A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Én megyek, majd táviratozom.
Na megjártam, mint htka-s hírszerző. Nyíltan nem beszélt Puma beszerzésekről. De minden példájában, amikor a német beszerzésekről volt szó megemlítette a Leopard és a Pzh2000 mellett. Szerinte “szinte egészen biztos” a beszerzésük. 98 darab megvásárlását emlegette. Illetve valamilyen “török csoda”-ra is számíthatunk, elsősorban missziós feladatokra. Érdekesség, a Honvédségnél 170 db Leopard 1A5-ről is szó volt, szintén 80 milliárd forintért, ezek helyett jöttek az A7+. Illetve az A7+ képességeinél szerepelt a Saab Barracuda is.
 
W

Wunderwaffe=török csoda.
Sztem olvas minket. :D
 
Ezt a szintén 80milliárdot hogy érted? Mi jön annyiért?
 
Na megjártam, mint htka-s hírszerző. Nyíltan nem beszélt Puma beszerzésekről. De minden példájában, amikor a német beszerzésekről volt szó megemlítette a Leopard és a Pzh2000 mellett. Szerinte “szinte egészen biztos” a beszerzésük. 98 darab megvásárlását emlegette. Illetve valamilyen “török csoda”-ra is számíthatunk, elsősorban missziós feladatokra. Érdekesség, a Honvédségnél 170 db Leopard 1A5-ről is szó volt, szintén 80 milliárd forintért, ezek helyett jöttek az A7+. Illetve az A7+ képességeinél szerepelt a Saab Barracuda is.
Köszi az infókat. Mikor gondolkodtak leo 1 beszerzésén?
 
Viszont a szám maga felveti, hogy a harckocsi célszám valahol 120 felett lenne alapvetően!
Az viszont azt jelenti, hogy jelenleg a Z2026 pénzügyi keretszámai határozták meg a 44-et, és valószínüleg ez csak a pillanatnyilag legszükségesebb darabszám. Szóval folyt. köv. :rolleyes:
 
Gyanítom előtte azért megtuningolták volna, hogy legyen benne egy kis hozzáadott érték...
Én a darabárra rá sem mentem, de így nekem is inkább 2A5-nek jobban hihetőbbnek tűnik. (a finn üzletre való tekintettel)
Csak azt nem tudom, hogy honnan vettek volna ennyi 2A5-öt... Vagy ez az ajánlat már elég régi ügy lehet...
 
Nem Leo 2a5 akart ez lenni? Leo 1 cca 1,4 millió €/db áron szerintem nem hihető. Persze lehet hogy tévedek, de nekem soknak tűnik, azért az már elég avittas technika.
Nem, Leopard 1A5-ről volt szó, márcsak azért is, mert említette, hogy cserélni kellett volna a löveget 120mm-re, a 2A5-nek pedig alapból 120mm-es lövege van. (1A5 105mm)
Illetve, többször is kihangsúlyozta, hogy 1A5. Igyekeztem figyelni fórumtársak, ne tessék kötekedni.
 
A következő nyolcvan a tuningra? :)
Sok az a 80Md Ft originált állapotú Leo1A5ökért.Viszont modernizálva,120milis ágyú,új harcelektronika,mexas kiegészitő páncél,modernizált motorral és hajtásláncal,Trophy APSsel.....150db 80Md HuFt-ért.....úgy már nem is olyan rossz-ennyi pénzért
 
98 db Pumáról is volt szó és a kerekea 8*8-as nagy valószínűséggel török lesz.
Csak harcolni ne kelljen velük!
Volt még videó a Leo3-ról, elég fancy dizájnos lesz.
Valaki rákérdezett kétszer is a Puma fegyverzetének alkalmasságára, elmismásoltákba választ.
 
  • Tetszik
Reactions: Dactilus