A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Az army technology.com írja, hogy gyárt 105/155 de a cég honlapján már nem szerepelnek ezek. Szóval valószínűleg nem gyártják
Igen, erről írtam később. De nekem nem teljesen tiszta az ügy. Nyáron, amikor először előjött a Hirtenberger neve, akkor világosan emlékszem, hogy benne volt a termékei között. A RUAG-os kapcsolat pár évvel ezelőtti lehet.
 
A Norvégoktól konkrétan azt várnánk hogy járuljanak hozzá hogy a civil pénzeket is a Magyar kormány oszthatja szét, a Svédektől pedig hogy jelentsék ki hogy saját miniszterelnökük és szociális miniszterük hülye.
Ha valaki arra taktikázik hogy majd ez bekövetkezik akkor félek sokat kell várnia.

A Német megrendelés pedig egy évet takar. Nézd meg mondjuk az elmúlt 20 év összesített számait és úgy értékeld a magyar megrendelések súlyát a német hadiiparon belül.
te aztán mersz kicsi lenni! :D
 
A hangsúly a "magyar viszonylatban" kifejezésen van.
Nemzetközi téren a magyar fegyverkezés volumene és összege épp hogy eléri a minimális ingerküszöböt.

Azt képzelni hogy a Norvégok vagy a Svédek (vagy bárki más) majd politikai téren jól becsicskulnak azért hogy NASAMS-ot vegyünk, meg Gripenél maradjunk, elég nagyképűség a részünkről.
Ez kb. az egér ábrándozása arról hogy majd jól megleckézteti az elefántot...
Hát, Merkel hangneme is megváltozott a KMW /Airbus rendelések után...
 
  • Tetszik
Reactions: zeal and svajcibeka
"– Lesz bármilyen változás a cég irányításában, személyi összetételében?
– Nem. Számunkra kulcsfontosságú a vállalat üzleti, technológiai tevékenységének, valamint az ügyfelekkel ápolt kitűnő munkakapcsolatának fenntartása, sőt továbbfejlesztése. A továbbiakban nemcsak a gyár irányítóira, hanem minden dolgozójára ugyanúgy számítunk. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Hirtenberger jövőbeli növekedésében fontos szerepet szánunk az Egyesült Királyságban található Middle Wallop-i telephelynek is."
Szerintem ez egy kib@szott jó döntés, kíváncsi vagyok meddig tartjuk ehhez magunkat.
Mellesleg akkor újra megjelenik a 120-as aknavető a honvédségen belül?
És esetleg az önjáró 120-as Elder Yalcinon?
 
A mostani cikk a kritikája a Svéd politikáról szólt.
Részben. Amire te gondolsz, azok a nyilatkozatok Szíjártó, Orbán meg a Rezsibiztos, szájából fognak elhangzani.
Valószínűleg a Saab CEO-jának a Rezsibiztos szavait nem fogják lefordítani, viszont Maróth Gáspár szavait 150%-ig.
Nem akarom a csókát fényezni, de neki nem az a dolga.
Egészen más éle van annak is, ha Zsirnovszkij mondja azt, hogy lerohanjuk Romániát, meg ha Putyin..... ;):D
 
A Norvégoktól konkrétan azt várnánk hogy járuljanak hozzá hogy a civil pénzeket is a Magyar kormány oszthatja szét, a Svédektől pedig hogy jelentsék ki hogy saját miniszterelnökük és szociális miniszterük hülye.
Ha valaki arra taktikázik hogy majd ez bekövetkezik akkor félek sokat kell várnia.

A Német megrendelés pedig egy évet takar. Nézd meg mondjuk az elmúlt 20 év összesített számait és úgy értékeld a magyar megrendelések súlyát a német hadiiparon belül.

Milyen civil pénzeket?
A Norvég alapra gondolsz, ami jár?

Az Eu-nak kell fizetniük, hogy nem tagok, de a gazdasági közösség előnyeit élvezhessék.
Még egy ilyen van, az un svájci alap.

Nem civil pénz! Nem adomány!
Jár, mert ellenkező esetben fizethetnek vámot, meg hozhatnak ami megengedett.

