A II. világháború magyar vonatkozású katonai eseményei

[SirHiggins]

Tegnap reggel bejött egy katona, vidáman körülnézett. Este részegen botorkált vissza. Pont előttünk állt meg. „Davaj! davaj!” – ordította.
Nem mertem felpillantani, csak egy pisztolyt lóbáló kezet láttam.
A „férjem” rémülten elhúzódott, anyám kezét tördelve magyarázta, néhány cseh szóval: „Beteg a lányka.” Davaj! Elkapta a csuklómat. Végigfutott az agyamon, nem megyek, ha rám fogja a fegyverét sem. De mi lesz itt, ha dühében lövöldözni kezd? Rángatott, még kapaszkodtam a padban, amikor orosz vezényszó harsant a pinceajtóból. Ott állt a kapitány, aki a ház egyik utcára nyíló kis üzletében tanyázott le.
A részeg a hang irányába fordult… vigyorgott, rángatott tovább. Aztán már egy lendülő csizmaszárat láttam, meg egy földre puffanó testet. Felkapaszkodott… Újra lendült a csizma… és újra, és újra. A ruszki kapitány kirugdalta a ruszki katonát az óvóhelyről. A munkácsi ment ki észrevétlenül, és kérte a segítségét.
Neki mondta a kapitány keserűen: otthon tanító, távoli kolhozokból besorozott legénységet kapott. A primitív, garázda hordát csak így tudja féken tartani. Még mindig a köszönet és a hála szavait motyogom. A félelemtől, a történtektől nem tudok szabadulni.
Ma megkeresett a „férjem”. Pirulva szégyenkezett az elhúzódó mozdulat miatt. – Az a mozdulat döbbentett rá, hogy az enyéim között magamra maradtam. – Csak annyit válaszoltam, nem történt szerencsére semmi baj… Elég szenvedés ez neki így is. Érdekes, milyen gyáva a mi férfinépünk. Inkább a nők járnak vízért, lóhúsért.
Úgy látszik, a Dobó Istvánok, Bornemisszák a frontra mentek. Itthon csak az egri nők maradtak…

Üzenetet kaptunk. Holnap délelőtt mise a templomban. Már nagyon vártuk.
Verik a vascsöveket, ez most a harangszó! Megindul az emberáradat. Letisztogatott kabátok, átdörzsölt cipők. Lecsutakolt gyerekek. Rendbe rángatott frizurák. Zsúfolásig megtelt a tornyán, falán sérült, tisztára sepregetett Isten Háza. A kapuknál is jócskán állnak.
Csengetnek… bejön a plébános úr két felnőtt ministránssal… de nem marad az oltárnál, rögtön indul… a szószékre megy… Biztos néhány szóval köszönt bennünket.
Megszólal. Köszörüli a torkát: imádkozzunk a szerencsétlenül járt asszonyainkért és lányainkért!
Pillanatnyi csend… majd egyszerre felsír a templom… Olyan erővel, hogy szinte a falak is beleremegnek. Hangosan zokognak az asszonyok… A férfiak arcán csorog a könny, az időseknek elcsuklik a hangja, a gyerekek riadtan bújnak a szüleikhez. A fájdalom zsoltára ez… Uram, hallod? … Jézus útját járjuk, botladozunk a kereszt súlya alatt! Én nem kérdezem… hogyan lehet? … miért? … Nem nyitom ki pörös számat, nem kérdezek … csak felpanaszlom, alig bírjuk már!
A fájdalom zsoltárát, Uram, hallod? … Sebeink szakadnak fel. Az örökös halálfélelem… Az eddig összeszorított szájjal viselt nélkülözések… A ki nem beszélt sérelmek… Távol a férfiak pusztulása, itthon az életadó nők meghurcolása… Meg nem születhető gyerekek … üres magyar bölcsők?!
Uram, emeld áldásra eddig bennünket, bűnösöket sújtó jobbodat! Jézusom, bátoríts minket a keresztúton! Szilárdítsd meg már-már megingó hitünket a feltámadásban!
Boldogasszony – Jézus végrendelete óta anyánk-anyánk vagy, vigasztalj meg minket – Boldogasszony, Országalapító István királyunk felajánlása óta Királynénk vagy, óvd meg országodat! Imádkozzál értünk!
Jaj, csak el ne felejtsd szegény magyarokat!
A mise végére nincs szipogás és orrfújás… Lecsendesedtünk. Reménykedve énekeljük a Himnuszt. Együtt, egymás kezébe kapaszkodva…
Kifelé menet nézem barátnőm arcát, a könnyek nyomán két rózsaszínű csík. Ez a bőre színe? A szürkés réteg pedig… „Mit nézel?” – kérdezi… „Azt hiszed, te nem ugyanígy festesz? Hát tudtunk meg ráértünk mosakodni eddig?”

 

[SirHiggins]

Zabrálnak, főleg éjjel, több ruszki egy csoportban. Ha bejelentjük, kijön a patruj-kocsi. Ez a rendelkezés, nesze semmi! Kijárási tilalom van. Különben is, ki merészkedne ki az utcára a lámpátlan sötétségben?
Nem beszéltünk össze, de figyeljük a szomszéd házakat. Álomból riadtunk fel, fékcsikorgás, harsány kiáltások az Attila út és a Zerge lépcső sarkáról. A nagy négyemeletes ház kapuját puskatussal verték. Öt ruszki meg egy barisnya, katonalány. Felvillanó fények, készenlétben egy teherautó.
Itt segíteni kell! Van parancsnokság a Palota téren… Van egy a Várban, a Bécsi kapu téren. Csak az utóbbit tudjuk értesíteni. Összeverődtünk néhányan, elmegyünk, illetve kimászunk az utcai erkélyre, nehogy esetleg lentről észrevegyenek. Hangosan, ütemesen kiabálunk: „Pat-ruj, pat-ruj!” … A kis szembe ház fölött áthallatszik a Logodi utcába… átvették. Jön a válasz: „pat-ruj, pat-ruj”. Azután átveszi a Bástya sétány174… Házról házra terjed a kiáltás tovább, a Bécsi kapu felé.
A kiérkezett patruj fogadta az istenesen felpakolt társaságot. Vezényszavak – zsákmány a földre! vezényszó… Két katona ragadja meg vállnál, bokánál a delikvenseket. Felrepítik a lefoglalt teherautóra, mint a krumpliszsákokat.
Nagyszerű ez az önszerveződés, a lakosság spontán önvédelme. Nagyszerű volt hallgatni a sötétben a láncként egybekapcsolódó kiáltásokat. Még sose hallottam ilyet.

