Energiagazdálkodás, energiabiztonság, villamosenergia-termelés

Ez hülyeség. Az hogy ki a tulajdonosa egy cégnek, teljesen mindegy a piacgazdaságban.
A WIZZ Air sem kapott kompenzációt addig amíg a MALÉV létezett.
Az UPS/DHL sem kap kompenzációt, mert létezik a Posta.
stb...
Hány atomerőmű vagy nagyobb hagyományos erőmű épülne magántőkéből 30-40 éves megtérüléssel ! Legalább ne írj már hülyeséget , hogy mindegy ki a tulaj/építtető magán vagy állami !
 
Nem a reaktor mechanikai elhasználódásáról van szó.
A fűtőelem kazetták rendje, hogy hol vannak, az egy igen precízen megtervezett dolog.
Ezt változtatta meg Paks, azzal, hogy másféle módon rendezik már el a fűtőelemkazettákat ahhoz képest, mint amit eredetileg kitaláltak.

Ha leterheled az erőművet, vagyis szabályozórudakkal mondjuk 100%-ról 60%-ra visszaveszed a nukleáris reakciók számát, azzal nem változik meg a kazetták kiégési rendje, egyedül a kampány hossza nő, ami alatt a megvett kazetta elveszíti az értékét.

Az, hogy a reaktor falának közelében vagy középen hogyan égnek ki a kazetták az függ a terheléstől is ám. És ezt zsinóráramra lövik be.
Ha te elkezded ezt szétcseszni, akkor a 18 hónapos kampánynak (Paks2) és a mostani 15 hónaposnak lehet integetni, ha ezt állandóan el kell majd játszani.

Hol itt a gond? Hosszabb lesz a kampány, ritkábban kell üzemanyagot venni.
 
Ha leterheled az erőművet, vagyis szabályozórudakkal mondjuk 100%-ról 60%-ra visszaveszed a nukleáris reakciók számát, azzal nem változik meg a kazetták kiégési rendje, egyedül a kampány hossza nő, ami alatt a megvett kazetta elveszíti az értékét.
De, pont azt mondom, hogy megváltozik.

Nem, ha összevissza terhelgeted az erőművet, akkor nincs maximális kampányciklus.

Semmiféle kötelező átvételt nem látok gázerőműre...
Esetleg lehetnél konkrétabb...
Vagy csak simán nem néztem be semmit, csak te vered jó szokás szerint a tamtamot...
 
Gőzerővel robog az EU a zöld utópia felé, csak kár, hogy momentán egyedül ő a helikopter ami a föld fele zuhan. Plusz ha ezt tényleg bevezetik a WTO instant el fogja kaszálni az egészet mert nehéz nem protekcionizmusként beállítani. De áhh mégis mi bajunk lehet abból, hogy drágább lesz majd a magyar áram meg lényegében minden termék, hisz a környezetért tesszük

A qrva anyját a WTO-nak akkor az föld többi részével mit fog csinálni ? Mindenki szennyezőbb mint az EU !
 
De, pont azt mondom, hogy megváltozik.

Nem, ha összevissza terhelgeted az erőművet, akkor nincs maximális kampányciklus.

Ha szabályozórudakkal csökkented a nukleáris reakciók számát, akkor csökken a hasadások száma. A fűtőrúd időben tovább használható.
A többit részletesebben kellene indokolnod miért is.
(még a nyomás változásban sem vagyok biztos, az tán reaktor típustól függ)

Ha leveszed egy benzines motor teljesítményét, akkor több üzemanyag marad a tankban, ami később felhasználható.
 
  • Tetszik
Reactions: bel
Ha leterheled az erőművet, vagyis szabályozórudakkal mondjuk 100%-ról 60%-ra visszaveszed a nukleáris reakciók számát, azzal nem változik meg a kazetták kiégési rendje, egyedül a kampány hossza nő, ami alatt a megvett kazetta elveszíti az értékét.

