A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Ha ezen múlik vállalom a műveletlenségemet.

Honvédség keretén belül milyen nyelvtanulási lehetőségek vannak? (Az egyetemet kivéve.)
Vannak folyamatosan nyelvtanfolyamok. Nagyon sokat dolgozunk nemzetközi környezetben ha nem tudsz angolul könnyen kurva nagy szarban lehetsz.
Alaptól egészen felsőfokig vannak STANAG de civil nyelvvizsgás tanfolyamok illetve szintentartó tanfolyamok is.
 
Soha nem kellett még egyszer sem szakmámból kifolyólag bármilyen idegen nyelven sem megnyikkannom, vagy bármilyen formában használnom. És ezzel van így elég sok ezer diplomás. Több haszna van a jogosítványomnak, az mégsem kötelező. Aki szeretne, akinek szüksége van rá, az diploma, meg kényszer nélkül is megtanulja, vagy tanulja meg.
Ez nem erről szól. Igazából a gyerekkori kétnyelvűség a hatalmas előny, teljesen másképp formálódik a logikai készségük, a gondolkodasuk, en nonstop magyarul beszelek a gyerekekhez ha nincs amerikai velünk. Felnőttkorban is keszsegeket meg gondolkodasmodot alakitja, no meg teljesen mas latokorrel, kulturaval stb ismerkedhetsz meg.
 
Ha ezen múlik vállalom a műveletlenségemet.

Honvédség keretén belül milyen nyelvtanulási lehetőségek vannak? (Az egyetemet kivéve.)
elvileg van nyelvizsgára való felkészítési lehetőség dandár szinten (azthiszem még pestre is elvisznek valakiket vizsgázni) 1 évbe 1X van rá lehetőség korlátos kerettel de nem igen szokott túljelentkezés lenni. (pedig megéri)
 
Igazság szerint én ezen az önkéntes szolgálati formán eddig csak hüledeztem. Miért gondolták, hogy ez népszerűbb lesz, mint egy tartalékosi forma.
OK, hogy tartósabb pénzkereseti lehetőség, de ez inkább csak nevetséges próbálkozás. A "Mekiben" rugalmas időbeosztással civil környezetben jobban keresve, elköteleződés nélkül lehet az inaktív évet - esetleg nyelvtanulással - tölteni.
Pont ott van mindenki orra előtt a megoldás, de nem értem, hogy miért nem a megfelelő ösztönzőt alkalmazzák.
Fogom a fejem, hogy pont a fel nem vett hallgatókat tekintik a fő megcélzott csoportnak.
A drága humán osztályon bezzeg nem jutott senkinek az eszébe, hogy adjanak mondjuk jópár plussz pontot a következő évi felvételihez.

Ha már nincs rendes fizetős felsőoktatás, aminek a költségeit csökkenteni lehetne, akkor legalább a bejutást segítsük meg a leendő hallgatóknak.
Ha mégsem oda való egy hallgató, akkor azért az első 2 félévben biztosan ki fog derülni.
Igen, nem tűnik túl vonzónak. Egyedül az ösztöndíj tűnik jó lehetőségnek.
 
Hát a létszámmal lesznek gondok:

Debrecenbe a BMW gyár több mint 1000 fő
Fehérvár mellett az akkugyàr 2500 fő
Lenovo gyár Gyàl több mint 1000 fő
Győr Audi bővítés
Tatabànya új akkumulátor alapanyag gyár
Lynx gyàr
Kaposvár harcjàrműgyàr
Várpalotai lőszer és robbanóanyaggyàr
Stb

Vajon honnan fognak fegyelmezett munkaerőt toborozni?

Nem lennék RR helyében amikor a közepes dandàrt fel kell töltenie....
A Lynx gyár első tapasztalata az volt, hogy a mérnöki állásokra 30szoros túljelentkezés van. Az Airbusnál sem volt a létszámmal probléma eddig Gyulán. Sztem a többi hadiipari gyárnál sem lesz ez gond. Mivel német multival közös, jók lesznek a juttatások és a lehetőségek.
 
