A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Mondjuk azt, hogy a felső vezető beosztásban eltöltött évek száma és a valóságtól való távolság egyenesen arányos a legtöbb esetben.
Ebben lehet, hogy igazad van, de az eltöltött éveimből harmincat csapatnál töltöttem, és azóta is heti rendszerességgel látogatom őket, nem az íróasztalnál csücsülök.
 
Én csak a civil életről tudok beszélni, de ha az embereim közül többen a képzés -oktatás hiányosságaira hivatkozva mennek el, azért az megér egy nagy beszélgetést a betanítást végzőkkel.
Ha csak a fele igaz annak, amit Öcsés leírt, az már elég durva, engem 90-es évek elejére jellemző beleszarok-morálra emlékeztet, ami akkor jellemezte a sereget.
Nagyon remélem, hogy most nem ez az általános, mert akkor kár minden fillérért.
Azt pedig, hogy te negyven éve részt veszel ebben nem tudom, hogy pozitívumként vagy negatívumnként kell értékelni.
Ez nem is a te értékelésed kérdése.
 
Ez nem is a te értékelésed kérdése.

Valóban nem, és nem is az számít, hogy én mit mondok.
Kíváncsi lennék azonban, hogy az ilyen hibás vezetői mentalitás miatt, hány értékes és elhivatott ember hagyta ott a sereget. Olyan emberek, akik a gyalázatosan kevés pénz ellenére is szerettek volna szolgálni, de bohóckodni nem voltak hajlandók. Volt egy orvosolható problémájuk, amit a felettesük úgy oldott meg hogy: "egy nap után lelépsz a képzésről, azt gondolom, hogy utána még egyszer találkoztunk volna, utánna soha többet. Hát ennyi."
És ezek az emberek most hiányoznak. Nem kicsit, nagyon.
 
És én. Negyven éve vagyok a rendszerben, legalulról kezdtem. Hidd el, hogy van némi rálátásom és tapasztalatom a képzéssel kapcsolatban. Nem a társadról kellett volna nyilatkoznod, hanem magadról. Amennyiben az én beosztottam lettél volna, és egy nap után lelépsz a képzésről, azt gondolom, hogy utána még egyszer találkoztunk volna, utánna soha többet. Hát ennyi.


Azért írtam egy barátomtól, hogy lásd nem önimádatban élek. És csak magamat istenítve minősítés szentendrén.

Privátban, hogy lehet üzenni?
 
Elolvasva a hozzászólásokat a témában, a következő jutott eszembe. Az, hogy a Néphadseregből, nem csak a tártáska és a Mofém sisak maradt meg. Ez nem a csapatoknál szolgálók hibája. Döntéseket felelős beosztásban lévő emberek hozzák. Az, hogy Szentendrén miféle képzés folyik, a maga valódiságában, szerintem nem lehet titok a HM felső vezetése előtt sem. Ez megfelelő számukra, vagy sem, hát az meg megint az ő dolguk. Én azt vettem ki, a csapatoknál lévők kevésnek érzik ezt a képzést, illetve nagyon zöldfülüeknek tartják a kiképzőket. Persze, a civil életből is hozhatánnk példákat. A Honvédségnél nincs újítási rendszer, amikor egy sima közkatona is tehet újítási javaslatot és az értékelésre eljut egy felső vezetőhöz ?
 
  • Tetszik
Reactions: Sulaco
Én csak a civil életről tudok beszélni, de ha az embereim közül többen a képzés -oktatás hiányosságaira hivatkozva mennek el, azért az megér egy nagy beszélgetést a betanítást végzőkkel.
Ha csak a fele igaz annak, amit Öcsés leírt, az már elég durva, engem 90-es évek elejére jellemző beleszarok-morálra emlékeztet, ami akkor jellemezte a sereget.
Nagyon remélem, hogy most nem ez az általános, mert akkor kár minden fillérért.
Azt pedig, hogy te negyven éve részt veszel ebben nem tudom, hogy pozitívumként vagy negatívumnként kell értékelni.
A kilencvenes évek elején kötelező sorkatonai szolgálat volt, és ekkor már kezdtek hiányozni az anyagi és technikai feltételek. Amennyiben ott voltál, akkor tudhatod, hogy a jól felkészült tiszthelyettesekből képeztek három hónap alatt alhadnagyot, utána mindenki szentségelt, hogy nincsenek jól képzett tiszthelyettesek, de lettek kevéssé elkészült tisztek.
 
  • Tetszik
Reactions: Hegylakó
Nekem is eszembe jutottak a Clever Ferret gyakorlatok....
És hogy van kötve egy államközi szerződés az olaszokkal, ami nem lett még kihasználva.