“Csak ülünk fáradtan az örömtől, és várjuk az értünk is harcolt orosz katonát…” ez a remek visszaemlékezés nem a kommunizmus alatt íródott ugye?

Ld. a fentiek. Szerintem nem kell válaszolnom.

 

[SirHiggins]

egyébként az ő naplójából:
Fáy Hildegard
1922. július 23-án született Budapesten. 1941 júliusában az Állami Tanítóképző Intézetben elemi iskolai tanító oklevelet szerzett. Az ostromot az I. kerület, Attila út 6.-ban élte át. 1946 novemberében végzett a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolán.
1947-ben kapott egy tanítóképzős osztályt, diákjai még egy évet járhattak az egyházi fenntartású iskolába, az Angolkisasszonyok Intézetébe az államosítás előtt. Fáy Hildegard magyart, történelmet, pszichológiát, pedagógiát, pedagógiatörténetet oktatott. „Politikai megbízhatatlansága” miatt sokáig csak lakóhelyétől távol eső iskolákban (Csepel) kapott állást, azonban vállalta a sokórás ingázást, hogy taníthasson. Végül 1970-ben a Bajza utcai iskolában helyezkedett el tanárként. 1984-ben ő írta és rendezte a Kis rongyos című gyerekdaljáték szövegét, amelyet a televízióban is bemutattak.141 1985-ben a Budapest Főváros XXI. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága a kerület fejlődése érdekében végzett kiemelkedő társadalmi munkája elismeréséül a Budapestért kitüntető jelvényt adományozta neki.
2009-ben mint vérbeli tanár nyilatkozott: „A legfontosabb, hogy célja legyen az embernek, és emellett próbáljon meg kitartani. A gyerekekkel tisztelettel és szeretettel kell foglalkozni, mert óriási a felelőssége a pedagógusnak, hogy a gyerekben milyen gondolatokat ébreszt.”142 Fáy Hildegard nyugdíjas éveiben nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy egykori ostromnaplóját publikálhassa, jelenleg is az I. kerületben él, a Farkas Edith Szeretetotthon lakója. Attila úti ostromnaplóját korábban nem publikálták, a teljes szöveget jelen kötetben közöljük.

 

[reich_und_roll]

Zabrálnak, főleg éjjel, több ruszki egy csoportban. Ha bejelentjük, kijön a patruj-kocsi. Ez a rendelkezés, nesze semmi! Kijárási tilalom van. Különben is, ki merészkedne ki az utcára a lámpátlan sötétségben?
Nem beszéltünk össze, de figyeljük a szomszéd házakat. Álomból riadtunk fel, fékcsikorgás, harsány kiáltások az Attila út és a Zerge lépcső sarkáról. A nagy négyemeletes ház kapuját puskatussal verték. Öt ruszki meg egy barisnya, katonalány. Felvillanó fények, készenlétben egy teherautó.
Itt segíteni kell! Van parancsnokság a Palota téren… Van egy a Várban, a Bécsi kapu téren. Csak az utóbbit tudjuk értesíteni. Összeverődtünk néhányan, elmegyünk, illetve kimászunk az utcai erkélyre, nehogy esetleg lentről észrevegyenek. Hangosan, ütemesen kiabálunk: „Pat-ruj, pat-ruj!” … A kis szembe ház fölött áthallatszik a Logodi utcába… átvették. Jön a válasz: „pat-ruj, pat-ruj”. Azután átveszi a Bástya sétány174… Házról házra terjed a kiáltás tovább, a Bécsi kapu felé.
A kiérkezett patruj fogadta az istenesen felpakolt társaságot. Vezényszavak – zsákmány a földre! vezényszó… Két katona ragadja meg vállnál, bokánál a delikvenseket. Felrepítik a lefoglalt teherautóra, mint a krumpliszsákokat.
Nagyszerű ez az önszerveződés, a lakosság spontán önvédelme. Nagyszerű volt hallgatni a sötétben a láncként egybekapcsolódó kiáltásokat. Még sose hallottam ilyet.


Ld. a fentiek. Szerintem nem kell válaszolnom.

Az életrajza alapján tényleg nem. Hülye lett volna mást írni, mint hogy felszabadítóként várták az oroszokat. Ember nem volt, aki másként mert volna nyilatkozni.

 

[SirHiggins]

Az életrajza alapján tényleg nem. Hülye lett volna mást írni, mint hogy felszabadítóként várták az oroszokat. Ember nem volt, aki másként mert volna nyilatkozni.

Ez egy magán napló. Soha nem publikálták.
Akkor és ott írta, amit látott, gondolt. Magának.
Akkor úgy is élte meg, mint kb mindenki.
Csak utána meg ugyebár jött a folytatása...

 

[32karakter]

Ez egy magán napló. Soha nem publikálták.
Akkor és ott írta, amit látott, gondolt. Magának.
Akkor úgy is élte meg, mint kb mindenki.
Csak utána meg ugyebár jött a folytatása...

Egyébként bátran folytasd kérlek, érdekes olvasgatni.

 

[SirHiggins]

Egyébként bátran folytasd kérlek, érdekes olvasgatni.

itt az egész.
Sok naplót kiadtak.
Az ünnepek óta olvasgatom, nagyon érdekes mindegyik!

Naplók az óvóhelyről - Budapest ostroma civil szemmel
600 oldalas naplógyűjtemény

https://kiadvanyok.neb.hu/asset/phpQioumd.pdf

 

[SirHiggins]

