A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Akkor azoknak nem tábornok az eleje?
Van 65 fős ezred jogállású szervezet.
Szerintem "jogállású" szervekkel nem lehet haderőt építeni. Nekem is van Audi méretű autóm, de én a neven hívom, úgy nem égő. :)
A hadsereg szervezetében katonák vannak, akik alá-fölérendeltségi viszonyban vannak egymással, ebből adódóan a nem harcoló egységekre is vonatkozik valamilyen szinten a hadszervezet. Ezért ezred-, dandár- stb jogállásúak ezek a szervezetek. Nem lett volna olyan bonyolult ezt magadtól se kisakkoznod!
 
Valaki a múltkor tett be linket a mihu topikba hogy a brazilok eladnák a 12 db Mi-35 et. Vajon érdemes lenne lecsapni rájuk? Gondolom egy nagyobb felújítás után még bőven maradna bennük üzemidő.
Azokra már Haftar képében megvan a vevő.
Annak tükrében, hogy milyen rendszert szeretnénk kialakítani, azt gondolom, hogy nem igazán lenne értelme. Én még nem hallottam olyat, hogy Link 16-ot integráltak volna orosz eredetű technikába. Ahhoz olyan fedélzeti rendszer kell, ami tud mit kezdeni a Link 16-on érkező infókkal.
A gépek újsága miatt viszont az áruk valószínűleg túl magas lenne. Azzal nem volt gondom, hogy a 8 gépet felújíttattuk, de hogy ezekre az orosz eredetű rendszerekre építsük a harci helikopter "flottánkat" azt erősnek érzem. Ha deklarált cél, hogy megszüntessük az orosz technikai hátteret, akkor abba nem fér bele, hogy az elkövetkező 20-30 évre repképes technikát szerezzünk be ilyen gyökerekkel.
Inkább azt lehetne gyorsítani, hogy a H145M-ek mielőbb elérjék a tüztámogató képességet, hogy még mielőtt a Mi-24-eseknek lejár az üzemidő hosszabbítása, még előtte esetleg pénzzé lehessen őket tenni. A lengyelek biztosan felújítják a saját Hindjeiket, nekik erre megvan a saját cégük. Nekünk viszont az Airbus kontingens beérkezése után már nem lesz létszükséglet. Ezzel együtt azért még megvárnám, hogy mi lesz a Tiger MkIII csomaggal, valamint az Ausztrál tendernek a végeredménye.
Ha már úgy is összebútoroztunk az Airbus-szal, akkor ha olcsón megkaphatjuk őket, akkor a jelenleg 10 éves gépekben még bőven van üzemidő. Az Mk III pedig pont arra lenne jó, hogy a tragikus logisztikai hátteret (gyakorlatilag az összes rendszeresítő országnak eltérő gépei vannak) kiegyenesítse. A technikai gondok állítólag már megoldódtak (de legkésőbb az mkIII-mal meg fognak!).
Nagy előny lenne, hogy ugye az új Airbus-aink azt a HForce rendszert kapták, amelyiknek az alapja a Tiger rendszere. Tehát azonos lenne a fegyverzeti skála.
 
Mondjuk abban konkrétan igazuk van, ezt jobb, ha nem is kezdjük el feszegetni, inkább tegyük azt jóvá egy ilyen uzlettel...
Szerintem annyira nem kell megfelelni a horvátoknak, mivel elég sokat keresnek ők a magyar túristákon és ha az alapján amit kifogásolnak vissza kellene adni az Ina-t, akkor az ún. privatizáció miatt ebben az országban is minden ma nyugati tulajdont is, mert hasonlóan korrupt ügyletek miatt kerültek oda. Egyébként már nincs nemzetközi elfogató parancs Hernádi ellen. Továbbá még nem tudom mit kaptunk kárpótlásért azért amikor kisegítettük őket anno 100 ezer géppityuval. Valamint békésen elüldögélnek a Drávaszögön, meg a Muraközön ami eszükbe sem jutott nekik se soha hogy miért is az övék. A határkerítésért is szerettek nácizni minket, aztán meg építettek ők is. És van magyarellenesség bennük is, csak nem tudom mire fel.
Csak vázlatosan azt mondom, hogy nem kell rájuk áldozati bárányként tekinteni....
 
