Beszélgető

Erre emlékszem, ezzel és az állam rossz gazda felkiáltással lopták szét és mentették át a közvagyont a 90-es években, ami nem került elvtársi kézbe azt pedig módszeresen szétverték a külföldi multik hogy ne legyen konkurenciájuk.

Baromi jól működött az is, amikor az állam a tőkepiaci folyamatokba nem szólt bele, ebből lett a devizahiteles válság, ami a társadalmi válságon túl amúgy majdnem magával rántotta az itthoni bankszektort is.

A modern világban olyan erős és hatalmas érdekérvényesítő képességgel rendelkező tőkekoncentrációk vannak, hogy hatékonyan szabályozási pozíciót felvenni képes állam nélkül villámgyorsan kialakulhat körülötted egy nem túl kedves disztópia, ahol a magánemberek teljesen kiszolgáltatottak a médiának és a monopolhelyzetbe kerülő szolgáltatóknak.
Ezzel az a probléma, hogy az állam rossz gazda felkiáltással nem csökkentették az államot, hanem pont az ellenkezőjét csinálták. A devizahiteles válság meg azért jött mert az állam(!) azt forszírozta, az emberek meg annyira hülyék voltak, hogy nyakló nélkül vették fel a hiteleket. A monopolhelyzet meg addig tart, amíg a szabadpiacon te nyújtod a legjobb szolgáltatást. Szóval, kb. semmiben sincs igazad.
 
Mivel az aktuális hatalomnak sosem lesz érdeke hogy ne fényezze saját magát, pocskondiázza az ellenlábasokat, a hatalmi helyzete meg adott hozzá hogy közpénzből üzemelő közmédiára ebből a célból nyomást gyakoroljon, lehetni persze lehetne, csak kicsi rá az esély. Ez minden országban és pillanatban csak azon áll, hogy van e morális gát vagy sem. Nálunk nincs, de azonnal hozzáteszem sosem volt! Ahogy egyébként én pl. az Usa médiával is nagyjából képben vagyok, hát az sem jobb ám mint a miénk. Ott is mindig az kapja a zsíros állami bizniszt, hirdetést, exkluzív interjút, aki szépen beszél a hatalomról. Most a Foxnak áll a zászló, előtte meg a CNN volt a kedvenc.
Így megy ez még a demokrácia őshazájában is...
De amcsiban legalább nincs közmédia, amire irdatlan pénzeket lehet elverni.
 
Anarchia, önszerveződés, motorosbandás káosz lenne az eredménye inkább előbb mint utóbb, s ez csak a belpolitikai vonzat. A külpolitikairól jobb nem is beszélni, de igen sokan mosolyogva használnák ki a helyzetet. Valamint ott van példának az Eü, ha azt piaci alapon versenyszféra szabályai szerint kezdenénk el csinálni, a magyarok jelentős részét halálra ítélnénk az alsóbb társadalmi osztályban.
A minimalizálás nem jelenti a rendfenntartás feladását. Azt éppen a jelenlegi kormány csinálja.
 
