A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Ami érdekes lesz, az a missziós létszám alakulása, amit ugye növelni akartunk. Ezt most lényegében a visszavont iraki csapatokból kiadhatjuk kiönnyedén!

Én kizárólag politikai okból, a balkáni misszióra koncentrálnék. Szakmai szempontból biztos hasznosabb volt afgáni és Irak. De hagyjuk a fenébe, végül is semmi keresnivalónk arrafelé. A Balkánra viszont már, két zlj erővel mennék. Ott akár ahogy a világ alakul, vezető szerepet is játszhatnánk már.
 
Milyen nagyobb felszereles van ott? Csak azok a jarmuvek, amit az amerikaiaktol kaptak? Azt akar ott is hagyhatjak, ha surgos a tavozas.

Akkor most megy ertuk Bagdadba a ket A319, amire ket ev alatt nem sikerult vedelmi rendszert felszerelni?

Trump mar megint zurzavart csinalt. De vegul is akkor most Trump megoldotta, hogy vegre kivonul a Honvedseg Irakbol?

Vagy nehany hete ezert szavazta meg a parlament a misszios letszam noveleset, mert az amerikaiak szoltak hogy szukseg lesz ra?
Egyedül nem fogunk lépni kivonulás ügyben. Viszont az is necces lenne, ha az európaiak ki, az amcsik meg maradnak. Bár ezt ők kavarták, az ő játszmájuk, de kibaszásnak éreznék és régóta belengetett gazdasági szanciókkal jól megfingathatnák Európát.
 
Ennél sokkal bonyolultabb etnikai vallási politikai katyvaz talán nem is lehetne....
Irán katonai célokat nevezett meg a válaszcsapás célpontjaként az Öböl térségében. Alapvetően ezek amerikai célok, de nem tudhatjuk, hogy a tucatnyi síita népi milícia mennyire fogja elragadtatni magát! Gyaníthatóan nagyon nem fognak különbséget tenni a koalíciós erők katonái között és a kurdisztáni területen állomásozók amúgy is fokozottan célkeresztben lesznek, mert az iraki arab erőkkel szembenálló kurd milíciák képzésében vesznek részt, ergo egyszere ellenségek, mert a nagy sátán szövetségesei és mert az arabokkal ellenséges kurdok támogatói!

Itt jegyzem meg, hogy az iraki keresztények a síiták oldalára fognak állni, mert ők is arabok és alapvetően, hosszú távon csak a síitáktól remélhetnek toleranciát és védelmet a szunnitákkal szemben, hiszen a puszta életüket is az iráni milíciák mentették meg a ninivei síkságon, amikor szétverték a reguláris ISIS-t és véghezvitték a Moszulig tartó felszabadító hadjáratukat az iráni vezetésű, iráni önkéntesekkel megerősített iraki síita katonák. Ergo a Hungary Helps programot is hátráltatni fogja, ha a magyar haderőt a síita kormányerőkkel ellenséges és az USA-val szövetséges kurd milíciák oldalán hagyjuk és a helyi keresztények helyzetét is rontani fogja, hogy az ő támogatójuk az ellenség oldalán áll!.
 
Hozzászólásaitokból az jön le, hogy a honvédségnél sem.....
Mellesleg az ilyen kiképzési missziókból mit profitál a katona? Azt értem, hogy Afganisztánban harci tapasztalatokat, de pl. azok az eü-s barátaim, akik kint voltak többek között azt, hogy a németek kutyába sem vették őket.

Ja és amit elfelejtettem.
Nem tudom Irakban pontosan mit csinálnak a magyarok.

De Afganisztánban az omlt-k tevékenyen résztvettek a harcokban is. Bár elméletileg ők is inkább kiképzők.
Úgyhogy tényleges harci tapasztalatot is jópáran szereztek.

https://moly.hu/konyvek/szlanko-balint-maximum-nulla-aldozattal
Nem rossz könyv. Rég olvastam. Talán kicsit száraz.

Bár a szerző sokszor finoman fogalmaz. Másképp nehezen szervezhetné meg ezeket az útjait.
 
Mikor olvastam megfogalmazodott bennem, hogy a szerző mennyire fogalmaz finoman, hagy ki esetleg olyan reszleteket amelyek talan meg közelebb visznek minket vagy bemutatjak nekünk az ottani helyzet súlyosságat. Mar akkor is gondoltam, hogy a magyar katonak valós szereperől nem mindig beszelnek teljes körűen.
 
Hát, finoman szólva nem egy szép képet fest a honvédségről. Mi vagyunk a NATO szégyene, még attól is félnek a katonáink ha kimennek a táborból nehogy valaki megverje őket... többször kellet hívni a szomszédos új-zélandiakat, hogy segítsenek stb...
 
Idefigyelj ha a itthon azt mondják, hogy tilos harcérintkezésbe kerülni mert a politika nem vállalja az ottani parancsnoknak kötelessége végrehajtatni és végrehajtani a parancsot. Ettől függetlenül kurva sokszor volt tűzharcban a magyar járőr. A különlegesekről nem is beszélve.
 
no no! Én csak összefoglaltam a lényeget... nem az én véleményem...
 
