[HUN] KF41 Lynx / Hiúz

A Puma ezredfordulós projekt.

Elődjét, a Marder 2-t a Lynx-hez ajánlott 35/50mm-es ágyúval tervezték felszerelni.

A Pumánál már a légi szállíthatóság is kiemelt tervezési kritérium volt, ezért szerintem túl sok kompromisszumot kötöttek.

És sememnyivel nem légi szállithatóbb mint bármi..
 
  • Tetszik
Reactions: endre
Jól összefoglaltad gratula:)Bennem már régóta az a kérdés fogalmazódott,meg,hogy a jelenlegi helyzetben a preciziós irányított páncéltörö fegyverek korában vajon mekkora jelentősége van a kisebb méretnek?

Az aktív védelem elvileg segíthet a rakéták ellen, de a kinetikai energiájú lőszerek ellen nem igazán.

Viszont a méretnél fontos figyelembe venni a felfegyverzett, rohambilik katonák méreteit is.

Ha túl alacsonya beltér, akkor találatnál a lövészet betörhetik a fejüket.

Az M113-ál pl. a katonák ezen tapasztalat miatt gyakran inkább a jármű tetején utaztak a bevetésen.
 
A csehek a Pandurokra távirányított tornyot tettek. Most meg ha jól tudom ragaszkodnak az emberes toronyhoz. Ebből én azt gondolom, hogy nem vált be nekik a távirányított torony.

Szerintem a távirányításos torony jelenleg még nem tökéletes nagyobb kaliberű fegyverek esetén. LMG/HMG/gáránátvető esetén fasza, de egy főfegyvernél már problémák vannak vele, túl a nagy a kockázata a használatának.
 
Nekem is jobban tetszett a PUMA koncepció, és annak ellenére, hogy sokan azt mondják, hogy rugalmatlan volt a PUMA (mint jármű), szerintem ez marhaság.
Szimplán a RM-nek sokkal jobban kellett a Magyar Lynx, mint a KMW-nek a Magyar PUMA. Szerintem elsősorban a tech transfer mértéke és az ezzel együtt járó gazdasági lehetőségek győzték meg a döntésben Maróthékat.
Az meg biztos, hogy nem Maróth találta ki a torony paramétereit.
Az aktív védelem elvileg segíthet a rakéták ellen, de a kinetikai energiájú lőszerek ellen nem igazán.

Viszont a méretnél fontos figyelembe venni a felfegyverzett, rohambilik katonák méreteit is.

Ha túl alacsonya beltér, akkor találatnál a lövészet betörhetik a fejüket.

Az M113-ál pl. a katonák ezen tapasztalat miatt gyakran inkább a jármű tetején utaztak a bevetésen.

Köszi,hogy felhoztad ez a lényeges szempont kicsit háttérbe szorult a Lynx-l kapcsolatban.
 
Szerintem a távirányításos torony jelenleg még nem tökéletes nagyobb kaliberű fegyverek esetén. LMG/HMG/gáránátvető esetén fasza, de egy főfegyvernél már problémák vannak vele, túl a nagy a kockázata a használatának.

Wilson tett be egy cseh anyagot. Ebben írják:

5. Miért akarunk pilótás tornyot (katonák lesznek a torony belsejében)?

Harci tapasztalataink azt mutatják, hogy ebben a járműtípusban a katonáknak kiváló rálátással és "szituációval" kell rendelkezniük a városi területeken. Gyors és pontos tájékozódás nélkül nem tudnak a közvetlen frontvonalon érintkezni az ellenséggel. Könnyen és gyorsan kell azonosítaniuk a célpontot, és vizuálisan kapcsolatba kell lépniük a szállított katonákkal. Az ilyen típusú torony előnye az egyszerű felépítése, amely jelentősen csökkenti a meghibásodás valószínűségét. Ha hiba lép fel,az a torony belsejéből javítható, ahol a katonák folyamatosan védettek. Ugyanez az előny az újratöltésnél is. Nem kell visszavonulni a harc elől.
 
Szerintem itt rossz a képaláírás.
Ugye a Boxer CRV Lance 1-et kapott:
boxer-8x8-armoured-with-lance-turret-rheinmetall-infantry-system-demonstration-unterluss-germany.jpg

Ezen már rajta van a moduláris páncélzat, ami ugyan úgy van rögzítve, mint az általad betett képen.
Itt van egy mozgóképes bemutató a Boxer CRV-ről.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Lance 2.0 valahogy így néz ki felülről:
ESMxfFQW4AA0mfe

A Lynx elvileg már ezt kapja meg. Jól látható, hogy sokkal nagyobbak a moduláris páncélzat elemei, és máshogy is van rögzítve.
Az általad berakott képen jól látszik, hogy az ATGM konténereket kivülről lehet csatlakoztatni doboz szerűen. A Lance 2.0 viszont integrált, oldalra nyitható tárolókat kapott.

