<i>„…Washingtonban felülkerekedett az a meggyőződés, hogy az IÁ-t nem lehet legyőzni a szíriai politikai átmenet véghezvitele és Bassár el-Aszad szíriai elnök eltávolítása nélkül.”</i>
Tudjuk, ezt már Wesley Clark sok évvel ezelőtt elmondta. Az már csak költői kérdés, hogy Asszad és az IÁ mióta áll közös oldalon, így nem elfogadható az amerikai magyarázat. Asszaddal szövetségben le lehet győzni az IÁ-t, feltéve, ha Washington le akarja győzni a saját „<i>gyermekét</i>”. Ezt azért igen erősen kétlem.
http://mno.hu/kulfold/washington-beismerte-hogy-tevedett-1258143
<i>„Japánnak és Kínának szüksége van egymásra - mondta Abe Sinzo japán miniszterelnök az ázsiai-csendes-óceáni csúcstalálkozót követően - úton vagyunk afelé, hogy elválaszthatatlanok legyünk." </i>– Abe Sinzo japán miniszterelnök.
Keresem, de nem találom: ebben most hol van az USA érdeke? Valaki segítsen!
http://asiaport.hu/politika/japan/10996-abe-japannak-es-kinanak-szuksege-van-egymasra
<i>„Barack Obama erős és együttműködő amerikai-kínai viszonyt feltételezve képzeli el az Egyesült Államok pozíciójának erősítését az ázsiai és csendes-óceáni térségben, jelentette ki egy mai sajtótájékoztatón.”</i>
Na, ez se volt gyenge – ezek szerint majd Kína fogja a továbbiakban szponzorálni és támogatni az USA pozícióinak az erősítését Dél-Kelet Ázsiában? Kezdem magam szőke nőnek érezni.
http://www.bumm.sk/kulfold/2014/11/12/kezdodnek-amerika-es-kina-mezeshetei
<i>„Szakértők szerint Szaúd-Arábia hosszú távon gondolkodik. Szeretné kevésbé versenyképessé tenni az amerikai palaolajt és gázt, de az árcsökkentés negatív hatással van az OPEC-en kívüli nagy exportáló konkurensre, Oroszországra is.”</i>
Jelen idő szerint Szaúd-Arábia pont fordított előjellel figyel Moszkvára és Washingtonra – hol vannak már azok a boldog nyolcvanas évek?
http://www.ameriport.hu/index.php/gazdasag/1222-melyul-a-szakadek-az-opec-en-belul
Nem is szemezgetnék tovább a napi hírözönből, olvasni és gondolkodni mindenki tud – elvileg legalábbis, mert újabban egyre több kétségem támad. Egyetlen szó erejéig azért kitérnék az ominózus Nicholas Kralev interjúra: nevetséges.
Közben érdekes információkról is hallani – az APEC találkozón Oroszország, Kanada és Katar olyan új szerződéseket írtak alá, ami szerint immár jüanban és rubelben is folytatnak olajkereskedelmet. Miután ez a három állam a jelenlegi dobogós olajtermelő, gondolom nem mellékes a hír – ehhez képest igen nagy a csend. Az orosz-amerikai balhé látványos elterelés arról az apró kellemetlenségről is, hogy Szingapúr, London, Frankfurt, Szöul, Párizs, Luxemburg, Tajvan, Hongkong és Makaó mostanra lehetővé tette a szabad kereskedelmet kínai jüanban.
Amerika bajban van, mégpedig nem kicsiben – a szövetségi rendszere éppen készül darabokra hullani, miközben a távolról sem esélytelen riválisok nekimentek a dollárnak. Lassan csak egyetlen amerikai érv marad: a nyers katonai erő bevetése.
Itt azért tegyünk egy kis kitérőt a Nagy Sakktáblához méltó módon:
Belegondolt-e már valaki abba, hogy vajon az Egyesült Államokat és/vagy Oroszországot téves információk alapján, totál vakon fullos hülyén vezetik - vagy esetleg pont fordítva. A magam részéről nehezen hiszem, hogy Obama ne lenne képben és azt sem gondolom, hogy Putyin a cseh 2-őt nézi.
Ha megelőlegezzük a bizalmat az elmeállapotukra vonatkozóan, akkor felmerül néhány kérdés:
Mi ez a nagy haragszom rád című hideg- és világháborús színház?
Teljesen nyilvánvaló volt, hogy ha az USA bebuktatja az Eurázsiai Unió előszobájában Janukovicsot, akkor Putyin morcos lesz, ennek belátásához nem kell nagy stratégának lenni.
Akkor most kiknek és miért akarják eljátszani ezt a színházat?
Matematikailag nem zárható ki egy olyan kampány, ahol Washington és Moszkva eljátsszák a világnak a „hattyú halálát” miközben Európa úgy válik ismét megosztott gyarmattá, hogy közben észre sem veszik, Kína pedig hosszabb távon egyre jobban orosz nyersanyagfüggővé válik, ami a felvázolt esetben konkrét amerikai érdek. Klasszikus jó zsaru/rossz zsaru effektus, átverve az EU-t és Kínát egyszerre. Ja igen, Kína első számú kereskedelmi partnere egészen véletlenül pont az EU.
A dolog egyetlen szépséghibája, hogy ez aztán tényleg nagybetűs konteó lenne a javából.
Gondolatjátéknak persze nem rossz, de úgy vélem, hogy a dolog ennél jóval egyszerűbb: a jelenlegi amerikai világhegemónia lebontása van folyamatban és emiatt Amerika készül megtenni az utolsó lépéseket, lehetőleg minden felelősséget/kárt a másik oldalra hárítva. Ellenkező esetben harc nélkül kellene feladnia a túlméretezett világhatalmát.
Ritka pillanat – belpolitika:
A fél világ Orbánra kiabál, miközben Európa nyugati kormányai a markukba röhögve figyelik az amerikai töketlenkedést Budapesttel szemben – mert azt azért lássuk be, az amerikai potenciálhoz képest magyarországi Viktor simán viccet csinál Washingtonból Európa szerte.
A belpolitika (kis bili) a világoskék-narancs-vörös árnyalataival sosem érdekelt, de azt látom, hogy Viktor királyunk többet tett a magyar érdekekért az elmúlt 2-3 évben, mint a rendszerváltás óta az egész magyar politikai bagázs mindösszesen. Sosem voltam Fideszpárti (sem), de a tényekkel szembe kell nézni: a tízmilliós lepkefing Magyarország nagyhatalmi ütközőövezetben van egy éppen mélyülő nagyhatalmi konfliktus kellős közepén. Kíváncsi lennék a sok kritikusra, hogy ők mit tennének, ha holnap reggel hirtelen OV helyére ültetnék őket. <i>(Azon kívül persze, hogy rögtön maguk alá csinálnának, de nem örömükben.)</i>