Hol itt a gond? Hosszabb lesz a kampány, ritkábban kell üzemanyagot venni.

Ebben az, hogy hogyan csökken a hulladék.

Ebben kazetta elrendezés módosítás.

Szóval igen, döbbenetes, de a rektor leállások és a hulladék mennyisége kisebb, ha végig 100%-on megy a reaktor és nem más teljesítményen, mert a hasadványtermékek és azok eloszlása más lesz a reaktorban. Mert egy adott elhasadat anyag miatt a hasadási km-e a reaktornak más lesz és akkor le kell állni. És mivel 100%-ra tervezik őket, ezért az a leghosszabb élettartamú üzemmódja.

Ma is tanultunk újat? :)

Az, hogy pöttöm és spéci katonai reaktoroknál mi van, az nem referencia, mert ott senkit nem érdekel az energetikai hatékonyság. Meg van adva, hogy mennyi az össz kakaó benne 25 évig, amit egyre rosszabb hatásfokkal tud, mert még ott is van üzemanyag csere ám. Csak a hadihajóknál, amikor egy tengó 5 csomóról gyorsít 35-40-re az "picit" más mechanikai tranziens, mint egy civil kereskedelmi reaktoré, ami 5-20-szor nagyobb volt már az elmúlt 40 évben.

Ha szabályozórudakkal csökkented a nukleáris reakciók számát, akkor csökken a hasadások száma. A fűtőrúd időben tovább használható.
A többit részletesebben kellene indokolnod miért is.
(még a nyomás változásban sem vagyok biztos, az tán reaktor típustól függ)
Mások a hasadványtermékek, lásd a fent linkelt anyagban.

Ha leveszed egy benzines motor teljesítményét, akkor több üzemanyag marad a tankban, ami később felhasználható.
Ami hibás analógia, mert a benzinmotor kémiai reakcióval működik
Paks jelenleg is úgy megy, hogy amikor leáll, akkor nem a teljes üzeanyagot cserélik ki, hanem ÁTVARIÁLJÁK a kiégett kazettákat máshova ÉS kap új fűtőelemeket. Remélem ezek után érthető, hogy az ÁTVARIÁLÁS mikéntje és az IDŐKÖZE változik.
 
Hány atomerőmű vagy nagyobb hagyományos erőmű épülne magántőkéből 30-40 éves megtérüléssel ! Legalább ne írj már hülyeséget , hogy mindegy ki a tulaj/építtető magán vagy állami !

Hát.... Piaci alapon is 25-30 év alatt megtérül egy atomerőmű a mai nyomot magyar árak mellet is. KÁT-al kb. 8 év lenne.
10 éve amikor utána néztem akkor írtak a VVER-1000-re valami 5 ft/kWh-s termelési költséget.
Ez 12 forintos eladási áron is 7 forint hasznon lenne kWh-ként. Persze ebből lejön a kötelező bontási díj amire félre kell tenni mege gyéb hülyeségek, de kb 6 forint hasznuk lenne kWh-ként, úgy, hogy csak 12 forintért adnák az áramot.

Számításban PAKS II-re:
2400 MW X 0,92 X 8760 = 19,342,080 MWh.
Ami egy évben egyszerűsítve legyen : 19,300,000,000 kWh.
Ez 6 ft el szorozva: 115.8 milliárd forint/év. Tiszta nyereség.
Ez 30 év alatt 3,474 milliárd forint. Ez kb. Paks II ára, a mai elképesztően nyomot áron.

Ha 16 forintért adná PAKS II az áramot akkor 10 forint lenne a hasznuk.
Úgy meg:
19.3 milliárd szorozva 10-el az évi 193 milliárd forint.
Ez 20 év alatt 3860 milliárd forint.

Ha 37 forint lenne mint a naperőműves KÁT akkor:
19.3 szorozva 31-el ami 598.3 milliárd forint.
Ez 8 év alatt 4,786 milliárd font.

