Na, most kedvcsinálónak, azok felé, akiket érdekel az ilyesmi, a készülő tanulmányunkból pár részlet.
Remélem tetszeni fog, kritizálni mint mindig ér
Az élő és az élettelen közti határok
Előszó
Az élet egészen pontos és konkrét meghatározása még a biológusoknak is komoly fejtörést okoz. Elég csak a nanobaktériumokra és a vírusokra gondolnunk, máris parttalan vitákat szül az élő vagy az élettelen kategóriába sorolásuk [1] [2]. A jelenlegi tudásunk és a korlátozott fogalmunk szerint az élet helyileg (egyelőre) kizárólagosan ezen a bolygón, struktúrálisan pedig szerves alapon felépülő organizmust jelent. Ez hét alapvető biológiai életfunkció együttesének a produkálását jelenti: anyagcsere, (táplálkozás, kiválasztás, légzés) mozgás, (hely-, illetve helyzetváltoztatás) szintézis, növekedés/differenciálódás, ingerlékenység, önreprodukció/szaporodás és a halál [3]. Ugyanakkor ez a hét kritérium ékes példaként szolgál arra vonatkozóan, amikor valamit nem definiálunk megfelelően (vagy túl egzakt, merev keretek közé akarjuk bepréselni), és innentől kezdve jelentős problémák akadnak a gépezetben. Mert az a helyzet, hogy nincs megfelelően definiálva egyelőre, pontosan mi is az élet.
Természetesen az se jó, ha a mérce határait bárhol meghúzhatjuk. Amint túl alacsonyra húzzuk meg, akkor bármi hirtelen élőnek tekinthető lesz, kezdve a kőtől a tűzőn át a számítógépig: bármi. Onnantól az a furcsa helyzet állna fenn, hogy minden létező fizikai és kémiai dolog ugyanúgy “él”, csak más szinten és más minőségben, alacsonyabb életszínvonalon, mint a biológiai [4]. Ha pedig túl magasra helyezzük a gyepűket, például az öntudat kritériumának a képletbe helyezésével, akkor már csak az ember lesz élő [5]. A valóság az, hogy az élet sokkal sokrétűbb és árnyaltabb. Mi mindig binárisan beszélünk róla, hogy vagy él valami, vagy nem él, ám inkább változóként releváns erről beszélnünk. Vagyis az egyik “jobb minőségben” él, mint a másik. Persze ez így laikusan hangzik, de fogalmazhatunk úgyis, hogy az egyik magasabb rendű életet jelent, mint a másik. Az intelligenciáját nézve az ember a legkomplexebb életforma a gerinces eukarióták között, az eukarióták komplexebbek a prokariótáknál, azok pedig a vírusoknál és a nanobaktériumoknál. Ha így akarunk kategorizálni, az ember az evolúciós skála vége felé helyezkedik el, az egysejtű/többsejtű valahol a közepén, a kő pedig az élettelen vége felé. Jelenleg a probléma a határt jelenti, ha úgy tetszik a küszöb, hogy honnantól lesz valami élő. Azonban ilyen egzakt, szigorúan vonatkoztatható küszöb valószínűleg nem létezik.
Ez azért is egy nagyon fontos téma, mert már jó ideje kutakodunk a Naprendszerünkben földönkívüli mikrobakteriális élet után, és egyre inkább olyan technológiával rendelkezünk, amivel lehetségessé válna egy ilyen detektálás. Már csupán egyetlen ilyen aprónak tűnő felfedezés is grandiózus és forradalmi volna, mert azt sugallná, hogy az idegen élet más csillagok körüli létezése nem csupán, hogy lehetséges, hanem egyenesen valószínű és logikus feltételezés lenne. A tét így ilyen szempontból óriási, ám nem szabad, hogy a felfedezés után sóvárgó vágyálmunk befolyásolja a kutatásaink semleges elfogulatlanságát és objektív pártatlanságát. Az, hogy mit szeretnénk körülöttünk találni, nem jelenti azt, hogy találni is fogunk rajta ilyen eleven leleteket, ezért nem is szabad minden áron és minden elérhető eszközzel ilyen hamis-pozitív eredményeket kicsikarni. Ugyanakkor bele kell kalkulálnunk azt is, hogy az idegen mikrobakteriális élet kicsit, jelentősen vagy akár radikálisan is eltér a földi víz- és szénalapú élethez képest. Nem árt tehát kicsit kitágítani az elméleti lehetőségek tárházát ebben a témában, hiszen ha ezt nem tesszük meg, el fog siklani a szemünk és az orrunk előtt a forradalmi felfedezés, mert egyszerűen nem leszünk rá elméletben sem felkészülve, miket kellene mérnünk és detektálnunk. Tanácsos lenne ehhez például kettéválasztani az élő fogalmát a szerves és a szervetlen élet között [6]. Az sem árt, ha összehasonlításokat teszünk a szerves és a szervetlen alapú organizmusok között, végül is az állandó egyensúlybeli ingadozás, a katalitikus anyagcsere a nukleáris magfúzió által, az időszakos élettani ciklusok, az önszabályozó (homeosztatikus) visszacsatolt kontroll, a folyamatos keringő mozgás két síkon (a saját tengelye és a galaxis központi magja körül), és az összeomlást jelentő halál alapján jogosultak lehetünk a csillagokat is egyfajta élő szervezeteknek definiálni [7]. Sőt alaposan lezsugorított méretekben vizsgálódva a reakcióképes atomokra is lehetne valamilyen apró, organikus építőkockákként tekintenünk. Mindez elvezet bennünket az egyik legérdekesebb kérdéshez: a Világmindenség lehet, hogy egy mindent magába foglaló, nem biológiai módon élő szuperorganizmus, egyfajta ”kozmikus élőlény” szintézise [8]?
