Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a háborúk korában gyorsan és hatékonyan kell irányítani a haderőt
A Magyar Honvédség elsődleges feladata és kötelessége Magyarország és a magyar emberek biztonságának garantálása, melyhez egy gyorsan és hatékonyan irányított haderő kell – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Hangsúlyozta, hogy ennek megvalósításához nemcsak új és fejlett technikai eszközök, hanem a jogszabályi környezet megújítása is szükséges. A Magyar Kormány célul tűzte ki, hogy a Magyar Honvédséget minden tekintetben alkalmassá tegye az alapvető kötelességének, a haza védelmének teljesítésére.
A miniszter hozzátette: a biztonsági környezet megváltozott, a biztonsági kihívások, kockázatok és fenyegetések megsokszorozódtak. A hatályos honvédek jogállásáról szóló törvény (Hjt.) felülvizsgálata mostanra elodázhatatlanná vált. Rövidebb, egyszerűbb, a katonai szolgálatteljesítés rugalmasabb működését elősegítő, keretjellegű kormányrendeleti szabályozás vált szükségessé – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzátéve, hogy az Alaptörvény kapcsolódó módosítását követően a Kormány a modern, a XXI. század kihívásaira reagálni képes haderő szolgálati viszonyát szabályozó, kellő rugalmasságot biztosító kormányrendeletet (Hjkr.) alkotott, mely 2024. július 1-jével hatályba lép.
A Hjkr. a honvéd jogállás sajátos közszolgálati jellegére tekintettel szakít a munkajogi szemlélettel, a honvédelmi ágazat sajátosságait hangsúlyozza.Az új szabályozás a bürokrácia és az adminisztráció érdemi csökkenését eredményezi – részletezte a honvédelmi miniszter a változásokat.
Az új jogállási szabályozás a Honvédség működtetése szempontjából a kellő rugalmasság és a lehetőségek rendszerét biztosítja, a könnyebb megértést és alkalmazást szolgálja a jelenlegi merev szabályok helyett – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az előmenetel, az illetményrendszer és a szolgálatteljesítési idő rugalmasabbá tételével könnyebbé, gyorsabbá és egyszerűbbé válik a személyi állomány mozgathatósága. Megnő a parancsnoki mozgástér és mérlegelés lehetősége az illetmények megállapításában, valamint a napi szolgálatteljesítési időnek a katonai feladatokhoz való rugalmasabb alakítása lehetővé teszi a mostaninál hatékonyabb szolgálatszervezést.
A szolgálati érdek elsődlegességének markánsabb megjelenése, a szigorúbb magatartási követelmények alkalmazása a katonai rend és fegyelem megszilárdításán, a hadrafoghatóság és kiképzettség növekedésén keresztül egy új szolgálati kultúra meghonosodását is eredményezi, válaszolva a veszélyek korának kihívásaira – tette hozzá a honvédelmi miniszter.
A honvédelmi miniszter a kormányrendelet társadalmi véleményeztetését megelőzően, a Honvéd Vezérkar főnökével közösen, személyesen tájékoztatta a katonai szervezetek parancsnokait az új jogszabály vezérelvéről, legfontosabb elemeiről.