Energiagazdálkodás, energiabiztonság, villamosenergia-termelés

Érdekes, hogy Baján volt, hogy 48 hajómalom volt a Dunán.
bajahajo.jpg

De a Dunánál lényegesen lassabb folyású folyókon (meg mára eltűnt folyók pl.: HMVhely Kenyere-ere) is működtek hajómalmok. Engem is mindig érdekelt -elméletben- hogy ha akkor sokkal rosszabb hatásfokkal, tudtak működni, akkor ma, modern technológiával mire lennének képesek. A felsődobszai erőműnél látható, hogy -a fából épült szerkezeteknél sokkal korszerűbb- kb.: 100 éves technológiához képest meg lehetett duplázni a teljesítményt (ha jól sejtem csak a gépészetet cserélték ki).

Gondolom naivan, hogy itt sem a megvalósíthatósággal lehet a probléma, még csak nem is a régi malmokkal viszonyított hatásfokkal javíthatósággal.
Hanem azzal a jelenséggel, ami a mezőgazdaságban is van, s ott úgy hívják, hogy agrárolló.
De az élet számos területén megvan manapság ez a jelenség: Bezáró falusi nemhogy kisboltok, hanem kocsmák(!), úgyhogy a lakosságszám még a régi.

Az egyre széles körűbb (pl.kémiai kockázatelemzés) bonyolultabb, szigorúbb (és drágább) hatósági - engedélyeztetési procedúrák.
Az adók, a munkavállalók bére, közterhe, könyvelés díja, stb.
Ugyanez - teszem azt - a hajómalomgyártó cégekre is igaz. Magasak az állandó működési költségek, magasak a szállítási díjak (a fuvarozók is ki akarják termelni az Euro++++-os kamionok árát, útdíjakat, stb. stb.)

Egyszerűen nem termeli ki a megtérülést, ha mindent szabályosan csinálsz. Meglehet tenni, hogy a folyóparti telked partjára leteszel két régi - még a gyárból hazahozott - műanyaghordóra heftölt, szintén a gyárból hazahozott vasanyagból és alulemezekből tákolt lapátkereket, rá generátort (amit még a kertész áruházban dolgozó haver selejtezett okosba' leltár előtt), fog is működni, még az árát is kitermelné (megiszunk majd valamit rá!) csak tuti előbb utóbb jelentkezni fog valamelyik hatóság, esti híradó stb. oszt' jobban megbüntetnek, mint Lagzi Lajcsit...

A világ az egyre élhetetlenebb tőkekoncentráció felé halad; amikor egy autógyártó cég azért fuzionál, mert túl kicsinek számít a várható fejlesztési költségekhez évi másfél millió eladott autóval...
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Ez amolyan 5 cl-es, méregerős olasz eszpresszó fajta :D
Ijesztő belegondolni, amikor ilyen (nem fél- hanem század művelt) emberek kerülnek döntési/befolyási pozícióba.

Ezért szoktam mondani, hogy kvótarendszer kellene a parlamentbe, min. és max. létszám bizonyos szakmákból, kiszorítandó a sok jogászt és egyéb léhűtőt és kellenének elfogadott tekintélyű műszaki szakemberek is, érzésre min. 30-40%. Jogász max. 10-20%.
Természetesen nem csak diplomás!!!
 
Gondolom naivan, hogy itt sem a megvalósíthatósággal lehet a probléma, még csak nem is a régi malmokkal viszonyított hatásfokkal javíthatósággal.
Hanem azzal a jelenséggel, ami a mezőgazdaságban is van, s ott úgy hívják, hogy agrárolló.
De az élet számos területén megvan manapság ez a jelenség: Bezáró falusi nemhogy kisboltok, hanem kocsmák(!), úgyhogy a lakosságszám még a régi.

Az egyre széles körűbb (pl.kémiai kockázatelemzés) bonyolultabb, szigorúbb (és drágább) hatósági - engedélyeztetési procedúrák.
Az adók, a munkavállalók bére, közterhe, könyvelés díja, stb.
Ugyanez - teszem azt - a hajómalomgyártó cégekre is igaz. Magasak az állandó működési költségek, magasak a szállítási díjak (a fuvarozók is ki akarják termelni az Euro++++-os kamionok árát, útdíjakat, stb. stb.)

Egyszerűen nem termeli ki a megtérülést, ha mindent szabályosan csinálsz. Meglehet tenni, hogy a folyóparti telked partjára leteszel két régi - még a gyárból hazahozott - műanyaghordóra heftölt, szintén a gyárból hazahozott vasanyagból és alulemezekből tákolt lapátkereket, rá generátort (amit még a kertész áruházban dolgozó haver selejtezett okosba' leltár előtt), fog is működni, még az árát is kitermelné (megiszunk majd valamit rá!) csak tuti előbb utóbb jelentkezni fog valamelyik hatóság, esti híradó stb. oszt' jobban megbüntetnek, mint Lagzi Lajcsit...

A világ az egyre élhetetlenebb tőkekoncentráció felé halad; amikor egy autógyártó cég azért fuzionál, mert túl kicsinek számít a várható fejlesztési költségekhez évi másfél millió eladott autóval...

