A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Már az ismert részletekből kiderült, hogy nem történt semmilyen kényszerítés és egy ribancról van szó, ez fix. Nem ez itt a probléma, senkit nem érdekel, hogy a ribanc most nyivákol, meg hazudozik, mert nem úgy alakultak a dolgai, ahogy szerette volna! Itt egy zajló eljárásba beavatkozott a főparancsnok az eljárás alá vont védelmében az ami látszik eddig és ez a probléma. Szintén senkit nem érdekel, hogy milyen eljárások indultak és zárultak, mert a probléma a főparancsnoki beavatkozás ténye. Az az eljárás lezárult volna valahogy magától és ezt nem hagyta valamiért. Erre nincs magyarázat.

Ez pontosan úgy néz ki, mintha kimentette volna egy emberét az ellene zajló eljárásból. És mégegyszer a gyengébbek kedvéért: teljesen lényegtelen, hogy milyen más eljárások indultak, ebből kimentette ezt az alezredest.
Még mindig nem raktad le a szoftverből a hardverbe a különbséget méltatlansági és a fegyelmi valamint büntető eljárás között, igaz? :rolleyes:
De, csak tolod fullban! Hát te tudod.
5f4z1s.jpg
 
Az azért meggondolandó, hogy miért RSZR-nek kellett leállítania az eljárást, miért nem a katonai ügyészség tette meg?
Nem értek hozzá, én csak szántam rá 5 percel többet és rákerestem pár dologra,... szerintem napok kérdése, és lesz még fejlemény/nyilatkozat az ügyben...
 
Mindjárt utánanézek, de szerintem nekik 3 ilyen hadosztályuk lesz + hadosztályonként helikopterek és rakétatüzérség.

Gyorsan meg is van: https://esut.de/en/2019/08/fachbeit...deutsche-heer-ausblick-auf-die-division-2027/
Igen - meg1x: nekik tobb lesz mindenbol es egy szinttel magasabban, nalunk egyelore a minimalis nehez-kozep-rapid reaction felallas varhato es csak dandarokbol. En hosszabb tavon minimum egy-egy tovabbi nehez es kozepest szeretnek latni plusz onallo tuzerosztalyokat mellejuk (osszesen 2 nehez dd, 2 kozepes, mind tuzerseggel es a rapid dd.)
 
Mi ebben a két szövegben a szélsőjobboldali?

Egész biztosan el tudod olvasni és értelmezni a cirill ABC-vel írott, nem az ujgurral írott nyelvet. Egyéb iránt a mongol nyelv nem egy, hanem több nyelvjárás, akár a kínai nyelv, olvass utána. A Horogkereszt (szvasztika) nem az ő jelképük, hanem valószínüleg hindu jelkép.
 
Elolvastam bár én csak egyszer jártam Mongóliában (horgászat) és ez alapján nem vagyok Mongol szakértő:-).De a mongol kísérővel beszélgetve, én azt szűrtem le,hogy Dzsingisz öröksége ott él a mongolok lelkében és nagyon hasonlóan a magyarokhoz az egyik legnagyobb problémának a mongol társadalom széthúzását tartják,így aztán én ezekben a dalszövegekben nem látok nagyon szélsőjobboldali tartalmat,mert nálam az összefogásra való buzdítás egyáltalán nem szélsőjobboldali dolog.
 
Lehet, hogy igy volt, de mindezt eloszor ki kell vizsgalni. Egyelore semmit nem tudunk, csak pletykakat meg feltetelezeseket.
Itt eletekrol es karrierekrol van szo, eloszor ki kell vizsgalni alaposan. Errol beszelek.

De pont ezeket latolgatjuk. Mellesleg bizonyos eseteknek megvan a maga kötelező következménye.

Hogyne tudna, volt is Bradley mindenhol. Hiaba lenne egy KF41US akar 50 tinna is, mar a Globemaster is elviszi simán, hat meg a Galaxy. Es akkor a Navy meg oda sem ert...

Meg léteznek hajók is

Ez a Dezso irritalo es meg csunya is, de ez a dolga (hogy irritaljon, nem csunyanak lenni. :D)
Valószínűleg az USA-ból súgnak neki.
 
