Tanulságos ez a vitátok, fiúk. Nagyon látszik rajta az a voluntarista, mennyiségelvű agymosás, amin az egész világ átesett a XX. század második felében. Köszönjük, USA, köszönjük, Szovjetúnió! Más-más úton, de csak eljutottunk oda, hogy nekem kell pironkodnom, hogy rendes gimnáziumba jártam, hogy aztán tanár lehessek, ahogy a nagyapám volt. Igaz, hogy ő is egy kibaszott szuterénben, majd egy padláson nevelte fel a gyerekeit (két mérnök, egy tanár), de hát ugye kit érdekel a pénz, ha ott van a nemzet sosem múló hálája, meg a "kiművelt emberfők" ugyebár.
És én értem, hogy az egyetemi szférát elfoglalta egy teljesen haszontalan, kultúrmarxista vonal, de ez nem jelenti azt, hogy a humán értelmiség ab ovo haszontalan és pokolra való lenne. Mára persze már nyoma sincs a nagyapám konzervatív történelemfelfogásának és tanári elhivatottságának, de a mi családunk kis kerülőkkel a mai napig a nemzet kibaszott napszámosa, és igyekszünk a magunk területén továbbörökíteni valamit.
Főleg azt, hogy a mennyiség nem minden, hogy a tudás és az alkotás minősége az utolsó európai értékek, amikbe még kapaszkodni lehet. Mindegy, hogy zenéről vagy gáztartályról van-e szó.
Persze értem, hogy már nem kellenek költők meg másfajta művészek, mert az "úri huncutság", és már csak szórakoztatás kell; felfogtam, hogy aki nem termel szenet, hidat, krumplit, az semmirekellő. Erre tanított az a fos "elitgimnázium" az átkosban, a foximaxit végzett, teljesen tudatlan parasztlány történelemtanárunk. És erre tanít most a globális "kultúra" is, ahol öt másodperc fingás a youtube-on értékesebb, mint a teljes Mozart-életmű, mert több rajta a kattintás.
Szóval értem én mindezt, de ne kelljen már szégyenkeznem, hogy az ellenkezőjében hiszek.