Szu-57 / Su-57 Felon / PAK-FA (T-50) / FGFA (Szuhoj, Oroszország)

Nem is játszom, s nem is vagyok az. Ha fele ennyit gyártanának belőle, mert kevesebb lenne a vevő, akkort drágább lenne a gép is, mert kevesebbre kellene ráosztani a fejlesztési költségeket. Mi olyan bonyolult ebben?
Lerírom neked lassan, hogy megértsed. A gépet a gyártás előttig is finanszírozni kell. Azon nem segít, hogy MAJD KÉSŐBB valaki fizet többet egy termékért, ami amúgy nincs.
 
A 30-as hajtóműről már 2010-ben is lehetett hallani. Az akkori nyilatkozatok 2013-ra tették az első felszállást, vagyis inkább repülést. Mert a kettő nem ugyanaz, hiszení míg az egyik esetben feltételezzük, hogy a hajtómű a felszállásba is besegít, addig a másodiknál elég, ha csak a levegőbe emelik egy másik hajtómű segítségével és ott kezdik meg a teszteket.
Erre vannak a repülő próbapadok.
Az oroszok rendre ezt preferálják (ellenpélda is akad, lásd MiG-29-es, MiG-31-es, hiszen ezeknek már a legelső prototípusai is egyből az új hajtóművel kezdték a legelső teszteket is), az európaiak (angolok, franciák) vegyesen hol így, hol úgy. Talán az amerikai repülőipar a "legbátrabb" ezen a téren.
Náluk az előzetes földi tesztek sokkal kifinomultabbak, valószínű ezért.

Tehát a 30-as hajtóműnek a legelső jelentések szerint már 2013-ban repülnie kellett volna, ehhez képest az első felszállás csak 2017-ben esett meg, miközben rendre arról lehetett hallani, hogy nem is biztos, hogy szükség lesz rá. Jól láthatóan a védelmi minisztériumban is sakkoztak a pénzekkel és valószínűleg belső iparági frakciók versengtek egymással, hogy mire legyen keret és mire nem. Egyértelmű, hogy a nemzetközi szankciók ahogy belassították az egész Szu-57-es programot, az hatványozottan lassította be a 30-as hajtóművet. Érthető, hiszen évről-évre, ahogy látni lehetett, hogy a típust akár a 117-es hajtóművel is hadrendbe lehetne állítani, a minisztériumban (gyaníthatóan a program ellenérdekelt felei) által a 30-as finanszírozása egyre hátrébb sorolódott.
Tehát 2017-ben az első, amolyan szimpla megrepteteés is eleve négy éves csúszásban volt. Azóta meg újabb négy év telt el és még mindig nem világos, hogy hogyan állnak ezzel a rendszerrel.
Elindult az alulfinanszírozás okozta lavina.
A program belassult, az eredmények nem jönnek. Az eredmények nem jönnek, a program nem kap pénzeket. Kevés a darabszám, így a dizájn-, a gyártástechnológia és az üzemi hibák, sajátosságok csak lassan jönnek elő.
Sok idő telik, de még nem értek a hibák végére, így nem tudják egyértelműen sorozatgyártás érettnek nyilvánítani a rendszert.
Alternatív hajtómű eleve van, lemondásokkal az is biztosíthatja a repülőgép gyártását.
Így nem finanszírozzák megfelelően a 30-as prgramot.
A program tehát belassul...
 
A su-57 fegyvere is csúszik !

A drell bomba rendbe állítását 2018-ra írták majd 2020-ra .
Aztán Nemerson linkelte 1 hónapja

"A "Fúró" nevezetű új tervezésű légibombát 2021-ben kezdik bevezetni az orosz légierőkben"

Rá egy hónapra :

Igor Nasenkov, a Tekhnodinamika holding (a Rostec állami vállalat része) vezetője mondta az újságíróknak:

Úgy gondolom, hogy a Drill projekt jövőre fejeződik be. Ha jövőre elvégezzük a teszteket, akkor elvileg 2023-tól képesek leszünk felvenni a sorozatot" - mondta

Ez 5 év csúszás! És csak egy bomba ! Le lehet vonni a következtetést a szu-57 ígéreteivel kapcsolatba
 
  • Tetszik
Reactions: Cifu
Lerírom neked lassan, hogy megértsed. A gépet a gyártás előttig is finanszírozni kell. Azon nem segít, hogy MAJD KÉSŐBB valaki fizet többet egy termékért, ami amúgy nincs.
Leírom méglassabban, hogy te is megértsd, maradj az áramlatoknál és az üzleti tervek meg megtérülés világát kerűld el messziről s hagyd olyanokra, akik értenek is hozza.
 
