A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Hát folyamatos a feszkó a törökökkel és a nép indokoltnak tartja az erős hadsereget.

Igen, bar 1970-esekben tervezett technikarol van szo, 40 (!) eves a Bradley, barmelyik mai modern IFV szerintem szembol is atlovi. Ok a torokokkel pont az a kivetel, ahol nem mezitlabas ellenallok IED-je miatt kellene aggodniuk, hanem a merges szomszed NATO-ban masodik legnagyobb regularis hadserege miatt... nem véletlenül veszenk ilyen sokat: outdated, ezert olcsó, amit levaltanak, az meg szinte WWII technika.
 
Ez a szerzodeses dolog érdekes: hogy van szabalyozva a civilbol érkező diplomás például? Ha valaki komoly szaktudást ill gyakorlatot hoz (mérnök, orvos, akárki), akkor annak eleve magasabb rendfokozatot azaz fizut adnak kezdéskor?

Módosították a honvédségről szóló törvényt, valamint elfogadták a honvédség utánpótlásáról szóló törvényt.

  • Változik a közkatona vagy a pályakezdő fogalmának törvényi meghatározása, és megszűnik a hivatásos állományba vételhez szükséges két éves honvédségi jogviszonyra vonatkozó előírás. Új lehetőségként jelenik meg a hivatásos állományba vétel a polgári életből tiszt és altiszt esetén.
  • Egyszerűsödnek a próbaidőre vonatkozó szabályok, egyes rendfokozatok elérése esetében csökken a várakozási idő, de a változtatás pontosítja a fegyelmi szabályokat is.
  • A szerződéses állományú katonák egyszeri szerződéskötési díjat kaphatnak a jövőben.
  • Az önkéntes tartalékos katonák esetében a miniszter eltérő illetményeket és más juttatásokat is megállapíthat, és három hónapos próbaidővel kell számolniuk azoknak az önkéntes tartalékos katonáknak, akik vállalják, hogy a tényleges szolgálati idejüket egybefüggően teljesítik.
Forrás: https://www.parlament.hu/irom41/10311/10311-0007.pdf
 
Ez a szerzodeses dolog érdekes: hogy van szabalyozva a civilbol érkező diplomás például? Ha valaki komoly szaktudást ill gyakorlatot hoz (mérnök, orvos, akárki), akkor annak eleve magasabb rendfokozatot azaz fizut adnak kezdéskor?
Igen, aztán el kell mennie egy általános gyorstalpaló 4 hónapos tiszti tanfolyamra és elméletileg így sem tölthet be olyan beosztást ami a szakmáján kívül esik. Pl jogász végzettségű tiszt nem lehet parancsnok. stb.
 
  • Tetszik
Reactions: kamm
Igen, bar 1970-esekben tervezett technikarol van szo, 40 (!) eves a Bradley, barmelyik mai modern IFV szerintem szembol is atlovi. Ok a torokokkel pont az a kivetel, ahol nem mezitlabas ellenallok IED-je miatt kellene aggodniuk, hanem a merges szomszed NATO-ban masodik legnagyobb regularis hadserege miatt... nem véletlenül veszenk ilyen sokat: outdated, ezert olcsó, amit levaltanak, az meg szinte WWII technika.
Annyira azért nem elavultak, inkább a hidegháború csúcsa. Viszont a görögöknek nagyon kevés IFV-k van, összesen 390db exNDK BMP-1, 100db átalakítva ZU-23-2 hordozóvá 2018-tól! A járművek úgy negyven évesek. Leonidas meg M113 APC több ezer. Nem tudom, hogy a BMP-et cserélnék, vagy melléjük jönnének, mindenesetre minőségi ugrás lesz a görög nehézgyalogságnál!
 
Szeretem ezt a képet valamiért, megint beteszem....o_O

greek_BMP-1_front_GR.jpg
 
  • Tetszik
Reactions: Firga bácsi
Ugye az megvan, hogy épp most vették vissza a jenki tenderen, tehát oda töb példányt is ki kellett küldeni? Ugye az megvan, hogy legalább 3 példányt küldtek az ausztráloknak? Ugye az megvan, hogy ugyaynazokat a rendszereket építik be a Lynxbe mint a PUMA-ba? Nem kell évekig várni a fejlesztésre. Ugye az megvan, hogy a 6 fős német rajhoz tervezték? Te vagy a katona, legjobban te lennél felháborodva, hogy milyen szűk a belső tér! Nem fér el normálisan egy magyar raj.

Mikor küldték ki az ausztrálokhoz azt a hármat? Már megy náluk a tesztelés?
A belső tér az mindig kompromisszum eredménye, nem azért szűk, mer kínozni akarják őket. A tér , az páncélzat, az meg tömeg. A másik szempont a célfelület, ami elsősorban a magassággal, másodsorban a felülről mutatott vetülettel (alapterülettel) lehet befolyásolni (a top attack fegyverek miatt). A kisebb Puma is 43 tonna, akkor hasonló védelmet nagyobb felületeken elérni csak arányosan nagyobb tömeggel lehet.
Valamit valamiért....
 
