Hiánya.Meg a nevelés!

Hiánya.Meg a nevelés!

A vezető mint szerepkör éppen hogy emamcipálódik, ma már egyre több ország élén és vezetésében vannak nők, ugyanez igaz a cégekre is. Ez speciel ha nem erőltetett, kvótázott, hanem szigorúan csak teljesítmény alapú, nem feltétlenül rossz dolog.Ellenben a maszkulin szellemi tulajdonságok felértékelődtek, a vezetői szerepek egyre jobb férfiakat igényelnek. Majd visszabillen minden, illetve már billen.
Minden országban, minden korban voltak, vannak bolondok, ez eddig tény. De, hogy milyen valós érdek és/vagy cél van az mögött, hogy ilyen degeneráltakat piedestára emelnek, na az az igazi nagy kérdés számomra.
A szépasszony támogatja hogy a gyerekek nem változtató műtéteken essenek át hormon kezeléseket kapjanak, úgy hogy ebbe a gyerekek szülei nem egyeznek bele. Tehát a döntés teljes mértékben egy gyereké.
Nyíltan nem mondja ki de amikor direktbe rákérdeznek azzal jön hogy ez a téma összetett és szívesen beszélget róla a szenátorral az irodájában, akkor is amikor az már másodjára kérdi mert elsőre ugyanezzel az indokkal tért ki a válaszadás elől.
Mellesleg a transzgender emberek 41% kísérelt már meg öngyilkosságot, de a DSM nem kezeli mentális problémaként az állapotot.
Ne legyenek kétségeid, szándékos.Minden országban, minden korban voltak, vannak bolondok, ez eddig tény. De, hogy milyen valós érdek és/vagy cél van az mögött, hogy ilyen degeneráltakat piedestára emelnek, na az az igazi nagy kérdés számomra.

Az ok. Nyilván behívják, műsoridőt kap, nem tiltja le a Face, kap pénzt, stb... nyilvan ott van mögötte a jól meghatározható kör.. de ez egyrészről kontraproduktív másrészről evolúció ellenes. Ez nem lehet egy normális világ alapja, milyen eredményt várnak ettől?Ne legyenek kétségeid, szándékos.![]()
![]()
Pont ezt.Az ok. Nyilván behívják, műsoridőt kap, nem tiltja le a Face, kap pénzt, stb... nyilvan ott van mögötte a jól meghatározható kör.. de ez egyrészről kontraproduktív másrészről evolúció ellenes. Ez nem lehet egy normális világ alapja, milyen eredményt várnak ettől?
Nem normális világban élünk....Ezt ajánlom, és a többi videóját is.Ezek elég komplex dolgok, a 'férfiasság' elvesztése is több dologra vezethető vissza, a hormonos ételeknek is szerepe lehet, de szerintem elsősorban a társadalmunk fejlődése a fő ok, ami ha így nézzük organikus folyamat.
A férfi (maszkulin) szerepek csökkennek, nem kell vadásznunk a család eltartásához, kényelmesebben élünk, kevesebbet háborúzunk, sok fizikai munka vagy eltűnt, vagy gépekkel váltottunk ki, ott az emancipáció is, a nők egyre kevésbé vannak a férfiakra utalva, a társadalom elvárásai is megváltoztak, a fiú gyermekeket érzékenyebb (lányosabb) nevelést kapnak. Stb.
A családnak, mint a legkisebb de legfontosabb társadalmi talapzatnak a szétverését.Az ok. Nyilván behívják, műsoridőt kap, nem tiltja le a Face, kap pénzt, stb... nyilvan ott van mögötte a jól meghatározható kör.. de ez egyrészről kontraproduktív másrészről evolúció ellenes. Ez nem lehet egy normális világ alapja, milyen eredményt várnak ettől?
Az ország megsemmisítése!De, hogy milyen valós érdek és/vagy cél van az mögött, hogy ilyen degeneráltakat piedestára emelnek, na az az igazi nagy kérdés számomra.

Többtényezős a dolog!b
ja, ne feledjük, a homoszexuális pároknak nem születik gyerekük, tehát a heteroszexuális szülők NEVELIK homoszexuálissá a gyerekeket!
a media szereti a kreteneket.Minden országban, minden korban voltak, vannak bolondok, ez eddig tény. De, hogy milyen valós érdek és/vagy cél van az mögött, hogy ilyen degeneráltakat piedestára emelnek, na az az igazi nagy kérdés számomra.
ja, ne feledjük, a homoszexuális pároknak nem születik gyerekük, tehát a heteroszexuális szülők NEVELIK homoszexuálissá a gyerekeket!
buzik mindig is voltak, nezd meg a spartai es a szamuraj tarsadalmat peldanak.
nem hiszem hogy a neveles csinal buzit valakibol, az a valaki vagy azzal szuletik, vagy egyszeruen el van tevedve az eletben, nincs celja nincs semmie es akor bekepzel minden marhasagot csak mert meno a TV-n.

Van nevelés! Kartúnnetvörk..Hiánya.![]()
Eldöntheti a nemének a megváltoztatását DE ....18 éves koráig nem élhet sexualis életet, 22 ig nem ihat alkoholt....
A szépasszony támogatja hogy a gyerekek nem változtató műtéteken essenek át hormon kezeléseket kapjanak, úgy hogy ebbe a gyerekek szülei nem egyeznek bele. Tehát a döntés teljes mértékben egy gyereké.
Nyíltan nem mondja ki de amikor direktbe rákérdeznek azzal jön hogy ez a téma összetett és szívesen beszélget róla a szenátorral az irodájában, akkor is amikor az már másodjára kérdi mert elsőre ugyanezzel az indokkal tért ki a válaszadás elől.
Mellesleg a transzgender emberek 41% kísérelt már meg öngyilkosságot, de a DSM nem kezeli mentális problémaként az állapotot.
A parasztságot már kinyirták...A családnak, mint a legkisebb de legfontosabb társadalmi talapzatnak a szétverését.
Szun Ce amúgy ok !Rosszúl közelítitek meg a dolgot! Nem feltétlenül baj ez kérem!
Szun Cu-tól > ismerd ellenséged és ismerd magad; száz csatában sem találsz legyőzőre.
Egy Jehova tanút is úgy a legegyszerűbb leszerelni, ha ismered a vallása ellentmondásait.![]()
Szun Ce amúgy ok !
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..