Lerírom neked lassan, hogy megértsed. A gépet a gyártás előttig is finanszírozni kell. Azon nem segít, hogy MAJD KÉSŐBB valaki fizet többet egy termékért, ami amúgy nincs.

Pedig nem ír hülyeséget Joker. Amit előfinanszíroztál azt egyszer vissza is szeretnéd kapni így a K+F is beépül az árba, pont mint pl. a gyárépítés/átalakítás.
Itt az USA kormánya meg páran előfinanszírozták a K+F-et, de ettől még az LM kiszámlázza azt a külföldi ügyfeleknek.
Gyakorlatilag fogd fel úgy, hogy nagyobb haszonnal dolgozik az LM külföldre.
 
Forrás? Hm? Irjál már keresőbe annyit, hogy F-35 partners funding...

Forrás?

A fejlesztési költségeket a gyártás előtt kellett kiperkálni...
igen de én is a leendő haszon miatt fektetekbe amivel majd finanszirozok más beruházásokat/fejlesztéseket amit aktuálisan készítek/futnak, a zsákutcákat is
 
  • Tetszik
Reactions: Capslock27
Az ötödik generációs orosz Su-57 vadászgép négy támadódrón S-70 Okhotnik (Vadász) irányítására alkalmas
Ez érdekes lesz, új légi harcászati módszer kerül kidolgozásra.
Arról mit tudsz, hogy a SU-57 gyártócége nekiállt egy újabb 5 generációs könnyű max. 18 tonna felszálló tömeg 2 mach csúcssebességű és szuper cirkáló sebességű egyhajtóműves lopakodó tervezésének? A SU-57 tapasztalataira és alapjaira épül az új 5. generációs orosz könnyű lopakodó vadászgép. Valószínűleg az amerikai F-35 széria orosz párjának szánják. A napokban olvastam róla egy rövid hírt.
 
Jobbban tennék, ha ezzel foglalkoznának csak, az elkészült Szu-57-eseket pedig csak tesztekre használnák ezentúl. Az USA megengedhette magának az F-22 luxusát, amely végül alig hagyott nyomot a létezésével, azon kívül, hogy kétségtelen szimbóluma volt a technikai elsőségüknek.
 
  • Tetszik
Reactions: Leonidas

Azért használja az US is a Raptorokat. Több esetben csak azzal mertek bemenni Szíriában is az Eufráteszig, de amikor szaudiból a B1B bombázókkal mentek robotrepülőgépekkel csapást mérni, egész csapat Raptor kísérte a drága bombázókat pedig a szaúdi határt alig közelítették meg, talán még 100 km-re sem. Szóval nem árt ha vannak ilyen lopakodó szuperdarazsak is valakinek.
 
  • Tetszik
Reactions: enzo
Arról mit tudsz, hogy a SU-57 gyártócége nekiállt egy újabb 5 generációs könnyű max. 18 tonna felszálló tömeg 2 mach csúcssebességű és szuper cirkáló sebességű egyhajtóműves lopakodó tervezésének? A SU-57 tapasztalataira és alapjaira épül az új 5. generációs orosz könnyű lopakodó vadászgép. Valószínűleg az amerikai F-35 széria orosz párjának szánják. A napokban olvastam róla egy rövid hírt.
Oroszország egy ötödik generációs egymotoros vadászgépet épít a Su-57 alapján
https://politros.com/209927-oboznac...odnomotornogo-istrebitelya-pyatogo-pokoleniya
Szerintem jó ötlet, mert olcsóbb, gyorsabban le lehet gyártani, képességei nem csökkennek túlzottan, lehet exportálni és lehet belőle helyből felszálló változatot is gyártani ami nagyban megnövelné a két újonnan épülő Project 23900 LHD harcértékét
 
miért aprózzák el így a pénzüket? előbb ki kéne fejleszteni rendesen a pak fat :( utána annaka rendszereit be lehet illeszteni a kisebb exportgépbe
 
