAAM még jöhet, a Meteor még nem elérhető nekünk holnapra. M777, Javelin, Herky és bármi levegő-föld fegyverzet(ebből sosem elég, marha gyorsan fogy egy konfliktusban és sokat is lehet érte fizetni vele az US felé) lehet reálisan inkább én azt gondolom.