Falkland - 1982

Összesen hat lehetséges helyszínt vizsgáltak meg a partraszállásra:

Possible-landing-areas.jpg

- Stanley ugye az volt amire az Argik számítottak, így ez kiesett
- Berkeley Sound túl közel volt az Argi légvédelemhez/tüzérséghez
- Lafonia túl távol volt

Így maradt San Carlos, Port Salvador, illetve Fitzroy.
A három közzűl a Stanley-ben dekkoló Argi főerőktől a legtávolabbit (San Carlos-t) választották, hogy legyen idejük a védelmet kiépíteni.
Másrészt viszont az 5. Brit gyalogdandár a háború folyamán végrehajtott egy partraszállást Fitzroy-nál is, amikor az Argik a Sir Galahad partraszálló hajót alaposan le is bombázták.
Lafoniat nem csak a tavolsag miatt vetettek el. Sot eppen egyik elsoszamu hely volt arra az esetre ha nem sikerul a legifolyt kivivni fentartani. Azt terveztek hogy ott komoly hidfoallast tudnak letrehozni mielott az argik odaernenek. Aztan amikor latszott hogy a legiero az rendben lesz akkor elvetettek mivel ha ott szaltak volna partra akkor lett volna egy "hattynyak" a akcioban megpedig Goosgreen ami egy Falklandi Thermopula is lehetett volna.

Kivalasztottak a ket legmelelobbet es a lehetosegekhez kepest sokkal jobban hajtottak vegre az eges akciot.
Komoly aldozatokkal jart a dolog de erre keszek voltak a Britek sot ma is keszek lennenek ra. Ezzel kell szamolnia az ellennek.
 
  • Tetszik
Reactions: Loken

Én például eddig azt sem tudtam, hogy a Falkland szigetek visszafoglalása során kilenc (!!!) szárazföldi csatát vívtak.
A partraszállásról, Goose Green-ről, meg általánosságban Stanley lerohanásáról tudtam...
 
Nagyon komoly könnyűgyalogsagi harc folyt a szigeteken.Ha az argentínok kicsit is képzettebbek és jobb az utanpótlasuk vagy a britek nem az elit egységeket viszik* akkor a szárazföldön elverik a briteket.A harcok komolyságat jelzi,hogy volt olyan eset amikor a zászlóalj pk-nak kellett kiütni két géppuskafészket(a harmadik géppuskafészek előtt lőtték le az argentínok).

*Az RMC(angol tengerészgyalogság)kiképzése a leghosszabb a NATO-N belül mitegy 10 hónapig tart.
 
Akkor ....

MIRAGE III.

Maximum speed Mach 2.2
Practical ceiling 55776 ft
Take-off distance 2624.8 ft
Landing ground run 2460.75 ft
Range (ground attack) 3937.2 ft
Ez azt jelenti, hogy tudtak volna onnan üzemelni a Mirage-ok - ha lett volna üzemanyaguk. Viszont gondoljunk bele: egy 10-12 gépes század egyetlen bevetésen elfüstölt volna 50-55000l kerót!! Mennyi kellett volna csak 3 heti harctevékenységhez, és hogyan juttatták volna el az argik azt a mennyiséget, hogyan tárolták volna Stanley repülőterén? 2000 körüli lakossághoz nem egy International Airport és annak többszáz köbméteres üzemagyag-tároló kapacitása van méretezve!! És akkor még az akciókhoz szükséges fegyverzet-utánpótlásról nem is beszéltem ... szóval egy árva betoncsík elég sovány hatékony mennyiségű harcigép üzemeltetésére.
 
Én például eddig azt sem tudtam, hogy a Falkland szigetek visszafoglalása során kilenc (!!!) szárazföldi csatát vívtak.
A partraszállásról, Goose Green-ről, meg általánosságban Stanley lerohanásáról tudtam...
A haditengereszeti es a legi esemenyeket eleg jol feldolgoztak es hoza is ferheto. Azonban a szarazfoldi hadmuveletek csatak stb nagyon ngyon szormenten vannak meg manapsag is kozolve. Ugy nez ki a loveszek nem azok az irogato fajtak.
 
