1. Mégis kit érdekel külföldön egy ismeretlen képviselő bukása? Ha kiderül, hogy vele csalta meg Fegyört a "barátnője", akkor az itthon komoly sztori lesz, de amúgy csak azok az újságok pörögnek rajta, akik a Borkai sztorit is átköltötték (ott sem volt semmiféle drog), vagy akik nem ismerték fel a kokainozó Lacknert.
2. Már az is nonszensz, hogy a barom Sorosnak lehet egy open societyt hirdető agymosodája az országban. Be kellett volna már rég záratni.
3. Rájuk fért a változás. Az SZFE-nek is jót fog tenni.![]()
Az előbb kicsit elment a szövegszerkesztő:
1.Ahhoz képest már egy sor nyugati újságban ezen csámcsognak és szépen kiemelik, hogy olyan párt képviselője amely ellenzi a melegek jogait. Nagyon magabiztos vagy benne, hogy nem volt drog Borkainál. Az hogy a magyar ügyészség megszüntette a nyomozást vele szemben nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem követte el a bűncselekményt.
2. Mikor anno először hallottam ezt az egybites gagyi Soros összesküvés elméletet: "a világot egy 90 éves demens öreg irányítja a háttérből" azt gondoltam, hogy senki nem fogja bevenni akárhogy hazudják. Pedig dehogynem, lényeg, hogy sokat kell ismételni, előbbutóbb el fodják hinni. Orbán tanácsadója Arthur J. Finkelstein meg a munkatársa Birnbaum "sajnos" jó munkát végzett a "Soros György" termékükkel.
https://24.hu/belfold/2019/01/14/soros-gyorgy-fidesz-kampany-arthur-finkelstein-george-birnbaum/
3. Mondod te. A tüntető diákok akik csak annyit láttak az egészből, hogy kéretlenül rájuk erőszakolják ezt a Vidnyászkit aki mindenhol csak rombolni tudott - ők más véleményen vannak. Át lehetett volna az SZFE-t úgy is alakítani, hogy ne kelljen hónapokig tüntetni ellene. Kevésbé bunkón, kevésbé erőszakosan.