Nem csak elinflálja a pár területen amúgy is eléggé kérdéses diploma értékét és a felsőoktatás általános szintjét tovább csökkenti és negatívan hat a lakosság általános idegennyelv ismeretére. Amúgy egy középfokú nyelvvizsgát az nem tud megcsinálni aki nem akar.
Hát szerintem a Covid miatt ez a húzás valamennyire érthető. Úgy emlékszem a nyelvizsgáztatás is szünetelt nagyon sokáig, és a törvény köti a a nyelvvizsga beszerzésének határidejét.
Tehát ha nem lépnek, akkor egy halom ember úgy szállt volna ki a rendszerből, mint a győzelmi zászló, önhibáján kívül, aznap, amikor megszüntetik a vészhelyzetet.
Ráadásul ha szakemberhiány van, akkor ezek az ipar szempontjából is elvesznek, mert nem fognak még egyszer nekiugrani a full képzésnek.
A szakmák erodálódása akkor valósulhatna meg, ha ezt folyamatos gyakorlattá tennék. A munkaadók meg fogják különben is követelni a nyelvtudást. Különösen azon jelentkezők esetén, akik a kritikus években végeztek. Egyszerűen az interjúk kibővülnek egy a nyelvtudás firtató specifikusabb kérdéssel.
 
  • Tetszik
Reactions: SilvioD
A Lynx gyár első tapasztalata az volt, hogy a mérnöki állásokra 30szoros túljelentkezés van. Az Airbusnál sem volt a létszámmal probléma eddig Gyulán. Sztem a többi hadiipari gyárnál sem lesz ez gond. Mivel német multival közös, jók lesznek a juttatások és a lehetőségek.
Két dolog lehetséges a túljelentkezésre az egyik hogy mindkét gyár felkapott lett hirtelen, a másik meg a valódi gyakorlattal rendelkező mérnökök hiánnya miatt mindenkinek a jelentkezését befogadják. Utána rota.
A másik amiről mindenki megfeledkezik hogy magasan képzett és gyakorlati tudással rendelkező két kezi munkásokra is szükség van. Minél nagyobb és komplexebb egy gyártás annál jobban igaz rá. Ha nem képzel ki magadnak jó szakikat a mai világban (2-3 év) akkor biztos lehetsz benne hogy jön a szoporoler. Sajnos idehaza ez az egyik legnagyobb hátrány. Hiába sok mellveregetés a való élet mást mutat.
Minimum a képzett két kezi önálló gondolkodásra képes és önálló mukavégzésre alkalmas munkások hiánya miatt legalább 2-3 éves csuszásokat (talán többet is) nyugodtan be lehet iktattni. A lényeg nem az hogy mennyien jelentkeznek hanem ki tud értéket teremteni. Mert be kell látni az értékteremtőkből kiba....ot hiány van a munkaerőpiacon. Pláne a speciális képzettségűekből.
 
Majd ukránokkal megoldják! :)

Olcsón lehet őket foglalkoztatni - a fizujuk nagy részét úgyis a GRU állja... :D
 
Kb annyi lesz az érdeklődés mint SÖTT-ös ökörségre, a várt 4000 ember helyett mondjuk 700.... Ennyi pénzért inkább elmennek a fiatalok dolgozni valamit arra az 1 évre amíg újra tudnak jelentkezni. Szóval nagy jövőt nem jósolok ennek a kezdeméneyzésnek...
SÖTT sztem csak PR akció volt, hogy elmondhassuk a hadsereg büdzséjét nem kell megnyirbálni, még a covid-munkanélküliség felszámolásában is segít. Mivel a munkanélküli hullám elmaradt, kisebb lett, így a SÖTT-nek is minimális szerepe lett. De ez amúgy is csak taktikai húzás volt.

Ellentétben ezzel az akcióval, ami hosszú távon is hasznos lehetne, főiskola előtt fiatalokat bevonzani a seregbe. De nem lett nagy durranás. Majd jó esetben jövőre csiszolnak rajta.
 
