Hülyék mindenhol vannak azért ebből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket. Ilyen embereket bármelyik országban közösségben lehet találni.
Hülyék mindenhol vannak azért ebből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket. Ilyen embereket bármelyik országban közösségben lehet találni.
Csodálatos, jól értem hogy németek átadták az infot, ők meg az aprolékos munka helyett kirohantak tökig szírénával?![]()
„Hirtelen megállt több autó és kiugrottak a kommandósok” – mondta a szemtanú, aki látta, hogyan fogták el az iszlám terroristát Tahitótfaluban | BudaPestkörnyéke.hu
A Terrorelhárítási Központ vezetője, Hajdu János elmondta, hogy a most Tahitótfaluban elfogott 23 éves férfi ügye összefügg a júniusban elfogott, magát iszlamistának valló…budapestkornyeke.hu
De jó, hogy már nekünk is vannak ilyenjeink!
Szerintem a MOSSAD adta át, és különleges izraeli gyártmányú mágneses szirénákkal vonulhattak, jelöletlen ruhában, ahogy 2006-ban tanulhatták már, hogy ne keltsenek feltűnést!Csodálatos, jól értem hogy németek átadták az infot, ők meg az aprolékos munka helyett kirohantak tökig szírénával?
Nem, nem jól értetted. A magyar rendőrség már tudta, hogy a srác mire készül mivel a nyáron elfogott másik srác haverja volt aki ugye szintén merényletre készült:Csodálatos, jól értem hogy németek átadták az infot, ők meg az aprolékos munka helyett kirohantak tökig szírénával?
thx,Nem, nem jól értetted. A magyar rendőrség már tudta, hogy a srác mire készül mivel a nyáron elfogott másik srác haverja volt aki ugye szintén merényletre készült:
"A Terrorelhárítási Központ vezetője, Hajdu János elmondta, hogy a most Tahitótfaluban elfogott 23 éves férfi ügye összefügg a júniusban elfogott, magát iszlamistának valló, fiatal kecskeméti férfi ügyével, ugyanis V. Kende kommunikációelemzése során találták meg beszélgetését a most elfogott T. Dominikkal."
A németek, plusz infót szolgáltattak a TEK-nek:
"Hozzátette: ezzel egyidőben a német rendőrségtől is érkezett információ, miszerint a férfi különböző dzsihadista harcra buzdító anyagokat osztott meg online. Az elfogott férfi több mint ezer fájlt mentett le a legkegyetlenebb kivégzési módokról, terrorpropagandáról."
Persze, hiszen ők nem magyarok, hanem európaiak!
"A magyar kormány mellett többször nyilvánosan kiálló két szélsőjobboldali EP-képviselőről a francia Nicolas Bayről és a spanyol Jorge Buxadé Villalbáról hangsúlyozta a delegáció vezetője, külön megbeszélésekre mentek a magyar kormány képviselőivel és kormánypárti szereplőkkel. Ezért nem tekinthetők semlegesnek – emelte ki Delbos-Corfield."
Az ellenzéki politikusként vizsgálódó Donáth Anna viszont semlegesnek tekinthető??????
Ne gondolkozz.
A normálisabb részének az integráció előnyösen hat. Mondjuk nyilván meg van, aki ez okból szív. Ha erős a helyi közösség, akkor tud integrálni és szelektálni; ha gyenge, akkor ha nem is számban, de jelenlétben nem a magyar (életforma) lesz a domináns. Ezt látjuk, hogy azokon a területeken van akár a probléma, akár az etnikai változás, ahol a helyi, tradicionális közösségek felbomlottak és kellően kicsik voltak a települések, településrészek, hogy viszonylag kis számú csoport is meghatározó legyen. Aztán ebből egyfajta öngerjesztő folyamat lett.
En jartam itt szolgalatban anno, tobbszor is, ebben a zonaban - Alsoszentmarton alatt kanyarodik el a Drava befele a horvatokhoz, innentol (Old-Mohacs fele) kellett hermatikusan alakulatokkal zarni a hatart, plane amikor a tuloldalon a torjanci orsot ostromoltak (JNA?) csapatok -, akkor is tobbsegi ciganyfalu volt meg, de emlekeim szerint rendben volt tartva.

Torjánc-Alsómiholjac vonal volt az egyik, ahol a horvát gárdistákat magyar terület felől támadta a JNA légierő.En jartam itt szolgalatban anno, tobbszor is, ebben a zonaban - Alsoszentmarton alatt kanyarodik el a Drava befele a horvatokhoz, innentol (Old-Mohacs fele) kellett hermatikusan alakulatokkal zarni a hatart, plane amikor a tuloldalon a torjanci orsot ostromoltak (JNA?) csapatok -, akkor is tobbsegi ciganyfalu volt meg, de emlekeim szerint rendben volt tartva.![]()
Szerintem a legiero nem mert nagyon berepulni akkorra - Torjanc gyakorlatilag a hatarsavban van a tuloldalon, az volt a horvat hatarors, a mafijukban levo orszemmel latcsoveztuk egymastTorjánc-Alsómiholjac vonal volt az egyik, ahol a horvát gárdistákat magyar terület felől támadta a JNA légierő.
- , azt csak oszig mertek, a barcsi cirkusz utan mar azert nemigen mertek ilyesmit csinalni.
Jaja, ors mar nem volt ott jo ideje, azt hiszem mar a nyolcvanasokra bezartak, leginkabb mert az ors Oldon modernebb es nagyobb volt es ott volt kishatar-atkelo is (ami az en idom alatt persze zarva volt, azt is atvettuk a regularis hataroroktol, amikor a front kozel jott es mi kitelepultunk.)Alsószentmárton alatt még mindig áll a határőrörs épülete, de igazán az ötvenes évek elején volt kemény hely, a Gáll István novellák erről szólnak.
Sejtem... az elmult 30 ev nem kedvezett Baranyanak, ami szamomra erthetetlen, mert nincs rossz fekvese, van rengeteg fold, melegebb is az idojaras, utba esik a tenger fele stb.Most Alsószentmárton inkább emlékeztet Indiára mint Európára, de ez nagyjából az egész Ormánságról elmondható.
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..