December 31.
Borzalmas sok gép, 50–100 méter alacsonyan szállnak, alacsonyan lőnek és a járókelőket géppuskázzák, a Széna téren csomó munkaszolgálatos mentő, azokat mind legéppuskázták. Napokon át fekszenek a hullák az utcában. A Verbőczy és Várfok utcába tartozó halottakat az udvaron és a kertben temetik [hozzátartozóik] a halottjaikat. A délutáni harc erősen hallatszik. Este 8 óra, ilyen szilvesztert még nem éltünk át. Borzalmas bombázások hallatszanak, most már le is fekszünk, és világításunk nincs.
1945. január 8.
Este 9–10 óra között […] a közelünkben esett 3 bomba. Egy a mi templomunkra205 esett, és a templom berendezése teljesen tönkrement. A ház így borzalmasan néz ki. Látogatóink mesélik, hogy nem tudnak temetni, állandóan fütyülnek a golyók, és már január 8-a, és 5 napja fekszenek a lakásban a halottak. Veszélyes kint járni, és ezért a halottaknak sem ásnak gödröt. Mindezeket olajmécsesnél írom. Már egyheti eseményt nem írtam le, néha az eszem is kihagy. Most már nagyon lázadok a sorsom ellen. Még eddig valahogy tudtam aludni, 20 személy között alszok, a horkolás egész éjjel. Az egyik szuszog, a másik mozog, nyöszög, köhög, nyög. Nekem a torkom főként nappal szokott. A péknél beestem a gödörbe, és egészen lesántultam. Egész Buda víz és világítás nélkül van. A […] a munkához főfronti kiállani az[…] egy kis babot, ő, szegény egyedül van a lakásban [sic!]. Az oroszok vissza vannak verve, Bicske–Dorog. Lágymányos föl van szabadulva.
Január 10.
Az éjszaka elég csöndes volt. Reggel ½ 6-kor volt a kelés. Az este erősen megindult a hóesés, ma már csak egy 20 cm magas, így aztán általános hósöprés van. Még eddig nem volt hó, csak úgy egypár szem, ma aztán beköszöntött. Január 10. van, és este 30 sebesült német katonát hoztak az iskola207 pincéibe. A rendőrség, 8-án, lőszeres holmiját a belügy208 pincéjébe vitték, mert az iskola is lakhatatlan lett. Belövések érték, a fala kidőlt. Víz nincs, így a WC-t vödör helyettesíti, az óvóhely vészkijáratában tartjuk. A vödör kiürítése sorban, mindenkire rákerül. 40 lépcsőn kell fölhozni, az udvaron van egy nagy emésztő, abba lehet üríteni. A főzővizet is vödörben tartjuk az előcsarnokban, és a nénik ott alszanak, így aztán a WC-vödrök is abban a helyiségben vannak. Néha aztán össze is tévesztik a vödröket. Aztán Anna testvér egy kis fejtörés után kitalálta, hogy az ajtón kívül lesz a WC-edény a barlangban reggel […]. A szikla olyan gőzös, vizes, mint egy mosókonyha, és a levegő is kifogy. Borzalmas rossz érzés bent lenni, a lábfejemben csontrepedés van, orvost nem lehet kapni, és gyógyszert sem, bottal járok, a lépcsőkön alig bírok lépni. Ezt az oldalt a nőegyleti szobában írom, az ablak itt is ki van törve. Félig deszkával van beszögezve, másik része nyitott, hogy világosság legyen. Márton és Simon igazgató itt az udvaron vágják a templomban szétbombázott padok részeit. Már nagyon rosszul érzem magam, és abba is hagyom. Nagytiszteletű asszony gyógykezelése félbemaradt. Betegen került a barlangba, már az egészségesek is kezdenek megbetegedni, eddig 3 személy: Mészárosné, Magda, Melitta. Ma már száz sebesültünk van, fele magyar. Ennivalójuk nincs, fájdalmuk nagy. Egyesek orvost kiabálnak, nem tudom, mikor érkezik orvos, borzalmas időket élünk. Délután 2 órakor itt járt Gyimesi N. tiszteletű úr.
Egy kis tűzifát kérne. Csak úgy kapnak naponta egy tányér meleg levest, ha tüzelőt kapnának. Közösen főznek 30-40 személy részére, mindenki beadja napi adagját, és így mindenki részére egyféle étel készül. Itt az óvóhelyen úrvacsoraosztás van, a sebesült katonák közül is jöttek be. Most jöttem haza az orvostól, sikerült egyet az óvóhelyen találni. Az orvos följött az udvarra, és a pinceajtónál egy légnyomásos széken megvizsgálta a lábam. Két ujjam ki volt rándulva. Gyorsan vissza is rángatta […] meg alig bírtam hazasántikálni. A hó esett, az utcában két méter magas hócsomók vannak. Az utcafronton is a lakókkal takarítják, hótakarítás után mindenki visszahúzódik a föld alá a pincébe, mint a patkányok, úgy élünk. A mai nap elég csöndes, nincs lakás, melyben ablak lenne. Az úrvacsoraosztás magyar és német szertartás szerint megy, Nagytiszteletű úr és Kagór tiszti végzi. Az előcsarnokban nyitva volt a fatáblával fedett ablak, két sebesült német katona bejött, a karjukra voltak megsebesülve, egyik a sparhelthez közeledett, és pipáját meggyújtotta. Erre Anna testvér […] szólt: „Itt ne dohányozzon! Nem szeretjük a dohányfüstöt!” Én azt nem bírtam szó nélkül hagyni, kissé éles hangon beszéltem, hogy miért nem hagyja Anna azokat a vérző sebű embereket szó nélkül, a dohányosokat. Még ebben a szörnyű pusztulásban is csak marni tudjuk egymást, ezért az összes hörgéseket, aztán nem vehettem úrvacsorát [sic!]. Bielefeldből209 egy német katona jól ismeri a Bibliát. A birodalmi német210 katonák Hűvösvölgyben és Rózsadombon sebesültek, akik nálunk vannak. Nem tudom, de most már a legvégső idegem is szétpattant, a sebesültek egy része baranyai születésű. Az összes pincét átfésülték, a 16 évestől 48-ig összeszedik a férfiakat.211 Nálunk is voltak, Mészáros Janit és Kiss Józsit el is vitték. Az utakat a romoktól el kellett takarítani. A pincéből összeszedett embereket a Radetzky-laktanyába212 vitték. A templomunkat sztálinorgona213 rombolta szét, az egri hősök szelleme beköltözött Budapest lakosaiba. Semmi pánik nincs, türelmesen veszik a város ostromát, január 2–4-ig kevés megszakítással éjjel-nappal lőtték a várost. A Rózsadomb irányából [január] 8-án megérkezett a fölmentő csapat.214 Egyes emberek azt csicseregték aztán, az utánpótlást piros ejtőernyőn hozzák a németek. Az oroszok rögtön észreveszik, és lövik is a repülőgépeket. Este 9-től 11-ig 10 percenként rázkódott meg a bunker, kissé a sziklapor is hullott ránk.

