Jó, hogy megint előjött ez a tartalékos ügy, úgyhogy kicsit tökéletesítettem a korábbi ötletemet. Hosszú lesz, úgyhogy megszívtátok.
A jelenlegi fő probléma a tartalékos rendszerrel, hogy sem mennyiségben sem minőségben nincs elegendő emberanyag a hatékony tartalékos rendszer kiépítésére.
Ennek okai:
- Elkényelmesedett, tunyult társadalom
- Kevés motiváció hat a "célközönségre"
- Nem túl népszerű különben sem ingyen dagonyázni.
A megoldásért még csak a szomszédba se kell menni. Itt van az orrunk előtt. Jelenleg a fiatal hatékonyan kiképezhető társadalom tagjai egyféleképpen motiválható.
Pénzzel. Sok előre, és egyben megkapható PÉNZZEL!
Honnan olyan ismerős ez?
Három gyerekes szülőként nekem nem olyan bonyolult.
Bár én nem vettem igénybe, de a CSOK az amit kombinálni kell egy modern sorozással, a diákhitellel, valamint a hivatásosok minimum további 20-30%-os béremelésével.
Felvázolnám a lényeget:
- Alapvetően az ÖMT keretein belül képzelem el ezt az egészet. Részben az alakulatok - kiképzésre - igénybevételével.
- A rendszer felépítéséhez a hivatásos állomány fizetését meg kell emelni (fentebb említett 25-30%-kal). Ha ez nem történik meg, akkor bérfeszültség lép fel.
Ahogy ezt előre valószínűsítettem, ez szerintem legkésőbb '22-'23-ra megvalósul. (Én mondjuk azt is szemét módon kikötném, hogy aki már egyszer állományban volt, az ne mehessen csak ÖTT-be)
- Legalább olyan intenzív kampányt kell kapnia az ügynek, amekkorát a CSOK kapott.
- Az először jelentkezőknek 18 és 30 év közötti korosztályba kellene esniük.
- Minden jelentkező automatikusan 5 évre aláír a tartalékos rendszerbe. Ezért cserébe azonnal kap a számlájára 5M Forintot. Azonban ha bármikor ki akar szállni a rendszerből, akkor időarányosan vissza kell fizetnie a ki nem töltött időszakra a pénzt.
- Több éves szerződésre is módot kell adni. Minden további év további 1M HUF-ot ér. Az utolsó ilyen formájú szerződés a jelentkező 40 éves koráig lehet érvényben. Afölött is nyitva kell hagyni a tartalékosok száméra a lehetőséget a szolgálatra, csak ott már csak a jelenlegi ÖTT rendszere szerint.
- A jogviszonyt viszont nem csak a jelentkező, de a Honvédség is felbonthatja bármikor, ha barmi fajta alkalmatlansági probléma lépne fel.
- A jogviszony 1 hónapos próbaidővel kezdődik, ami alatt teljesíteni kell mondjuk az US Army fizikai alkalmassági tesztjeit. Ezalatt nem kell bevonulni. Az 1 hónap letelte után megtörténik a bevonulás.
- Az első 6-8 hét egy nagyon intenzív alapkiképzés bentlakással (lövész szakalap), minimális alakival, rengeteg lőkiképzéssel, lövészettel. Utolsó hét harcászati bázison. A végen "3 napos zsák"-kal, felszereléssel 30km-es menetgyakorlat.
A végén értékeléssel. Aki nem nyújt legalább mindenből elfogadhatót, az repül.
- Ezt követően a 2. évben: 1 éven belül teljesítendő a szakképzés, block rendszerben. Évente max. 4 hét, az elméleti tananyagot előre ki kell adni. Az elméleti vizsgákat "bentlakás" nélkül is teljesíteni lehet.
A gyakorlatokon 2 hetes (vagy 10 napos) turnusokban lehet részt venni.
Végén értékelés.
- A 3. évtől a tartalékos katonák block oktatásra, kiképzésre átkerülne az alakulatokhoz, ahol erre a feladatra kiképző alegységeket kell létrehozni. (Ha eddig nem volt.). A 3. évtől a továbbszolgálás (5 éven túl) is természetesen már az alakulatoknál az ÖMT keretein belül
- Minden jelentkezőnek ingyenes a C-s jogsi, amit civilben átalányért szerezhet meg a jogviszony ideje alatt, civil cégeknél. (Ez persze + forrásokat igényel, de eszközparkot nem)
- Jogviszonyra aktív belügyesek is (rendőrök és tűzoltók) is jelentkezhetnek. Ezzel további bevételhez juthatnak, ráadásul egy kis változatosságot is jelenthet.
Helyzet esetén pedig ugye először úgy is a rendőröket fogják elkezdeni berántani.
Miért is lenne jó ez a rendszer?
- Bár azonnali pénzt jelent a jelentkezőnek, mégis számonkérhető kötelezettséggel jár. A jelenlegi rendszer önkéntes , önkényes, és teljesen megbízhatatlan. Semmilyen felelősséggel nem jár. Az általam kitalált rendszerben az alkalmatlanokra, nem akarókra csak annyit kell ebből kifizetni, amennyit teljesítettek időarányosan.