A csatlakozásunk több mint 15 éves. Esetleg újra tárgyalható lehet pár dolog. Pl Romániában csempegyárat támogattak egy osztrák cégnek 50%ban Kolozsváron... a Norvég alapból.
Ha beleállnánk igazán a szerződésszegésbe, megváltozna pillanatok alatt a hozzáállásuk...
Bármennyi pénzük is van....

persze Off! De úgy éreztem fontos megjegyezni....:oops:
 
Valószínűleg a Saab CEO-jának a Rezsibiztos szavait nem fogják lefordítani, viszont Maróth Gáspár szavait 150%-ig.
Na és akkor mi fog történni? Szerinted majd a SAAB CEO-ja ráparancsol a Svéd kormányra hogy változtassanak a menekült politikájukon?
Azt hiszem erre várhatunk...ha ehhez kötjük az üzletet a Svédekkel akkor a k.va sokáig nem lesz semmiféle beszerzés abból az irányból.
Ennek egyébként ellentmond hogy a CG-ok is megérkeztek valamilyen úton-módon.
A Norvég alapra gondolsz, ami jár?
Igen, arra.
Hogy mi jár, meg mi sem, azt hiszem itt és most tök mindegy.
A lényeg hogy van egy helyzet. A Norvégok ragaszkodnak valamihez, amit meg mi nem akarunk engedni.
Ha mi egy Norvég fegyver gyárral kötendő üzletet ahhoz kötünk hogy a Norvég kormány engedjeni Norvég alap ügyben akkor - szerintem - sokáig nem lesz NASAMS rendszerünk.
És ez nem ár kérdés, meg nem a Kongsberg hajlandósága (ők már lenyilatkozták hogy szíves örömest eladnának nekünk bármit)

Itt érdek érvényesítő képességről van szó.
Mi azt hisszük hogy egy EUR százmilliós nagyságrendű üzlettel majd politikai engedményeket tudunk kicsikarni a Norvégoktól.
Szerintem ez tévedés.
 
  • Tetszik
Reactions: Masztiff
A hangsúly a "magyar viszonylatban" kifejezésen van.
Nemzetközi téren a magyar fegyverkezés volumene és összege épp hogy eléri a minimális ingerküszöböt.

Azt képzelni hogy a Norvégok vagy a Svédek (vagy bárki más) majd politikai téren jól becsicskulnak azért hogy NASAMS-ot vegyünk, meg Gripenél maradjunk, elég nagyképűség a részünkről.
Ez kb. az egér ábrándozása arról hogy majd jól megleckézteti az elefántot...
Nem becsicskulni kell. Azokat kell kicsit hátrébb tolni akik hülyeségeket beszélnek.
 
  • Tetszik
Reactions: svajcibeka
A Norvégoktól konkrétan azt várnánk hogy járuljanak hozzá hogy a civil pénzeket is a Magyar kormány oszthatja szét, a Svédektől pedig hogy jelentsék ki hogy saját miniszterelnökük és szociális miniszterük hülye.
Ha valaki arra taktikázik hogy majd ez bekövetkezik akkor félek sokat kell várnia.

A Német megrendelés pedig egy évet takar. Nézd meg mondjuk az elmúlt 20 év összesített számait és úgy értékeld a magyar megrendelések súlyát a német hadiiparon belül.
Ezeket az összesített szamokat azert berakhatnád ide.
 
Na és akkor mi fog történni? Szerinted majd a SAAB CEO-ja eléri ráparancsol a Svéd kormányra hogy változtassanak a menekült politikájukon?
Azt hiszem erre várhatunk...ha ehhez kötjük az üzletet a Svédekkel akkor a k.va sokáig nem lesz semmiféle beszerzés abból az irányból.
Ennek egyébként ellentmond hogy a CG-ok is megérkeztek valamilyen úton-módon.
Na a CG üzlet az tényleg aprópénz volt, ráadásul annak túl sok alternatívája sem igen van. Nem véletlenül viszik mint a cukrot.
A Gripennek viszont van. Lásd még: svájci, vagy finn éppen futó vadászgép tenderek.
 
Na és akkor mi fog történni? Szerinted majd a SAAB CEO-ja ráparancsol a Svéd kormányra hogy változtassanak a menekült politikájukon?
Azt hiszem erre várhatunk...ha ehhez kötjük az üzletet a Svédekkel akkor a k.va sokáig nem lesz semmiféle beszerzés abból az irányból.
Ennek egyébként ellentmond hogy a CG-ok is megérkeztek valamilyen úton-módon.