 

[SirHiggins]

Január 12.
A fölmentő csapatok 30 km-re vannak.217 Ma az oroszok beszaladtak a Hősök terére.218 Azt kell mondanom, hogy a börtönben élő rabokénál is rosszabbak a sziklában lévő napjaink. A rabok bizonyos időnként napvilágra vannak engedve, és nyugodtan járhatnak a szabad levegőn. Mi nem lehetünk a szabadban egyáltalán nyugodtak. Az Attila és Lovas utat borzalmasan lövik. Már 5 órakor sötét van. A Lövőház utcában egy légnyomásos ló dögölve fekszik. Egypár órával később arra jártak, mondották, hogy már az egyik combja hiányzik. Szegény pestiek az éhínséghez közelednek. Suck Kata és Glasew este Mártával mentek mécsest vásárolni. Közben az aknák csak úgy fütyültek. Közben megérkezett az édesapja, és a kislánya sehol nem volt.
Január 13.
Az éjszaka elég csendes volt, aludni mégsem nagyon tudtam. Az ostrom előtt nem tudtam megérteni, ha valaki nem bírt aludni éjjel. Most aztán én is oda jutottam, hogy nem tudok aludni. Ma a repülők egész nap zúgnak és bombát dobáltak szüntelen, a géppuskázás sem maradt el. A Lánchídon már vagy 8 lyuk van. A sebesült katonákhoz két nap után érkezett orvos. Szörnyen szenvednek szegények, egyiknek a jobb karja hiányzik. Baranyainak átkötöztem a karját, mert a földig lógott a géz róla. Gyimesi N. tiszteletű úr 12-én temette elé édesapját, ő maga ásta meg az édesapja sírját. Egy mosóteknőbe fektették, egy másik teknővel lefödte, van, aki szekrényt használ koporsónak, és van, akit ruhákba csavarva, koporsó nélkül tesznek a földbe.219 A gyertyákról leolvadt paraffint parkettaviasszal együtt összeolvasztjuk, a szőnyeg rojtjaiból teszünk bele a gyertya formájába, a következő, egy papundeklit ös�szesodrunk, az egyik végébe födőt tettünk, azon áthúztuk a fonalat, és belekellett önteni az oldatot, és abba kell kihűlni, a babom még fő. N. tiszteletű úr ágya a barlang közepére került, ennek a végén van egy kis asztal, ezen pislákol egy olajmécses. Néha alig világít, egymást megismerni alig bírjuk. Álmodtam éjjel kétszer egymás után, hogy Diósdra mentem egy kis, ismeretlen kislányhoz, nagyon sok elegáns hölgyek és urak voltak. Én nagyon ócskán voltam öltözve, senki nem nézett rám, a bemutatkozás is csak úgy történt, hogy egy szót sem szóltak hozzám, borzalmasan rosszul éreztem magam. Egész belefáradtam az álomba, közben esküdni kellett volna mennem, és a jegygyűrűm sehol sem volt, ugyanis nem volt nálam, nagy izgalmak után megesketett K. tiszteletes. Mikor megláttam, fölébredtem, és úgy elkéstem az esküvőről, elaludtam, aztán megint ugyanezt álmodtam. Nagytiszteletű úr Simon úrral Pesten volt, a Deák téren jártak, és borzalmasan bombázták Pestet és a körutat. Magasfeszültségű áram van,220 közlekedés csak bizonyos utakon van, az oroszok hangszórója221 ide hallatszik. Azt is megmondták, hogy Budán a Radetzky-laktanyában mit vacsoráztak. Ők túrós palacsintát vacsoráztak, a magyarok pedig káposztát. Valóságnak megfelelő személytől [hallottuk], M. J., hogy Budán a Császár fürdőnél, Pesten a Rákóczi úton, a Korvin háznál222 vannak223 [az oroszok].

Január 14.
Reggel fél 8, borzalmasan bombáznak. Vagy 20 nyilas katona bejött az óvóhelyre, borzalmasan le vannak hangolva, kissé mi is el vagyunk gondolkozva. Az jut eszünkbe, hogy az oroszok rövidesen elérik a lakásunkat, és ezek itt maradnak közöttünk. Valami főhadnagy is van közöttük, feleségük is velük van. Eddig három nő van itt. Most kapott parancsot a főhadnagy, hogy keressen szállást, így el is ment, a felesége jajveszékelve kiáltotta, hogy ne hagyja ott. Aztán vitte a feleségét is. A lábam most is csak fáj. Hiába egy hete lustálkodom, igaz, hogy naponta fekszem. Közben hol egyik, hol másik rá is ül ebben a sötét barlangban. Különösen Szagástiné, igen gyakran rá szokott ülni, vagy belebotlik. A napokban kissé el is fenekeltem, nagyon fájt, és nagyon indulatos lettem, és nem néztem, kit ütök. Ma 1 órakor kaptunk egy kis vízvezetéknyi vizet, elvitték a könnyebb sebesülteket, és nem hoztak súlyosakat. Borzalmas bombázás lett, amikor szedték őket ki a vöröskeresztes autóból. A lépcsőházban a félemeletre rakták őket hordágyra. Az ép katonák gyorsan leszaladtak ebben az időpontban, az udvaron voltam, és semmit nem féltem. Az udvarra is hoztak öt sebesültet: egyik szakállasabb volt, mint a másik. Nagyon szenvedtek szegények, mivelhogy ezt láttam, minden félelemtől megszabadultam. Egy bottal a kezemben álltam az udvar közepén. Isten csodálatos erőt adott. Nálunk egy férfi sem borotválkozik, a mosakodás is igen körülményes, és nagyon kevés vízben történik. A Kapisztrán téri templomot224 kettőbe szakította [egy bomba], és rommá dőlt része beleesett a ciszternába. Most aztán vége a víznek, és nem lehet belőle meríteni. A Szentháromság téren van egy másik ciszterna, onnan fogunk hozni, ha még élünk. Én sajnos még mindig nem tudok bot nélkül járni. N. tiszteletű úr hozza a legtöbb vizet.

