Akkor nem hoax.
Köszi a pontosítást.
Ez a koncepció még ma is megállja a helyét, érdekes, hogy azt az aerospike hajtóművet nem fejlesztették tovább.
Persze von Braunnal szemben nem lehet ...
A Philip Bono (1921-1993) féle SSTO (egy fokozattal a világűrbe, illetve a ROMBUS és folyományai esetén másfél fokozat, hiszen a hajtóanyag-tartályokat ledobja) család innováció terén zseniális, nekem nagy kedvencem.
Az első SSTO terve az OOST ( One-stage Orbital Space Truck, Egy-fokozatú Orbitális Űrkamion ) volt, majd ezt némileg tovább dolgozta a visszatérés képességével, hogy újrafelhasználható legyen - ez volt a ROOST (R = Reusable, újrafelhasználható). Az OOST úgy nézett ki, mintha egy ATLAS ballisztikus rakéta lett volna (csak picit nagyobb: 8500 tonnás indulótömeg 450 tonnás hasznos teher mellett), és Hidrogén-Oxigén hajtóanyagot égetett volna 410 Isp képességű hajtóműveivel. A visszatéréskor felfújható áramvonalazó kúpot használt volna ami a tengerbe való visszatéréskor a felszínen tartotta volna.
A Douglasnál azonban aggódtak a projekt kivitelezhetősége miatt: ahhoz, hogy az SSTO koncepció működjön az adott feltételek mellett, az öntömegnek a hasznos teherrel együtt maximum a induló tömeg 14%-a lehetett (ie.: 450 tonnás hasznos teher esetén 740 tonnás üres tömeggel lehet csak számolni). Ezzel annyi volt a gond, hogy a korszakban általános tapasztalatok szerint az elméletben kiszámolt üres tömegnél eleve egy 20%-al magasabb tömeggel számoltak, mivel ennyivel nehezebbek voltak a gyakorlatilag megépült rakéták. Na most ez 888 tonnás öntömeget jelentett volna, vagyis a 450 tonnás hasznos teherből rögtön csak cirka 300 tonna maradt volna. Ha esetleg napszinkron pályára kellett volna terhet indítani, ez még tovább romlik, vagyis a gigászi indulótömeg ellenére az elvárt hasznos terhet nem tudja felvinni (a NASA ekkoriban a "NOVA" óriásrakéta bűvöletében élt, ezért volt 450 tonna megnevezve szükséges hasznos tehernek).
Bono közben kidolgozta a NEXUS koncepcióját, amely egy kúpos testbe, aerospike hajtóművel valósította volna meg a ROOST koncepcióját, és a szárazföldre szállt volna le, ejtőernyő és talajfogás előtt hajtómű-begyújtással. A NEXUS viszont továbbra is szenvedett a fenti ürestömeg-aggodalmaktól, ezért ezt gyorsan kukázta.
Ekkor jött a fent említett ROMBUS koncepció, amely a ledobható üzemanyag-tartályokkal egész korrekt biztonsági tartalékkal bírt, cserébe a némileg bonyolultabb megoldásért (a ROOST és a NEXUS esetén sokkal egyszerűbb a hajtóanyag-vezetékek és szelepek rendszere, hiszen nem szükséges leválasztani szemmit).
A ROMBUS két irányba tovább lett fejlesztve, miután egyre nyilvánvalóbb lett, hogy nincs igény 450 tonnás hasznos terhet a világűrbe juttatni képes giga-rakétára. Az egyik irány a Pegasus lett, ami a Saturn V. volumenű képességet hozta volna el újrafelhasználható megoldásként, 560km-es LEO pályára 90 tonnás hasznos terhet tudott volna feljuttatni, illetve pontról-pontra való személy- és teherszállításra is képes lehetett volna, az amúgy 22 órás New York - Bombay utat 40 perc alatt letudni 172 utassal és 13 tonnányi rakománnyal (rövidebb távon akár 260 utas és 33 tonnányi teher is lehetséges). A Pegasus 1520 tonnás indulótömeggel és 148 tonnás leszálló tömeggel bírt volna, amiben nincs benne a 8 kiürült és ledobott hidrogén-tartály.
A Pegasusnak kidolgozták (khhmm... szerintem csak ötleteltek egyet) a katonai verzióját, ez volt az ITHACUS, amelynek a kisebbik verziója (ITHACUS Junior) 260 katonát vagy 33,6 tonnát juttathatna el a világ bármelyik pontjára egy órán belül, a nagyobb verzió (ITHACUS Senior) viszont már 1200 katonát vagy 450 tonnát. A koncepció ezer sebből vérzet, például mi akadályozta volna meg az ellenséges légvédelmet, hogy lelője a relatíve kiszámítható pályán érkező, komoly manőverekre nem képes monstrumot. Vagy hogy szállnak ki a cirka 40 méteres magasságból a katonák és a járművek (a fenti képen látható felfújható "híd" kb. kabaré kategória). Végül pedig hogy a fenébe fog a jármű valahogy visszatérni, lévén fel kell tankolni hajtóanyaggal, a ledobott hidrogén-tartályait pótolni kell, és eleve szükség lenne zajcsillapító vízfüggönyre és indítási segédberendezésekre, hogy felszálljon.
A Pegasus-ból lett egy továbbgondolt verzió, amely rakétameghajtású gyorsító-platformról indult volna (tehát ez inkább "két fokozatú") a Hyperion, egy egy mérföld (1.6km) magas hegység lábától.
(Folyt. köv majd egyszer)...