Továbbá még nem tudom mit kaptunk kárpótlásért azért amikor kisegítettük őket anno 100 ezer géppityuval.
Hát először is, ők kifizették az árát, de mi nem szállítottuk le a fegyvereket. Pontosabban csak egy töredékét, pár ezret!

Ettől függetlenül Horvátországra hosszú távon se lehet partnerként számítani, el kell engedni minden illúziót velük kapcsolatban! Szerbia ezerszer inkább baráti ország, mint a horvátok, az érdekeink a szerb kapcsolathoz kötnek minket! Ha meg az INA-t akarják, akkor vásárolják vissza piaci áron, aztán ... ja, aztán nincs semmi, mert az INA egyetlen perspektívája Közép-Európa volt a MOL tulajdonában (energetikai tengeri kijárat Közép-Európának), anélkül max a mesés buszniai üzleti lehetőségek maradtak nekik, mert a MOL vadászterületére az ÖMV-nek se sikerült betörnie, nemhogy néhány szerencsétlen horvát cégnek! A horvát nacionalizmus a térség legostobább nacionalizmusa, mert annyi eszük nincs, hogy felnézzenek a szarosbilijükből, hogy mi a valóságos helyzetük!
 
A hadsereg szervezetében katonák vannak, akik alá-fölérendeltségi viszonyban vannak egymással, ebből adódóan a nem harcoló egységekre is vonatkozik valamilyen szinten a hadszervezet. Ezért ezred-, dandár- stb jogállásúak ezek a szervezetek. Nem lett volna olyan bonyolult ezt magadtól se kisakkoznod!
Köszi. Erről fogalmam sem volt. :)
Ha viszont nem lehet 12 nél több lövész század, mert nincs pénz, akkor ne legyen másra se. Ezt nem lenne olyan bonyolult kisakkoznod.... :)
Én pl nem tudok olyan banyarrol, ahol több a mérnök, mint a bányász. Legalább is termelőből.
 
Jelenleg is több lövésszázad van tizenkettőnél (6+9 a két dandárban)!
 
Ettől függetlenül Horvátországra hosszú távon se lehet partnerként számítani, el kell engedni minden illúziót velük kapcsolatban! Szerbia ezerszer inkább baráti ország, mint a horvátok, az érdekeink a szerb kapcsolathoz kötnek minket!
Apró probléma hogy Szerbia Orosz csatlós.
Nemhogy nem NATO de még az EU sem tagja, és még jó darabig nem is lesz.
Ha tovább pörög az új hidegháború akkor számynkra v.színű Szerbia lesz a fő "hadműveleti irány".
Ezzel szemben a Horvátok nemcsak EU de NATO tagok is, úgyhogy ha tetszik ha nem, katonai téren számunkra a Horvátok a szövetségesek, Szerbia meg a potenciális ellenség.
 
  • Tetszik
Reactions: kamm and borisz

Ugyanez a helyzetünk Oroszországgal és Romániával is. Mégis jól disztingválunk! Nem lesz itt semmilyen fő csapásirány Szerbia irányába és felvonulás az oroszok ellen sem rajtunk keresztül. Mert nem érdekünk. Tetszik, nem tetszik ez a szövetségeseinknek, nem vesszük figyelembe a hülyeségeiket. Márcsak azért sem, mert Oroszország akkor is nagyhatalom és Szerbia akkor is funkcionáló nemzetállam lesz, amikor Franciaországban már teveszart szárítanak a házfalakon míg Nagy Britanniában az állandó esőtől vizes teveszarral füstölnek!
 
Szerintem annyira nem kell megfelelni a horvátoknak, mivel elég sokat keresnek ők a magyar túristákon és ha az alapján amit kifogásolnak vissza kellene adni az Ina-t, akkor az ún. privatizáció miatt ebben az országban is minden ma nyugati tulajdont is, mert hasonlóan korrupt ügyletek miatt kerültek oda. Egyébként már nincs nemzetközi elfogató parancs Hernádi ellen. Továbbá még nem tudom mit kaptunk kárpótlásért azért amikor kisegítettük őket anno 100 ezer géppityuval. Valamint békésen elüldögélnek a Drávaszögön, meg a Muraközön ami eszükbe sem jutott nekik se soha hogy miért is az övék. A határkerítésért is szerettek nácizni minket, aztán meg építettek ők is. És van magyarellenesség bennük is, csak nem tudom mire fel.
Csak vázlatosan azt mondom, hogy nem kell rájuk áldozati bárányként tekinteni....