Ebből azért jól látszik, hogy valójában mi éri meg!
 
Ebben az, hogy hogyan csökken a hulladék.

Ebben kazetta elrendezés módosítás.

Szóval igen, döbbenetes, de a rektor leállások és a hulladék mennyisége kisebb, ha végig 100%-on megy a reaktor és nem más teljesítményen, mert a hasadványtermékek és azok eloszlása más lesz a reaktorban. Mert egy adott elhasadat anyag miatt a hasadási km-e a reaktornak más lesz és akkor le kell állni. És mivel 100%-ra tervezik őket, ezért az a leghosszabb élettartamú üzemmódja.

Ma is tanultunk újat? :)

Végigfutottam az általad belinkelt dokukat, de nem találtam bennük a fent kiemelt állításodat alátámasztót. Kérlek pontos oldalszámot adj, mit nézzek.
Amit láttam, azok csak arról szólnak, hogy nagyobb dúsítású üzemanyaggal hosszabb ciklusokkal (kampányokkal) működik az erőmű és ezért csökken a hulladék.

Ha 100%-ról mondjuk 60%-ra visszaterheled a naperőművek miatt, amiről beszélünk ott méghosszabb lenne a kampány, még kevesebb hulladék keletkezne.
 
Nem olvastam el molni linkjeit, de röviden a problémáról:
Maga a paksi erőmű ilyen dúsítású cellákkal van feltöltve: 1,6%, 2,4%, 3,6% és elméletileg 4,2% (ilyet azt hiszem nem raknak bele, csak bele lehetne rakni), egy kazettában azonos dúsítású fűtőelem van. A lényeg, hogy 1 üzemév után azokat a kazettákat amik 1,6%-os dúsításúak voltak kiszedik és a helyükre a 2,4%-os kerül, a 2,4%-os helyére pedig 3,6%-os, a 3,6%-os helyére pedig új 3,6%-os kerül. Minden kazetta így 3 évet tölt a reaktorban (312 üa kazetta és 37 szabályozó rúd van).

Amint te elkezdesz szabályozással játszadozni, nem a tervezettnek megfelelően fog "kiégni" a kazettád, ami az éves ciklus után így is-úgy is kivételre kerül, ezzel saját magadnak okoztál kárt, mert nem tudtad teljes mértékben "kifűteni" a kazettád. A kazetta pénzbe kerül, ezt gondolom említenem sem kell.

Azt hiszem ez paks1 elrendezése, hogy vizuálisan szemléltessem:
fe1310c2b2c8f66bbb4b70b203cfa6b6.png
 
Ha 37 forint lenne mint a naperőműves KÁT akkor:
NINCS 37 Ft de ez ott van az aktuális táblázatban !

De nem ez a lényege a válaszomnak ha visszanézed mire volt válasz ! Hpasp írta azt , hogy "Az hogy ki a tulajdonosa egy cégnek, teljesen mindegy a piacgazdaságban."

Na erre írtam amit írtam , hány nagy infrastrukturális beruházás valósulna meg csak magán tőkéből ? Szvsz egy se ha csak nem tesznek mögé befektetés ösztönzőt ! A naperőmű nem atomerőmű ezt mindeni tudja mégis almát a körtével akarja mindenki összehasonlítani ! Autópálya most aktuális ugye a koncesszió miatt , ki a fax építene , kockáztatna és várba évtizedeket a megtérülésre ha nem érné meg neki ? KI ? Csak az állam !
 
Nem olvastam el molni linkjeit, de röviden a problémáról:
Maga a paksi erőmű ilyen dúsítású cellákkal van feltöltve: 1,6%, 2,4%, 3,6% és elméletileg 4,2% (ilyet azt hiszem nem raknak bele, csak bele lehetne rakni), egy kazettában azonos dúsítású fűtőelem van. A lényeg, hogy 1 üzemév után azokat a kazettákat amik 1,6%-os dúsításúak voltak kiszedik és a helyükre a 2,4%-os kerül, a 2,4%-os helyére pedig 3,6%-os, a 3,6%-os helyére pedig új 3,6%-os kerül. Minden kazetta így 3 évet tölt a reaktorban (312 üa kazetta és 37 szabályozó rúd van).