  • Tetszik
Reactions: tong djagbu
Mondjuk szerintem nagyjából sehol sem fogják ezeket a frissdiplomásokat felvenni ha közben valahol magánúton nem pótolják a nyelvtudást. Ma már szerintem ez nagyon alap.
Mivel munkaerőhiány van, jó alapszakkal felvehetik őket és egy féléves intenzív képzéssel felhúzzák a nyelvi hianyosságokat. Egyébként az a tapasztalatom, hogy a mai fiatalok nyelvtudása sokkal jobb mint 10 éve volt.
 
Hát szerintem a Covid miatt ez a húzás valamennyire érthető. Úgy emlékszem a nyelvizsgáztatás is szünetelt nagyon sokáig, és a törvény köti a a nyelvvizsga beszerzésének határidejét.
Tehát ha nem lépnek, akkor egy halom ember úgy szállt volna ki a rendszerből, mint a győzelmi zászló, önhibáján kívül, aznap, amikor megszüntetik a vészhelyzetet.
Ráadásul ha szakemberhiány van, akkor ezek az ipar szempontjából is elvesznek, mert nem fognak még egyszer nekiugrani a full képzésnek.
A szakmák erodálódása akkor valósulhatna meg, ha ezt folyamatos gyakorlattá tennék. A munkaadók meg fogják különben is követelni a nyelvtudást. Különösen azon jelentkezők esetén, akik a kritikus években végeztek. Egyszerűen az interjúk kibővülnek egy a nyelvtudás firtató specifikusabb kérdéssel.
Ahol nyelvtudás kell, ott általában a felvételi interjú idegen nyelven zajlik.
 
Két dolog lehetséges a túljelentkezésre az egyik hogy mindkét gyár felkapott lett hirtelen, a másik meg a valódi gyakorlattal rendelkező mérnökök hiánnya miatt mindenkinek a jelentkezését befogadják. Utána rota.
A másik amiről mindenki megfeledkezik hogy magasan képzett és gyakorlati tudással rendelkező két kezi munkásokra is szükség van. Minél nagyobb és komplexebb egy gyártás annál jobban igaz rá. Ha nem képzel ki magadnak jó szakikat a mai világban (2-3 év) akkor biztos lehetsz benne hogy jön a szoporoler. Sajnos idehaza ez az egyik legnagyobb hátrány. Hiába sok mellveregetés a való élet mást mutat.
Minimum a képzett két kezi önálló gondolkodásra képes és önálló mukavégzésre alkalmas munkások hiánya miatt legalább 2-3 éves csuszásokat (talán többet is) nyugodtan be lehet iktattni. A lényeg nem az hogy mennyien jelentkeznek hanem ki tud értéket teremteni. Mert be kell látni az értékteremtőkből kiba....ot hiány van a munkaerőpiacon. Pláne a speciális képzettségűekből.
Erre való a szakképzés, ahok a gyárak mondják meg mik kerüljenek bele a tananyagba és a legjobbakat beviszik magukhoz szakmai gyakorlatra, plusz megtolják már őket is ösztöndíjjal. Így biztisítható képzett szakember.

Ezt már a hadiipari gyárak vonzáskörzetében is megtették. Ettől még tapasztalat nem lesz, erre vagy találnak itthon vagy hoznak szerződéssel szakit 2 évre Németországból és betanítja a fiatalokat. Illetve a fiatalok közül is küldenek ki jópárat Nemetországba. Elvileg mérnöki szinten ez már zajlik.
 
  • Tetszik
Reactions: tong djagbu
Majd ukránokkal megoldják! :)

Olcsón lehet őket foglalkoztatni - a fizujuk nagy részét úgyis a GRU állja... :D
Ez általában komolyabb gyárban elképzelhetetlen. Ugyanis a magyar nyelvtudás a munkához szükséges. Illetve ha van szakszervezet, akkor szabályozzák külsős melósok arányát.

Mivel a hadiiparban mégcsak nem is hagyományos sori munkáról van szó kétlem, hogy működőképes lehet. Persze most nem a takarítónőkre gondolokmmm