A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Mennyire egyértelműen kell leírnom, hogy mikor viccelek?

Már átrágtuk ezerszer, hogy normális képzés 1,5 év. Az 1 év tarcsisoknak a minimum.
Ne kezdjük ezt elölről ismételni megint! Én csupán ki akartam emelni néhány dolgot, amit idióta nagyotmondásnak tartottam... egy alapvetően politikai szövegben választások előtt. Nem vitatom el a jogot a pártoktól, hogy hangzatos ígéreteket tegyenek különösebb szakmai alá támasztás nélkül. Ez a játékhoz hozzá tartozik.
Ettől függetlenül sokat mond a számomra, hogy nem AK-k beszerzéséről beszélnek ők sem tízezerszám, meg nem vegyünk használtan valamit nagy darab mennyiségben. A két szerző delikvens nagyjából átlátja a fegyverek képességeit. A szervezeti keretben nem vagyok biztos. Az emberi oldalnál nem csak a sorkatonaságban érzek erős hiányosságot, de például meg sem említik a létszámbővítés kapcsán a laktanyákra való plusz költést. Intézményi oldalon nem jó managerek.
Gazdaságot meg már leírtam, hogy ott teljesen hiányoznak a perspektívák, érezhetően nem jártak túl gyakran fegyverkiállításokon, nem beszélgettek gyártókkal, a mű alapján inkább csak fotelből olvasgattak. Ez nem feltétlenül baj, ha lesz a kezük alatt olyan jó üzletkötő, aki tapasztalt tárgyaló. Amikor Gazpromba beraknak német exkancellárokat, őket sem energetikai szaktudásuk miatt választották, de letárgyalta az Északi-Áramlatot kétszer is, a munkatársai felkészítésével jól végzi a maga feladatát.

Kicsit részletesebben kifejetettem, ha már ennyire komolyan vettétek ezt a pár gúnyos mondatomat.
 
Éjszakás voltams aludtam, nem néztem vissza a beírásokat. "Bölényroham" gyakorlattal kapcsolatban, néztem a facebook fotókat. A lényeg, 24 aktív harckocsit számoltam meg. Két fotón is ki lehet venni a teljes kötelékeket. 12 db T-72M1. 12 db. leopárd 2A4. Jól láthattam ? Mert a legtöbb harckocsit felvonultató utolsó gyakorlat, amire emlékszem az volt, ahol 8 harckocsi volt.
15 be vólt 18 hk (+4 tartalék lent brawe warrioron) azóta is vólt 12 db akívan bevetett (+tartalék) De ez a mostani tényleg jó szám pláne hogy eggyütt mozognak azonos létszám miatt sok következtetés levónható lessz a végén (karbantartás hatékonyság stb.) De azt újra leírnám soha nem annyi HK megy le mint amennyi müködőképes vagy legénységgel ellátott hanem amennyi bevethetőt kérnek. (és különböző feladatokra mindig marad fent harcképes HK és kezelőszeméyzet.) mindenesetre tanulságos lessz szerintem.
 
Amúgy rendkívül érdekes, hogy tulajdonképpen Maróth több mint "csak egy fegyver beszerző pasas" , fontosabb szerepkört töltbe ...
Igen mert becsülettel csinálta a beszerzéseket és jó munkát végzett mind anyagiak mind egyéb ellentételezés terén. Bebizonyította hogy rátermett ember és sokkalkomplexebb feladatok is rábízhatóak. (érdemei alapján)
 
Amúgy rendkívül érdekes, hogy tulajdonképpen Maróth több mint "csak egy fegyver beszerző pasas" , fontosabb szerepkört töltbe ...

Nagyon jó választás a személye. Kíváncsi leszek, hova jut a közéletben. Mert ez még csak a kezdet nála, abban biztos vagyok. Rendkívül tehetséges embernek látom.
 
amúgy mennyire nehéz lehet megállni neki , jön valami új bejelentés pl , itt meg elkezdődik róla a vita hogy ez akkor most hogy meg mi , ő meg valszeg olvassa a sok rossz okfejtést a hírről és nem tudja korrigálni a félre értéseket :D:D:D
Azért születnek néhe olyan scifi univerzumok itt a fórumon, hogy jót röhög rajta, máskor meg vakarja a fejét! Azért valljuk be őszintén a meseírók aránya 1m2-es területen a fórumon igen magas!:p:D
 
amúgy mennyire nehéz lehet megállni neki , jön valami új bejelentés pl , itt meg elkezdődik róla a vita hogy ez akkor most hogy meg mi , ő meg valszeg olvassa a sok rossz okfejtést a hírről és nem tudja korrigálni a félre értéseket :D:D:D
Erre szerintem krisss is tud válaszolni, illetve a többiek, akik olyan helyzetben vannak.
 
Azért születnek néhe olyan scifi univerzumok itt a fórumon, hogy jót röhög rajta, máskor meg vakarja a fejét! Azért valljuk be őszintén a meseírók aránya 1m2-es területen a fórumon igen magas!:p:D

Szerintem mint civil, tiszteli is az itteni közösséget, ezért a póló, egy tv műsorban. Ami üzenet volt nekünk. Tudja hogy nem tudhatunk sokat, de látja az itt írók elkötelezettségét is.