Beszélgető

https://ripost.hu/cikk-veszhelyzet-vagy-szuksegallapot-magyarorszag-felkeszul-a-legrosszabbra-is

módosulnak a honvédség mozgósításának a feltételei is, eszerint a 3000 főt meghaladó csapatmozgásokról ezentúl Simicskó István miniszter dönt, amelyről tájékoztatja a parlament honvédelmi bizottságát. A módosítás elfogadása után, ennek értelmében

elképzelhető, hogy többezres átcsoportosításra is sor kerülhet déli határaink védelmében.
A katonák ezen felül lezárhatnak utakat, megállíthatják a közúti forgalmat, gumilövedéket, elfogó hálót, pirotechnikai eszközöket és könnygázgránátot alkalmazhatnak. Lőni csak azokra szabad, akik élet ellen támadnak és más mód nem nyílik a megfékezésükre. A parancsokat önfeláldozásig és testi épségük kockáztatásáig kötelesek követni.
Van egyáltalán 3000 főt meghaladó bevethető csapattestünk egyáltalán?!

A nagyszerű területvedelemhez: szerencsétlen kormányhivatali dolgozókat elkezdték megkérni, hogy önként jelentkezzenek (ha már az Ispánt kinevezték ezredesnek, valahogy fel kell tölteni az állomanyt). Ilyen vasággyal 60 kilós 50 éves néniket, akik életükben max a gemkapcsot emelgették. Tuti siker lesz, én mondom. A tűzőgépek támadása...
19107029_a25bc2b4c037a61f91d200780def8e9b_wm.jpg
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Ok. És a világ lakosságának hány százalékának teliki 120 GBP-s kocsira...? Napi szinten hogyan tud 800 km-et vezetni...? Más sem csinál, csak vezet? És mi a hasznos tevékenysége mellette? Ezt autópályán letudni kb. 6,5 óra úgy, hogy nem áll meg és 120 km/h táján van az átlagsebesség.
Lehet kicsit túlzott az 500al de itt nem olyan nagy durr sokat vezetni ám napi szinten és autópálya is van hozzá. Van olyan vevőnk aki napi szinten jár be Londonva dolgozni. Sőt olyan aki ott lakik és itt van telephelye(repülőgép alkatrészeket gyártanak). A 120k-s autó meg nem olyan nagy szám erre felé. A helyi menő kőműves vállakozónak is van 2 Ferrárija. Az egyikkel még versenyzik is. Land Rover, Aston Martin, Porsche Carrera, minden fêle böszme merci, BMW rohangál erre tucat szám. Pedig ez egy csoffadt falu! Szóval ne az otthoni viszonyokból indulj ki.
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg

Nem a kocsi árán akadtam fel. A napi megtett távon. Vagy UK-ban mekkora a speed limit...? Nem eszik, nem iszik, nem dolgozik csak vezet? 800 km-et levezetni napi átlagba nem lehet. Pont. Villanyautóval meg aztán végépp. A Tesla hatótávolsága papíron, hátszélebn 600 km tája. A videón gyortöltéssel egy féli üres kocsit nem tudtak megtölteni 2 óra alatt...
 
...
63 kg lítium kell egy Teslába (aminek igencsak nagy akkuja van).
...

Wow. 63 kg lítium tudod milyen jól ég? :eek:

Ebben csak pár gramm (!) van... hevesen reagál oxigénnel és vízzel is... ha megsérül az aksi (pl. ütközéskor), akkor ugyanez történik:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Hát kösz. Ami ilyen hevességgel ég, mint a lítium (talán már csak a foszfor lenne rosszabb), az már épp elég.
Nem csak az számít, hogy milyen hevességgel és valami, az is faktor, hogy mennyire nehéz meggyújtani. Lásd az SR-71-hez készült speciális kerót, amivel tábortüzet lehet oltani annyira magas a lobbanáspontja. (Vagy gyulladáspontja számít? Mindig keverem ezeket.)
 
Igen? És miért? És akkor miért van az, hogy lítium-polimerből még kevesebb grammot engednek felvinni repülőgépre, mint lítiumból?
Talan azert nem, mert meg nagyon uj a technologia es csak azt szamoljak, hogy egysegnyi tomegu aksiban mennyi litium van, de a li-po aksi konnyebb. (En sem tudom, csak tippeltem. Forgalomban vannak egyaltalan? :))
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Nem csak az számít, hogy milyen hevességgel és valami, az is faktor, hogy mennyire nehéz meggyújtani. Lásd az SR-71-hez készült speciális kerót, amivel tábortüzet lehet oltani annyira magas a lobbanáspontja. (Vagy gyulladáspontja számít? Mindig keverem ezeket.)

A lítiummal az a baj, hogy nem érintkezhet levegővel, mert oxigénnel azonnal hevesen reakcióba lép (sőt, vízzel is). Ebből következően az akku légmentesen záródó tokban kell, hogy legyen, és ha ez megsérül és legevőt kap (márpedig ez előbb-utóbb bekövetkezik, mert örök életű tok nincs), akkor automatikusan begyullad a lítium. Autóknál balesetkor még veszélyesebb lehet, mint a benzin. Benzines tűzkor még lehet 5-10 másodperc, hogy kiugorj az autóból, de ha a lítium gyullad be, akkor ott maximum 1 másodperc áll rendelkezésre a menekülésre. További gond a lítium akkumulátorokkal, hogy akkor is tűzveszélyesek maradnak, ha elektromosan nincsenek feltöltve, mert égéskor olyan energia szabadul fel, amely az akku normális működése során nem.
 