Igen, nekem egyre inkább az a gyanúm, hogy az ausztrál Boxer CRV tornya és annak konfigja érdekes módon nincs összefüggésben még az ausztrál Lynx tornyával kapcsolatban sem - nemhogy majd a mi konfigunkhoz.

Most először egy hülyeséggel kezdenék - az ausztrál Boxer CRV -n a koax. gpu.: FN Herstal g58 . E miatt nem elképzelhetetlen, hogy az Ő Lynx -ükbe is ez megy, de nálunk (adott esetben cseh és katariaknál is) a háromcsövű RMG7.62 lesz/lenne.

Amit még nem értek a ausztrál Boxer CRV, hogy ausztrál oldalakat olvasva írják, hogy lesz hozzá Rafael Spike LR2 ATGM. Kérdés, hogy akkor hová rakják a Lance 1 -es tornyon?

Most jönnek az izgalmas részek. A Lynx -re olyanokat írnak, hogy a pályázatban: Lance 2.0 torony és 30-35mm autocannon . A Rheinmetall web oldalon meg ettől (nem nevesítve az érintetteket) függetlenül az van, hogy gőzerővel "hegesztik" a 35 mm -es Wotan gpá. -t a Lance 2.0 -ba ... Namost az USA -nak meg a cseheknek ez biztosan nem kell. A magyar illetve esetleges Katar szerintem ugyanaz a konfig lesz, de hivatalosan "nem tudjuk" kategória. Akkor lehet az ausztráloknak mókolnak a Wotan 35 mm -essel?

Azaz az ausztráloknál úgy tűnik nem szempont a 100% torony kompabilitás a Boxer CRV és esetlegesen a Lynx között (azaz különböző torony és gpá. is belefér). Persze az is kérdéses lehet, hogy esetleg a Boxer CRV -ken is megjelenik a Lance 2.0 Wotan 35 mm -el a később gyártott példányokon? Persze ez nagyon elméleti kérdés ...
 
Wilson tett be egy cseh anyagot. Ebben írják:

5. Miért akarunk pilótás tornyot (katonák lesznek a torony belsejében)?

Harci tapasztalataink azt mutatják, hogy ebben a járműtípusban a katonáknak kiváló rálátással és "szituációval" kell rendelkezniük a városi területeken. Gyors és pontos tájékozódás nélkül nem tudnak a közvetlen frontvonalon érintkezni az ellenséggel. Könnyen és gyorsan kell azonosítaniuk a célpontot, és vizuálisan kapcsolatba kell lépniük a szállított katonákkal. Az ilyen típusú torony előnye az egyszerű felépítése, amely jelentősen csökkenti a meghibásodás valószínűségét. Ha hiba lép fel,az a torony belsejéből javítható, ahol a katonák folyamatosan védettek. Ugyanez az előny az újratöltésnél is. Nem kell visszavonulni a harc elől.
Korrekt érvelésnek tűnik!
Jó volna hallani ellenérveket is... most nem a célfelületre és hasolókra gondolok.
Inkább gyakorlati, praktikummal kapcsolatos dolgokra.
 
Wilson tett be egy cseh anyagot. Ebben írják:

5. Miért akarunk pilótás tornyot (katonák lesznek a torony belsejében)?

Harci tapasztalataink azt mutatják, hogy ebben a járműtípusban a katonáknak kiváló rálátással és "szituációval" kell rendelkezniük a városi területeken. Gyors és pontos tájékozódás nélkül nem tudnak a közvetlen frontvonalon érintkezni az ellenséggel. Könnyen és gyorsan kell azonosítaniuk a célpontot, és vizuálisan kapcsolatba kell lépniük a szállított katonákkal. Az ilyen típusú torony előnye az egyszerű felépítése, amely jelentősen csökkenti a meghibásodás valószínűségét. Ha hiba lép fel,az a torony belsejéből javítható, ahol a katonák folyamatosan védettek. Ugyanez az előny az újratöltésnél is. Nem kell visszavonulni a harc elől.

Csak kérdezem hogy 2 éve még annyira más volt a tapaztalat hogy nem volt fontos az emberes torony? Sőt annyira nem volt fontos, hogy a hadsereg az egyébként korrekten lefolytatott tesztelés után pont az egyetlen rc tornyos konstrukciót favorizálta
 
Elvileg van némi köze az automata rendszereknek a Puma alacsony hadrafoghatósági mutatóihoz.