Nézd, nincs fogaknak csikorgatása, tudomásulvétel van.
Volt egy fellángolás valamikor ‘16-18 tájékán, hogy haderőt kell fejleszteni, mert a biztpol helyzet ezt megkívánja. Volt egy koncepció - hadiipar párhuzamos kiépítése olyan haditechnikában élenjáró cégekkel, akik akkoriban éhezték a megrendeléseket -, ami egy jó elgondolásnak tűnt, ki is forrhatta volna magát, ha nincs ‘22 februárja. Az rámutatott, hogy ezzel egy időben érdemes lenne (lett volna) egy B tervvel (használt technikával) áthidalni a gyártási időt, ezzel egyszersmind tartalékot/mennyiséget is képezni. Egy optimális ilyenre a - véletlenül beesett - a4 csonkaszázad egy jó példa.
Mondhatjuk, hogy mínusz egyen voltunk, és lassan 0-n leszünk, és ez progresszijó, örvendjünk. Csak az a baj, hogy nem 2018-at írunk és ha most beüt a gebasz - 70 éve nem voltunk ilyen közel ehhez -, akkor ez kevés lesz.
Azért vagyunk itt többen is keserűek, mert eddig a remény megvolt arra, hogy vannak tervek - jobb esetben akár lépések is - a helyzet megváltoztatására; de (most már?) bevallottan ilyen irányú akarat nincsen.
Én a fellángolásokban nem hiszek, illetve ezek csak felszínes dolgok. Az, hogy akkor jutott egy olyan pontra a dolog, illetve az újdonság hatása, az tényszerű. Aztán mint minden ez a csoda is három napig tartott. Ha megfigyeled egyre kevesebb figyelem, egyre kevesebb extázis kísérte, kíséri az újabb és újabb bejelentéseket. Még ""szakértői"" körökben is. Aztán a folyamat eljutott egy olyan fázisba, ahol a szabad bölcsészeket meghazudtoló filozofálást át kellett engedni a gyártási folyamat szürke realitásának, ami soha se nem gyors, se nem látványos. Majd a vége, esetleg; de az sem feltétlenül. Sőt, ugye a legtöbb dolog már valamilyen formában itt van, folyik a kiképzés a tesztelés, a nyúzás. Már a sorozatgyártás produktuma sem lesz katartikus élmény.
Hogy miként alakult a világ menete. Egyrészt 8 éve folyamatosan fel lehetett tenni a kérdést, hogy "Jól van ez így? Hány álmatlan éjszakát okoztál Te a Kardoskútiaknak?" A gyújtogatások mindig álmatlan éjszakákat okoznak. Csak nem tudjuk és nem tudtuk, hogy az a bizonyos visszakézből-parasztlengő mikor csattan el. Hát így voltunk mi is és mások is ezzel az egésszel. Nem vigasztaló, de más sem volt felkészülve rá. De ennek mélyebb boncolgatásától tekintsünk el, mert az a faramuci helyzet állna elő, hogy nem én rakom ki a macskát dolgát végezni, hanem a Macska rakna ki engem az ukrán téma önnönmaga medréből történő kifolyatásáért.
A miért nem vettünk használt technikát egy irodalmi közhellyel ütném fel: "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." - mondja Antoine de Saint-Exupéry De ezt azzal kiegészíteném, hogy a történelmi tapasztalatok is egyfajta látást biztosítanak az embernek. Például mit? Azt, hogy veszünk használt dolgokat akkor egyrészt képesek lennénk ezzel megnyugodni, a feladat ki lett pipálva, a képesség megvan, lehet nyugodtan aludni. Szóval beleragadtunk volna. Holott ez nem feltétlen lenne igaz.
De fel kell tenni azt a kérdést, hogy tudtunk volna-é párhuzamosan egy használt-technikai beszerzést végigvinni? De nem csak beszerezni kell, hanem valahogy egy rendszerbe integrálni, kiképezni... lett e volna rá elég anyagi forrás és emberi erőforrás? Valóban annyival előrébb lettünk volna egy jelentős mennyiségű használt technika beszerzésével? Hány évet nyertünk volna a rendszerbe állításával? 2-3-4? És nem okozott volna több kárt, mint hasznot? Egyáltalán, volt valahol mennyiségileg annyi és olyan használt-technika, amit meg tudtunk volna venni és azzal mindazt megelőlegezzük, amit az újjal fel kívánunk építeni?
Fel kell tenni a kérdést, hogy mi a realitás. Valóban fenn tudunk tartania tervezettnél jelentősebb haderőt? Tudjuk finanszírozni? Tudnánk megfelelő mennyiségű és minőségű állománnyal feltölteni a szükséges posztokat?