Ez azt jelenti, hogy tudtak volna onnan üzemelni a Mirage-ok - ha lett volna üzemanyaguk. Viszont gondoljunk bele: egy 10-12 gépes század egyetlen bevetésen elfüstölt volna 50-55000l kerót!! Mennyi kellett volna csak 3 heti harctevékenységhez, és hogyan juttatták volna el az argik azt a mennyiséget, hogyan tárolták volna Stanley repülőterén? 2000 körüli lakossághoz nem egy International Airport és annak többszáz köbméteres üzemagyag-tároló kapacitása van méretezve!! És akkor még az akciókhoz szükséges fegyverzet-utánpótlásról nem is beszéltem ... szóval egy árva betoncsík elég sovány hatékony mennyiségű harcigép üzemeltetésére.
Volt idejuk felkeszulni. Depokat beasni letrehozni. Lett volna lehetoseg a C-130 sokkal is szallitani sot meg hajokon is johetett volna utanpotlas mivel a Brit flotta kenytelen lettvolna 500 + de inkabb 700 km re eltavolodni a szigetektol ami a felderitesuket es reakciopesseguket nagyon lecsokkentette volna.

Haborus kenyszer megoldasrol beszelunk es nem mernokileg metervezett az ASZ ( Argentin Szabvany ) nak mindenben megfelelo repterrol.
 
Akkor ....

MIRAGE III.

Maximum speed Mach 2.2
Practical ceiling 55776 ft
Take-off distance 2624.8 ft
Landing ground run 2460.75 ft
Range (ground attack) 3937.2 ft
Te most komolyan ilyen egy mérőszámos hülyeségekkel jössz? Értelmes harci teherrel hatósugárral és az időjárási viszonyokat nézve FM alapján kéne megnézni. Ott pl tél volt. Eső. Tudod mennyire nő féktávolság esőben? Úgy kétszeresére.
A mesében üzemel a Mirage 4000 lábas kifutóról normálisan.

Felejtsük már el ezt a repteres hülyeséget. A C-130 + Pucara volt a realitás.

Megmutassam az F-16CJ supplementen keresztül? Anno a Gripen leszállási úthossznál már megmutattam, hogy egy kvázi fegyvertelen 2000 lb keróval leszálló F-16 is meg tud állni 800 méter alatt. És, ha meleg van és hídabb a levegő? És, ha nincs ellenszél? És, ha éppen nedves a beton? És, ha fegyverrel kell leszállni?

Ha a reptér alkalmas volt a Mirage-ok kiszolgálására akkor nem feltétlen kellett volna 3 hétig tudni üzemeltetni őket,elég lett volna csak addig amíg kukára vágják a brit Harriereket ami azért nem tartott volna 3 hétig.
Még légiharc konfigban sem tudtak volna üzeleni onnan, nemhogy bombákkal. Felejtsük már el ezt a repteres hülyeséget. A C-130 + Pucara volt a realitás.
 
Ez azt jelenti, hogy tudtak volna onnan üzemelni a Mirage-ok - ha lett volna üzemanyaguk. Viszont gondoljunk bele: egy 10-12 gépes század egyetlen bevetésen elfüstölt volna 50-55000l kerót!! Mennyi kellett volna csak 3 heti harctevékenységhez, és hogyan juttatták volna el az argik azt a mennyiséget, hogyan tárolták volna Stanley repülőterén? 2000 körüli lakossághoz nem egy International Airport és annak többszáz köbméteres üzemagyag-tároló kapacitása van méretezve!! És akkor még az akciókhoz szükséges fegyverzet-utánpótlásról nem is beszéltem ... szóval egy árva betoncsík elég sovány hatékony mennyiségű harcigép üzemeltetésére.

Ha a reptér alkalmas volt a Mirage-ok kiszolgálására akkor nem feltétlen kellett volna 3 hétig tudni üzemeltetni őket,elég lett volna csak addig amíg kukára vágják a brit Harriereket ami azért nem tartott volna 3 hétig.
 
