Beszélgető

Csak láttam a kancellári körlevelet.
Én az egytemek válaszlevelét is megnézném...ahol leirják hogy:
  1. igen, minden probléma nélkül
  2. igen, persze, de diákok tucatjainak ilyen és olyan problémája lesz belőle
  3. nem, mert évkezdéskor ez megoldhatatlan
Közben ép olvasom SilvioD-től:
"Az ELTE a Telexnek elmondta, hogy aaz ITM a szobákért cserébe 135 millió forintos, a kollégiumok fejlesztésére fordítható forrással segíti az egyetem működését, valamint az érintetteknek az egyetem elengedi a szeptemberi havi kollégiumi díjukat, illetve a fent említett időszak nem számít majd igazolatlan hiányzásnak a jelenléti oktatás során. Mindemellett az ELTE biztosítja majd az érintett hallgatóknak a tananyag online elérését."
 
A BME kb. 2000 főre tett ígéretet, ez a Kármán Tódor és a Schönherz kollégiumok kivételével minden BME-s kollégiumot érint.
Ami gyakorlatban azt jelenti, hogy mindenkit kiköltöztet a többi kollégiumból, és az elsősök, és a nyári kollégisták egy része beköltözhet a Kármánba, és a Schönherzbe.
Mondom mi a baj: Aki kollégista, és 6 hetes nyári gyakorlata volt (gyak a kollégisták 20%) az ugye megkapta a nyári kolit, a cuccai valszeg itt maradtak.
Az átköltözés az nem egy ilyen egyszerű dolog, h fogom a hátizsákom, azt átmegyek. Eleve a saját bútor szabályok is különböznek a kollégiumok között, a Schönhertzbe tudtommal teljesen tiltott, a Kármánban engedélyköteles, a Martosban meg csak akkor, ha az a szekrényeket érinti. Azaz ha van egy kerekes széked, mit kezdesz vele?
Valójában nyári koliban is többen vannak mint 20%, jelentős részük pl.: otthon van Bivalybasznád alsón, a szülei dolgoznak, hírtelen autót odarántani nem lesz egyszerű.
Aki itt van, azoknak is olyan ez az átköltözés, hogy azért na, autót odarántani nem lesz egyszerű.
Ha még tart a nyári gyakorlata, akkor pl.: a Kármánba be se tud költözni, mert sanszosan nem ér oda 16 óráig, amíg iroda van.
Az elsőéves, akit most beraknak, majd 2 hét múlva átköltözhet, megint nagyon jól járt. Ja nem.
Akkor most miről beszélünk?
 
Az egyetemeken a gólyák beköltözhetnek, meg még pár esetben lehet bent maradni, ahogy a Telex is megírta. A félév két hét tárgyfelvételi időszakkal kezdődik, az alatt óra nincs. Ez kimaradt a Telexes cikkből. Tehát papíron a félév Szept 6-án kezdődik, azonban ténylegesen csak később. Gondolom ezért is nem csináltak belőle akkora ügyet az egyetemek.
Hát, a BME-n a tárgyfelvétel augusztus 25-től van, a gólyákat meg beosztják. Egy hét tanítást vág keresztbe a dolog. Szerintem gáz, nyilván a túl lehet élni.
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag 4082
Ami gyakorlatban azt jelenti, hogy mindenkit kiköltöztet a többi kollégiumból, és az elsősök, és a nyári kollégisták egy része beköltözhet a Kármánba, és a Schönherzbe.
Mondom mi a baj: Aki kollégista, és 6 hetes nyári gyakorlata volt (gyak a kollégisták 20%) az ugye megkapta a nyári kolit, a cuccai valszeg itt maradtak.
Az átköltözés az nem egy ilyen egyszerű dolog, h fogom a hátizsákom, azt átmegyek. Eleve a saját bútor szabályok is különböznek a kollégiumok között, a Schönhertzbe tudtommal teljesen tiltott, a Kármánban engedélyköteles, a Martosban meg csak akkor, ha az a szekrényeket érinti. Azaz ha van egy kerekes széked, mit kezdesz vele?
Valójában nyári koliban is többen vannak mint 20%, jelentős részük pl.: otthon van Bivalybasznád alsón, a szülei dolgoznak, hírtelen autót odarántani nem lesz egyszerű.
Aki itt van, azoknak is olyan ez az átköltözés, hogy azért na, autót odarántani nem lesz egyszerű.
Ha még tart a nyári gyakorlata, akkor pl.: a Kármánba be se tud költözni, mert sanszosan nem ér oda 16 óráig, amíg iroda van.
Az elsőéves, akit most beraknak, majd 2 hét múlva átköltözhet, megint nagyon jól járt. Ja nem.
Akkor most miről beszélünk?
Nem mondom, hogy nem okoz némi zavart az erőben, de azért nem akkora probléma. Egyetemista megoldja okosban. Én emlékszem valami fotel szállításra villamoson két kolesz közt... azt hiszem már elévült.
 
Hát, a BME-n a tárgyfelvétel augusztus 25-től van, a gólyákat meg beosztják. Egy hét tanítást vág keresztbe a dolog. Szerintem gáz, nyilván a túl lehet élni.
Ebben igazad van, de ahogy te is mondod túlélhető.

