Putyin Oroszországa a rossz út, amelyet Kína nem kerülhet el....
(Egy évtizedes hatalomra kerülés után az autoriter vezetők még rosszabbak lesznek)
A diplomáciai elszigeteltség Kína karjaiba sodorta Putyint © AP
A Kínai Kommunista Párt büszke arra, hogy más diktatúrák bukásából tanul. A Szovjetunió 1991-es összeomlása után a kínai vezetők tudományos tanulmányokat rendeltek és szemináriumokat tartottak, hogy megértsék, hogyan és miért omlott össze az egykor hatalmas szovjet rendszer, mint egy kártyavár.
Ez semmiképpen sem volt hiábavaló feladat. A Szovjetunió összeomlásából levont tanulságok, mint például a birodalmi puccs, a költséges fegyverkezési verseny és a gazdasági stagnálás, segítettek a KKP-nak megfogalmazni a Tiananmen utáni korszakban való túlélési stratégiáját. Minden jel szerint a párt hasznot húzott ezekből a tanulságokból - egészen addig, amíg Hszi Csin-ping elnök, miután 2012 végén hatalomra került, teljesen új stratégiát nem fogadott el.
Most, hogy Kína gyakorlatilag visszatért az egyszemélyes uralomhoz, a KKP-nek érdemes lehet megnéznie Oroszország tapasztalatait Vlagyimir Putyin elnök két évtizedes hatalma alatt.
A KKP most a jövő útját rajzolja meg, és előttünk áll néhány olyan veszély, amely a Szovjetunió összeomlását előidézte, és nem csak az Egyesült Államokkal kibontakozó hidegháború, hanem egy teljesen más terv. A Putyin által elkövetett hibák elkerülése, legalábbis elméletben, segítene megerősíteni a KKP uralmát, miközben Xi megkezdi második évtizedét a hatalom élén.
Az biztos, hogy a hivatalos kínai narratíva a Putyin-korszakot lenyűgöző sikertörténetként mutatja be, amikor az orosz uralkodó újjáélesztette a gazdaságot, helyreállította a rendet az országban, és visszaállította nagyhatalmi státuszát. A valóság persze némileg más.
Putyin hatalmának első évtizede, amely egybeesett az olajárak emelkedésével, az orosz gazdaság fellendülését hozta. Bár Putyin 1999-es hatalomra kerülése után néhány éven belül felszámolta az orosz demokráciát, csak a második ciklusában kezdte meg Oroszország geopolitikai izmainak erősítését. Putyin 2012-ben kezdte meg harmadik elnöki ciklusát - 2008 és 2012 között miniszterelnök volt -, és megduplázta erőfeszítéseit, hogy ugyanazt a stratégiát folytassa: Oroszországot újra naggyá tegye.
Putyin elmúlt kilenc évének mérlege tele van megszegett ígéretekkel és költséges hibákkal. Gazdaságilag Oroszország továbbra is a szénhidrogéntől függ: az olaj és a gáz 2018-ban a gazdaság 39%-át tette ki. A Kreml ambiciózus terve a csúcstechnológiai iparágak fejlesztésére és a gazdaság diverzifikálására egyelőre csak papíron létezik.
Eközben Putyin vasmarkú hatalma az orosz politikát egyszereplős előadássá változtatta. Ennek eredményeképpen Moszkva intézkedései inkább Putyin imázsának és hatalmának védelmére irányultak, mint Oroszország nemzeti érdekeinek előmozdítására és hosszú távú társadalmi-gazdasági problémáinak megoldására.
Putyin revansista külpolitikájának - amely a Krím 2014-es elfoglalásában nyilvánult meg - legsúlyosabb következménye Oroszország nemzetközi elszigetelődése és a Nyugattal való konfrontáció kiéleződése. Putyin elégedett lehet taktikai eredményeivel, például a kelet-ukrajnai háborúval, Oroszország szíriai katonai beavatkozásával és a 2016-os amerikai elnökválasztásba való beavatkozásával, amely Donald Trumpot segítette a Fehér Házba.
De Oroszország stratégiai költségei óriásiak. A Nyugat által a Krím elcsatolása után bevezetett szankciók súlyosan megviselik az orosz gazdaságot. A kelet-ukrajnai proxyháború elszívja Moszkva korlátozott erőforrásait. A diplomáciai elszigeteltség arra kényszerítette Putyint, hogy Kína karjaiba vesse magát, egy olyan taktikai szövetségre, amelyet ha lett volna választása, elkerülte volna. Putyin első évtizedes hatalma alatt határozottan hűvös álláspontot képviselt Kínával szemben.
Ha a KKP el akarja kerülni azokat a nehézségeket, amelyekbe Oroszország került, akkor a putyinizmusból értékes tanulságokat kell levonnia.
Az első tanulság, hogy nem szabad a geopolitikai szekeret a gazdasági ló elé helyezni. Putyin legnagyobb hibája az volt, hogy túlbecsülte saját erejét, és gazdasági gyengeségéből kiindulva szállt szembe a Nyugattal. Lehet, hogy Oroszország több ezer nukleáris robbanófejjel rendelkezik, de strukturális gazdasági gyengeségei, mint például a természeti erőforrásokra való túlzott támaszkodás, az amerikai gazdaság tizedénél kisebb gazdaság és a kereskedelmi csúcstechnológiai ágazat hiánya nem képesek fenntartani egy rendkívül ambiciózus külpolitikát.
Következésképpen a taktikai sikerek többnyire illuzórikus geopolitikai előnyökkel járnak. Például Putyin szíriai katonai beavatkozása papíron briliáns lépésnek tűnhet, de a hosszú távú előnyök Oroszország számára elhanyagolhatóak, mivel a Közel-Kelet távolról sem "közeli külföld" Moszkva számára.
Orosz haditechnikai eszközök mozognak az északkelet-szíriai Kiziltepe török határváros közelében 2019 novemberében: A katonai beavatkozás hosszú távú haszna csekély. © Reuters
A kínai vezetők azt is megtanulhatják Oroszországtól, hogy ne becsüljék alá a Nyugattal való konfrontáció költségeit. Az Egyesült Államok és szövetségesei széles eszköztárral rendelkeznek, például pénzügyi szankciókkal, technikai korlátozásokkal és Ukrajnának nyújtott segélyekkel, amelyek jelentősen megnövelték Oroszország kiadásait a Krím elfoglalása óta.
Kína számára az utolsó tanulság, amit figyelembe kell vennie, hogy mivel a középső korrekció szinte lehetetlen egy erős ember uralma alatt, a helyzet általában romlik a hatalom második évtizedében, mivel a legtöbb uralkodó vezető egy évtized után hajlamos kimerülni. Ha az első évtizedben nem hajtják végre az ígért reformokat, a legtöbb vezető a második évtizedben valószínűleg nem sokat fog elérni. Ugyanakkor a hibáikat inkább megduplázzák, mint kijavítják, nehogy aláássák a hitelességüket.
Tekintettel a Kína és Oroszország között jelenleg fennálló állítólagosan meleg kapcsolatokra, elképzelhetetlen, hogy a kínai vezetők Putyin Oroszországát hozzák fel példaként arra, hogyan nem szabad egy országot vezetni. De hatalmas hibát követnek el. Úgy tűnik, hogy ha ugyanazt az utat követjük, mint Putyin egy évtizeddel ezelőtt, akkor a holnapi Kína nagyon is hasonlíthat a mai Oroszországra.
Szerző:
Minxin Pei
Minxin Pei a Claremont McKenna College kormányzati professzora és a German Marshall Fund vezető munkatársa az Egyesült Államokba