Volt idejuk felkeszulni. Depokat beasni letrehozni. Lett volna lehetoseg a C-130 sokkal is szallitani sot meg hajokon is johetett volna utanpotlas mivel a Brit flotta kenytelen lettvolna 500 + de inkabb 700 km re eltavolodni a szigetektol ami a felderitesuket es reakciopesseguket nagyon lecsokkentette volna.

Haborus kenyszer megoldasrol beszelunk es nem mernokileg metervezett az ASZ ( Argentin Szabvany ) nak mindenben megfelelo repterrol.
Persze, ha úgy gondolták volna, hogy a britek harcolni fognak akkor minden ott állt volna előkészítve az argentín kikötőkben behajózva (üzemanyag, telepíthető tartályok, munkagépek a tartályok beásásához, fegyverzet stb.), az első naptól kezdve mehetett volna az átszállítás. De nem voltak erre felkészülve, aztán mikor kiderült hogy harcolni kell, akkor már késő volt komolyabban felkészülni ...
 
Volt idejuk felkeszulni. Depokat beasni letrehozni. Lett volna lehetoseg a C-130 sokkal is szallitani sot meg hajokon is johetett volna utanpotlas mivel a Brit flotta kenytelen lettvolna 500 + de inkabb 700 km re eltavolodni a szigetektol ami a felderitesuket es reakciopesseguket nagyon lecsokkentette volna...

Összesen 7db C-130-assal rendelkezett az Escaudron-I, Grupo 1 de Transport Aéreo, amiből 6db volt bevethető állapotban a konfliktus alatt:
2db C-130E szállító; TC-61, TC-63
2db C-130H szállító; TC-64, TC-68
2db KC-130H utántöltő; TC-69, TC-70
 
Na, megnéztem.

  • Egy kb. 26 ezer font tömegű F-16CJ, ami üres pótos, 2x AAM és 3000 font keró, az száraz, ideális beton 10 fok, 0 szél és SL-en kb. 4000 lábon áll meg airbrakkel együtt. Nedves betonon kb. a duplája. És ez nem egy Mirage szintű gép, aminek leszállósebessége eleve magasabb.

  • De nézzük mivel szállna fel. 2xMk84 (ezzel támadtak az A-4-esek) bombával, pótos nélkül 2xAM-9-cel max üzemanyaggal a gép valahol 33 ezer font táján van.
    (20k + 7k + 4x + függesztők és egyebek) Ezzel 10C hőmérsékleten száraz pályán 0 széllel 2200 láb táján van a felszállás. Ha felszállás közben bármi gebasz van, akkor vészfékezés lehetősége 0. A gép túlfut, -1 gép.
Fékernyővel lehetne már biztonságosabban, de akkor azt meg mivel töltögetik vissza? Tudtommal külön gép csinálja azt...
 
Ha a reptér alkalmas volt a Mirage-ok kiszolgálására akkor nem feltétlen kellett volna 3 hétig tudni üzemeltetni őket,elég lett volna csak addig amíg kukára vágják a brit Harriereket ami azért nem tartott volna 3 hétig.
És meddig tartott volna az argik üzemanyag-készlete, ha az angolok a Harrierekkel fals támadásokat imitálva felszállásra, a keró fogyasztására kényszerítik a Mirage-okat - minden harcot mellőzve?!! Ne feletsd el, attól kezdve hogy a brit tengók odaértek a hajón küldött utánpótlást el lehetett felejteni, légi úton meg csak egyetlen repülőszázad (ami elég kevés) üzemanyag-utánpótlása elég kérdéses. Az angolok jobban tudtak volna utánpótlást biztosítani maguknak (tartályhajókkal és szállítóhajókkal), ők tartották blokád alatt a Falkalandokat és nem az argik a brit flottát. Nem lett volna egyszerű, sokba került volna nekik, de meg tudták volna oldani anélkül, hogy az argik képesek lettek volna akadályozni őket. Az argentínoknak a blokád miatt sokkal jobban be voltak szűkítve az utánpótlási lehetőségeik.
 