 

[SirHiggins]

Január 16.
A pékeknek nincs lisztjük, két napja napi 15 dkg kenyeret adnak.225 A Közvágóhídra226 kellene menni lisztért, a pékeknek. Már ott a front, így aztán nem tudjuk, mi lesz a kenyérügyben. Nagy a tífuszjárvány, naponta hozzák a sebesülteket. Budapest szűk gyűrűjében tízezer sebesült van, már nem bírják hova szállítani őket. A magyar sebesültet nem is nagyon szedik össze. Német katona mesélte, a sebesültjeik között, most már azt mondom, hogy kibírhatatlan a helyzetük. Kijövök a napvilágra, a szemeim könnyeznek, teljesen legyöngültem a pincében. A fölmentő csapatok még nem érkeztek meg.227 Az idő gyönyörű napsütéses. Olyan békében élnénk, ha nem lenne ez a borzalmas bombázás, géppuskázás, a belövések vegyes dübörgéseket okozhatnak. December 15-én Dunántúlról [jött] a katona szabadságra, borzalmas élményekről beszélt, őket a Dunántúlon az angolok bombázzák foszforos lövegekkel, csak a csontjuk marad ott, ahol ülnek vagy járnak. Most van itt egy nő, aki hivatalos ügyben Pestre menne, de már nem engedték. Azzal tért vissza, hogy a Kálvin téren vannak [az oroszok],228 igen, bekövetkezett az, hogy legyőznek, de azért még mindig remélnünk kell, a legyőzött nemzet sorsa sohasem volt rózsás. Istenben bízva tovább is küzdünk és rettegünk, hogy mikor visznek Turkesztánba, most déli 12 óra, őrült morgó gépzúgás volt. Az udvaron jártam és fölnéztem az égre. Négy piros ejtőernyőt utánpótlással eresztettek le, itt, a házunk fölött láttuk, naponta több és több a romba dőlt lakás. Lassan Varsó sorsára jut.229 Nagytiszteletű úr gyakran, vagyis mindennap bement Pestre. Ma ment a Dísz térre, csak a koronázótemplomig mehetett. A Dísz téren nagy tűz volt, úgy nem bírt továbbmenni. A várbeli patikus230 élelemért ad gyógyszert, pénzért semmit nem ad. Foszforos bombát dobálnak.
Borzalmas perceket élünk át, délután 3 órakor telitalálatot kapott a házunk. Kissék231 a házunk alatt lévő pincében laktak, óvóhelynek rendezték be. Bombatalálat áldozata lett Kiss és a felesége, menye, három személyt betakartak. A Verbőczy utca 29. számú lakásból hozzájuk menekült egy 3 személyes család. Ezek is mind megsebesültek, férj, feleség és lánya volt. A feleséget bevitték a Sziklakórházba, hozzánk 10 percnyi idő a kórház, mire beértek, pár perc múlva meg is halt. Kissék kiásásához kezdtünk, csak Kiss nénit bírtuk estig kiszedni, borzalmas rossz érzésem volt, mikor halva szedtük ki szegény Kiss nénit. Másnap reggel folytattuk az ásást. N. tiszteletű úr Bugát tiszti or. [sic!] Simon úrral együtt ástuk, mondhatom, hogy az életem legszerencsétlenebb ideje és órája ez a nap. 10 perccel a szerencsétlenség előtt náluk voltam, kedvesen elbeszélgettünk. Egy fél óra múlva aztán romok alól kellett kiszednem őket, szörnyen néztünk ki, rom és rom minden.
Január 17.
Január 17-én sikerült mindkettőjüket kiszedni. Ilyen születésnapom még nem volt, elfelejthetetlen nap.
Január 18.
Aztán tehát a nevem napján, délután fél kettőkor földbe temettük őket. A soknál is több volt. Ez a két nap eseményei [hatására] minden eddigi reménységem összeomlott. Abbahagyom a naplóírást! *
_______
* Kolozsi Piroska (1917–2017) sok évtizeddel később sem szívesen mesélt háborús élményeiről. Az ostrom utáni állapotokról a következőképpen vallott: „Kirakták [az oroszok] az országútra a halottakat sorba, a németeket! Az autók keresztülmentek rajtuk. Azt mondták, hogy ezek kutyák! Ezt kellett nézni élő embernek, normális embernek! A normális sem lett normális. Már mindenki megzavarodott. De nem lehetett beleszólni, hogy ne csináld… […] Eljött az idő, amikor a hullákat és a lovakat is el kellett temetni. A Bécsi kapu téren túli részen egy borzasztóan nagy gödröt ástak. Oda rakásra dobáltak be lovat, embert! A környéken ott lakóknak kellett ezt mind csinálni. Az orosz csak parancsolt, hogy mit és hogyan csináljanak. Ha jól emlékszem, három ló volt, már félig volt a gödör. A lovat alulra tették, egyet már le is engedtek. Hű, milyen nagy patália lett belőle! »Nem a lovat teszitek alulra! A kutyákat! A németeket! Az emberek mennek alulra, felülre a lovak!« Még jobban kiment az erő az emberből, hogy miket kell csinálni… A lovat ki kellett húzni a gödörből… hogy oda csak a németek kerülhetnek, úgy rájuk a lovak… ilyen átélni gondolatban, lélekben, szörnyű! Nem volt ott már normális senki, egy-egy ideig. Csak hallgatni kellett. Erőnk sem volt attól a sok szomorúságtól, de csinálni kellett…” Kolozsi Piroska szóbeli közlése, 2016.

 

[SirHiggins]

Báró dézseri Rudnyánszky Éva Mária Klára Eleonóra (1929–2016) családjával az Úri utca 22.-ben élt az ostrom alatt:

December 29.
Ma reggel nagy támadást indítottak az oroszok a város ellen. Tegnap este és egész éjjel borzalmas lövöldözés volt. Reggel, miután elég keveset aludtunk az éjjel, olyan erősen lőttek, robbantak a gránátok, süvöltöttek a srapnelek, hogy megrepedt több helyen a fal. Tíz órakor 3 lövedék esett a szomszéd házba, mire mi is jobbnak láttuk levonulni először, s reméljük utoljára a pincébe. A bástyai fronton kitörtek az ablakok, és a város tele van repeszekkel. Az oroszok már a Déli pályaudvarnál239 vannak, és a Sas-hegyről240 lövik a Várat. Óbudát és a III. kerületet már feladták,241 a Belvárost és a Várat védik tovább is. A németek nagy rablást rendeztek mindenhol, üzleteket fosztottak ki, és sötét autókon hordják a lopott árut. A Margit hídon árkokat ásva megsértették a vízcsöveket, s most nincs vizünk. Reggel villany sem volt, de délután ötre rendbe hozták, azt hisszük, az oroszok, mert mi Kelenvölgyből242 kapjuk, és az már nem a miénk.
December 30.
Ma reggel kb. 10 órakor nagyon erős pergőtüzet kaptunk. Rögtön lementünk a pincébe, ami jó is volt, mert a szemben lévő ház kapott egy aknát. Az elöljáróságban243 is robbant egy. Az Úri utcában nincs egy ház, ami még találatot nem kapott. A mi házunkba is csapott egy akna, de hála Istennek csak a tetőt lyukasztotta át a szalon felett. Így még bajban is szerencsénk van, mert a lakásban ablaktörésen kívül nem történt semmi baj. Csakis Isten őriz minket, mert a Várat már teljesen összelőtték. Egész nap a pincében voltunk, sőt itt is alszunk, mert most már nem lehet felmenni.
December 31.
Ma reggel foszforos bombákat dobáltak, ami elég veszélyes volt, mert vizünk csak dél felé lett. Nagyobb tüzek azonban nem lettek. A mai nap kissé csendesebb volt a mi vidékünkön, de az Országház utca teljesen leégett, mert a németek ott tárolták a benzinjüket.

