Ukrajnának személyesen kiközvetítendő, kedvező fejlesztési Amerikai hitel - 2014 előtti tapasztalat:
Amerika irányából, a jelzett idő előtt kaptam egy megbízást hogy járjak utána, Ukrajnába kihelyezendő kedvező feltételű fejlesztési hitel kihelyezési lehetőségeknek az ottani bankoknál.
Az összeg nagyságrendje 100 millió USD volt, már az ügyintézési jutalék is kecsegtető volt számomra, így belefogtam..
Arra gondoltam hogy ezzel a szerencsétlen, központi kormányzat által gazdaságilag is elhanyagolt kárpátaljai térségen tudok segíteni.
A konstrukció lényege hogy én egy letéti , biztosítéki számlát hozok létre az ukrán banknál (most tulaja lényegtelen) és erre a számlára fog érkezni egy összegben az összeg. Az összeget a bank zárolja, és ezt felhasználva kedvező dollár alapú hiteleket helyez ki a térségben.
Egy ukrán, de magyarul elfogadhatóan beszélő ukrán banki vezető ismerős, barát felvilágosított arra hogy működik ez az előre kitervelt fondorlatos nemzetközi csalás, mert már néhány ukrán bank ezzel megszívta:
A lényege az hogy hiába van a biztosíték letétbe helyezve, ha Amerikából érdekes módon érkezik egy bírósági végzés, mely értelmében az eljáráshoz elkobozzák ezt a letétbe helyezett összeget.
Tehát az ukrán bankot sikerült volna megszabadítanom 100 millió USD-től, és az Isten nem mosta volna tisztára a nevemet, úgy vették volna h én is benne vagyok a buliban.
Ha ez bekövetkezett volna most nem írom ezt a kommentet mindenkinek okulására..
Néhány megjegyzés az anyaghoz:
- Ez a konstrukció azért nem volt olyan egyszerű szerkezetű, ahogy itt leírtam, próbáltam egyszerűsíteni hogy lehetőleg érthető legyen mindenki számára.
Egy haszna azért mégis volt:
Az ügyintézéssel kapcsolatos, ukrán utazásaim során, egyszer este fél 11-kor egy város határában a bozótból kilépett 3 ukrán rendőr és félreállított "igazoltatás" ürüggyel. Ekkor vettem észre autójukat a bokrok mögött a bekötőúton elrejtve. Mivel tél volt, és a futóműszaggató kátyúk, és a korcsolyapálya miatt csak 20-30 al lehetett a főúton menni könnyű zsákmány voltam számukra.
A fejem búbjától a talpamig röggenszerű átvilágításon estem át, a hóban a legfiatalabb rendőr hasra vetette vagát, és a 4 autógumi bordázatát méregette de ez is OK volt. belekötöttek a gyári bontatlan elsősegély csomagba, hogy nincs rajta gyártási és lejárati dátom. Mondtam h ennek a minőségi autógyárnak azért nincsenek ezek a csomagjai dátumozva mert ezek nem járnak le (no ezt bevették...) Így telt el v fél óra. A rendőrök főnöke addig a kocsijában nézegetett valami ukrán jogszabálycsomagot, és kipattant a járgányból, kérte a kézi tűzoltó készüléket..
Mondtam: Ember ezt a szívódízel matuzsálemet még felgyújtani is művészet...
Nem érdekelte rámutatott az ukrán törvényre, és mondta h súlyos szabálysértést követtem el, protokollt (feljelentés) kell írnia, üljek be vele együtt a rendőrautóba. Ezt már ismertem tudtam mire megy ki a játék.
Kb felénél járt a papírnál mikor mondta hogy helyszínen nem lehet bírság díjat fizetni azt holnap délelőtt a városban valamelyik Bankban tehetem meg.
Elővettem az eddig tartogatott Jokert a lehetőségeimből:
- Azt sajnos nem tehetem meg... No a rendőrfőnök mindenre számított csak erre nem, tágra nyitotta a szemét..)
- Miért nem?? kérdezett vissza
- Mert akkor pont a város polgármesterével lesz találkozóm, a városnak hozok fejlesztési hitel azt kell átbeszélnünk..
No én életemben nem láttam emberen ilyen gyors átváltozást.. Néhány másodpercen keresztül meredten maga elé bámult, míg leesett a tantusz, majd a kezében írt jegyzőkönyv lapjához nyúlt, kitépte a tömbből, összegyűrte és már magyarul lényegesen jobban beszélve , mondta, hogy
a rendőrök ügyét is meg kellene említeni az elvégzendő munkáknál hiszen közül évek óta nyomorúságos körülmények közt élnek a régi rendszerű (hruscsovka, ami vagon rendszerű felfűzött szobás, közös fürdő és konyha több családnak) lakásban.. Ebben igaza volt a helyet is tudtam hol van ez a városban..
Szóval így úsztam meg a büntetést, de mivel a hitel almás lett így ügyüket sem tudtam segíteni..