Amint te elkezdesz szabályozással játszadozni, nem a tervezettnek megfelelően fog "kiégni" a kazettád, ami az éves ciklus után így is-úgy is kivételre kerül, ezzel saját magadnak okoztál kárt, mert nem tudtad teljes mértékben "kifűteni" a kazettád. A kazetta pénzbe kerül, ezt gondolom említenem sem kell.

Azt hiszem ez paks1 elrendezése, hogy vizuálisan szemléltessem:
fe1310c2b2c8f66bbb4b70b203cfa6b6.png
Amúgy egy ilyen fűtőelem csere mennyit kóstál ? Egy ilyen alkalmából qrták el a Franciák a műveletet ugye ? Az mekkora Forintális kár volt ? Lehetett volna végleges tönkretétel vagy esetleg atom katasztrófa ?
 
Ez nem szabályozással való játszadozás, hanem EU tervezési követelmény!
Ha leszabályozol 100%-ról 60%-ra x napig, akkor nem kell pont 365 nap után kiszedni a kazettákat, hanem elég csak 365+x/z nappal.
Nem naptár szerint kell üzemeltetni a gépet, hanem üzemanyag cella kiégettségi állapot függvényében.
 
Amúgy egy ilyen fűtőelem csere mennyit kóstál ? Egy ilyen alkalmából qrták el a Franciák a műveletet ugye ? Az mekkora Forintális kár volt ? Lehetett volna végleges tönkretétel vagy esetleg atom katasztrófa ?
Mi az, hogy atom-katasztrófa?
Amúgy ha jól tudom, valamit lemostak a főtőanyagról, ami csökkentette a hatékonyságot, csak közben nem volt megfelelő a hűtés, túlmelegedett és megrepedt pár kazetta és eltávoztak a gáznemű hasadványok.
 
Amúgy egy ilyen fűtőelem csere mennyit kóstál ? Egy ilyen alkalmából qrták el a Franciák a műveletet ugye ? Az mekkora Forintális kár volt ? Lehetett volna végleges tönkretétel vagy esetleg atom katasztrófa ?
Nem tudom mennyibe kerül.
A franciák hibás tervezésű eszköze volt a hibás, forintális kár szerintem nem történt.
Nem lehetett volna atomkatasztrófa mert valamilyen tisztítóberendezés volt a hibás ami a kiszerelt fűtőelem kazettákat volt hivatott ellenőrizni.

Utána keresek ha otthon leszek.
 
  • Tetszik
Reactions: Miskolci Ogre
Semmiféle kötelező átvételt nem látok gázerőműre...
Esetleg lehetnél konkrétabb...
Vagy csak simán nem néztem be semmit, csak te vered jó szokás szerint a tamtamot...
Hátrább az agarakkal kicsi gépész ! Én csak adtam egy táblázatot , hogy kik szerződhetnek valamiféle kötelező átvételre ! Ha nincs benne gáz erőmű arról nem én tehet !

Amúgy tamtamot nem csak hülyéket vertem azokat is régen ifjonti bohém éveimben ! Mondjuk volt köztük gépész is bőven mert mihelyt megkapják a kicsi gyűrűjüket tiszteletlenek lesznek és terminátornak képzelik magukat . De amíg ezt egy kicsi panel lakás meleg szobájában teszik egy számítógép előtt addig csak megmosolyogni valók , ha viszont arrogánsan , tenyérbemászóan mondjuk egy szórakozó helyen akkor szoktak bajba keveredni mert általában a szórakozó helyek úri közönsége nem vevő az ilyesmire és ezt ki is szokták fejezni sokszor durva eszközökkel . LOL
 
Köszi !