Pontosan. A profi haderő tökéletesen működik egy konvencionális háborúban és nagyságrendekkel jobb hatásfokkal dolgozik egy aszimmetrikus konfliktusban, mint a szedett-vedett felkelők mindenféle handabandázó hatökör frakciói. Előbbire jó példa a Sivatagi vihar sikere, utóbbira az általad is említett afganisztáni konfliktus veszteségi mutatói.
Viszont nem egy, de akár három modern, jól felszerelt dandár is kevés lehet, ha földrajzilag nagy területen, de mindenütt lokális jelleggel lángolnak föl a harcok. Szaddam megdöntése profi munka volt, a minőség fölénye a mennyiséggel szemben egyértelmű, de Irak példája azt is megmutatja, hogy a hadsereg, a legprofibb hadsereg sem tud mit kezdeni a mélyen gyökerező ellentétekből táplálkozó, tömegeket mozgósító polgárháborús helyzetekkel. Afganisztán pacifikálása soha nem sikerült, és az USA ma ott tart, hogy közel 20 év után lassan már a tálibokkal is kiegyeznének, csak megszabadulhassanak ettől a nyűgtől. (A megoldást alighanem egy széles tömegbázissal rendelkező harcias társaság hatalomba segítése lenne, és ha történetesen a legszélesebb bázissal rendelkező és legharciasabb társaság Afganisztánban a táliboké... hát akkor ez van.)
A hazai helyzetnél maradva: Az elkövetkezendő néhány évtizedben nem valószínű, hogy Magyarország bármiféle háborús konfliktusba keveredne, a minimális esély erre azonban etnikai alapon merülhet föl. Egy etnikai törésvonalak mentén kirobbanó és eszkalálódó (magyar-cigány, magyar-román, magyar-szlovák, magyar-szerb, szerb-horvát, szerb-albán, muzulmán-keresztény, stb.) polgárháború esetén pedig döntő fontosságú. hogy a lakosság felfegyverzésére legyen viszonylag gyorsan bevethető tartalék haditechnika, mert az ilyen konfliktusok egyszerre borítanak lángba több tucat várost és falut, és tízezernyi olyan martalócot termelnek ki, akik szabadcsapatokba verődve az ellenségnek kikiáltott népesség kifosztására, elüldözésére és lemészárlására fognak fegyvert, miközben a profi hadseregek egységeivel szemben elkerülik a harcot. Az ilyen fegyveres csoportok ellen sokkal eredményesebb a jó helyismerettel rendelkező, szülőföldjükért, házukért, javaikért fegyvert fogó helyi lakosok felfegyverzése, amely viszont nem igényli a legmodernebb haditechnikát, sőt, éppen hogy egyszerű, strapabíró, de kellő számban rendelkezésre álló fegyvereket kíván. Esetünkben tehát ez nem a XXI. századi modern és professzionális Honvédség felfegyverzésének kérdéséről szól, hanem a területvédelmi koncepció kidolgozását és kiépítését jelenti, amibe jól beilleszthető a T-72 is. Feltéve, hogy van még belőle annyi működőképes példány, amivel érdemes számolni...
