Beszélgető

Hát,elnyűttem már nagyobb motoros prémium márkát,a fogyasztás volt a legjobb bennük,3 éve volt egy E39 528i-m,gond nélkül 10 alatt fogyasztott,pályán a családdal a fedélzeten 7 alatt.Még otthon volt E32 735i-m pár darab,meg E38 730i-m,gond nélkül hozta a tízes átlagot vegyesben mindkettő,persze nem volt döglött egyik sem,magam javítottam,mindet.Szóval ez sem kellene 8-nál többet egyen,itt(Írország) 2008 óta a káros anyag kibocsájtás mértéke alapján számolják a regadót,és az útadót is a kocsikra,és a gs 450h adója megegyezik az ~1.8-2.0l benzines kocsikéval,ugye úgy nem lehet kevés károsanyagot kibocsájtani,hogy sokat fogyaszt,szóval erre alapozok.
Majd január 2. hetétől már ürülnek a detoxikálók,és megnézek egyet kettőt,és jól kiderül,hogy mennyit fogyaszt.
Eléggé csalósak a fogyasztástesztek, emiatt a károsanyag-kibocsájtás is. Igaz ebben a japánok a legkisebb hazugok és a németek a legnagyobbak a többtízezres minta alapján. Nálunk egy ideőben a helyi adót csökkentették 90%-kal a hibrideknek, de az a kurva RX úgyis ugyanannyit fogyasztott :) Szerintem inkább nézd meg az állapotát és a fogyasztást szard le, azon sokkal többet bukhatsz, mint + 1-2 literen. Ha meg ilyen kocsit veszel akkor nem állhatsz rosszul anyagilag, benzinre is telni fogja. 7,2 a gyári adat az országúti gyogyasztásra, ha ehez 20% hozzajön, mert pályán mégsem 70-90 lesz a sebességed mint a teszten, akkor 9 körül leszel, ha meg nagyon nagy bakancsban vezetsz akkor határ a csillagos ég.
 
Éljen soká a hő és áramlástan. :)
Nem szeretnék nagyon belemenni, csak érintőlegesen.:)

"A legáltalánosabban használt elnevezés a legkisebb hatás elve, de tartalmilag ez az elnevezés nem pontos. Az elvet precízebben stacionárius hatás elvének nevezhetnénk, vagy egyszerűen Hamilton-elvnek."
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hatáselv

Egyszerűbben. Ha a WC csészében levő vízbe behelyezel 1 csikket, és elkezdesz oda p@silni, akkor a csikk alapesetben a befolyásod közepébe igyekszik. :eek:
 
Nagyon nehéz őket elkapni, a net "semlegességét" korlátozó törvényt többek között emiatt is akarták meghozni (+a cryptocurrency-k fő haszonélvezőit jelentő internetes maffia miatt) ...

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Olvastál már bármit is Evolától és cáfolni tudod, vagy csak simán bunkó vagy?

http://www.hetek.hu/hatter/201502/az_evola_virus_kiert_rajong_vona_gabor

szóval nem csoda, ha egyes körökben megvannak a rajongói:
1934-ben megjelent Lázadás a modern világ ellen című kötetben óva int a katolicizmustól, mert az „túl sok héber gondolatot és zsidóságot tartalmaz”. Mint háborogva írta: „Ettől a konzervatív képződménytől nem várhatunk semmit. A Biblia és a zsidó gyökerekből táplálkozó kereszténység emberek közötti egyenlőséget és igazságot tanít. Ez egy halálra ítélt tan, aláássa a fasizmus alappilléreit. Mózes és Jézus vallása nem az igazi vallás. Az igazi vallás a főpap és szerzeteskirályok irányításán alapul. Az isteni eredetű, ősi királyokén, nem Jézus gyenge királyságán! A kereszténységgel és a zsidósággal nem lehet államot alapítani. A királyság az ősi uralkodók szellemeivel együttműködő arisztokrácián nyugszik. A Vatikán nem szentség, a Római Birodalom szentség!”

...
ő

Evola a Lázadás a modern világ ellen című művében kifejti, hogy az emberiség akkor indult el a hanyatlás lejtőjén, amikor a nagy ókori birodalmak összedőltek, és az új vallás, a kereszténység vette át az uralkodó szerepet a történelemben. A király helyett a nép kezébe került a vezető hatalom. A felvilágosodás és a francia forradalom mérte a legnagyobb csapást a régi szent, istenségektől született királyokra. „A nép alja lefejezi az istenségektől rendelt királyt. Ezzel elvágja a transzcendencia utolsó kötelét is. A játéknak vége! A mindenek felett álló király alakja elhomályosodik, és helyette minden földi halandó király lehet! A csőcselék győzelmével megvalósul a liberális demokrácia, amely a nők egyenjogúságába torkollik! Az emberek közötti természetes egyenlőtlenséget semminek sem szabad eltörölnie!” – magyarázta.

szóval egy b.rom
 
Úgy emlékszem , hogy mégis ő a huszadik század egyik legnevesebb és legsokratartottabb tradicionalista filozófusa és gondolkodója és nem te.
Neked hány filozófiai vagy történelmi művedet adták ki?
 
  • Tetszik
Reactions: rejsz felügyelő
Úgy emlékszem , hogy mégis ő a huszadik század egyik legnevesebb és legsokratartottabb tradicionalista filozófusa és gondolkodója és nem te.
Neked hány filozófiai vagy történelmi művedet adták ki?
Az külön vicces mikor valakitől 10-15 sort emelnek ki (lehetőleg összefüggés nélkül és legyenek benne varázsszavak is), pedig írt az illető pár tucat könyvet.
 
Az külön vicces mikor valakitől 10-15 sort emelnek ki (lehetőleg összefüggés nélkül és legyenek benne varázsszavak is), pedig írt az illető pár tucat könyvet.
Azt szeretem Evola-ban, hogy ugyanazért útálják amiért engem is. A hideg logika és tények nagyon kellemetlen dolgok. Egyedül a nők és a zsidók tudják ezt kezelni. Amikor szembesülnek azzal, hogy el kellene ismerni a saját hülyeségüket, szemétségüket, hibájukat akkor felhúzzák az orrukat, úgy csinálnak mint aki megsértődött és soha többet nem állnak szóba veled, kirekesztenek.
Ami érthető és teljesen logikus, miután további kommunikáció esetén nem maradna más hátra mint a beismerés erre pedig nem hajlandók.
Így válhatsz hímsovinisztává, agresszív állattá, antiszemitává, fasisztává, nácivá stb. (Nem kívánt törlendő.)
:p
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

vs:
http://mandiner.hu/cikk/20140311_farkas_attila_marton_az_evola_virus_a_beteg_nemzettestben

A tradicionalisták világképe szinkretisztikus jellegű, benne a keresztény és judaista misztika mellett gnosztikus tanok, buddhista, hindu és egyéb vallások doktrínái elegyednek egymással. Ami egyrészt egy globalista látásmód alapját képezheti, másrészt a jelenlegi keresztény kurzussal szembeni passzív ellenállás bázisává lehet a jobboldalon. Nem véletlen, hogy Gál Péter atya New Age – keresztény szemmel c. könyvében a tradicionalistákat besorolja New Age alá, és ily módon neopogány, keresztényellenes jelenségként értékeli.
 
  • Tetszik
Reactions: Pal
Ad Scott:
Méltòsàgteljesen vàllalni az elkerülhetetlen sorsot, az egy dolog.
A hülyeség, az egy màs kategòria ( ponylovak, traktorok, készletek mellészàmítàsa, .....).
De navigàlni Scott is tudott....
 
  • Tetszik
Reactions: rappali_