Igen, arra.
Hogy mi jár, meg mi sem, azt hiszem itt és most tök mindegy.
A lényeg hogy van egy helyzet. A Norvégok ragaszkodnak valamihez, amit meg mi nem akarunk engedni.
Ha mi egy Norvég fegyver gyárral kötendő üzletet ahhoz kötünk hogy a Norvég kormány engedjeni Norvég alap ügyben akkor - szerintem - sokáig nem lesz NASAMS rendszerünk.
És ez nem ár kérdés, meg nem a Kongsberg hajlandósága (ők már lenyilatkozták hogy szíves örömest eladnának nekünk bármit)

Itt érdek érvényesítő képességről van szó.
Mi azt hisszük hogy egy EUR százmilliós nagyságrendű üzlettel majd politikai engedményeket tudunk kicsikarni a Norvégoktól.
Szerintem ez tévedés.
Te látod roszul a helyzetett. Nem politikai engedményekről van szó,hanem megbízható partnerekről nemzetbiztonsági szemszögből.
 
  • Tetszik
Reactions: arcas and SilvioD
"A gyulai létesítményt működtető cégben a magyar államnak komoly tulajdonrésze lesz. Ezáltal Magyarország Európa vezető nemzetei – Franciaország, Németország és Nagy-Britannia – közé lép be tulajdonosként az Airbus egyik regionális gyárába."

Ezt ertelmezze még nekem valaki, hogy mi lett a magyar allam?!?
En kb. azt tudom elkepzelni hogy a telek es az epulet magyar tulajdon lesz.
 
Azert az elgondolkodtato, hogy a katonak mennyire nincsenek kepben azzal, hogy mi hogy lesz. Benkő 5 naja meg 10 ezer legyartott fegyverrol beszelt...
 
Na és akkor mi fog történni? Szerinted majd a SAAB CEO-ja ráparancsol a Svéd kormányra hogy változtassanak a menekült politikájukon?
Azt hiszem erre várhatunk...ha ehhez kötjük az üzletet a Svédekkel akkor a k.va sokáig nem lesz semmiféle beszerzés abból az irányból.
Ennek egyébként ellentmond hogy a CG-ok is megérkeztek valamilyen úton-módon.

Igen, arra.
Hogy mi jár, meg mi sem, azt hiszem itt és most tök mindegy.
A lényeg hogy van egy helyzet. A Norvégok ragaszkodnak valamihez, amit meg mi nem akarunk engedni.
Ha mi egy Norvég fegyver gyárral kötendő üzletet ahhoz kötünk hogy a Norvég kormány engedjeni Norvég alap ügyben akkor - szerintem - sokáig nem lesz NASAMS rendszerünk.
És ez nem ár kérdés, meg nem a Kongsberg hajlandósága (ők már lenyilatkozták hogy szíves örömest eladnának nekünk bármit)

Itt érdek érvényesítő képességről van szó.
Mi azt hisszük hogy egy EUR százmilliós nagyságrendű üzlettel majd politikai engedményeket tudunk kicsikarni a Norvégoktól.
Szerintem ez tévedés.
Pl Marokkó, aki konkrétan népírtást végez a Nyugat-Szaharában egy Ikea áruházzal is becsicskította Svédországot.
Vannak elveik, de az érdekeik erősebbek.
Persze tény, hogy Marokkó miatt nem bukna meg a svéd kormány, a migráció miatt nem kizárt.
Mi, tetszik, vagy nem svéd belpol kérdés vagyunk, nem külpolitikai. Ezért kényes a helyzet... De ennek a feloldása meg a svédek érdeke is. Szerintem emiatt van remény.
 
"A gyulai létesítményt működtető cégben a magyar államnak komoly tulajdonrésze lesz. Ezáltal Magyarország Európa vezető nemzetei – Franciaország, Németország és Nagy-Britannia – közé lép be tulajdonosként az Airbus egyik regionális gyárába."

Ezt ertelmezze még nekem valaki, hogy mi lett a magyar allam?!?
En kb. azt tudom elkepzelni hogy a telek es az epulet magyar tulajdon lesz.

Airbus tulajdonos akkor lesz, ha reszvenyeket vesz...