De egy tábornok általánosító mondatból már megint egyből azt találgatjuk hogy mi lesz, minden alap nélkül.... :)

Visszatérve a portfolio.hu írására... azért a Puma - Boxer páros nagyon durva lenne. Az ára is.
Azért írtam egy barátomtól, hogy lásd nem önimádatban élek. És csak magamat istenítve minősítés szentendrén.

Privátban, hogy lehet üzenni?
Személyesen, csendben valaki fülébe súgva. :-)
 
  • Tetszik
Reactions: Király Fika
Valóban nem, és nem is az számít, hogy én mit mondok.
Kíváncsi lennék azonban, hogy az ilyen hibás vezetői mentalitás miatt, hány értékes és elhivatott ember hagyta ott a sereget. Olyan emberek, akik a gyalázatosan kevés pénz ellenére is szerettek volna szolgálni, de bohóckodni nem voltak hajlandók. Volt egy orvosolható problémájuk, amit a felettesük úgy oldott meg hogy: "egy nap után lelépsz a képzésről, azt gondolom, hogy utána még egyszer találkoztunk volna, utánna soha többet. Hát ennyi."
És ezek az emberek most hiányoznak. Nem kicsit, nagyon.
Aki egy nap után lelép a képzésről, az vagy nagyképű, vagy alkalmatlan. Ezeknek nem csak a seregben nem lesz munkahelyük, de egyik cégnél sem.
 
Elolvasva a hozzászólásokat a témában, a következő jutott eszembe. Az, hogy a Néphadseregből, nem csak a tártáska és a Mofém sisak maradt meg. Ez nem a csapatoknál szolgálók hibája. Döntéseket felelős beosztásban lévő emberek hozzák. Az, hogy Szentendrén miféle képzés folyik, a maga valódiságában, szerintem nem lehet titok a HM felső vezetése előtt sem. Ez megfelelő számukra, vagy sem, hát az meg megint az ő dolguk. Én azt vettem ki, a csapatoknál lévők kevésnek érzik ezt a képzést, illetve nagyon zöldfülüeknek tartják a kiképzőket. Persze, a civil életből is hozhatánnk példákat. A Honvédségnél nincs újítási rendszer, amikor egy sima közkatona is tehet újítási javaslatot és az értékelésre eljut egy felső vezetőhöz ?
Van csak annyira le van szarva, hogy már senki sem használja....
 
Ebben lehet, hogy igazad van, de az eltöltött éveimből harmincat csapatnál töltöttem, és azóta is heti rendszerességgel látogatom őket, nem az íróasztalnál csücsülök.


Akkor, hogyan gondolatod,
Aki egy nap után lelép a képzésről, az vagy nagyképű, vagy alkalmatlan. Ezeknek nem csak a seregben nem lesz munkahelyük, de egyik cégnél sem.


Ha a képzés szar az a hülye aki végigcsinálja. ;) Vagy nincs önbecsülés.
2013 óta ugyanott dolgozom:) mióta leszereltem.
 
Sose gondoltál arra, hogy ha ennyien lelépnek, van aki egy nap után, de te még mindig ott vagy és egyre magasabban, akkor az a baj?
Abszolút nincs igazad. Az, hogy a felvett katonák az előzetes szűrés után is alkalmatlanok, ez egyáltalán nem csoda. A tisztek, altisztek, közkatonák nagy százaléka leszerel, az első néhány év után. Csalódnak, nem tetszik nekik, vagy valami egyéb. Olvass utána, hogy az USA hadserege évtizedek óta milyen létszámgondokkal küzd, pedig az usákok többen vannak, sokkal többet tudnak fizetni a katonáiknak. Miért vesznek fel dél amerikai népeket a seregbe? Nincs hazai felhozatal. Nálunk mi a frászt lehet várni ennyi fizetésért. Egy ápolónő vajon mennyit keres?
 
  • Tetszik
Reactions: krisss
Akkor, hogyan gondolatod,



Ha a képzés szar az a hülye aki végigcsinálja. ;) Vagy nincs önbecsülés.
2013 óta ugyanott dolgozom:) mióta leszereltem.
Kb. minden fegyveres szervnél gyenge a képzés... A valós tudást a szakterületen szeded fel a gyakorlatból, plusz folyamatos önképzés... Ez a realitás ma.
Szentendrét nem ismerem, biztos ott is van kivétel, de az ősi szabaly az ma is igaz: "aki tudja csinálja aki nem az tanítja..."
 
Amúgy ASCOD olyannyira nem, hogy még pletyka sem volt róla az elmúlt 3 évben pedig aztán már volt egykét gépről....
A beszerzett eszkozok 75% aval egyetemben /ha a modifikaciot nezzuk 99%/a leo a7++++ hunt t es a panzerkapvagen 2000 est mar a hatarzaraskor tudtak :p /