Saját UAV és a "kiképzőváros" ami kérdéses.
A személyi felszerelés az erősen megvalósulni látszik.
Tartalékos rendszer meg a hivatásos/szerződéses állományt nem érinti.
Azt ne mondd, hogy a tüzérek is feleslegesen vannak már kint németben meg feleslegesen voltunk kint a horvátoknál...
A tartalékos rendszer jelenleg hármas szerepet tölt be, az egyik mint ütőképes tartalékos rendszer ez (kiemelném, hogy nem az állomány, hanem a totális spórolás) amit nem lát el semmilyen szinten, a második, hogy valamennyire tehermentesítse az aktív állományt (ez szintén sikeresnek mondható úgy ahogy) a harmadik pedig, hogy érdeklődőket becsábítsa aktív állományba ebben viszont masszív siker és jelenleg az 3/2-es arányt a döntéshozók elfogadják és nem óhajtanak pénzt áldozni az elsőre.
Mondjuk nem is csodálom, mert egy teljes haderőfejlesztési programot le kéne vezényelni, közben vezetői átszervezést végrehajtani a felső szinteken, meg egy működő tartalékos rendszert létrehozni, na ennek így egyszerre sem a pénzügyi sem a humán keretei nem állnak rendelkezésre, hogy EGYSZERRE meg lehessen valósítani, csak minden tegnapra kéne..
A kiképző város tervezése a költségeknél való vakarózáson áll jelenleg. (szembejött a valóság az összegek képében)
A személyi felszerelés meg ha a jelen (és a tervezett) tempóban akarják az ellátást csinálni nagyjából 2036-ra el lesz látva a jelenlegi (ha meg létszámot akarnak bővíteni akkor még pár év) állomány és csak imádkozni tudok, hogy végre prioritásként kezeljék mert ez eléggé pitiáner összeg a többmilliárd eurós beruházásokhoz képest viszont le van szarva mert az állomány megveszi magának és ez kurvára kényelmes.
A teljes kiképzési rendszer (alpakiképzéstől kezdve egészen a főtiszti tanfolyamokig) doktrinális és gyakorlati újjáépítésére meg egyelőre csak tücsökciripelés van a kiemelt területek kívül, az a bajom, hogy a látványos dolgok roppantul pörögnek, de az alapok amikre építeni kéne kurvára nincsenek rendben.