A haditengereszeti es a legi esemenyeket eleg jol feldolgoztak es hoza is ferheto. Azonban a szarazfoldi hadmuveletek csatak stb nagyon ngyon szormenten vannak meg manapsag is kozolve. Ugy nez ki a loveszek nem azok az irogato fajtak.

Írkálósak azok csak az olvasóközönséget nem nagyon köti le az,hogy egy kopár szigeten félig megfagyva menetelnek a katonák.Mert ebből állt a háború:nagyon sok harc az elemekkel és nem nagyon sok de annál intenzívebb harc az ellenséggel.
 
Te most komolyan ilyen egy mérőszámos hülyeségekkel jössz? Értelmes harci teherrel hatósugárral és az időjárási viszonyokat nézve FM alapján kéne megnézni. Ott pl tél volt. Eső. Tudod mennyire nő féktávolság esőben? Úgy kétszeresére.
A mesében üzemel a Mirage 4000 lábas kifutóról normálisan.

Felejtsük már el ezt a repteres hülyeséget. A C-130 + Pucara volt a realitás.

Megmutassam az F-16CJ supplementen keresztül? Anno a Gripen leszállási úthossznál már megmutattam, hogy egy kvázi fegyvertelen 2000 lb keróval leszálló F-16 is meg tud állni 800 méter alatt. És, ha meleg van és hídabb a levegő? És, ha nincs ellenszél? És, ha éppen nedves a beton? És, ha fegyverrel kell leszállni?

Még légiharc konfigban sem tudtak volna üzeleni onnan, nemhogy bombákkal. Felejtsük már el ezt a repteres hülyeséget. A C-130 + Pucara volt a realitás.

A4 Skyhawk??? Szerintem azok gond nelkul.
 
Írkálósak azok csak az olvasóközönséget nem nagyon köti le az,hogy egy kopár szigeten félig megfagyva menetelnek a katonák.Mert ebből állt a háború:nagyon sok harc az elemekkel és nem nagyon sok de annál intenzívebb harc az ellenséggel.
Dehogy nem! Csak jol kell megirni mint pl Beewor Sztalingradja. Amugy nagyon sokan meg a szaraz hadmuveleti naplo alapjan megirtat is heves es tobbszori orgazmus kozepette olvasnak el. pl te is meg en is.
 
Igen,de ez hány százaleka is a piacnak?Nem fog a HTKA-s perverzek kedvéért senki egy ilyen könyvet kiadni bármennyire is szeretnénk.
 
A4 Skyhawk??? Szerintem azok gond nelkul.

2020-03-14-13-17-30-Window.jpg

A-4B Skyhawk felszállásához szükséges úthossz, 2db 300Gal üzemanyagtartály esetén a hatósugár 240nm Lo-Lo-Lo profil esetén. (szél nélkül)
4db 500lbs bomba + 2db 300Gal üzemanyagtartály esetén a gép tömege 22'500lbs -> 5500ft
3db 500lbs bomba + 2db 300Gal üzemanyagtartály esetén a gép tömege 22'000lbs -> 5250ft
2db 500lbs bomba + 2db 300Gal üzemanyagtartály esetén a gép tömege 21'500lbs -> 4750ft
1db 500lbs bomba + 2db 300Gal üzemanyagtartály esetén a gép tömege 21'000lbs -> 4500ft

A-4B Skyhawk felszállásához szükséges úthossz, póttartály nélkül a hatósugár 155nm Lo-Lo-Lo profil esetén. (szél nélkül)
...
 
Akkor marad Tracer ek meg a C-130 sok telepitese es eljatszhattak volna az kicsibe amit a Britek nagyba Stanley bombazasakor.
 
Dehogy nem! Csak jol kell megirni mint pl Beewor Sztalingradja. Amugy nagyon sokan meg a szaraz hadmuveleti naplo alapjan megirtat is heves es tobbszori orgazmus kozepette olvasnak el. pl te is meg en is.

Akarhogy is nézzük mi ilyeneket szeretnenk olvasni:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Csak erre nem nagyon van itthon igény sajnos(főleg nem egy olyan haborúról ami olyan messze zajlott,hogy meg az új amerikai szuperagyú sem hord el addig).
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed