A II. világháború (1939 - 1945)

  • Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.

    Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned.
  • Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.

    Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.

    Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.

  • Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.

    --- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---

    A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!

    Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz

    Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.

    Az új szabályzat teljes szövege itt olvasható el.

hayate

Well-Known Member
2012. december 3.
343
1 750
93
Egy kis érdekesség japán második világháborús irányított rakétafegyver illetve bomba terveiről.

I-Go

A Japán Hadsereg levegő föld (ASM, anti surface missile) programja 1943-ban indult, és az I-Go szériával valósult meg - már amennyire.

I-Go-1-A

Az I-go első változatát, az I-Go-1-A-t a Mitsubishi tervezte. Más néven Mitsubishi Ki-147 I-go type1 Ko. Részben fából és fémből épült, elrendezésében az egyszerűségre törekedtek a mérnökök. A meghajtást egy rakétahajtómű biztosította, amely 75 másodpercig képes volt 529 font tolóerőt leadni. Az orrban egy 1764 font (800kg) súlyú robbanófej volt. Az I-Go-1-A-t rádión keresztül irányították az indítő repülőgép fedélzetéről ami egy Mitsubishi Ki-67-es volt.

Mind az I-Go-1-A, mind az I-Go-1-B indítási eljárása hasonló volt. Az indítő repülőgép az I-Go-t 1500m magasságból és a célponttól körülbelül 10km-es távolságból indította. Az I-Go 30-150m közötti magasságra süllyedt, 5 km a célponttól az előre beállított magasságra állította magát az Igo. Az I-Go-t az indító repülőgép rádión keresztül irányította a célponthoz. A kezelőnek nem ált rendelkezésre semmilyen optikai segédeszköz, a rakétát sem látták el fáklyákkal vagy füstgenerátorokkal, hogy megkönnyítsék a kezelő munkáját. Az éjszakai műveletekhez azonban az I-Go-t felszerelték egy faroklámpával. A kezelőnek az éles látására és a tiszta körülményekre kellett hagyatkoznia hogy a rakétát sikeresen célba tudja vezetni. Amikor a rakéta éppen a célpont fölé ért a kezelő zuhanórepülésbe irányította az I-Go-t és optimális esetben bekövetkezett a találat.

A tesztek azt mutatták, hogy az I-Go önmagában jól működött, de ahogy azt sejteni lehetett a problémák a tesztcélok eltalálásánál voltak. A kezelők egész egyszerűen nem tudták megfelelően megítélni a céltól való távolságot, és a tesztindítások során sok esetben a rakéták 100-300 méterrel eltévesztették a célt. Ha optikai célzóberendezést és esetleg navigációs segédeszközöket építettek volna be ez a hiányosság javítható lett volna. Kissé érthetetlen is, mert ha valami, akkor a japán optika az csúcskategóriás volt abban az időben. Lehet hogy idő/hely/pénzhiány volt az ok.

Hossz: 5.77m
Fesztávolság: 3.6m
Súly: 1400kg

Ki-67 I-Go-A rakétával

file.php


I-Go-1-B

Az I-Go-1-A rakétát a nagyobb hasznos teherbírásával nagy célpontok, például csatahajók és repülőgép-hordozók ellen tervezték, míg az I-Go-1-B-t kisebb hajók ellen lett volna haszálva, melyet a Kawasaki készített volna (Kawasaki Ki-148 I-Go type1 Otsu).
Végül az I-Go-1-B-t az I-Go-1-A javára hagyták el mert annak nagyobb volt a hasznos terhelése, és mert kevésbé volt hajlamos az elektromos rendszer problémáira. Összesen csak 15 I-Go-1-A és 180 I-Go-1-B rakétát építettek (itt mondjuk ellentmondást látok, de ezt az adatot találtam), de harcban egyiket sem vetették.

Hossz: 4.09m
Fesztávolság: 2.6m
Súly: 680kg
Robbanófej: 300kg

nevington-ki-148-i-go-type-1b-3_orig.jpg


Kawasaki Ki-48-IIb I-Go-B rakétával:

file.php


I-Go-1-C

Az utolsó és egyben legérdekesebb I-Go típus, az I-Go-1-C volt. Az I-Go-1-C-t a Tokiói Császári Egyetem Repüléskutató Intézete tervezte, és az előző két modelltől jelentősen eltérő irányítási módszerrel rendelkezett volna. Ahelyett hogy az I-Go-1-C-t rádión keresztül irányították volna a célhoz, ez a változat a hadihajók légvédelmi ágyúinak, gépágyúinak tüzelése által keltett lökéshullámok (!!) alapján vezette volna célra önmagát. Ötletes nem? A tesztelés 1945 tavaszán kezdődött, és bár az elképzelés ígéretesnek bizonyult a gyártás már nem indulhatott el.

Hossz: 3.5m (11ft 6in)
Átmérő: 500mm (1ft 8in)

Funryu (Raging Dragon)

A Japán Császári Haditengerészet (IJN) a Funryuval haladt előre az irányított rakétafegyver programban. Négy változat volt a tervezőasztalon.

A Funryu 1 egy hajóelhárító célokra szánt ASM lett volna, amelyet rádión irányítottak a célhoz. A tervezést még azelőtt elvetették, hogy bármilyen tényleges munka megkezdődött volna rajta. Ez a változat lett volna az egyetlen ASM a Funryu családban. Mivel bombázókban nagyobb fenyegetést láttak mint a hajókban, a légvédelmi rakéták felé fordult a mérnökök figyelme.
Így lett (volna) a Funryu 2 egy légvédelmi rakéta. A girostabilizált rakétát egy szilárd hajtóanyagú rakétahajtóművel tervezték ellátni. Abban az időben a flotta háromféle ilyen hajtóművel rendelkezett: Ro-Tsu, Ro-Sa és Ro-Ta, de a légvédelmi rakétákhoz kifejlesztett egy speciális szilárd hajtóanyagot, a "Cordit ST 44" nevezetűt, amely 3,5 másodperc alatt 2400 kgf (kilopond) tolóerőt fejlejtett ki.
A hengeres test közepén keresztben négy szárny volt rögzítve, a fúvókán pedig négy stabilizátor. A rakétát szélcsatornában tesztelték, ahol különböző repülési fázisokat szimuláltak, de a teszteléseket abbahagyták még mielőtt a tapasztalt aerodinamikai hiányosságak kiküszöbölték volna. Az első és egyetlen indítása meglehetősen rossz kezelhetőséget mutatott. Azt gyanították hogy ennek oka a vezérlőfelületek rossz helyen történő elhelyezése volt.
A rakéta orra duralumíniumból készült. Ebben volt elhelyezve az 50 kg súlyú robbanófej, a vezérlőberendezés, a parancsvevő, dekódoló eszköz, két giroszkóp, egy száraz akkumulátor és a kormánymotorok. Az orrész hátulsó részét egy acélfedéllel zárták le, amely egyben a hajtómű elülső fedele is volt. A hajótest farokrészét egy szilárd tüzelőanyaggal működő motor foglalta el, amelyben 18 lőporszűrő és egy gyújtószerkezet volt elhelyezve. A motorház és a fúvóka acélból készült.
Nem sok munkát végeztek ezen a modellen ahogy a Funryu 3-on sem, amely alapvetően megegyezett a Funryu 2-vel, de a szilárd üzemanyaggal működő rakétát folyékony üzemanyaggal működő rakétahajtóműre cserélték.

A Funryu 4 fejlesztése jutott a legmesszebb. Egy Toko Ro.2 (KR10, majd KR20) rakétahajtóművel volt szerelve, amely 1500 kgf (3300 lb) tolóerőt produkált.Mivel ez kevesebb volt, mint az 1900 kg (4200 lb) indulótömeg, feltételezhető, hogy a gyorsítórakétával indult volna útjára.
Ugyanezt a motort használták a J8M rakétahajtású elfogóvadászban is, amit ugye a Me-163-ason alapult.
A Funryu 4 hatómagassága 15000 m (49 212 láb), hatótávolsága pedig 30 km (18,6 mérföld) volt
A célba irányítás két radarállomásról történt volna, az egyik a rakétát a másik a célt követte volna. Egy egyszerű számítógép szolgáltatta volna a telemetriai adatokat, irányinformációkat és a kormányparancsokat a rakéta részére. A Funryu 4 prototípusának építését elkezdték, de a háború vége félbeszakította.

Hossz: 3.96m (13ft)
Fesztávolság: 1.67m (5ft 5in)
Átmérő: 61cm (24in)
Sebesség: 1100km/h (683mph)
Robbanófej: 200kg (440Ib)

Funryu 2 és Funryu 4 rakéta

file.php


Ke-Go

Egy másik érdekes fejlesztés, a Ke-Go "hőkereső" önirányítású bomba volt, amelyet a "Yokosuka Naval Air Technical Arsenal" tervezett.

A bombát a felszíni hajók elleni éjszakai támadásokra tervezték, ahol a hajók sugárzó hője jobban kiemelkedik a környezetéből, és amikor az egyébb hőforrások például a napfény nem hat a bombára. A program meglehetősen döcögősen indult, mivel az első nyolc prototípus kudarcot vallott. Azonban a szakemberek úgy vélték hogy az utolsó variánsban a Mark IX-esben sikerül végre kiküszöbölni a hibákat, de ez már nem készülhetett el hiszen a háború vége itt is közbeszólt.

A bomba egyetlen tényleges tesztelése a Mark VII-es modellel történt 1945 elején. A hőérzékelő szenzor nagyon jól vizsgázott, az előzetes tesztek során állítólag képes volt 100 méterről "bemérni" egy ember arcából sugárzó hőt.
Viszont amíg az érzékelő szenzor megfelelő volt, a célba juttatási módszer már kevésbé. A Mark VII-es bombákból hatvan darabot dobtak le a tesztek során 3000 méteres magasságról. A célpont egy 20 x 10 méteres tutaj volt, amelyet a Hamanako-tó közepén horgonyoztak le. A tutaj közepén egy körülbelül 4x4 méteres máglyát raktak. A tesztek során ledobot 60 darab bombából kevesebb mint tíz százalék találta el a célt. Ezt a pontatlanságot a rossz irányításnak tulajdonították.

A bomba 5,4 méter hosszú volt, 0,5 átmérőjű, és 454 kg-ot nyomott, amelyből változattől függően 200-300 kg-ot tett ki a robbanófej. A fő "szárnykészleten" lévő kis fékszárnyakon keresztül egy giroszkóp biztosította a stabilizációt. A bomba hátsó részén egy légfékrendszer volt, amely lelassította a bombákat 150 m/s egyenletes sebességre. A légfék arra szolgált, hogy elegendő időt hagyjon az irányvezérlésnek hogy az kifejthesse hatását.
A küldetés profilja szerint a bombát nagy magasságból kellett volna a célpont felett útjára engedni, majd 2000 méter magasságban a bomba irányítószervei lépnek működésbe, amelyek képesek a bombát a célpontra pozícionálni, ezalatt körülbelül 600 métert volt képes "bejárni" a szabadesése során. A Mark IX-es bombának a gyújtója becsapódákor indította a detonációt, de ha nem találja el a hajót akkor egy késleltetett gyújtó robbantotta volna fel a bombát.

1280px-Kego-IR-Guided-Bomb.svg.png


(érdekes a hasonlóság közte és az orosz Lancet "loitering ammunition" között)

Beszkennelt amerikai jelentés a japán infravörös eszközökről, irányított bombáról:

Report of Japanese guided missiles

Report of Japanese infrared devices
 

SirHiggins

Well-Known Member
2018. november 13.
18 375
25 135
113
Egy kis érdekesség japán második világháborús irányított rakétafegyver illetve bomba terveiről.

I-Go

A Japán Hadsereg levegő föld (ASM, anti surface missile) programja 1943-ban indult, és az I-Go szériával valósult meg - már amennyire.

I-Go-1-A

Az I-go első változatát, az I-Go-1-A-t a Mitsubishi tervezte. Más néven Mitsubishi Ki-147 I-go type1 Ko. Részben fából és fémből épült, elrendezésében az egyszerűségre törekedtek a mérnökök. A meghajtást egy rakétahajtómű biztosította, amely 75 másodpercig képes volt 529 font tolóerőt leadni. Az orrban egy 1764 font (800kg) súlyú robbanófej volt. Az I-Go-1-A-t rádión keresztül irányították az indítő repülőgép fedélzetéről ami egy Mitsubishi Ki-67-es volt.

Mind az I-Go-1-A, mind az I-Go-1-B indítási eljárása hasonló volt. Az indítő repülőgép az I-Go-t 1500m magasságból és a célponttól körülbelül 10km-es távolságból indította. Az I-Go 30-150m közötti magasságra süllyedt, 5 km a célponttól az előre beállított magasságra állította magát az Igo. Az I-Go-t az indító repülőgép rádión keresztül irányította a célponthoz. A kezelőnek nem ált rendelkezésre semmilyen optikai segédeszköz, a rakétát sem látták el fáklyákkal vagy füstgenerátorokkal, hogy megkönnyítsék a kezelő munkáját. Az éjszakai műveletekhez azonban az I-Go-t felszerelték egy faroklámpával. A kezelőnek az éles látására és a tiszta körülményekre kellett hagyatkoznia hogy a rakétát sikeresen célba tudja vezetni. Amikor a rakéta éppen a célpont fölé ért a kezelő zuhanórepülésbe irányította az I-Go-t és optimális esetben bekövetkezett a találat.

A tesztek azt mutatták, hogy az I-Go önmagában jól működött, de ahogy azt sejteni lehetett a problémák a tesztcélok eltalálásánál voltak. A kezelők egész egyszerűen nem tudták megfelelően megítélni a céltól való távolságot, és a tesztindítások során sok esetben a rakéták 100-300 méterrel eltévesztették a célt. Ha optikai célzóberendezést és esetleg navigációs segédeszközöket építettek volna be ez a hiányosság javítható lett volna. Kissé érthetetlen is, mert ha valami, akkor a japán optika az csúcskategóriás volt abban az időben. Lehet hogy idő/hely/pénzhiány volt az ok.

Hossz: 5.77m
Fesztávolság: 3.6m
Súly: 1400kg

Ki-67 I-Go-A rakétával



I-Go-1-B

Az I-Go-1-A rakétát a nagyobb hasznos teherbírásával nagy célpontok, például csatahajók és repülőgép-hordozók ellen tervezték, míg az I-Go-1-B-t kisebb hajók ellen lett volna haszálva, melyet a Kawasaki készített volna (Kawasaki Ki-148 I-Go type1 Otsu).
Végül az I-Go-1-B-t az I-Go-1-A javára hagyták el mert annak nagyobb volt a hasznos terhelése, és mert kevésbé volt hajlamos az elektromos rendszer problémáira. Összesen csak 15 I-Go-1-A és 180 I-Go-1-B rakétát építettek (itt mondjuk ellentmondást látok, de ezt az adatot találtam), de harcban egyiket sem vetették.

Hossz: 4.09m
Fesztávolság: 2.6m
Súly: 680kg
Robbanófej: 300kg



Kawasaki Ki-48-IIb I-Go-B rakétával:



I-Go-1-C

Az utolsó és egyben legérdekesebb I-Go típus, az I-Go-1-C volt. Az I-Go-1-C-t a Tokiói Császári Egyetem Repüléskutató Intézete tervezte, és az előző két modelltől jelentősen eltérő irányítási módszerrel rendelkezett volna. Ahelyett hogy az I-Go-1-C-t rádión keresztül irányították volna a célhoz, ez a változat a hadihajók légvédelmi ágyúinak, gépágyúinak tüzelése által keltett lökéshullámok (!!) alapján vezette volna célra önmagát. Ötletes nem? A tesztelés 1945 tavaszán kezdődött, és bár az elképzelés ígéretesnek bizonyult a gyártás már nem indulhatott el.

Hossz: 3.5m (11ft 6in)
Átmérő: 500mm (1ft 8in)

Funryu (Raging Dragon)

A Japán Császári Haditengerészet (IJN) a Funryuval haladt előre az irányított rakétafegyver programban. Négy változat volt a tervezőasztalon.

A Funryu 1 egy hajóelhárító célokra szánt ASM lett volna, amelyet rádión irányítottak a célhoz. A tervezést még azelőtt elvetették, hogy bármilyen tényleges munka megkezdődött volna rajta. Ez a változat lett volna az egyetlen ASM a Funryu családban. Mivel bombázókban nagyobb fenyegetést láttak mint a hajókban, a légvédelmi rakéták felé fordult a mérnökök figyelme.
Így lett (volna) a Funryu 2 egy légvédelmi rakéta. A girostabilizált rakétát egy szilárd hajtóanyagú rakétahajtóművel tervezték ellátni. Abban az időben a flotta háromféle ilyen hajtóművel rendelkezett: Ro-Tsu, Ro-Sa és Ro-Ta, de a légvédelmi rakétákhoz kifejlesztett egy speciális szilárd hajtóanyagot, a "Cordit ST 44" nevezetűt, amely 3,5 másodperc alatt 2400 kgf (kilopond) tolóerőt fejlejtett ki.
A hengeres test közepén keresztben négy szárny volt rögzítve, a fúvókán pedig négy stabilizátor. A rakétát szélcsatornában tesztelték, ahol különböző repülési fázisokat szimuláltak, de a teszteléseket abbahagyták még mielőtt a tapasztalt aerodinamikai hiányosságak kiküszöbölték volna. Az első és egyetlen indítása meglehetősen rossz kezelhetőséget mutatott. Azt gyanították hogy ennek oka a vezérlőfelületek rossz helyen történő elhelyezése volt.
A rakéta orra duralumíniumból készült. Ebben volt elhelyezve az 50 kg súlyú robbanófej, a vezérlőberendezés, a parancsvevő, dekódoló eszköz, két giroszkóp, egy száraz akkumulátor és a kormánymotorok. Az orrész hátulsó részét egy acélfedéllel zárták le, amely egyben a hajtómű elülső fedele is volt. A hajótest farokrészét egy szilárd tüzelőanyaggal működő motor foglalta el, amelyben 18 lőporszűrő és egy gyújtószerkezet volt elhelyezve. A motorház és a fúvóka acélból készült.
Nem sok munkát végeztek ezen a modellen ahogy a Funryu 3-on sem, amely alapvetően megegyezett a Funryu 2-vel, de a szilárd üzemanyaggal működő rakétát folyékony üzemanyaggal működő rakétahajtóműre cserélték.

A Funryu 4 fejlesztése jutott a legmesszebb. Egy Toko Ro.2 (KR10, majd KR20) rakétahajtóművel volt szerelve, amely 1500 kgf (3300 lb) tolóerőt produkált.Mivel ez kevesebb volt, mint az 1900 kg (4200 lb) indulótömeg, feltételezhető, hogy a gyorsítórakétával indult volna útjára.
Ugyanezt a motort használták a J8M rakétahajtású elfogóvadászban is, amit ugye a Me-163-ason alapult.
A Funryu 4 hatómagassága 15000 m (49 212 láb), hatótávolsága pedig 30 km (18,6 mérföld) volt
A célba irányítás két radarállomásról történt volna, az egyik a rakétát a másik a célt követte volna. Egy egyszerű számítógép szolgáltatta volna a telemetriai adatokat, irányinformációkat és a kormányparancsokat a rakéta részére. A Funryu 4 prototípusának építését elkezdték, de a háború vége félbeszakította.

Hossz: 3.96m (13ft)
Fesztávolság: 1.67m (5ft 5in)
Átmérő: 61cm (24in)
Sebesség: 1100km/h (683mph)
Robbanófej: 200kg (440Ib)

Funryu 2 és Funryu 4 rakéta



Ke-Go

Egy másik érdekes fejlesztés, a Ke-Go "hőkereső" önirányítású bomba volt, amelyet a "Yokosuka Naval Air Technical Arsenal" tervezett.

A bombát a felszíni hajók elleni éjszakai támadásokra tervezték, ahol a hajók sugárzó hője jobban kiemelkedik a környezetéből, és amikor az egyébb hőforrások például a napfény nem hat a bombára. A program meglehetősen döcögősen indult, mivel az első nyolc prototípus kudarcot vallott. Azonban a szakemberek úgy vélték hogy az utolsó variánsban a Mark IX-esben sikerül végre kiküszöbölni a hibákat, de ez már nem készülhetett el hiszen a háború vége itt is közbeszólt.

A bomba egyetlen tényleges tesztelése a Mark VII-es modellel történt 1945 elején. A hőérzékelő szenzor nagyon jól vizsgázott, az előzetes tesztek során állítólag képes volt 100 méterről "bemérni" egy ember arcából sugárzó hőt.
Viszont amíg az érzékelő szenzor megfelelő volt, a célba juttatási módszer már kevésbé. A Mark VII-es bombákból hatvan darabot dobtak le a tesztek során 3000 méteres magasságról. A célpont egy 20 x 10 méteres tutaj volt, amelyet a Hamanako-tó közepén horgonyoztak le. A tutaj közepén egy körülbelül 4x4 méteres máglyát raktak. A tesztek során ledobot 60 darab bombából kevesebb mint tíz százalék találta el a célt. Ezt a pontatlanságot a rossz irányításnak tulajdonították.

A bomba 5,4 méter hosszú volt, 0,5 átmérőjű, és 454 kg-ot nyomott, amelyből változattől függően 200-300 kg-ot tett ki a robbanófej. A fő "szárnykészleten" lévő kis fékszárnyakon keresztül egy giroszkóp biztosította a stabilizációt. A bomba hátsó részén egy légfékrendszer volt, amely lelassította a bombákat 150 m/s egyenletes sebességre. A légfék arra szolgált, hogy elegendő időt hagyjon az irányvezérlésnek hogy az kifejthesse hatását.
A küldetés profilja szerint a bombát nagy magasságból kellett volna a célpont felett útjára engedni, majd 2000 méter magasságban a bomba irányítószervei lépnek működésbe, amelyek képesek a bombát a célpontra pozícionálni, ezalatt körülbelül 600 métert volt képes "bejárni" a szabadesése során. A Mark IX-es bombának a gyújtója becsapódákor indította a detonációt, de ha nem találja el a hajót akkor egy késleltetett gyújtó robbantotta volna fel a bombát.



(érdekes a hasonlóság közte és az orosz Lancet "loitering ammunition" között)

Beszkennelt amerikai jelentés a japán infravörös eszközökről, irányított bombáról:

Report of Japanese guided missiles

Report of Japanese infrared devices
Érdekes.
Egyébként én úgy tudtam, hogy pont optikai cuccokban nem voltak annyira ott a szeren -akkor még.
Ezért kellett Zeiss gyártmányokat szerezniük. Ha jól rémlik még azokkal a nem túl sikeres óriás tengókkal
is azt /is/ vittek Japán felé.
 

hayate

Well-Known Member
2012. december 3.
343
1 750
93
Érdekes.
Egyébként én úgy tudtam, hogy pont optikai cuccokban nem voltak annyira ott a szeren -akkor még.
Ezért kellett Zeiss gyártmányokat szerezniük. Ha jól rémlik még azokkal a nem túl sikeres óriás tengókkal
is azt /is/ vittek Japán felé.
Ez bizony tévhit.
Nehéz konkretizálni mert sok minden tartozik ebbe a kategóriába (több féle feladatú távcső, távmérő, fényképezőgép lencse, mikroszkóp stb.) de általánosságban elmondható hogy kb 20-as évek végére elérte az optikák minősége az etalon németekét, bizonyos esetekben fel is múlta azt. Pl a japán éjjeli távcső/optika a legjobb volt a háborúban. Pl 1942-ben Savo-nál a japán hajók előbb észlelték a radarral ellátott amerikai hajókat, mint azok őket.
Persze ezt az előzte meg hogy 1921-ben 8 német mérnök utazott Japánba és 5 évig dolgoztak az ottani szakemberekkel. Ezen időszakban születtek meg a ma ismert márkák (vagy elődei) mint Nikon, Canon, Pentax, Minolta, Fuji, Olympus.
A második világháborúvan az amcsik másoltak bizonyos elfogott japán optikákat, de olvastam olyat is hogy a háború utáni brit haditengerészet távcsövei is japán változatokon alapult.

A tengeralattjárón (pl készülve a szövetségesek partraszállásra) lehettek akár páncélos optikák is, ez a terület sokadlagos volt akkoriban ott.
 

SirHiggins

Well-Known Member
2018. november 13.
18 375
25 135
113
Ez bizony tévhit.
Nehéz konkretizálni mert sok minden tartozik ebbe a kategóriába (több féle feladatú távcső, távmérő, fényképezőgép lencse, mikroszkóp stb.) de általánosságban elmondható hogy kb 20-as évek végére elérte az optikák minősége az etalon németekét, bizonyos esetekben fel is múlta azt. Pl a japán éjjeli távcső/optika a legjobb volt a háborúban.
Persze ezt az előzte meg hogy 1921-ben 8 német mérnök utazott Japánba és 5 évig dolgoztak az ottani szakemberekkel. Ezen időszakban születtek meg a ma ismert márkák (vagy elődei) mint Nikon, Canon, Pentax, Minolta, Fuji, Olympus.
A második világháborúvan az amcsik másoltak bizonyos elfogott japán optikákat, de olvastam olyat is hogy a háború utáni brit haditengerészet távcsövei is japán változatokon alapult.

A tengeralattjárón (pl készülve a szövetségesek partraszállásra) lehettek akár páncélos optikák is, ez a terület sokadlagos volt akkoriban ott.
Na, ez érdekes. Nem tudtam.
Köszi.
De a német know-how azért kezdő lökésnek valsz. megvolt :)
 

gacsat

Well-Known Member
2010. augusztus 2.
16 678
14 641
113
Kíváncsi vagyok, hogy a NATO többet tud-e, mint amit mi el tudunk képzelni. Kezdem azt hinni, hogy ez olyan, mint a második világháború, amikor a szövetségesek feltörték az Enigmát, és olyan szinten működtek, ami a németek számára elképzelhetetlen volt.
Egy kommentelő meglátása valahonnét:
Ez az Enigma ügy túl van spilázva.
Láttál te egyetlen filmet, sorozatot, leleplező cikket, bármit arról, hogy eközben mit csináltak a németek? Vagy komolyan hiszed, hogy ők nem csinálták ugyanezt? Nem törték fel az angol titkosításokat? Nem volt számítógépük? Aztán 48ban a semmiből feltalálták a tranzisztort?
És ugyanez radarban.
 
  • Hűha
Reactions: LMzek 2.0

enzo

Well-Known Member
2014. augusztus 4.
14 415
36 426
113
Kíváncsi vagyok, hogy a NATO többet tud-e, mint amit mi el tudunk képzelni. Kezdem azt hinni, hogy ez olyan, mint a második világháború, amikor a szövetségesek feltörték az Enigmát, és olyan szinten működtek, ami a németek számára elképzelhetetlen volt.

Ez az Enigma ügy túl van spilázva.
Láttál te egyetlen filmet, sorozatot, leleplező cikket, bármit arról, hogy eközben mit csináltak a németek? Vagy komolyan hiszed, hogy ők nem csinálták ugyanezt? Nem törték fel az angol titkosításokat? Nem volt számítógépük? Aztán 48ban a semmiből feltalálták a tranzisztort?
És ugyanez radarban.

Volt számítógépük, a Zuse Z3, relékből.

Fejtettek meg szövi kódokat, az is ismert. De pl. az Overlordot benézték, máshol várták, illetve nem tudták kideríteni, hol lesz.

A tranzisztort nem ők találták fel tudtommal, nem tudni róla, hogy Shockley-ék német eredményeket használtak volna. Az első tranzisztorok nem is terjedtek el széles körben eleinte, az 50-es években még elektroncsöveket használtak szinte mindenütt, 1954-ben jelent meg az első tranzisztoros rádió a piacon. Az első tranzisztoros (katonai) számítógép is csak hónapokkal előzte meg. 1956-ban kaptak Shockley-ék Nobel-díjat.
 

gacsat

Well-Known Member
2010. augusztus 2.
16 678
14 641
113
Volt számítógépük, a Zuse Z3, relékből.

Fejtettek meg szövi kódokat, az is ismert. De pl. az Overlordot benézték, máshol várták, illetve nem tudták kideríteni, hol lesz.

A tranzisztort nem ők találták fel tudtommal, nem tudni róla, hogy Shockley-ék német eredményeket használtak volna. Az első tranzisztorok nem is terjedtek el széles körben eleinte, az 50-es években még elektroncsöveket használtak szinte mindenütt, 1954-ben jelent meg az első tranzisztoros rádió a piacon. Az első tranzisztoros (katonai) számítógép is csak hónapokkal előzte meg. 1956-ban kaptak Shockley-ék Nobel-díjat.
Az angolok meg benézték az ardeneki offenzívát. Nem bizonyít semmit. Azért amerikai szabadalom a tranzisztor, mert a tudományos cikkük egy hónappal előbb jelent meg, mint a németeké. A németek ugyanúgy megfejtettek mindent. Ezért nem esik egy szó se róla.
 

Ashtar

Well-Known Member
2022. március 13.
681
2 368
93
Kíváncsi vagyok, hogy a NATO többet tud-e, mint amit mi el tudunk képzelni. Kezdem azt hinni, hogy ez olyan, mint a második világháború, amikor a szövetségesek feltörték az Enigmát, és olyan szinten működtek, ami a németek számára elképzelhetetlen volt.

Ez az Enigma ügy túl van spilázva.
Láttál te egyetlen filmet, sorozatot, leleplező cikket, bármit arról, hogy eközben mit csináltak a németek? Vagy komolyan hiszed, hogy ők nem csinálták ugyanezt? Nem törték fel az angol titkosításokat? Nem volt számítógépük? Aztán 48ban a semmiből feltalálták a tranzisztort?
És ugyanez radarban.
Az enigmát, lehetetlen volt valós időben feltörni ! Szerintem is túltolták a dolgot!
 

Kurfürst

Well-Known Member
2017. szeptember 14.
5 146
16 754
113
Ez bizony tévhit.
Nehéz konkretizálni mert sok minden tartozik ebbe a kategóriába (több féle feladatú távcső, távmérő, fényképezőgép lencse, mikroszkóp stb.) de általánosságban elmondható hogy kb 20-as évek végére elérte az optikák minősége az etalon németekét, bizonyos esetekben fel is múlta azt. Pl a japán éjjeli távcső/optika a legjobb volt a háborúban. Pl 1942-ben Savo-nál a japán hajók előbb észlelték a radarral ellátott amerikai hajókat, mint azok őket. Persze ezt az előzte meg hogy 1921-ben 8 német mérnök utazott Japánba és 5 évig dolgoztak az ottani szakemberekkel. Ezen időszakban születtek meg a ma ismert márkák (vagy elődei) mint Nikon, Canon, Pentax, Minolta, Fuji, Olympus.
A második világháborúvan az amcsik másoltak bizonyos elfogott japán optikákat, de olvastam olyat is hogy a háború utáni brit haditengerészet távcsövei is japán változatokon alapult.

A tengeralattjárón (pl készülve a szövetségesek partraszállásra) lehettek akár páncélos optikák is, ez a terület sokadlagos volt akkoriban ott.

Optikailag biztos csináltak jó cuccokat a japánok, de a németeknek velük és mindenki mással szemben óriási előnyük volt, hogy a Zeiss közvetlenül a háború előtt, 1935-ben elsőként kezdett el fényáteresztő optikai bevonatokat alkalmazni a távcsövein, céltávcsövein, amit T*-al jelöltek. Egyébként egy Zeissnél dolgozó ukrán optikus, Olexander Smakula dolgozta ki.


Ennek műszakilag óriási jelentősége volt, szigorú katonai titok volt, az addigi víztiszta üvegek gyenge fényáteresztése a bevonatokkal 50%-al javult, magyarán összehasonlíthatatlanul több fény jött át, alkonyatban, szürkületben, nagy nagyításokból a Zeiss távcsövek ezért sokkal többet tudtak, mint bármi más. A szövetséges harckocsizók pl. ezt kifejezetten ki is emelték, hogy szürkületkor ők sz*rt se látnak, a német optikákon viszont simán lehet látni olyankor is.

Ezt nem hiszem, hogy csak úgy adták volna a japánoknak, azok így hiába tudtak (tudnak) kiváló "üveget" csiszolni, a megfelelő bevonatok hiányában biztosan nem voltak olyan jók katonai optikáik sem.

A Zeiss akkoriban abszolút világelső volt optikában, ezzel alapozta meg a hírnevét, amiből kis rosszindulattal mai napig igen jól megél. Van pár régi vintage Zeiss, Hensoldt (a Zeiss leányvállalata) optikám, eszméletlenül jó, tartós cuccok, a mai középkategóriával még simán felveszik a kesztyűt koruk ellenére.
 

phaidros

Well-Known Member
2014. augusztus 9.
11 871
32 466
113
A Mannerheim vonal áttörése, szovjet dokumentumfilm.
 

Zeze

Well-Known Member
2020. június 7.
86
298
53
Nnnahát!
Ez ma az újdonságok napja. Ti tudtátok?
Teljesen abban a hitben voltam, hogy lengyel, brit csapatok voltak ott. De, hogy brazilok :eek:

edit: nyilván összekevertem Cassino-val :D
Ettől függetlenül nem tudtam, hogy Olaszországban voltak brazilok. Ráadásul ennyien.

 

gacsat

Well-Known Member
2010. augusztus 2.
16 678
14 641
113

aquarell

Well-Known Member
2015. január 20.
16 499
59 997
113
Az az érdekes, hogy erről nem nagyon lehet hallani. Viszont filmek, könyvek készültek arról, hogyan vonulnak be az amcsiik Rómába.