  • Tetszik
Reactions: vilmoci and SilvioD
  • Tetszik
Reactions: Ocses
Hát, finoman szólva nem egy szép képet fest a honvédségről. Mi vagyunk a NATO szégyene, még attól is félnek a katonáink ha kimennek a táborból nehogy valaki megverje őket... többször kellet hívni a szomszédos új-zélandiakat, hogy segítsenek stb...
elnézést a nyelvezetért előre is DE
kurvára nem mi vagyunk a NATO szégyene ez egy faszság, ez nem lényeg és nem is vélemény hanem faszság, akikre te gondolsz azok nem mi vagyunk , a mieink kimennek/mennének akkor is ha tudnák hogy lehet hogy ott maradnak , a balkánon már volt erre példa hogy az olasz főparancsnoknak kellett "mindenki nyugodjon le a picsába és üljön a seggén"-t parancsolni mert a mieink már ültek be a BTR-be , afghanisztánban meg számtalanszor kerültek tűzharcba a srácok , nagyon nagyon sokszor , nem félnek kimenni ők sehova , az hogy egy tűzharcban erőfölényben van a tálib és látni hogy ebből csak szopás lehet BOCS de nem kurvára nem szégyen hívni az erősítést és menekülni a faszba, az meg hogy milyen parancsot ki hogy teljesít... én csak azt mondom hogy akárki van ott az tapasztalt és biztos megtudja hozni a jó döntést
 
https://www.rumaniamilitary.ro/ungaria-probably-the-worst-army-in-the-world
Ez egy 2012-es iromány és mordori nyelven van, a google fordítóval pedig nem bírom kihámozni az értelmét.
Valaki esetleg ismeri a cikk hátterét?

A románok missziós feladatairól és megítéléséről tudunk valamit?
A legutóbbi Tobruq Legacy gyakorlaton Lengyelországban a Hawk rendszerükkel állítólag nem találtak el minden célt és a résztvevők közül csak velük fordult ez elő.
 
Én úgy tudom, hogy megicsnáltak mindent normálisan nagyobb botrányuk nemigen volt. Meg ők harcoló kontingenst küldtek ki.
 
Konkrétan Dubai-ról nyilatkozott Gulyás az egyik decemberi kormányinfón, hogy katonák cybervédelmi együttműködési konferencián vettek részt. Persze senki sem hozta le, mert enélkül sokkal izgibb a téma.

Végignéztem az utolsó 4 kormányinfót (148-151), egyikben sem volt erről szó. Persze néhány részt átugrottam, így lehet hogy csak nekem maradt ki.
Az nem lehet, hogy valahol máshol hallottad?
 
elnézést a nyelvezetért előre is DE
kurvára nem mi vagyunk a NATO szégyene ez egy faszság, ez nem lényeg és nem is vélemény hanem faszság, akikre te gondolsz azok nem mi vagyunk , a mieink kimennek/mennének akkor is ha tudnák hogy lehet hogy ott maradnak , a balkánon már volt erre példa hogy az olasz főparancsnoknak kellett "mindenki nyugodjon le a picsába és üljön a seggén"-t parancsolni mert a mieink már ültek be a BTR-be , afghanisztánban meg számtalanszor kerültek tűzharcba a srácok , nagyon nagyon sokszor , nem félnek kimenni ők sehova , az hogy egy tűzharcban erőfölényben van a tálib és látni hogy ebből csak szopás lehet BOCS de nem kurvára nem szégyen hívni az erősítést és menekülni a faszba, az meg hogy milyen parancsot ki hogy teljesít... én csak azt mondom hogy akárki van ott az tapasztalt és biztos megtudja hozni a jó döntést
Remélem tiszta hogy csak megpróbáltam lefordítani, s összefoglalni a "cikket"... Szerintem egyszerűen az új zélandiak nem értették hogy mit akarunk ott...
 
https://www.rumaniamilitary.ro/ungaria-probably-the-worst-army-in-the-world
Ez egy 2012-es iromány és mordori nyelven van, a google fordítóval pedig nem bírom kihámozni az értelmét.
Valaki esetleg ismeri a cikk hátterét?
Pont eleget ki lehet hámozni a fordítóból.
Egyrészt nagyjából tudjuk, hogy volt/van benne igazság - a felszereltség, hadsereg állapota, a másik része pedig a jól ismert ostoba, műveletlen, turbó fröcsögés.
Röhejes, hogy tehetségtelennek hívja a magyarokat, pont ők, az olaszok mellett vszeg a legrosszabb katonák voltak a múltban.
De egyébként a kommentek között van józanabb/értelmes vélemény is.
 
A románok missziós feladatairól és megítéléséről tudunk valamit?
A legutóbbi Tobruq Legacy gyakorlaton Lengyelországban a Hawk rendszerükkel állítólag nem találtak el minden célt és a résztvevők közül csak velük fordult ez elő.
első kérdésre a válasz :
én úgy tudom jó kutyák kint, megcsinálnak kb minden egy kinthez képest tűrhető modon
második része a kérdésednek:
igen, ők voltak az egyetlenek DE hogy egy picit megvédjem őket én úgy tudom hogy teljesen friss csapatot küldtek ki akiknek ez volt az első ilyen szintű gyakorlatuk
Remélem tiszta hogy csak megpróbáltam lefordítani, s összefoglalni a "cikket"... Szerintem egyszerűen az új zélandiak nem értették hogy mit akarunk ott...
elnézésedet kérem , nem volt tiszta nekem mire reagáltál vagy utaltál, az új zélandiak meg .... hát na...