A boltokra, kocsmákra is igaz, hogy nem a vevők darabszáma, hanem vásárlóereje a fontos, az meg falun általában igencsak lecsökkent -ami egyébként nyilván a lakosságszám változásával is együtt jár. Az, hogy mi éri meg, azt csak akkor lehet kiszámolni, hogy ha a nyerhető teljesítményt, a technológiát, átvételi árat ismeri az ember.
Lehet, hogy tökre nem érné meg, benne van a pakliban. Igaz, látjuk, hogy a megújuló energiánál -sajnos- nem feltétlen elsődleges szempont a megéri-e piaci alapon kérdéskör.
A szélturbináknál is milyen jelentős szállítási macera van, ráadásul nagy része túlméretes fuvar; de pl egy ilyen hajóerőműnek meg nem biztos, hogy nagynak kell lennie, hisz a régiek a malom és a lakás miatt álltak két nagyobb részből. Megépíteni meg lehet hajógyárban és elvontatni a rendeltetési helyére. Környezetvédelmi szempontból meg szerintem még jobb is, mint pl. a szélkerék, mert annak ki fogja az alapját felszedni?
Nyilván nem azt mondom, hogy ha megéri-ha nem szórjuk tele a folyók partját ilyen úszóerőművekkel, csak érdekes a téma, érdekes megvizsgálni, hogy mit lehet kihozni belőle és majd ezután, hogy megérné-e avagy sem.
 
  • Tetszik
Reactions: misinator
A szélturbináknál is milyen jelentős szállítási macera van, ráadásul nagy része túlméretes fuvar;

Ezért kéne rendes teherléghajót építeni. Annak nincsenek méretbeli problémái az árúnál és amúgy is annyi szállítási költsége van, mint egy teherautónak. Ráadásul légvonalban.
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg

És még komplikáltabb lenne az útvonal engedélye, lakott területek fölé be se engednék, kerülgethetne mindent ráadásul a levegőben biztos tapadás nélkül.
Terhelhetősége meg béka segge alatt.
 
  • Tetszik
Reactions: misinator
Ezért kéne rendes teherléghajót építeni. Annak nincsenek méretbeli problémái az árúnál és amúgy is annyi szállítási költsége van, mint egy teherautónak. Ráadásul légvonalban.
Ez a lehető legrosszabb ötlet ever. Olyan nevetséges időjárási limitje van, hogy ehaj. Ja és, az sem vinni ajtótól ajtóig a cuccot.
A megoldás az, hogy nem kell semmiféle szélturbinát építeni és csá.
 
A regi melymuvelesu banyakat kell befogni elektromos aram termelesre. Akkora a huzat mint az allat. Maris kesszlenne a huzat eromu :D /nem komolyan irom am :D /mondjuk az biztos hogy stabilabban termelne mint egy szelkerek./
 
  • Tetszik
Reactions: bartinieffektus
Haha. Röhög a vakbelem.

A szűkebb lakhelyem környékén (Ludwigshafen, Heidelberg és Karlsruhe háromszög) készítettek egy tanulmányt, hogy mennyi töltō kellene úgy 2 millió emberre.

A tanulmány az alábbi esetekkel számol:
- mind több tüzelōanyag-cellás vonat (hogy ennek mennyi az energiaköltsége - pl. hidrogéngyártás, stb, az nincs benne) kell, ami miatt majd kevesebben használnak autót
- hidrogénes buszok kellenek, hogy ne terheljék a villamos hálózatot (ez annyiban ragoznám csak, hogy ezentúl egy buszon elkövezetett terrortámadás más dimenzióba kerül.. .)
- a fentiek megvalósulása esetén 2500, modern gyorstöltō kellene..

Egy gyorstöltō olyan 150kW és 300kW között mozog. Számoljunk 200kW-val. 25 töltōnél ez 5MW. Ebbōl 2500 darab 500MW. Pluszban. Ehhez vedd hozzá, hogy a többi okosságuk energiaigényét, a növekvō igényeket. Szerintem ezt lehet 600MW-tal számolni.

Ha ezt csak felszórzom a mai 83 milliós lakosságra, akkor a fenti számok 42-vel szorzódnak. Ez úgy saccra majd 42 Paks 2.

Alakul ez. Az EP-választásokra most mindenhol az zöld hülyítés megy. Vastaps
 
Ez a 42 Paks 2 hogy jott ki?

600MW x 42 = 25200 MW igeny
Paks 2: 2400MW

Szoval ez durvan 10 Paks 2. Nem?
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Ez a 42 Paks 2 hogy jott ki?

600MW x 42 = 25200 MW igeny
Paks 2: 2400MW

Szoval ez durvan 10 Paks 2. Nem?
Meg nem folyamatos az igény. A lényeg nem ez, hanem hogy műszaki és közgazdasági képtelenség az egész.
A gyök2 plebs mindent elhisz, mert a fizikához, hülye mint a seggem. A legszomorúbb az, hogy vannak olyan mérnökök is, akiket sikeresen behülyítettek..
 
Errol nem kell meggyoznod, csak a szamok nem stimmeltek nekem.