  • Tetszik
  • Vicces
Reactions: fip7 and boki
Az ötödik generációs orosz Su-57 vadászgép négy támadódrón S-70 Okhotnik (Vadász) irányítására alkalmas
.
.
Nagyon szkeptikus vagyok, hogy egy egyszemelyes vadaszgep hogyan oldja ezt meg eles harchelyzetben, amikor a sajat gepet is vezetni kell, a sajat geppel is harcolni, es akkor meg 4 sugarhajtasu dron repul negyfele, es akkor azokat is követni, iranyitani, azokkal valami taktika mellett eredmenyesen egyutt harcolni....
Hiaba glass cockpit, szamitogep, meg a dronoknak is valamekkora foku autonomia, ez soknak tunik, plane, hogy eddig az oroszoknak nincs igazan harci dronos tapasztalata. Amiket dronkent hasznalnak, azok jobban hasonlitanak meretben nagy, de jellegeben repulögepmodellezö cuccokra, propeller, kis sebesseg, stb, mintsem sugarhajtasu pilota nelkuli vadaszbombazokra.
.
Ennyi erövel a dronokat a földröl, vagy egy A-50, A-100 jellegu legi harcallaspontrol is iranyithatnak muholdas kapcsolaton at..... Ez szerintem ugyanugy tulterheli feladattal a pilotat, mint ahogy a Ka-50 is azon bukott el, hogy egy pilotara tul sok parhuzamos feladatot tett volna.
 
Oroszország egy ötödik generációs egymotoros vadászgépet épít a Su-57 alapján
https://politros.com/209927-oboznac...odnomotornogo-istrebitelya-pyatogo-pokoleniya
Szerintem jó ötlet, mert olcsóbb, gyorsabban le lehet gyártani, képességei nem csökkennek túlzottan, lehet exportálni és lehet belőle helyből felszálló változatot is gyártani ami nagyban megnövelné a két újonnan épülő Project 23900 LHD harcértékét
Nyugger kolléga is írt róla
 
.
.
Nagyon szkeptikus vagyok, hogy egy egyszemelyes vadaszgep hogyan oldja ezt meg eles harchelyzetben, amikor a sajat gepet is vezetni kell, a sajat geppel is harcolni, es akkor meg 4 sugarhajtasu dron repul negyfele, es akkor azokat is követni, iranyitani, azokkal valami taktika mellett eredmenyesen egyutt harcolni....
Hiaba glass cockpit, szamitogep, meg a dronoknak is valamekkora foku autonomia, ez soknak tunik, plane, hogy eddig az oroszoknak nincs igazan harci dronos tapasztalata. Amiket dronkent hasznalnak, azok jobban hasonlitanak meretben nagy, de jellegeben repulögepmodellezö cuccokra, propeller, kis sebesseg, stb, mintsem sugarhajtasu pilota nelkuli vadaszbombazokra.
.
Ennyi erövel a dronokat a földröl, vagy egy A-50, A-100 jellegu legi harcallaspontrol is iranyithatnak muholdas kapcsolaton at..... Ez szerintem ugyanugy tulterheli feladattal a pilotat, mint ahogy a Ka-50 is azon bukott el, hogy egy pilotara tul sok parhuzamos feladatot tett volna.
Majd kidolgozzák hozzá a harcászati eljárásokat, a mesterséges intelligencia amit belepakolnak ezekbe a SU 57. - esekbe meg a drónokba azért nagyban megkönnyíti a pilóták dolgát.
 