Szigorúan előrebocsátom, amennyire izgalmas és grandiózus ez a kérdés, olyannyira veszélyes is, hiszen nagyon könnyen a tudomány határain kívül, az áltudományos ingovány kellős közepén találhatjuk magunkat, ha túlságosan a témába merülünk a tudományos módszereink szigorának elhagyásával. Ezek miatt ez a tanulmányunk pusztán egy gondolatébresztő érdekességként, egy progresszív javaslatként van a nagyközönség elé tárva, mint sem hiteles tudományos dolgozatként, így megkérem az olvasóimat is, hogy ekként tekintsenek reá, ne többként! Jogos és hasznos a vita az élő fogalmáról és annak gyepűiről. Az is kétségtelen, jelenleg a tudomány definíciója az életről szigorúan egy irányból értelmezhető, és aki más irányból próbálja megközelíteni, az inkorrekt, “eretnek” útnak számít, és máris ezotériával, áltudományossággal bélyegzik. Érdemes lenne más perspektívákat, más viszonyulásokat is megvizsgálnunk ebben az igen fontos témában a tudomány határain belül, hiszen az ismereteink folyamatos tágítása nem csak a tudomány, hanem az egész emberiség javára válhat. Habár hozzátartozik az igazsághoz, hogy akik az Élő Világegyetem (Gaia-hipotézis) [2] teóriáját vallják, azok túlságosan gyakran szolgáltatnak arra okot, hogy ne vegye őket komolyan a tudomány, hiszen empirikusan nem bizonyítható, nem igazolható állításokat képviselnek, ahol az ok-okozati szálak alapvetően hiányosak vagy hibásak. Ezért is hívom fel újfent a figyelmet az ebben a témában ajánlatos óvatos, szkeptikus hozzáállásra!
Élő versus élettelen
Az alapos figyelmeztetésem után érdemes belevágnunk az izgalmas felvázolás kezdetébe. Az általunk ismert életen felül a kémiai reakciók mindig is előfordultak a természetben. Éppen így történik meg az is, hogy nagyon bonyolult reakciók alakulnak ki dinamikus objektumokon belül, és így olyan, mint ha “életre kelnének”. Az élet megszervezheti saját magát alapvető reakciók sorozatából az atomok által, azonban ez egy olyan keveredés, mely nem változik és mégis dinamikus, miként a sejt is. Egy szikla bizonyos inputokkal reagál a környezetre, ám nem olyan komplex módon teszi, mint egy élő organizmus, mert nincs ingerületátvitele, nincs idegrendszere, pláne nem tudata [3]. Reflex-szerűen, sőt idegrendszer hiányában törvényszerűen átrendeződik, mert a természet törvénye ezt diktálja, az entrópia ellen nem képes cselekedni, mint bármelyik biológiai élőlény anyagcserével, mozgással vagy szaporodással.
Továbbá nagy különbség van a szerveződés szintjei között egy összetett molekulában és egy élő dologban. A szikla nem fog megváltozni. Nem fog élelmet keresni, nem fog magától mozogni, nem fog vegetálni, stb. Azonban kémiai értelemben újraszervezi önmagát, hogy a legstabilabb legyen. A vírus ezért is számít enapiglan is éles viták célpontjának, hogy élő-e, avagy nem. A vírusok kizárólag gazdaszervezetben képesek szaporodni, ezért abszolút parazitának tekinthetők. Önálló anyagcserével nem rendelkező, információs kódok, melyek az önálló anyagcserével rendelkező sejteket a saját mintájuk másolására és sokszorosítására kényszerítenek. Ezzel tudják elérni azt, hogy a vírus, mint egy örökítőanyaggal ellátott fehérjekapszula tovább szaporodjon. Az élő definíció egyik alapvető feltétele az önálló élet, valamint a sejtes felépítés, ilyenformán a vírusokat biológiai értelemben nem tekinthetjük élő szervezeteknek, mégsem írhatjuk rájuk azt, hogy egyértelműen nem lehet őket élő organizmusoknak nevezni. Tovább emelve a szinteken, akkor mennyire lehet releváns az élő atomok, csillagok, sőt Univerzum mibenléte? A vitatott kérdés ugyan izgalmas és elgondolkodtató, ám az életről alkotott jelenlegi definíciónk ellenáll az időnek, mert az állandó változás és komplexitás sejtekként jelenik meg a molekulákban. Remélhetőleg a cikkünk mélyebb belátást, és a tárgykörben egy alaposabb kitágítást nyújtó kezdeményezést tesz lehetővé.
)