1945. január 1.
Újév, tegnap este lent szilvesztereztünk a pincében, vagyis megittunk egy üveg pezsgőt. A mai nap is nagy lövöldözéssel kezdődött, és így nem volt még újévünk soha, de reméljük, hogy jobb lesz az év, mint a kezdete.
Január 2.
A tegnapi délután csodálatosan csendes volt. Bakoséknál üldögéltünk. Az éjjel Katónak megszületett a kislánya, és azt reméltük, hogy békeangyal lesz. De ebbe sajnos csalódtunk. Délelőtt megint Bakoséknál voltunk. Gyönyörű idő volt, ragyogott a tiszta kék ég. Egyszerre nagy repülőzúgást hallottunk. Már fel voltunk öltözve, hogy lemegyünk a pincébe, amikor borzasztó robbanásokat hallottunk. Levágtuk magunkat a földre, ami jó is volt, mert csörömpölt az üveg, hullott a tégla és vakolat. A levegő egész szürke volt és poros volt, ekkor kirohantunk az előszobába, ahol az ajtó már csörömpölve beomlott, a fal hullott. Végre remegve lejutottunk a pincébe. A házunkba csapott egy bomba. A tető átszakadt egy helyen, a plafonnal együtt az egész teljesen szétment, sehol nincs ablak és ajtószárny, a légnyomás minden lehetőt szétrobbantott. A házunkban most már nem tudunk lakni. Hála Istennek azonban a bútorokban nem esett kár, és így ezeket leszállítottuk a pincébe, ahol most mindenünk van. Főzni nem tudunk, mert kéményünk nincs. De még bajban is hálát adunk Istennek, hogy mindnyájan életben vagyunk, és nincs még ennél is nagyobb bánatunk. S ez az élet megpróbáltatás, talpra állás és megint csak megpróbáltatás. De efölött világít mindig Isten örök szelleme, ami talpra segít.
Január 3.
A mai nap aránylag csendes volt tegnaphoz képest. Katónak és gyerekének nem tudunk helyet szerezni a kórházban, és így ők is velünk vannak. Most már mindenki az alsó pincében alszik, mert nagyon megijedtünk a tegnapi bombától. Azóta még kaptunk egy aknát, és egy másikat is, de az csoda módra nem robbant, csak borzasztó erős légnyomása volt. A víz és a gyertya is fogytán van, és most még a Bécsi kapu teret is védeni akarják a németek. Most már ötödik éjjel lesz, hogy itt lent alszunk ebben a nyirkos, hideg pincében.

 

[SirHiggins]

Január 4.
A mai nap aránylag csendesebb volt. Már borzasztó piszkosak vagyunk, de vigyázni kell a vízzel, mert nem tudjuk, meddig tart ez a helyzet. Nincs gáz, villany, meleg szoba, víz, ami eddigi kényelmünket jelentette, és még most is boldogok vagyunk, mert mindnyájan élünk és óvóhelyünk van, amit sokat nélkülöznek.
Január 5.
A mai nap megint nehéz volt. Erősen lövöldöztek, és ma mellettünk esett 3 bomba. Borzasztóan néz ki a Szentháromság utca, leomlott tetők, összetört ajtók és ablakok, ledőlt falak jelzik a szörnyű bombázás útját. Sokak szerint van a német felszabaduló sereg, ezzel tartják a lelket a katonákban, akik már nagyon fáradtak. Rendőrökkel fogdostatják össze az embereket244, nem számít már semmi, vad, műveletlen emberek ordítanak a laktanyában245, akikből hiányzik minden jóérzés. Betegeket vezényeltek ki a frontra, felkoncolnak és fejbe lőnek mindenkit.
Január 6.
Vízkereszt. Ma is erős lövöldözések voltak. Az Úri utcában már nincs egy ép ház, de azt mondják, Pest még jobban szét van lőve. Az Országház is sok lövést kapott. Papit is majdnem elvitték. Nagyon megijedtem, de hála istennek sikerült őt kimenteni, pedig borzasztóan szigorúak a katonák.
Január 7.
Ma csodálatos csend van. Sokak szerint az orosz karácsonynak köszönhetjük ezt. Már egész furcsa ez a vihar előtti szünet, mindenki rosszat sejt, de reméljük, Isten megsegít minket továbbra is, hisz csak az a fontos, hogy mindnyájan életben maradjunk. Pénteken áldoztam, most megvan a kilenc péntekem, ha meghalok is, tiszta lélekkel mehetek az Uram felé.246
Január 8.
Ma is eléggé hallgatnak az ágyúk. Szép, lassú pelyhekben hullott ma a hó, és rászállt az emberi rombolásokra. A kis Katót elvittük a kórházba, és megfürdettük. Csak itt, a fényben láttam, hogy milyen piszkos és kócos vagyok a többi ember mellett.
Január 9.
Ma reggel megint megindult a lassú havazás. Gyönyörű pelyhekben hullott a hó, és mint a szeretet fehér leple, rászállt az emberi rombolásokra, hogy ne is lássuk a gyűlölet okozta borzalmakat. Délelőtt havat lapátolunk, de nagyon erősen hullott a hó, és nem lett túl tiszta az utca. Most már mindenki nadrágban jár, kapucnikkal, és az a divat, hogy mindenki minél rendetlenebb legyen. Lapátokkal felfegyverkezve járnak, és lapátolnak mindenhol, ami nem hajt túlságos hasznot, inkább csak a divat kedvéért van, de persze ezt mindenki titkolja, és nagyon adja a buzgó munkálkodást. Tegnap est megint kaptunk egy aknát, ez most már az ötödik, de van ház, ami 11-et kapott itt mellettünk.
Január 10.
Hosszú csendek után megint erős lövések követték. Katót ma megint elvittük a kórházba. Egész felüdülés egy kis meleg és fény. A németek biztatnak minket a felmentéssel, de ebben már senki nem hisz.

