Nos, én szkeptikus vagyok mindkét oldal állításaival szemben.
Egyrészt élből elutasítom, hogy UFO-k, mágusok, gyíkemberek, vagy efféle agyfaszt okozó marhaságok építették volna ezeket a nagyméretű tömbökből álló építményeket.
Másrészt azt is elutasítom, hogy a ma széles körben terjesztett "tudományos" álláspont tartható lenne. Annál is inkább, mert minden kérdőjel felírása szinte már a holokauszttagadással összevethető hevességű reakciókat vált ki egy jól behatárolható tudományos közegből.
Engem nem érdeklenek a vallási hókuszpókuszok, a többszörösen egymásra épülő feltevésekből levont következtetések. Kizárólag gyakorlati oldalról szeretem megközelíteni a témát.
Az én tapasztalataim alapján két dolog bukik meg nagyon gyorsan.
1. görgők
A feltevés szerint fából készült görgőkön vontatták a több száz tonnás köveket, egyes esetekben több tucat kilométer távolságra. Ehhez a mutatványhoz főképpen két dolog kell, hogy működjön.
Tökéletesen henger alakú és tökéletesen egyforma átmérőjű görgők és tökéletesen sima, kemény felület. Amennyiben ezek közül valamelyik hibádzik, a fagörgők pár méter alatt szétforgácsolódnak.
A tökéletesen henger alakú fagörgők megalotása nem lehetetlen az ókor emberének, idő és ügyesség kérdése az egész.
Az igazi kemény dió a tökéletesen sima és ellenálló felület. Nem csak a görgők alatt, de azok felett is. Ennek az ellenálló felülettel ellátott szállítási nyomvonalnak a kialakítása sok esetben legalább akkora munka, mint magának az építménynek a megépítése, aminek az érdekében létre kell azt hozni.
+ tapasztalat: mámoros fiatalkoromban elhatároztuk, hogy a 8 tonnás marógépet átvisszük egyik műhelyből a másikba. Vascsöveken, betonon. A 2"-os vastag falú vascsövek a legkisebb porszemben is elakadtak, a küszöb és mögötte az 1 db lépcsőfok Alpoknak tűnt és ha valamerre kicsit is komolyabban lejtett volna a beton, lehet, hogy az a marógép ma is ott lenne az udvarnak abban sarkában ahova gurult volna.
2. megmunkálás
Innen is üdvözlöm a kedves rádiónézőket akik simán benyalták, hogy fakalapácsokkal, meg rézvésőkkel bármennyi idő alatt is ki lehet faragni egy monolit gránittömböt és azon csiszolásra alkalmas felületet képezni. Ugyaninnen üdvözlöm azokat is akik szerint a gránitot homokkal csiszolták be milliméter pontossággal. A kvarchomok, mint lehetséges csiszolóanyag nem vonaható kétségbe, ugyanakkor a felületen való egyenletes és kellő vékonyságú állandó eloszlatása megintcsak egy egy ismeretlen technika meglétét feltételezi, vagy tévút. Ne feledjük, hogy másik állandó feltételezésünk a kezdetlegesnek gondolt bronzkori szerszámkészlet.
(Félreértés ne essék nem vagyok annak az agyrémnek a híve, hogy már egyszer ismertük a plazmavágót csak elfelejtettük...)
+ tapasztalat: a gránithoz képest gyurma keménységű betonkoszorú átvésése acélvésővel és kalapáccsal is embert próbáló munka. Ilyenkor ha a fakalapácsra és a rézvésőre gondolok nyerítve tudnék röhögni az idiótán aki ezt kialálta.
Nagyon azt hiszem, hogy még mindig vannak olyan technikák (nem gépek!), amiket továbbra is a feledés homálya fed (és talán fedni is fog, mivel ma már nincs olyan széles felhasználási közeg, ahol ez kifinomodhatna a vélt szükséglet szintjére).
Kérem a tisztelt mérnök urakat, hogy mielőtt azzal aláznák meg magukat, hogy "valahogy biztosan odahúzták kézzel meg elefánttal" kezdjenek számolni, surlódást, ellenállást, talajnyomást, erőt. Esetleg a felületi keménységekből próbáljanak következtetni arra, hogy a gránit hogyan hat a rézvésőre és a rézvéső a gránitra.