Azt hiszem megint az történt, hogy aki tervezte a kongresszust, az nem számolt pár dologgal, ez meg a gyorsan kellett valami szintű megoldás. A legfontosabb a gólyáknak az az első hét, ők meg ott lesznek.
 
Az ELTE-n....
 
Én nem, én csak egyetértek azzal, hogy a kormány, most megmutatta neki mi a fontos.
És az nem az oktatás.
Úgy fest a NEK szervezési hiányosságait a kancellária próbálja oldani az utolsó pillanatban, és igen, a probléma megoldása ugyanúgy problémákat generált. Túlélhető? Szerintem igen. A "károsutlaknak" a szembeforditása a vallásos emberekkel emiatt viszont gusztustalan dolog...
 
Ami gyakorlatban azt jelenti, hogy mindenkit kiköltöztet a többi kollégiumból, és az elsősök, és a nyári kollégisták egy része beköltözhet a Kármánba, és a Schönherzbe.
Mondom mi a baj: Aki kollégista, és 6 hetes nyári gyakorlata volt (gyak a kollégisták 20%) az ugye megkapta a nyári kolit, a cuccai valszeg itt maradtak.
Az átköltözés az nem egy ilyen egyszerű dolog, h fogom a hátizsákom, azt átmegyek. Eleve a saját bútor szabályok is különböznek a kollégiumok között, a Schönhertzbe tudtommal teljesen tiltott, a Kármánban engedélyköteles, a Martosban meg csak akkor, ha az a szekrényeket érinti. Azaz ha van egy kerekes széked, mit kezdesz vele?
Valójában nyári koliban is többen vannak mint 20%, jelentős részük pl.: otthon van Bivalybasznád alsón, a szülei dolgoznak, hírtelen autót odarántani nem lesz egyszerű.
Aki itt van, azoknak is olyan ez az átköltözés, hogy azért na, autót odarántani nem lesz egyszerű.
Ha még tart a nyári gyakorlata, akkor pl.: a Kármánba be se tud költözni, mert sanszosan nem ér oda 16 óráig, amíg iroda van.
Az elsőéves, akit most beraknak, majd 2 hét múlva átköltözhet, megint nagyon jól járt. Ja nem.
Akkor most miről beszélünk?
Én itt max. 1 problémát látok, nem múlt hét hétfőn, hanem előtte 1 hónappal kellett volna jelezni. Amúgy tök életszerű, hogy így oldják meg az elhelyezést.

A proli hőbörgés, hangulatkeltés meg a sajtó részéről várható volt. Látszik is, hogy a célközönségnek betalált. Lehet fröcsögni az egyház ellen.

Még várom a virusszakértőket, hogy mennyire bedurrantja a járványt, mint az EB. Bezzeg a buziparáde az eü. séta volt, amúgyis közérzetjavító intézkedés, jót tesz az egészségnek.
 
Én itt max. 1 problémát látok, nem múlt hét hétfőn, hanem előtte 1 hónappal kellett volna jelezni.
Akkor se kellett volna jelezni. Ha nincs elég szállás, akkor foglalják le a Hiltont, és oda helyezzék el az érkezőket. Az, hogy NEK van, nem létszükség, az oktatás igen.
Ezt nem tudom, lehet a BME-n is.
Első héten simán vannak már gyakorlatok/laborok. Egyes vélekedések szerint, a max egyet lehet hiányozni orvosi igazolással laborokról lógni nem tesz jót a félév elvégezhetőségében. De cáfolj meg nyugodtan. BTW hasonló laborba az eltén is bele lehet futni.
 
az érintetteknek az egyetem elengedi a szeptemberi havi kollégiumi díjukat, illetve a fent említett időszak nem számít majd igazolatlan hiányzásnak a jelenléti oktatás során.
 
Tényleg? Hiszem ha látom. De nem fogom látni, mert a kihagyott labort pótolni kell, ha nem pótolod nem tudsz leadni jegyzőkönyvet, ha nem tudsz leadni jegyzőkönyvet karó.

Ti tényleg nem érzitek, hogy ez mennyire gáz?
Túl lehet élni, valahogy valószínűleg majdnem mindenki meg fogja tudni oldani, de miért kell egy szaros NEK miatt szopatni a hallgatókat?
 
  • Tetszik
Reactions: alali77

Nem tudom most hogy van a BME-n, az ELTE-n nem nagyon van labor az első héten... örültünk ha azt tudtuk, hogy ki jelentkezett fel a laborra és sikerült megszervezni a termeket hozzá... Persze szakonként változó lehet.
 
Azért ne reagáljuk már túl ezt a dolgot. El lett baszva ez tény, de azért nem kell mindjárt világvégét vizionálni.
Mondjad annak, aki ebben az időszakban dolgozott volna mondjuk 4 napot. Azt a kárt ki téríti meg? Tudod, én pl suli mellett dolgoztam.

A történet lényege nem ment azt. Azt tesz veled a hatalom, amit akar úgy, hogy előre nem is szól. Azt oldd meg es szopj. Hát a jó kurva édes anyjukat. Meg azoknak is, akik szerint ez így ok...