Na, itt álljunk meg egy szóra!
Évente csökken eggyel a deszant személyzet létszáma?
Ugyanis tavaly még 6-ról volt szó!
3-3 az oldalajtók mellett.
Most viszont felfedeztem, hogy a vezető és pk ülés mögött, de a toronylövész előtt még 1-1 befelé néző ülés is van.
Az összesen 8.
https://thesovietarmourblog.blogspot.com/2014/11/btr-80.html

btr-80%2Binterior.jpg

8 fő egy magyar raj.A BTR-80-asba 11 ember fér,6 hátul,1 a toronyban ,1 vezető,1 jármű pk és mögöttük 1-1 ember.A /A-ba nem fér csak 10 vagy 9 mert talán nincs benne a két ülés a jármű pk és a vezető mögött.
Ebből az következik,hogy soha nem használtuk ki a BTR-ek teljes "emberkapacitását".
5 ember úgy a deszant,hogy a 8 főből 3(vezető,iranyzó,jármű pk)marad a gépben a maradék 5 meg kiszáll.Ebből úgy lehet 6 fős a deszant,hogyha a jármű pk is kiszáll de ő akkor sem hátul ül hanem elöl.

A jarműparancsnok mindenesetben a rajparancsnok helyettes.

Annyiban pontosítanék, ha nem sértek meg senkit, hogy az egyik ülés a toronylövésznek a menet közbeni helye a BTR-80-asban, a vonatkozó magyar szabályzók szerint.
Emiatt a rendszeresítésekor a korábbi 11 fős BMP-s raj létszáma 10 fősre csökkent, bár elvileg 11 hely van benn. (A BTR-es rajban már csak egy géppuskás volt, a BMP-s két géppuskásával szemben)
Ennek a furmányságnak az az oka, hogy az üzemeltetési utasítása szerint béke helyzetben, menet közben a toronylövész nem ülhet a toronyban! Csak harchelyzetben.
Így a toronylövész az egyik ülésen guggol....
Az volt a mondás, ennek biztonsági oka van. Ha borul a gép, kieshet a torony, arra van rögzítve a nyomorult toronylövész ülése....:eek:
Igen, ez egy szar gép! :confused:
 
Amúgy én eddig életemben nem láttam toronylövészt azon az ülésen kívül utazni :D
 
2022-re lesz a GDP 2%-a??? Nem későbbi dátum volt vagy Nógrádi Papa félrebeszélt? :)

Nem o, hanem a botranyosan amator Hirado-garda. :eek:
Amugy ez egy honapja kijott mar, kedvenc hazai blogunkon mar regen fenn van:
https://jogalappal.hu/megjelent-magyarorszag-nemzeti-biztonsagi-strategiaja/

"Az átfogó haderő-átalakítás eredményeként, a NATO vonatkozó irányelvével összhangban – 2024-től – a bruttó hazai össztermék évi legalább 2%-ának felhasználása nyomán kialakításra kerül a hazánk nemzetközi kötelezettségei és nemzeti feladatai érdekében szükséges, regionális szinten is meghatározó haderőképesség.

A Zrínyi 2026 program leszögezi, hogy a haderőfejlesztési célok megvalósulását a hazai védelmi ipar fejlesztésével fogja elérni. A hazai védelmi ipari ágazat fejlettsége messze elmarad az elvárt szinttől, egyes tevékenységek teljesen megszűntek.

Az európai védelmi ipar alapvető jellemzője, hogy a fejlettebb védelmi ipari technológiai bázissal rendelkező nagyobb országok erőfölényüket kihasználva érvényesítik érdekeiket a többi európai országgal, köztük hazánkkal szemben is."

Ez eleg egyertelmu, 2024-tol *legalabb* 2% es fokusz a hazai vedelmi ipar fel- ill helyreallitasan - ez inkabb a Lynx fele mutat, hazai osszeszerelessel... :cool:

Akit erdekel, annak feltettem ide az egesz eredeti husz oldalt (a Kozlonybol szedtem ki): https://gofile.io/d/CJ37h7

Rengeteg egyeb dolog van amugy, amit elemeznunk kellene benne :D - pl a kozel-keleti, eszak-afrikai illetve kozep-azsiai gocpontok mellett kulon megemliti a Sahel regiot - huh?? Beszallunk a franciak melle az Operation Barkhane-be? :)
 
"Rengeteg egyeb dolog van amugy, amit elemeznunk kellene benne :D - pl a kozel-keleti, eszak-afrikai illetve kozep-azsiai gocpontok mellett kulon megemliti a Sahel regiot - huh?? Beszallunk a franciak melle az Operation Barkhane-be?"

Ha csatlakozunk a franciákhoz akkor még is csak kellenek azok az A400-k,hogy azokkal deszantoljuk a hazai gyártású Lynx-t a Bambarák és a Tuaregek közzé:):).
 
Meg ezt a hozzaallast sem ertem hogy ha az elso konzultaciok a ceggel meg el se kezdodtek a miniszterium mar fix arakkal jatszik - 6 milliard ami kb 4.32 millio EUR darabjaert.
 
  • Tetszik
Reactions: SilvioD