Igen, nem véletlenül lesz majd kikötő Triesztben (Olaszország) és nem pl. Fiume -ben (Horvátország). Mondjuk az is érdekes mellékszál lehet, hogy miért nem a szlovén Koper - de ez már tényleg messzire vezetne.

A horvátoknál emlékezni kell az elmúlt évekből nemcsak a MOL -al kapcsolatos ügyekre, de pl. a 2015 -ös "kedves" húzásukra is. Amikor pár ezer migránssal és horvát fegyveres erőkkel (fegyver Náluk) áttörtek vonattal Magyarországra. Mi a fegyókat nem vettük el, hanem azzal együtt visszakísértük a kollégákat épen- és sértetlenül. Namost ezt követően nem egy vaskos bocsánatkérés jött, hanem egy bő "fikázódást" követően majd csak később jött a feketeleves ... Nem csak a vagonok használati díját (!!), hanem az igen vastag ceruzával számolt takarítási díját (ui. a migránsok teliszarták a szerelvényeklet a legelejétől a legvégéig) is kiszámlázták a magyar államnak. Na hát ehhez azért pofa kell azért ... Akkoriban egyedül Kitarović elnök asszony ütött meg egyedül épkézláb és köszönö hangnemet felénk a teljes horvát politikai elit részéről ...

https://index.hu/belfold/2015/10/09/a_horvatok_kiszamlazzak_a_nalunk_lefoglalt_vonatot/
 
  • Tetszik
Reactions: Autodidaktakatona
Apró probléma hogy Szerbia Orosz csatlós.
Nemhogy nem NATO de még az EU sem tagja, és még jó darabig nem is lesz.
Ha tovább pörög az új hidegháború akkor számynkra v.színű Szerbia lesz a fő "hadműveleti irány".
Ezzel szemben a Horvátok nemcsak EU de NATO tagok is, úgyhogy ha tetszik ha nem, katonai téren számunkra a Horvátok a szövetségesek, Szerbia meg a potenciális ellenség.
Kettős folyanat van a szerbeknél. Egyrészt katonai téren "orosz csatlós", de elkezdett nyitni, H145M, az európai vonal felé. Jól halad az Uniós targyalasokon, amit a Bizottságnál, mi felügyelünk, némi hátszelet biztisítva.
Nem véletlen hogy a Merkel féle EPP a legmagasabb szinten kampányolt a mostani, szerb állam és kormánypárt mellett. Pedig lehetne kritikai álláspontot is képviselni.
De eléggé elkanyarodtunk....
 
Igen, nem véletlenül lesz majd kikötő Triesztben (Olaszország) és nem pl. Fiume -ben (Horvátország). Mondjuk az is érdekes mellékszál lehet, hogy miért nem a szlovén Koper - de ez már tényleg messzire vezetne.

A horvátoknál emlékezni kell az elmúlt évekből nemcsak a MOL -al kapcsolatos ügyekre, de pl. a 2015 -ös "kedves" húzásukra is. Amikor pár ezer migránssal és horvát fegyveres erőkkel (fegyver Náluk) áttörtek vonattal Magyarországra. Mi a fegyókat nem vettük el, hanem azzal együtt visszakísértük a kollégákat épen- és sértetlenül. Namost ezt követően nem egy vaskos bocsánatkérés jött, hanem egy bő "fikázódást" követően majd csak később jött a feketeleves ... Nem csak a vagonok használati díját (!!), hanem az igen vastag ceruzával számolt takarítási díját (ui. a migránsok teliszarták a szerelvényeklet a legelejétől a legvégéig) is kiszámlázták a magyar államnak. Na hát ehhez azért pofa kell azért ... Akkoriban egyedül Kitarović elnök asszony ütött meg egyedül épkézláb és köszönö hangnemet felénk a teljes horvát politikai elit részéről ...

https://index.hu/belfold/2015/10/09/a_horvatok_kiszamlazzak_a_nalunk_lefoglalt_vonatot/
Szlovén kikötő volt a terv, de az előző szlovén kormány másképp gondolta. Ma már más szelek fújnak.
 