Ha az ember belegondol az információ eljuttatásának (vagy elhallgatásának képéssége) egy nagy embertömeghez iszonyatos hatalom. Ha nincs állami szereplő iszonyatos befolyást tud szerezni bárki akinek van elég pénze hogy belépjen a piacra. Ez kb azt jelentené mint am az USA-ban vagy ukrajnában van vagyis baromi gazdag emberek csinálnának maguknak televiziót meg újságot hogy média befolyásukkal kényszerítsenek ki számukra kedvező döntéseket a politikusoktól. Van olyan valahol hogy tiszta piaci alapon megy a média? Szerintem nem. A verseny attól jön létre hogy ha az állami tv lenyom egy hírt azt a pénzes ember hiradója is le fogja adni különben még úgy néz ki hogy lemaradt a hírről... még akkor is ha üzleti szempontból esetleg neki ez nem kedvező. A titok az hogy hogyan van szabályozva az állami média felügyelete. Vagyis mennyi ellenzéki ücsörög a média tanácsban, meg hogy mennyi időnek is kell jutni ellenzéki képviselőknek a hírműsorokban hogy az ellenzék is el tudja juttatni üzeneteit a tömegekhez. Ezt elvileg a média törvény szabályzná ami ezért mindenhol 2/3-os törvény. Ez sem tökéletes hisz lártjuk hogy mai M1-hez meg napkeltéhez vezet... de mondhattam volna BBC-t is ami szintén egy vicc...pedig nem kis pénzt fizet érte az átlag britt aztán mégse tűnik kiegyensúlyozottnak meg függetlennek. De talán még mindig jobb mint ha lenne pl a Csányinak meg a Mészárosnak egy TV-je aztán mindenki nézi azt ami neki tetszik. Most csak kiragattam 2 nevet a top 50 leggazdagabb magyarból.
Az USÁ-ban nincs állami média. Miért is kéne legyen. A verseny meg rohadtul nem függ az állami tv-től. Nézd meg a magyar királyi csatornák nézettségét.
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba and Cifu
Sztem azt is látni kell ebben, hogy a fogyasztói társadalmak lakói egy szempontból mélyen marxisták, ez pedig a dialektikus materializmus eszméje miatt van. Még a keresztények meg a széljobbosok egy része is feljődéshívő, és meg van győződve arról, hogy a társadalmak a fejletlen felől haladtak a fejlettebb felé a történelem során, sőt: valahol az út végén, a jövőben az emberiséget egy szuperfejlett, optimális társadalmi berendezkedés várja. Ez az evolucionista gondolkodás köti össze a "balosokat" a liberálisokkal, egyben sztem ez a legnagyobb tévedés, amit jelenleg az emberiség fel tud mutatni. Pedig a folytonos, spontán fejlődés láthatóan illúzió, de azért nyomjuk, mint süket a csengőt.

Ez egy erdekes gondolat. Sokan osszekeverik a fejlodest a valtozassal/alkalmazkodassal, holott a tarsadalmi problemak es a konfliktusok feloldasa jellemzoen a mult eszkozeihez nyul vissza, nem pedig jovo fele halad (amennyiben az istenadta nepen mulik).
Itt johet be az "irastudok felelossege", vagyis a szelidebb/erosebb rahatas a valoban pozitiv ertekek menten a "nepre".

A demokratikus-liberalis Nyugat pont itt kormanyozza magat lehetetlen helyzetbe; megadta mindenkinek azt, ami jart felettebb eloremutatoan, azonban az a tulhajtott "immunrendszer", amit a vezetok letrehoztak a "fejlodes" motorjakent, nem tud leallni es elkezdi megtamadni magat a szervezetet, folyamatos ellensegkep-keresessel, elpusztitva a letfenntarto funkciokat (pl. szolasszabadsagot, egyenjogusagot).

A folytonos valtozas az, ami nem illuzio; ezt betudni fejlodesnek valoban balgasag.
 
Meglehet,nem vagyok naprakész a dolgokbol.De a gyár azért ott maradt,vagy nem?És van még egy rakat másik gyár.
Az atomtémát gyakorlatilag felszámolták. A hajó motor gyártást meg kiviték Gdansk-ba, ha jól emlékszek. Talán a mérnöki munka egy része maradt Winterthurban. Asszem.
 
Az atomtémát gyakorlatilag felszámolták. A hajó motor gyártást meg kiviték Gdansk-ba, ha jól emlékszek. Talán a mérnöki munka egy része maradt Winterthurban. Asszem.
Nem féltem őket,csinálnak helyette mást.Mármint a svájciak.
Valaha különben nálunk is volt hajómotor gyártás,a Ganznál és a Lángnál.
 
