[HUN] Lánctalpas gyalogsági harcjárművek beszerzése

Igen akarnak de jelenleg nincs,így a semmivel érvelsz.Egyszer persze lesz,majd akkor visszatérhetűnk rá.
Én most tényleg nem értelek!
Berakott neked egy 42 tonnás, már létező IFV-t, a Redbacket.
A PUMA max. 43 tonna. Gyakorlatilag csak akarat kérdése, hogy felszereljék gumihevederrel. Még akár úgy is hogy a jelenlegi hevedereket használják.
2018-ban a Warrior áthevederezési kisérletében 1,5 tonnát spóroltak a jármű súlyából.
Az egyetlen probléma az, hogy nem is elsősorban a max. tömeg számít, hanem a görgőnkénti talajnyomás. 7 görgős futómű esetén akár 45t-ig is terhelhető a gumiheveder. Sőt a Soucy 2016-ban megépített egy 50 tonnás demonstrátort is gumihevederrel. Persze 7 görgős felfüggesztéssel.
Ebben az esetben már a technológia már képes lenne 42,8t-ig elviselni a terhelést 6 görgővel. Amibe már lazán beleférne a PUMA, ha hozzávesszük a súly megtakarítást is!
 
  • Tetszik
Reactions: mindenen kívül

Olvasgast a Lynx vagy a Puma topikot abban nagyon jól leírták a gumilánctalpat és a vele kapcsolatos problémákat
 
Olvasgast a Lynx vagy a Puma topikot abban nagyon jól leírták a gumilánctalpat és a vele kapcsolatos problémákat
Elég rendszeresen olvasgatom. Követve is van. De nem tudom mire gondolsz.
De azt gondolom, hogy nem véletlen, hogy MINDEN lehetséges láncos harcjárművet minimum megpróbálnak gumihevederrel.
A Redback meg már mással nem is készül.
Az általam fentebb linkelt angol Warrior tesztben pedig minden le is van írva róla.
Hja és a Redback már egy szegmensekben cserélhető hevedert kap, nem is a hagyományos egyben lévőt.
 
  • Tetszik
Reactions: mindenen kívül
Olvasgast a Lynx vagy a Puma topikot abban nagyon jól leírták a gumilánctalpat és a vele kapcsolatos problémákat
Én is olvasom, nem tudom miről beszélsz.
A szobakotróknál, mezőgazdasági járműveknél már kiszorította a fém láncot a heveder. A katonainál pedig folyamatban van. Akkor is ha te nem akarsz erről tudomást szerezni, mert akkor mi lesz a 152-es repeszgránáttal...:confused:
 
A Below the turret ring -re hivatkozva:

2017-08-25.png

Azaz a két oldalról külön-külön lekapható a teljes futómű rendszer.
Előnyök:
  • megnöveli az aknavédelmet
  • növeli a konfortot, mert a futómű modulok gumírozott betéteken kapcsolódnak a testhez.
  • a felfüggesztés modul önhordó szerkezetébe üzemanyagtartályokat integráltak. Ezzel elérték, hogy az üzemanyag egy része el van szeparálva a deszanttértől.

Bakker, de kár, hogy csak 6 fős és 30mm-es.
 
A CV90-nél is alkalmazott Bofors 40 mm-s ágyúról egy jó videó:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
A MÁVAG 36-ban megvette a licenszét, és 36M néven gyártotta, vajon szólnának ha elkezdenénk fejleszteni és később gyártani?
Mondjuk nekünk a régi L/60-as 40x311mm-es verzió van, az új L/70-es már 40x365mm.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány

megazez

Nem sok értelmét látom a II. VH-s technika gyártásának. Manapság bárki elad modern gépágyú licenceket.
 
Egy eleg nehez cucc egyebkent. Az akkori harcjarmuvekbe tul nehez volt. Legvedelmi szerepre meg gyartottunk 57 mm est ha valamit erdemes lenne gyartani az az sz60 as 60 mm kivitelbe modern anyagok felhasznalasaval.
 
???
60 mm-es űrméret csak aknavetőben létezik.
 
Az nem újdonság, hogy nem oda ülsz ahová akarsz, hanem van egy meghatározott ülésrend. Az az újdonság, hogy eddig az ülésrendet a harcászati szabályzatok írták elő nem pedig a testmagasság.
A BMP -ben a géppuskás ült legbelül, az ajtónál pedig mindig lövésznek kellett ülnie. A többi hely szabadon választott volt, de mindig ugyanaz volt az ülésrend. Így mindenki tudta a beszállásnál, hogy ki következik.
Az ajtót mindig az ajtónál ülő lövész nyitotta és zárta.
 
A BMP-nél a jarmű volt a megkötés, mert a legeldő lőrés volt a géppuskának kialakítva.
Az persze mas kérdes, hogy mashol el sem fért volna a géppuskás.
 
Az nem újdonság, hogy nem oda ülsz ahová akarsz, hanem van egy meghatározott ülésrend. Az az újdonság, hogy eddig az ülésrendet a harcászati szabályzatok írták elő nem pedig a testmagasság.

Nyugi helyzetben beülésnél persze, de éles helyzetben nem feltétlenül van lehetőség ülésrend szerint beszállni.
 
  • Hűha
Reactions: Kim Philby