- Viszont aki teljesítette minimum az alapkiképzést, az a normál tartalékos pool-t erősíti. Háború esetén már nem kívánság hangverseny a berántásuk.
- A C-s jogsi elengedhetetlen a mai járműveket látva (bármi ami páncélozva van, az nagyjjából már C), viszont aki megszerzi a jogviszony alatt, az később szintén azonnal berántható, cserében a privát szférát is erősítjük ezekkel a jogosítványokkal.
- Fiatal, alkalmassági teszteken átesett és teljesítmény teszteken kontrollált emberek fogják csak a rendszerből kiszedni a pénzt....
- ....és hogy mennyi pénzt? Számoljunk: Egy alap 5 éves szerződéssel, felszereléssel, kiképzéssel szerintem egy ember kijönne 10-12M Forintból.
Ez 120Mrd forintra jön ki 10.000 főre. De ez tulajdonképpen a teljes költség is egyben. Mindenféle sallang és felesleges kiadás nélkül, olyan emberekre fordítva, akiknek elemi érdeke, hogy végigszolgálja minimum az 5 évet, mert különben fizetnie kell.
- Igen! Az elején lehet hogy sok pénzt kell kicsengetni, de ha menet közben kilépnek, alkalmatlanná válnak a továbbszolgálásra, akkor a források újra felhasználhatóak lesznek. Természetesen ez a megelőlegezett 5M is behajtható a Diákhitel mintájára. Végső soron akár az adóhivatal is behajthatja. A nemfizetés pedig adócsalásnak minősíthető. (csak a megfelelő törvényi háttere kell megteremteni).
- Ráadásul a szerződés alatt már nem kell a tartalékosnak fizetni! A járandóságát tartalmazza az aláírási pénz.
- Maga a kiadási oldal nagyon egyszerűen karbantartható. Mivel a felvétel követelményhez kötött, és nem jelent a jelentkezés automatikusan jogviszonyt, így akár évente megszabható a felvételi kvóta, és ezzel az új szerződésbe belépők száma. Ha elérjük a mindenkori aktuális kívánt számot, akkor csak a kilépők távozók pótlásának megfelelő helyet kell meghirdetni. Innentől meg akár egy felvételi rendszert is létre lehet hozni - már ha lesz akkora túljelentkezés , hogy már csak a legkomolyabb fizikai teljesítményűeket veszik fel.
Ebben az esetben 20.000 tartalékos katona évente pontosan 20Mrd-nyi Forintba kerülne maximum. A felszerelésüknek meg szerintem lazán ki kell bírjon az 5 év elején kapott 3 gyakorló, 1-2 bakancs, 3 napos zsák, plate carrier, +egyéb felszerelések. Az 5 év alatt minden felszerelés a katonánál marad, a fegyvert kivéve. Brenek meg több 5 éves turnust is ki tudnak szolgálni...
Tehát a felszerelést+kiképzést ez a 20Mrd nem tartalmazza.
A miheztartás végett: Ha azt gondoljuk, hogy senki nem hosszabbít a 5 év után, és minden felszerelést (fegyvert is) "leírunk" a szerződés végére, akkor 20.000 tartalékos nagyjából 240Mrd forintra jönne ki 5 évre. Azaz évekre leosztva az 48Mrd forint lenne. Ez elsőre soknak tűnik, de ez a maximum 20.000 fő mellett jött ki nekem. Ráadásul a fegyverek és a felszerelés egy jelentős része nem íródik le...
Számításom szerint jelenleg olyan 4-5Mrd megy el az ÖTT rendszerre, csak a zsold fizetésre - de az lehet, hogy a duplája.
- És, hogy a kieső munkaerő ne csak a munkaadókat sújtsa, a rendes éves szabadságból mondjuk 5 napot (1 munkahét) levonhatnak az ilyen tartalékostól Ugyebár összesen 4 hét lehet az éves bent tartózkodás. Ebből 1 hetet a katonának kellene állnia a szabijából. A többit fizetés nélkülire, de kötelezően ki kell adni.
Esetleg azzal még lehet játszani, hogy a kiképzési napokat lehet ünnepek idejére időzíteni, amivel tovább csökkenthető a munkából kieső idő. A többit fizetés nélkülire, de kötelezően ki kell adni. Természetesen a tartalékos erre az időre nem kap fizetést. Az már az aláírási pénzben benne volt.
- Az aláírási pénz jó opció a kispénzűeknek, akik felsőoktatási tanulmányaik során diákhitelt vettek igényben ennek a tartozásnak az azonnali rendezésére is költhetik (Mondjuk ebben az esetben további 20%-ot ír jóvá az állam a diákhitelből, azaz mondjuk 6M-ót). Onnantól nincsen letiltás a fizetésből. Mindezért 1,5-2 hónapot kell a diploma után bent tölteni (gyakorlatilag a nyári "szünetet"), majd évente 2x2 hetet 5 évig. Slussz.
Most meg jól lehet belekötni!