Akkor hogy oldjam az előző hozzászólásaim khm. komor hangulatát, jöjjön egy anekdota:
Volt egy műtősfiú a munkahelyemen - már külföldön dolgozik.
Nevezzük a történet kedvéért Mórickának /Elnézést kérek a Móricoktól/
Móricka egy rosszhiszemű, de mind a betegekkel, mind a kollégáival, munkatársaival kifejezetten jó szándékú, segítőkész falusi csávó volt.
Volt egy rossz szokása, beidegződése: A k.anyád!-zás.
De kötőszó szinten. Minden dolgozóval. Orvossal is.
A dolgozók megszokták tőle, elnézték neki, hiszen mint utaltam rá, szólni sem kellett neki, s jött, segített, a munkájára nem volt panasz, a betegek szerették.
Egyik alkalommal, amikor szokás szerint ugratták egymást, szívóztak egymással a műtősfiúk - mi meg egy páran távolabbról hallgattuk az emelkedett beszélgetést - Móriczkát felpörgették az üzemi fordulatra, tehát úgy k.anyád(!)-zott, hogy közte más szó nem is volt
A megfelelő üzemi hőmérséklet elérésekor az egyik műtősfiú sürgetően nekiszegezte a kérdést:
- Mi volt az első szavad anyádhoz, miután megszülettél?
- K.anyád!
Zsolti,Molni, ne váljon rossz szokásotokká - attól az én szememben értékesebb emberek vagytok.