 

[SirHiggins]

Január 11.
Ma a lövöldözés kissé lecsendesedett, pedig még mindig Budát nyomják az oroszok. Sokak szerint már a Marczibányi téren voltak, de visszaverték őket.247
Január 12.
Az Apponyi tér248 van borzasztóan szétlőve, mondják a pestiek. Sok ember van agyonlőve és felakasztva, nyakukban táblával, mi volt a bűnük. Annyira nincs élelem, hogy az emberek utcán elesett lovakat esznek meg.
Január 13.
Ma reggel 5-kor nagy légnyomás volt, és ettől kezdve folyamatosan lőttek Pesten. A hírek azt hozták, hogy már a Pajor szanatóriumnál249 és a Nemzetinél250 vannak az oroszok. Egész nap dörögtek az ágyúk, és idehallatszik az utcai csaták zaja.
Január 14.
Tegnap este orosz megafon ordította a megadást, és ma reggel megindult a sortűz. Pestre Stukák zuhantak251 egész idő alatt. Nagyon erős volt ma is az ostrom.
Január 15.
Ma kissé csendesebb nap lett. Délelőtt elég nyugodt volt, csak ebéd után kezdődött a stukázás. Hál’ Istennek nálunk nem történt nagyobb baj. Kályhánk már van, de nem nagyon melegít, és átmentünk a 20.-ba a katonákhoz melegedni.
Január 16.
Ma reggel nálunk volt mise. Szépen elkészítettük az oltárt, és nagyon izgultunk, mert késett a pap, végre megjött, és nagyon megható, de egyben irgalmas mise következett. Folyton zúgtak a gépek.
Borzasztóan erős tüzelés volt, mert folyton stukáztak. Nem volt egy nyugodt percünk. Rengett a föld, süvöltöttek a golyók. Még soha ilyen borzalom nem volt. Az Úri utcában folyt a benzin, a házak ablakából csapódott ki a láng. Több ház égett le. Mindnyájan borzasztó idegesek vagyunk, repülőnek nevét sem bírjuk kiejteni.
Január 17.
Ma szőnyeget252 kapott megint az Úri utca. Már alig van ép ház az utcában, találatot már mindegyik kapott. Szegény Markovits Kálmán bácsira esett egy kapu, eltört a lába, nem bírta ki az izgalmat, és meghalt253. Mi még boldogak vagyunk, hogy a házban nem volt még halott, és sokat imádkozunk, hogy óvjon meg minket az Isten.
Január 18.
A mai nap lövésekben csöndes volt, de mégiscsak sok izgalmat hozott. Reggel felrobbantották az összes hidakat, és 1 órakor feladták Pestet. A budai részt tartani fogják, kétségbe vagyunk esve, hogy még jobban összelövik a házakat. Délután berohant egy katona: a nyilasok keresnek minket, meneküljünk. Gyorsan átmentünk a szomszédba, borzasztóan megöleltem a Papit, de hál’ Istennek csak élelmiszerekért jöttek. Csak együtt maradhassunk, kibírunk minden bajt!

 

[SirHiggins]

Január 21.
Ma az utcára elénk esett egy bomba, és az óvóhelyen bedőlt egy befalazott ablak. Nagy izgalom volt, de nem történt semmi baj a háziak közül. Az utcán előttünk meghalt két ember, és megsebesült egy német, akiről mondják, hogy szintén meghalt. Végre szereztünk egy lámpát, mert gyertyánk már alig van. Vizünk is nagyon fogy. Rengeteg sebesült van mindenhol, a halottakat nem tudják eltemetni, megfertőzik a levegőt és a vizet. Állítólag a németek elfoglalták Fehérvárt,258 és jönnek felmenteni. Ma 4 hete tart az ostrom.
Január 22.
Rögtön reggel elkezdődött az ágyútűz, és egész nap dübörögtek, stukáztak. Nem kis bombákkal dolgoztak. Markovitséknál még az óvóhely is beszakadt. Csak estefelé lett csendes, de már mindnyájan holtfáradtak voltunk az izgalmaktól. A Nunciatúra fele leomlott.
Január 23.
Ma reggel rövidebb volt, de 12 óra után elkezdődött a repülés. Mi is kaptunk egy belövést, a házunk már egészen tönkrement. Kaptunk még egy aknát, és egy német ejtőernyős259 beszakította a plafont is. Így a mai nap nekünk elég nehéz volt. A keleti front északi része teljesen összeomlott. Az oroszok félelmetesen haladnak előre.
Január 25.
A mai nappal befejeződött az eddigi életünk. Egy nagy bomba esett a szobánkba, leszakadt az emelet, a földszint a felső pincébe, egészen az alsó pincéig. Semmi ételünk nincs, a bejárat is leszakadt. A felső pincében 7 ember maradt, úgy kellett őket kiásni, de hála Istennek senkinek nem történt baja. Borzasztóan kétségbe vagyunk esve, minden ruhánk oda van. Gabriella főhercegnő adott nekünk vacsorát, mert egy kis darab kenyerünk sincs.
Január 26.
Végre kiástuk magunkat a belső pincéig. Nincs ember, aki mentsen. Katonák jöttek kiásni, de rengeteget elloptak. Este házkutatás volt, mindenfélét összeszedtek. Papit elvitték. Végre kettőkor visszajött, de életemben nem volt an�nyi bajom egyszerre. Borzalmas volt, azt hittem, sohasem látom többé Papit.
Január 27.
Még mindig a főhercegnőnél étkezünk. Papi összes cigarettáit ellopták, a bombázott házakat mind fosztogatják. Feltörték az ajtókat, nem tudjuk, mi mindent loptak el. Vödrünk nincs, vizünk sincs, egész szegények lettünk.