Valaki leírná a jelmagyarázatot? És mi az a "Pi" és "Vers"?
Fm (Fernmelde) híradó; Art (Artillerie) tüzér; FschJg (Fallschirmjäger) ejtőernyős; Jg (Jäger) lövész (eredetileg vadász)
GbJg (Gebirgjäger) hegyivadász, a többit tudod.
Igen - meg1x: nekik tobb lesz mindenbol es egy szinttel magasabban, nalunk egyelore a minimalis nehez-kozep-rapid reaction felallas varhato es csak dandarokbol. En hosszabb tavon minimum egy-egy tovabbi nehez es kozepest szeretnek latni plusz onallo tuzerosztalyokat mellejuk (osszesen 2 nehez dd, 2 kozepes, mind tuzerseggel es a rapid dd.)
Nem lesz más szinten, egyszerűen több lesz (és ezért a Heer nem egy hadosztályból/hadtestből fog állni, mint a Honvédség szárazföldi ereje), de ehhez fejleszteniük kell rendesen.
Álmaimban 9 dd-os + 1 KRD felépítés lebeg előttem, de az ma a teljes nonszensz az 50.000 + 20-25.000 = 75.000 fős Honvédséggel.
Ami talán még elmehet, az a 3 nehéz + 2 közepes + 1 KRD, de akkor már 40-45.000 ember kellene a seregbe.
Én egyelőre elégedett lennék, ha az 1 pc + 1 nehéz + 1 közepes struktúrát kiépítenénk '35-ig (szerintem ez lesz, a KRD bevonása harmadik dandárként óriási vetítés a NATO felé), meg addig száguldana a GDP (bár erre nem látok sok esélyt). A különlegeseket egyébként közvetlenül a HVK alá rendelném - de ehhez vannak nálam sokkal jobban értők.
 
Fm (Fernmelde) híradó; Art (Artillerie) tüzér; FschJg (Fallschirmjäger) ejtőernyős; Jg (Jäger) lövész (eredetileg vadász)
GbJg (Gebirgjäger) hegyivadász, a többit tudod.

Nem lesz más szinten, egyszerűen több lesz (és ezért a Heer nem egy hadosztályból/hadtestből fog állni, mint a Honvédség szárazföldi ereje), de ehhez fejleszteniük kell rendesen.
Álmaimban 9 dd-os + 1 KRD felépítés lebeg előttem, de az ma a teljes nonszensz az 50.000 + 20-25.000 = 75.000 fős Honvédséggel.
Ami talán még elmehet, az a 3 nehéz + 2 közepes + 1 KRD, de akkor már 40-45.000 ember kellene a seregbe.
Én egyelőre elégedett lennék, ha az 1 pc + 1 nehéz + 1 közepes struktúrát kiépítenénk '35-ig (szerintem ez lesz, a KRD bevonása harmadik dandárként óriási vetítés a NATO felé), meg addig száguldana a GDP (bár erre nem látok sok esélyt). A különlegeseket egyébként közvetlenül a HVK alá rendelném - de ehhez vannak nálam sokkal jobban értők.
Mindent tudtam amit nem kérdeztem. ;)
 
  • Tetszik
Reactions: Masztiff
Az lenne az ideális, ha meglenne a teljes értékű hadosztály két nehézdandárból és egy közepes dandárból +tüzérdandár, meg lenne egy teljesen tartalékos honvédhadosztályunk három könnyűdandárral kezdetben. Ezzel egyelőre nem is az anyagiak, hanem a szükséges emberállomány biztosítása a probléma, különösen a tartalékosoknál.
 
  • Vicces
Reactions: Negan

Hol élsz?
 
  • Tetszik
Reactions: TéDé
Nem igy értem.
Nincs pénz 3+3 dd-ra.Tartalékos könnyű dd az egyébként is mi lenne?Hadrendje?Felszerelése?Szerepe a harcrendben?Hogyan lenne felállitva,kiképezve?
Dehogynincs. A három könnyűdandár igényel hozzávetőleg 1500db páncélozott 4x4-et. Ez filléres költség, lényegében a könnyűhadosztályban a dandár és hadosztálytüzérség drágább, mint a gépesítés. Helye és szerepe a hadrendben pedig ugyanaz, mint minden szomszédunknál a haderő hasonló részeinek. A nincsnél pontosan annyival több a gépesített könnyűgyalogság, amennyi van belőle. Egyelőre az is álmodozás, hogy meglegyen egy második nehézdandár, miközben pusztán anyagi szempontból a könnyűdandár tizedannyi költség, mint egy nehéz! Pár százezer dolláros tétel egy korszerű 4x4-es jármű, amiből kettőre van szüksége egy rajnak, míg korszerű IFV a tízmillió fölötti! Egyetlen gépesített nehézraj árából kijön húsz könnyűraj! Nem az lenne a gondunk, hogy kiállítsuk egy tartalékos könnyűhadosztály járműállományát és fegyverzetét, hanem az emberanyag biztosítása hozzá! Az ÖTT-ben látott figurákból nem lesz gépesített lövész!