Mondjuk azzal egészíteném ki, hogy szobahőmérsékleten nem biztos, hogy begyullad a lítium, de ha valaki felszúr egy lítium akkut (NE TEGYE!), akkor biztos.
Több helyen azt írták, hogy a lítiumos elektrolitnak elég 60-70 celsius fok a gyulladáshoz. Az akkuban többféle formában található meg a lítium. Fémlemezként, elektrolitként stb.

Pár kísérlet:
Lítium reakciója oxigénnel:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Lítium reakciója vízzel:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
blitzkrieg

Nem érted a mondandóm lényegét. A Tesla kocsikat úgy reklámozzák, mint a környezet védelem netovábbját. Közben meg egy Corsa is környezet barátabb nála, pedig egy egyszerű , hétköznapi városi kocsi. Próbáltam rávilágítani a kamu marketingre ami a Teslánál folyik...
A LEAF valóban a Corsa ellenfele, csak amíg a Leaf újonnan olyan 10-12 millió, addig a Corsa 3.5-4.5 millió valós áron. Az 1.4 literes benzines Corsa és a Leaf között pedig marginális a km/kibocsátás beli különbség. A nagy difi abban van, hogy a Leaf nem helyben szennyez. Meg a Tesla-val ellentétben a Leafet halandó emberek is meg tudják venni egy nyugati országban. (Nálunk inkább a felső középosztály)

De értem. :)
Te azt mondod, hogy a Tesla nem elég környezetkímélő, mert a Corsa is van annyira környezetkímélő és még olcsóbb is.
Erre én is írhatnám akkor, hogy a bicikli meg még környezetkímélőbb, mégis te is Corsát veszel (vagy egyéb hasonlót).
Azért hasonlítottam direkt a luxuskategóriás Teslát a szintén luxuskategóriás Audihoz, mert aki luxusautót akar, az úgy sem fog Corsát venni. Na e között a két autó között pedig a Tesla sokkal környezetkímélőbb.
Persze, tudom, hogy az csak a marketing duma, hogy a Tesla teljesen környezetvédő. Ez is relatív. A kategóriájában nagyon az, más olcsóbb, kis motorú kocsikkal összehasonlítva már nem annyira (itt sokat számít, hogyan termelik meg az áramot).
De egyébként más, olcsó, kis motorú autókkal összehasonlítva is eléggé környezetkímélő tud lenni, attól függően, hogyan termelik az áramot.
A Corsa sajnos nincs fennt azon az oldalon, de pl. a szaros 0,9 literes vadiúj Smart is több CO2-t pöfög ki "élete" során, mint egy Tesla, ha a Teslát nem épp Indiában használod.
Smart 155 g/km (csak a kipufogó gázai vannak benne, gyártás nincs), míg a Tesla Magyarországon használva 148 g/km (benne van a 70 g gyártás alatti szennyezés). De Norvégiában 74 g/km.
https://www.fueleconomy.gov/feg/Find.do?action=sbs&id=38461
 
Ok. És a világ lakosságának hány százalékának teliki 120 GBP-s kocsira...?

A világ felső középosztájának? Mennyi lehet ez? 5%-a a Föld lakosságának? Igen, ez kevésnek tűnik, de nem is a többszázmilliós indiai riksás közösség vagy a fél milliárd mezítlábas bantunéger szennyezi tele a légkört a fingjával.
Az USA-ban pl. az emberek legnagyobb része megengedhetné magának, ha nem is a Teslát, de egy olcsóbb e-kocsit, a benzinzabáló, városi autónak használt terepjárók helyett.
Kissé gáz, hogy a 325 millió amerikai 2-szer több CO2-t bocsát ki, mint az 1,32 milliárd indiai (bakker már ennyien vannak? most néztem meg, én még a pár évvel ezelőtti 1,1 milliárdnál leragadtam), pedig Indiában készül az amerikai termékek jó része is.
De egyébként mi a fenét csinálnak ezek az amerikaiak? Még az 512 milliós EU is "csak" a 2/3-át bocsátja ki az amerikainak, pedig azért itt Európában még készülnek termékek bőven.
https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_carbon_dioxide_emissions
 
Talan azert nem, mert meg nagyon uj a technologia es csak azt szamoljak, hogy egysegnyi tomegu aksiban mennyi litium van, de a li-po aksi konnyebb. (En sem tudom, csak tippeltem. Forgalomban vannak egyaltalan? :))
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Persze, hogy forgalomban vannak, az van pl. a drónokban, de a telefonokba is teszik.
 
  • Tetszik
Reactions: zeal
A lítiummal az a baj, hogy nem érintkezhet levegővel, mert oxigénnel azonnal hevesen reakcióba lép (sőt, vízzel is). Ebből következően az akku légmentesen záródó tokban kell, hogy legyen, és ha ez megsérül és legevőt kap (márpedig ez előbb-utóbb bekövetkezik, mert örök életű tok nincs), akkor automatikusan begyullad a lítium. Autóknál balesetkor még veszélyesebb lehet, mint a benzin. Benzines tűzkor még lehet 5-10 másodperc, hogy kiugorj az autóból, de ha a lítium gyullad be, akkor ott maximum 1 másodperc áll rendelkezésre a menekülésre. További gond a lítium akkumulátorokkal, hogy akkor is tűzveszélyesek maradnak, ha elektromosan nincsenek feltöltve, mert égéskor olyan energia szabadul fel, amely az akku normális működése során nem.

Az autókban nagyon sok, a sima ceruzaelemnél egy kicsit nagyobb akku van összekötve. Épp ezért ha meg is sérül, nem az összes fog megsérülni, hanem csak egy része. Egyébként ezen a videón kettévágja egy fejszével és csak füstöl a li-polimer akku.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.