Január 28.
Borzalmas bombázás folyik, megint kaptunk egy aknát az ebédlő fölé. Az egész Úri utca összedőlt, nincs ház bomba nélkül. A föld folyton dübörög.
Január 29.
Ma fél 8-tól délután 5-ig folyton bombázás. Már én is alig bírom ezt a sok izgalmat, nincs idő az embernek az idegeit megnyugtatni. Az oroszok a Vérmezőn vannak, a felmentő csapatok visszavonultak.260 Tele van katonával a Vár.
Január 30.
Ma reggel is borzalmas bombázások voltak. Az Úri utca már teljesen összedőlt. Az oroszok a Margit körúton vannak.
Január 31.
A csend van. Folyton járnak a fosztogatók, feltörnek mindent, civil ruhát keresnek és mindent visznek.
Február 1.
Ma is csend van. Egész nap járnak a rablók, még tartják a Várat, és nem adnak föl minket. Mami beteg. Vizünk nincs. Meg kell halni a budaiaknak.
Február 2.
Maminak 40 fokos a láza. Már mindenki csak az életét menti, nem számít semmi, csak élve kikerüljünk innen. Még egy hetet nem bírunk ki.

 

[Hortator]

Kérhetnénk ilyenkor egy-egy mondatot légyszi, hogy mit is látunk a képeken, már azon túl hogy Budapest akkor és most, ui. itt Jászbivalyhónalján annyira nem vágjuk - jó, nem vágom, elnézést mindenkitől, a tudatlanságommal nem akarom a többieket is sértegetni - hogy hol járunk, pedig a "Háború és 49 év béke" fotói óta imádom az ilyesmit. Köszi.

 

[SirHiggins]

Kérhetnénk ilyenkor egy-egy mondatot légyszi, hogy mit is látunk a képeken, már azon túl hogy Budapest akkor és most, ui. itt Jászbivalyhónalján annyira nem vágjuk - jó, nem vágom, elnézést mindenkitől, a tudatlanságommal nem akarom a többieket is sértegetni - hogy hol járunk, pedig a "Háború és 49 év béke" fotói óta imádom az ilyesmit. Köszi.

Hogyne, bocs. Tök jogos, erre nem gondoltam.
Melyikekhez szeretnél?

A fenti egyébként:
Széll Kálmán (Moszkva) tér, jobbra a Margit körút 93,,95. és 97. számú ház.
A kitörés során meghalt katonákkal az előtérben.

 

[Hortator]

Hogyne, bocs. Tök jogos, erre nem gondoltam.
Melyikekhez szeretnél?

A fenti egyébként:
Széll Kálmán (Moszkva) tér, jobbra a Margit körút 93,,95. és 97. számú ház.
A kitörés során meghalt katonákkal az előtérben.

Mindhez, ami volt eddig. Nem, hát mondjuk innentől teljesen jó. Köszi szépen.

 

[winter]

Sok sikert. Alig maradt fent ilyesmi , mert az akkori HM-nek azt azépületét ahol az egész akkori haderő ilyen iratait tárolták bombatalálatot kapott és elégett benne kb minden. Szinte kizárólag csak külföldi (főleg szovjet) kézre került iratok maradtak fent.
Ha mégis kutakodni szeretnél, itt próbálkozz: https://militaria.hu/adatb/leveltariuj/

Igen, azt tudom, hogy anno elégtek az iratok. Nem vagyok történész, kutató, egyszerű állampolgár, ilyenkor milyen lehetőségeim vannak? E-mailben érdeklődhetek, hogy van-e az alakulathoz tartozó irat, vagy bejárást engedélyeznek, hogyan működik egy ilyen "kutakodás"?

Esetleg egy próbálkozás a román HM-nél?

Tudtommal a tordai csatában az említett dandárral szemben oroszok voltak, arra gondolsz, hogy a románok zsákmányolhattak iratokat?

Szia!
Sajnos valóban nagyon minimális esélyekkel indulsz. Talán a még élő helyiektől, környékbeliektől juthatnál infókhoz, de gondolom nem Romániában laksz.
Az Erdélyért vívott harcokról még annyi konkrétum sem maradt fent, mint amúgy. Pár olyan kivételt leszámítva, mint Szabó Zoltán m.kir.főhadnagy összefoglaljója csak általánosságok.
Ha esetleg mégis sikeres lesz a kutakodásod kérlek ne felejtsd el megosztani itt a találtakat. Előre is köszi és sok szerencsét!

Valóban nem erdélyi vagyok. Sajnos akik azt akár csak nagyobbacska gyerekként megélték is lassan 100 körül lehetnek, ha élnek még. Erős a gyanúm, hogy magának az alakulatnak egyébként Kárpátalja volt a kiegészítési területe, oda pedig most elmenni sem életbiztosítás.

Lehet egy próbát megérne. Kis szerencsével pont egy normális palihoz kerülne a dolog és foglalkozna vele. A legtöbb helyen jól működnek ezek a dolgok. Oroszországból például nagyon korrekt infók, személyes tárgyak és egyebek jönnek a mai napig.

Köszönöm szépen az ötleteket mindenkinek!

 

[reich_und_roll]

Valóban nem erdélyi vagyok. Sajnos akik azt akár csak nagyobbacska gyerekként megélték is lassan 100 körül lehetnek, ha élnek még. Erős a gyanúm, hogy magának az alakulatnak egyébként Kárpátalja volt a kiegészítési területe, oda pedig most elmenni sem életbiztosítás.

Igen ők is már valóban 100 körül járnak, viszont a falusi közösségek sajátosságai miatt az egyel utánuk lévő generációnak, akik az 50-és évek elején vagy közepén születtek rengeteg információjuk lehet/van még. Legalábbis én ezt tapasztaltam. Egy jó 10 évvel ezelőtt még fémkeresőztünk, ha már nem is nagyon aktívan. A környékünkön lévő falvakban elég sok jól használható infót kaptunk az említett korosztálytól aki a szülőkön és nagyszülőkön keresztül sok tudással rendelkeztek. Azt gondolnám, hogy Erdélyben ez fokozottan igaz lehet. De persze könnyen tévedhetek is.

 

[Masztiff]

Kérhetnénk ilyenkor egy-egy mondatot légyszi, hogy mit is látunk a képeken, már azon túl hogy Budapest akkor és most, ui. itt Jászbivalyhónalján annyira nem vágjuk - jó, nem vágom, elnézést mindenkitől, a tudatlanságommal nem akarom a többieket is sértegetni - hogy hol járunk, pedig a "Háború és 49 év béke" fotói óta imádom az ilyesmit. Köszi.

Nem azért mondom, de ott van a gúgli térkép az alsó képen, ami pontosan megmondja akár egy Bivalybsznádi helyi lakosnak is, hogy a Széna-térről van a kép akkor és mostanában.