Ez a terv nagyotmondonak tunik, es feleslegesnek is. Mert minek a Szu-57, ha annak 4 hozza kepest lassu, korlatozott hatotavu dronnal kell egyutt mozognia, kb visszabutulnia azokhoz?
Vagy ha a 4 dron teljesen kulön feladatokat repul, es a Szu-57-töl nagy tavolsagban, pl legvedelem ellen tamad raketakkal, bombakkal (UB blokkal? :) :) ), akkor meg minek ezt az egeszet egy Szu-57-re raterhelni, miert nem lehet tavolrol muholdrol tavvezerelni öket?
.
Gondolom, közösen nem fognak közeli legiharcba menni, es nem a 4 dron lesz az ember vezette gep kiseröje.
Szoval latvanyos igeret, de nem igazan ertem, mi ennek a haszna.
 
  • Tetszik
Reactions: Bleroka
Majd kidolgozzák hozzá a harcászati eljárásokat, a mesterséges intelligencia amit belepakolnak ezekbe a SU 57. - esekbe meg a drónokba azért nagyban megkönnyíti a pilóták dolgát.
Azért ne igyunk előre a medve bőrére, volt már más is ami nem jött be nekik. Először várjuk meg az eredményeket, addig csak találgatni lehet, hogy sikerül-e nekik a mutatvány. Nekem az a gyanúm, hogy egyrészt kommunikációs ok a harci drónok SU-57-hez kapcsolása, másrészt stratégiai érdek. Mi lehet a stratégia? A 4 S-70 védi a SU-57-et, szükség esetén beáldozhatók a védelmében, viszont így egy komoly csapásmérő fegyvert a SU-57 védhetetlenül közel viszi a célponthoz mielőtt eleresztené. A másik előny, hogy a 4db S-70 telepakolható a rakéták mellett elektronikai fegyverekkel, de ezek sem terhelik a SU-57-et, és minden fegyver az egész csoportot védi/álcázza. Ez így rafinált megoldás lenne. Persze légifölény esetén sima bombázóknak is használható a 4db kapcsolt S-70. Az ilyen drónok szükség esetén kiválthatnak a csoportból kamikaze feladatra is ha ez nagyon megéri az eredmény szempontjából. Szóval igen sokrétűen konfigurálható egy ilyen 4 + 1 -es csapat a feladattól függően.
 
Ez a vedik a Szu-57-et, kamikaze dron, stb dolog eleg fura, mert mondjuk megtamadja (a lassan mozgo) köteleket par F-16. A dronok akkor tudnak kamikazekent elkapni az F-16-ot, ha egy legiharcraketa gyorsasagaval es manöverezökepessegevel rendelkeznenek. Persze ha egy dron minden mindegy alapon szembefordul az F-16-oknak, azzal nyilvan tudna kezdetben zavart kelteni, de eleg gyorsan lelönek.
 
  • Tetszik
Reactions: bel
.
.
Ez a terv nagyotmondonak tunik, es feleslegesnek is. Mert minek a Szu-57, ha annak 4 hozza kepest lassu, korlatozott hatotavu dronnal kell egyutt mozognia, kb visszabutulnia azokhoz?
Vagy ha a 4 dron teljesen kulön feladatokat repul, es a Szu-57-töl nagy tavolsagban, pl legvedelem ellen tamad raketakkal, bombakkal (UB blokkal? :) :) ), akkor meg minek ezt az egeszet egy Szu-57-re raterhelni, miert nem lehet tavolrol muholdrol tavvezerelni öket?
.
Gondolom, közösen nem fognak közeli legiharcba menni, es nem a 4 dron lesz az ember vezette gep kiseröje.
Szoval latvanyos igeret, de nem igazan ertem, mi ennek a haszna.

...és ha ez lesz a drón hozzá?

...radar nélkül, pilóta nélkül, sokkal megfizethetőbben, + 3-400 kg üzemanyaggal, hasonló repülési tulajdonságokkal. Loyal Wingman, from Russia!
Nem hülyék!

Ha marad az Aero Vodochody, nekünk is ezt kéne csinálni a következő L-39NG II-vel a Griffek mellé.
 
  • Tetszik
Reactions: notaricon