Ha a nemzetközi politikai viszonyok - angolban simán csak international relations - nevű tudományterület alapfelvetését nézzük, akkor annak minden irányzata szerint -realista, liberális, marxista, posztmodern konstruktivizmus - a nemzetközi rendszer anarchikus jellegű, mivel egyszerűen nincs egy olyan, erőszakmonopóliummal rendelkező főhatalom, amelyik minden további nemzetközi szereplőre rá tudná erőszakolni az akaratát. Ilyen legfeljebb egy világkormánnyal születhet, aminek meg ismerjük mennyi az esélye. Persze az anarchia mértéke változó lehet, de még olyan időszakokban is, mint 89-91 unipoláris pillanata sem tudta az akkori szuperhatalom mindegyik nemzetközi résztvevőre ráerőszakolni saját akaratát.Ez így működik. Soha nem lesz olyan, hogy egyetemes egyenlőség az országok között.
Szvsz szerencsére, mert különben anarchia lenne és állandó háborúk.
Másik kérdés az adott táboron belüli és kívüli hierarchia szintje, mert mint látjuk azért nyugaton minden nézeteltérés ellenére az USA-nak van végső szava a döntésekben, de táboron kívül megint más a helyzet. Viszont ez a nemzetközi anarchia az, ami megteremti a globális egyensúlyt, mivel a szereplők mindig úgy fognak mozogni, hogy meggátolják egy főhatalom kialakulásának lehetőségét. Akárcsak a középkori itáliai városállamok pentarchia rendszere, csak globálisan kivetítve. Továbbá, hogy most ebből hidegháborús bipoláris vagy a XIX. század multipoláris rendszere lesz, az megint csak a körülményektől és résztvevőktől függ. Viszont minden felállásban a nemzetközi rendszer az anarchikus jellegű lesz, legfeljebb az adott táboron belüli hierarchiával.
Az anarchia nem feltétlen jelent állandó háborúkat, hanem inkább a szereplők közti folyamatos versengést és ütközéseket a befolyási övezetek határain, amik potenciálisan akár háborúvá is fajulhatnak. Lásd most Ukrajna, amihez még akár Huntington civilizációs törés/hasadó állam koncepcióját is hozzávehetjük.