emel
"Egyetlen megjegyzés: nagy hatótávolságú légvédelmi rendszere már most is van a Honvédségnek, úgy hívják, hogy Gripen-repülőszázad! Ráadásul nagyságrendekkel jobb a reagáló és manőverképessége, mint bármely földi telepítésű rendszernek."
Bocs de ez így nem teljesen igaz. Legutóbb láttuk, hogy milyen a reagálóképessége a századnak, hát békeidőre elég... Stratégiailag fontos helyeket mindig telepített légvédelemmel védtek. Most is ezt tesszük amíg van mivel. Szerintem ez egy fontos képesség.
Mivel egy geológiai "lavorban" van az ország ezért egy 2-300 km-s hatótávú légvédelmi üteg belátja az egészet. Két üteg pedig végkép.
Manőverezniük pedig nem nagyon kell, nem arra valók.
Részben igazad van, a telepített légvédelemnek nem (legalábbis kevesebbet) kell manőverezni, mint a vadászgépeknek (azért erről nem árt tisztában lenni Dani Zoltán véleményével, aki szerint azért élték túl a Szerbia elleni légicsapásokat, mert sokat és gyorsan váltottak tüzelőállást!). Ez persze akkor igaz, ha telepített légvédelmi RENDSZER-ről beszélünk, mint az volt a VSz idején, de ne feledjuk, a külső légvédelmi gyűrűt akkor is a vadászgépek adták, és a telepített légvédelmi rendszer feladata a belső gyűrűben lévő bázisok és területek védelme volt. A mai technikai állománnyal - számából következően - nemigen tudok felépített rendszert elképzelni, ahhoz túl kicsi az általa védhető teljes terület/légtér, így csak kiemelt fontosságú célokat lehet védeni.
A reagálóképességet meg nem önmagában kell mérni, lehet, hogy szerinted X perc túl lassú reagálás, de azért kérdezném : ha pl. Paksot (vagy válassz tetszés szerinti célpontot az országban) konkrét légiveszély fenyegetné, ki érne oda először, egy Gripen-géppár Kecskemétről, vagy a lérakosok Győrből (akik ráadásul nincsenek is állandó készültségben). A reagálóképesség ráadásul azt is jelenti, hogy mi van, ha a berepülő támadó/eltévedt/nem rádiózó gép egyszercsak csinál egy hirtelen irányváltást, és attól kezdve más lesz a repiránya/célpontja, ezt telepített légvédelem csak akkor tudja le-reagálni, ha rendszerben van telepítve, a vadászgép meg megfelelő gyorsasággal utána/elébe tud fordulni (persze lehet, hogy ilyenkor lesz egy "kis" hangrobbanás, amit békeidőben ritkán engedélyeznek - ettől is lehet lassú a békeidős reakció - de más az éles helyzet).
Üdv ML