  • Tetszik
Reactions: rappali_
Jelenleg is több lövésszázad van tizenkettőnél (6+9 a két dandárban)!
Köszi. Erről fogalmam sem volt. :)
Ha viszont nem lehet 12 nél több lövész század, mert nincs pénz, akkor ne legyen másra se. Ezt nem lenne olyan bonyolult kisakkoznod.... :)
Én pl nem tudok olyan banyarrol, ahol több a mérnök, mint a bányász. Legalább is termelőből.
Üdv a Honvédségben :D a példáddal élve, itt 100 emberből 80 mérnök és a többi bányász :D
amúgy arra gondol hogy az ötösöknél van 3x3 meg a 25-ösben 2x3 de azt elfelejti hogy mindez PAPÍRON létezik, nagyon nincsenek feltöltve (mostanában lett jobb a helyzet de hosszútávon javulás aligha várható komolyabb lépések hiányában, sőt, épp az ellenkező irányba léptek az okosok) , abban igaza van hogy papíron több van de hogy jónéhány mennyi harcértékkel bír... hát az más kérdés
 
  • Tetszik
Reactions: Spartan.asfv
Kíváncsi lennék ki és miért tartotta ezt most prioritásnak, 650 millió forintért...
A pénz nem sok állami szinten, szóval nem tudom mekkora prioritás.
Az elgondolás logikus. A fiatalokat ezen keresztül a honvédség felé terelni, a későbbi növekvő létszámhoz utánpótlásnak.

Én amit látok, hogy a kormányhoz közel álló sajtó igyekszik növelni a lakosság Honvédség iránti szimpátiáját. Sok pénzt fognak költeni rá és igyekeznek elfogadtatni a közvélemennyel.
 
Kíváncsi lennék ki és miért tartotta ezt most prioritásnak, 650 millió forintért...
Hát az utánpótlás teremés és a toborzás mindig prioritás kéne, hogy legyen. Szerinted miért épül megint honvéd középsuli, illetve indítanak egy csomó városban kadét évfolyamokat a középiskolák.
 
Igen, nem véletlenül lesz majd kikötő Triesztben (Olaszország) és nem pl. Fiume -ben (Horvátország). Mondjuk az is érdekes mellékszál lehet, hogy miért nem a szlovén Koper - de ez már tényleg messzire vezetne.

A horvátoknál emlékezni kell az elmúlt évekből nemcsak a MOL -al kapcsolatos ügyekre, de pl. a 2015 -ös "kedves" húzásukra is. Amikor pár ezer migránssal és horvát fegyveres erőkkel (fegyver Náluk) áttörtek vonattal Magyarországra. Mi a fegyókat nem vettük el, hanem azzal együtt visszakísértük a kollégákat épen- és sértetlenül. Namost ezt követően nem egy vaskos bocsánatkérés jött, hanem egy bő "fikázódást" követően majd csak később jött a feketeleves ... Nem csak a vagonok használati díját (!!), hanem az igen vastag ceruzával számolt takarítási díját (ui. a migránsok teliszarták a szerelvényeklet a legelejétől a legvégéig) is kiszámlázták a magyar államnak. Na hát ehhez azért pofa kell azért ... Akkoriban egyedül Kitarović elnök asszony ütött meg egyedül épkézláb és köszönö hangnemet felénk a teljes horvát politikai elit részéről ...

https://index.hu/belfold/2015/10/09/a_horvatok_kiszamlazzak_a_nalunk_lefoglalt_vonatot/
Valószínűleg ez a dolog is benne van a dologban:
Nem lett belőle semmi, hogy gördülékenyebb legyen a szállítás Koperba.
Meg ki tudja mi volt még a háttérben...o_O
http://iho.hu/hir/szlovenia-maga-epitene-a-koperi-vasutat-190118

"Budapest korábban jelezte, hogy kész anyagilag – akár 200 millió euróval – támogatni a projektet. Cserébe a magyar kormány azt kérte, hogy a koperi kikötő és az oda vezető vasútvonal fejlesztésében magyar vállalatok is komoly szerepet játszhassanak, mivel a koperi a magyar vállalatok által leginkább használt kikötő."
http://iho.hu/hir/szloven-miniszter...enleg-a-legnagyobb-kozlekedesi-projekt-181022
 
  • Tetszik
Reactions: tindalos