Fölösleges ezen kaffogni urak, a hazai média egy telep fos. 12 évig dolgoztam szerkesztőségben, mindig nyomás alatt voltunk, de főleg üzleti oldalról: "ezt inkább ne, mert hirdetőket veszítünk."
A magyar piac nem tart el még egy blogot sem, nemhogy egy komolyabb médiumot, és ez már a facebook-google gyarmatosítás előtt is így volt.
A 2/3 előtt fel volt osztva a piac, a politikai osztály fix százalékban osztozott a médián és minden más lophatón, mert sakkban tartották egymást.
Az első fidesz 2/3 másnapján (!) beintettek mindennek, hamar megváltoztatták a médiatörvényt, jött az nmhh, és szisztematikusan ledaráltak mindent. Kafkai hivatali sztorik jöttek, aztán mikor mindent tönkretettek, a ner megvásárolta, és a maga arcára szabta, ami a romhalmazból kellett neki.
A történet azért hányingerkeltő, mert a tönkretett médiumok nagy része nem volt balos, vagy szoci. Nálunk bő 70%-ban konzervatív emberek dolgoztak, akik mind az utcára kerültek -- és nem kékhajú buzzancsok, hanem családos emberek, akiknek csak annyi volt a "bűne", hogy nem hajoltak azonnal földig a fidesz előtt. Én már a sunyi szociktól is hánytam, de ez a surmó, kocsmai baszakodás mindent alulmúlt.
Bocsánat az indulatos szavakért, de ezek a szarháziak porig romboltak mindent. Amit itt sokan nem értenek, hogy ezeknek mi egy marék szotyi vagyunk, a keresztény szellemiség, a nemzeti hagyomány stb. porhintés, rizsa. Uralkodni és bosszút állni jöttek, nekik ez nem egy nemzet, nem egy nép, hanem egy hadszíntér, ahol mindenkit megölnek, aki nem hódol be. A "bal" és a "jobb" ugyanígy gondolkodik, ugyanannak az éremnek a két oldala.
Uff, kérem kitiltásomat.