Ha érdekel a téma és kedveled a szerzőt, miért ne szereznéd be?
Ungváry szerintem elég alaposan, elég részletesen és elég nyersen ír a háborúról, nem kendőzi el egyik érintett fél disznóságait sem. Budapest ostromában pl. idézi egy Logodi utcában lakó nő naplóját abban a külön fejezetben, amit a fosztogatásoknak és a nemi erőszakoknak szentel:
"Egy hétig nem tudtam írni. Ez a hét olyan volt, mint a pokol! Kimondhatatlan hogy miken mentünk keresztül. Ha most hallunk egy oroszt, remeg a térdünk. Összekulcsoljuk kezeinket és kérjük a jó Istent, adja hogy tovább menjen. Semmink sincs! Ruha, fehérnemű, élelem, ital, mindent elvittek. Éjjel-nappal talpon voltunk és remegtünk. A héthetes ostrom egy játék volt ehhez a háromhetes kínszenvedéshez képest, amit az ostrom után kellett végigszenvednünk."
Sok hasonló idézet van még itt (is), számos gyomorforgató konkrétummal, ijesztően magas számadatokkal, és nincs a fejezetben sem felmentés, sem magyarázkodás, sem bagatellizáció vagy áldozathibáztatás. Mint Ungváry írja, a Vörös Hadsereg katonáinak viselkedése, az esetenként elképzelhetetlen bestialitás többet ártott a szovjetekről kialakuló képnek, mint a valaha kitalált legvadabb náci propaganda.
Ungvárynál az a problematikus, hogy sokszor nyilatkozik meg napi politikai témákban. Mivel ezt baloldali-liberális narratívával teszi, így még a történészként megfogalmazott megállapításaiban is ez visszhangzik (vagy ezt véli felfedezni bennük az ember).
Például a kitöréssel kapcsolatban többek között azt is többször megfogalmazta, hogy az teljesen értelmetlen, mondhatni ostoba akció volt, mivel az abban részt vevő tízezernyi katonából mindössze százas nagyságrendben jutottak csak el a német-magyar vonalakhoz. Ezt azzal állítja párhuzamba, hogy a hadifogságba esettek közül sokkal nagyobb arányban tértek végül élve haza a katonák. Szerintem ez a megállapítás alapvetően hibás, hiszen a várban rekedt katonáknak semmiféle információja nem lehetett arról, hogy milyen arányban, milyen esélyekkel élhetik túl akár a kitörési kísérletet, akár a megadást. Azt tudhatták, hogy kifejezetten rosszak az esélyeik, de érthető módon többségük inkább választotta, hogy saját kezébe vegye a sorsát és tegye próbára szerencséjét, mint azt, hogy feltartott kezekkel az első felbukkanó szovjet fegyveresekre bízza az életét. Különösen úgy, hogy ekkor már ismertek voltak a szovjetek embertelen módszerei, barbár kilengései.
Sztálingrád kapcsán aligha mondhatna effélét Ungváry, hiszen az ott fogságba ejtett 91 ezer német katona közül végül csupán 6 ezer tért haza élve, sokuk bő 10 év után.