Egyrészt élből elutasítom, hogy UFO-k, mágusok, gyíkemberek, vagy efféle agyfaszt okozó marhaságok építették volna ezeket a nagyméretű tömbökből álló építményeket.
Másrészt azt is elutasítom, hogy a ma széles körben terjesztett "tudományos" álláspont tartható lenne. Annál is inkább, mert minden kérdőjel felírása szinte már a holokauszttagadással összevethető hevességű reakciókat vált ki egy jól behatárolható tudományos közegből.
Engem nem érdeklenek a vallási hókuszpókuszok, a többszörösen egymásra épülő feltevésekből levont következtetések. Kizárólag gyakorlati oldalról szeretem megközelíteni a témát.
Az én tapasztalataim alapján két dolog bukik meg nagyon gyorsan.
1. görgők
A feltevés szerint fából készült görgőkön vontatták a több száz tonnás köveket, egyes esetekben több tucat kilométer távolságra. Ehhez a mutatványhoz főképpen két dolog kell, hogy működjön.
Tökéletesen henger alakú és tökéletesen egyforma átmérőjű görgők és tökéletesen sima, kemény felület. Amennyiben ezek közül valamelyik hibádzik, a fagörgők pár méter alatt szétforgácsolódnak.
A tökéletesen henger alakú fagörgők megalotása nem lehetetlen az ókor emberének, idő és ügyesség kérdése az egész.
Az igazi kemény dió a tökéletesen sima és ellenálló felület. Nem csak a görgők alatt, de azok felett is. Ennek az ellenálló felülettel ellátott szállítási nyomvonalnak a kialakítása sok esetben legalább akkora munka, mint magának az építménynek a megépítése, aminek az érdekében létre kell azt hozni.
+ tapasztalat: mámoros fiatalkoromban elhatároztuk, hogy a 8 tonnás marógépet átvisszük egyik műhelyből a másikba. Vascsöveken, betonon. A 2"-os vastag falú vascsövek a legkisebb porszemben is elakadtak, a küszöb és mögötte az 1 db lépcsőfok Alpoknak tűnt és ha valamerre kicsit is komolyabban lejtett volna a beton, lehet, hogy az a marógép ma is ott lenne az udvarnak abban sarkában ahova gurult volna.
2. megmunkálás
Innen is üdvözlöm a kedves rádiónézőket akik simán benyalták, hogy fakalapácsokkal, meg rézvésőkkel bármennyi idő alatt is ki lehet faragni egy monolit gránittömböt és azon csiszolásra alkalmas felületet képezni. Ugyaninnen üdvözlöm azokat is akik szerint a gránitot homokkal csiszolták be milliméter pontossággal. A kvarchomok, mint lehetséges csiszolóanyag nem vonaható kétségbe, ugyanakkor a felületen való egyenletes és kellő vékonyságú állandó eloszlatása megintcsak egy egy ismeretlen technika meglétét feltételezi, vagy tévút. Ne feledjük, hogy másik állandó feltételezésünk a kezdetlegesnek gondolt bronzkori szerszámkészlet.
(Félreértés ne essék nem vagyok annak az agyrémnek a híve, hogy már egyszer ismertük a plazmavágót csak elfelejtettük...)
+ tapasztalat: a gránithoz képest gyurma keménységű betonkoszorú átvésése acélvésővel és kalapáccsal is embert próbáló munka. Ilyenkor ha a fakalapácsra és a rézvésőre gondolok nyerítve tudnék röhögni az idiótán aki ezt kialálta.
Nagyon azt hiszem, hogy még mindig vannak olyan technikák (nem gépek!), amiket továbbra is a feledés homálya fed (és talán fedni is fog, mivel ma már nincs olyan széles felhasználási közeg, ahol ez kifinomodhatna a vélt szükséglet szintjére).
Kérem a tisztelt mérnök urakat, hogy mielőtt azzal aláznák meg magukat, hogy "valahogy biztosan odahúzták kézzel meg elefánttal" kezdjenek számolni, surlódást, ellenállást, talajnyomást, erőt. Esetleg a felületi keménységekből próbáljanak következtetni arra, hogy a gránit hogyan hat a rézvésőre és a rézvéső a gránitra.
Rézkaparókkal, meg szakócákkal, meg homokkal dörzölgetve?
g.jpg)