  • Tetszik
Reactions: Masztiff
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Tőled sem látok semmi érvet. Ez a magatartás kezd kurvára irritáló lenni.
Felesleges bármit írnom. Azt mondod ismersz rendes muszlimokat. Király, ahogy kb mindenki más, de ezzel szemben az én(és még sokunk) tapasztalata az hogy nagyobb számban, társadalmi szinten tökéletesen alkalmatlan a többségük arra hogy normális európai életet éljen.
 
  • Tetszik
Reactions: rejsz felügyelő
Felesleges bármit írnom. Azt mondod ismersz rendes muszlimokat. Király, ahogy kb mindenki más, de ezzel szemben az én(és még sokunk) tapasztalata az hogy nagyobb számban, társadalmi szinten tökéletesen alkalmatlan a többségük arra hogy normális európai életet éljen.
Nem igaz. Az államalapítás óta élnek velünk muszlimok. Volt olyan, hogy állítólag 10% volt a Magyar Királyságban a muszlimok aránya. És nem volt velük semmi gond. Ja, hogy a harmadik világból érkezetekkel van baj. Ott nem csak a muszlimokkal van baj. Hanem például a keresztényekkel is. Több évszázad fejlődési különbség van köztük meg köztünk. Ez van. Tetszettek volna gyereket csinálni. Akkor nem kéne bevándorlás.
 
Ezzel az a probléma, hogy az állam rossz gazda felkiáltással nem csökkentették az államot, hanem pont az ellenkezőjét csinálták. A devizahiteles válság meg azért jött mert az állam(!) azt forszírozta, az emberek meg annyira hülyék voltak, hogy nyakló nélkül vették fel a hiteleket. A monopolhelyzet meg addig tart, amíg a szabadpiacon te nyújtod a legjobb szolgáltatást. Szóval, kb. semmiben sincs igazad.

Attól, hogy liberális dogmákkal köpködöd szembe a valóságot, az még ott marad. Gazdaságtörténelmi tény, hogy 50-100 éve megbukott ez a vadkapitalista, szélsőliberális elképzelés, itthon a szadesszal együtt elszenderült vagy 10 éve. Mindenhol, mindenkinek feltűnt ugyanis, hogy a gyakorlata egyszerűen nem úgy működni, ahogy ideológusai várták és állították, szabad piac helyett csak szabad rablás lett belőle.
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Nem igaz. Az államalapítás óta élnek velünk muszlimok. Volt olyan, hogy állítólag 10% volt a Magyar Királyságban a muszlimok aránya. És nem volt velük semmi gond. Ja, hogy a harmadik világból érkezetekkel van baj. Ott nem csak a muszlimokkal van baj. Hanem például a keresztényekkel is. Több évszázad fejlődési különbség van köztük meg köztünk. Ez van. Tetszettek volna gyereket csinálni. Akkor nem kéne bevándorlás.

De kár, hogy már rég kihalt az Árpádház mire megjelentek az első muszlim kereskedők az országban.
 
És ezt a szabad rablást pont a ma is fennálló,sőt,felerősitett bolsevik diktatórikus államrend tette leginkább lehetővé.
A liberális jogállam nem anarchiát jelent,hanem nagyon is szigorú törvényes rendet.De a törvény szemlélet más.A Törvény nem megengedő,hanem tiltó tipusú.Vagyis nem azt irja elő,hogy a polgár mit csinálhat,hanem azt,hogy mit nem szabad csinálni.De amit a törvény nem tilt,azt szabad csinálni.Ezért a kapitalizmus,a fejlődés eszméje.Nyugodtan kifejlesztehető egy új,jobb technológia,eljárás,nem tiltja semmi a bevezetését.Tehát amikor valaki megengedő liberális törvényeket emleget-az hüleséget beszél.A liberális törvények pont,hogy tiltó tipusuak.De amit nem tiltanak,azt szabad

Ez meg úgy faszság ahogy van. Nem tudom honnan szeded ezeket a baromságokat, a Bors jogelméleti rovatából vagy ez valami Földi Pál féle államtudományi almanach idézet - mi a kisfaszom ez hogy ‘liberális törvény’ meg ‘bolsevik diktatórikus államrend’...