folyt:
Konklúzió:
Európa és Oroszország politikai és gazdasági elitjén belül egyes köröknek a céljai már nem feltétlenül kötődnek sem az egypólusú világrend fenntartásához, sem az USA-Kína kétpólusú világrendnek történő megágyazáshoz.
Azt elérni, hogy ne feltétlenül II. körös hatalmi centrumok maradjanak, ahhoz két út vezet:
- Felemelkedés az I. körös világvezető hatalmak közé.
- A mostani világelső hatalmak zuhanjanak vissza II. körös szintre.
Az első út megvalósításához az 5. pont teljesülése kellene, jelen idő szerint erre reális lehetőség nincs.
A második út megvalósulásához viszont egy olyan világhelyzet megteremtése szükséges, amely a nyílt rivalizáláson túl végső esetben közvetlen amerikai-kínai katonai konfrontációt is eredményez, mégpedig úgy, hogy a sűrűjéből lehetőleg Európa és Oroszország kimaradjon, rádolgozva a 2. pontban említett PNAC elvekre.
Egy ilyen katonai összeütközés és ezek az USA-ra és Kínára vonatkozó következményei tennék lehetővé azt, hogy Európa hatalmai ki tudjanak bújni az USA „védőhálónak” nevezett öleléséből és Kína se jelentsen belátható időn belül komoly katonai fenyegetést Oroszország számára.
Egy ilyen forgatókönyvnek a bekövetkezte nyitná meg a lehetőséget egy későbbi európai-orosz szoros együttműködés és szövetség, vagy rosszabb esetben a kiújuló rivalizálások miatt újabb háborúk előtt, de ez már a jövő zenéje lesz, ah egyáltalán elér idáig a világ.
Mindezek alapján feltételezhető, hogy bizonyos európai és orosz körök a háttérben különböző alkukat megkötve igyekeznek olyan irányba terelni a világ folyamatait, amelyek vége egy amerikai-kínai katonai összecsapás legyen. Ilyen spekuláció alapján még az sem zárható ki, hogy az USA irányításába rejtettebb módon az európai elit is belepiszkálhat.
Utóirat:
Az Egyesült Államok szempontjából katonailag kisebb kockázatot jelent egy Kínával történő katonai összeütközés úgy, hogy közben Európát és Oroszországot egymással szemben tartja sakkhelyzetben, mint megütközni egy „rendkívüli nukleáris képességekkel” (Mark Milley az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője) rendelkező Oroszországgal.
Az első esetben az USA győztesként is kikerülhet egy Kína elleni háborúból, míg a második esetben jó eséllyel az eddigi emberi civilizáció ér véget.
Kína katonai legyőzésének természetesen ára van, mégpedig minimum az, hogy mind az USA, mind Kína alkalmatlanná válik a bolygó kizárólagos uralmára, azaz visszaesnek a jelenlegi II. körös hatalmi centrumok szintjére.
…és hogy a Claus Schwab féle Great Reset rajongóknak is adjak valamit, ezen folyamatok leple alatt természetesen lehetőség nyílna az európai és orosz társadalmak belső „megrendszabályozására” is, tehát mire elérkezne a felvázolt nagy idő, addigra Európa és az orosz lakosság már megfelelő módon „képezve” lenne. Az USA-Kína háború (amely ebben az esetben akár egyfajta korlátozott atomháborút is jelenthet) biztosítaná a redukált atomtelet (atomőszt), amely egyik oldalról segítene a földi átlaghőmérséklet néminemű csökkentésében, másik oldalról pedig a 8 milliárdos lélekszám első ciklusú redukálásában is.
Emésszétek jó étvággyal a leírtakat, remélem senki sem kap gyomorrontást tőle és ne feledjétek: ez csak egy játékos stratégiai szkenárió, semmi több.
Szia Monte,
véleményem szerint a scenárióid leggyengébb pontja az, hogy feltételezed, hogy ha nem volna az USA ármánykodása, akkor az EU és Oroszország összefognának annak érdekében, hogy I. körös világvezető hatalom legyen az így létrejövő Eurázsiai Unió.
Elméletednek az a része stimmel, hogy valóban, Vlagyimir Putyin szeretne összefogni az EU-val, és ezt föl is ajánlotta a Lisszabontól-Vlagyivosztok uniós ajánlat képében az EU-nak. Az EU (Németország) viszont ezt visszautasította.
Ugyanis az Európai Unió úgy gondolja, hogy nem szükséges neki az Oroszországgal való szövetség ahhoz, hogy I. körös világvezető hatalommá váljon.
Miért?
Van egyrészről egy Putyin vezette Oroszország, amelyben Putyin még mindig hisz a Lisszabontól-Vlagyivosztok unió megvalósíthatóságában.
És van másrésztről egy USA, amely egyre kétségbeesettebben provokálja Oroszországot - véleményem szerint azért - hogy Oroszország vissza tudja állítani a Szovjetuniót.
Tehát:
- van egy Putyin, aki egyre kétségbeesettebben kapaszkodik a békébe, nem mozgósít, mert még hisz a Lisszabontól-Vlagyivosztok unió lehetőségében,
- és van egy USA, amely egyre kétségbeesettebben provokálja, bántalmazza Oroszországot annak reményében, hogy ez felszítja az oroszok dühét, és így azok visszaállítják a Szovjetuniót és érdekszféráját. (Abba most ne menjünk bele miért érdeke ez az USA-nak, számtalanszor leírtam már.)
Namost.
Rakjuk ezt a kettőt össze:
Az USA egyre kétségbeesettebben üti Oroszországot, hogy az mozgósítson már és állítsa vissza a SZU-t,
Putyin pedig egyre kétségbeesettebben nem mozgósít, békét akar, mert még mindig kapaszkodik a Lisszabontól-Vlagyivosztok unió jövőképébe.
Ezt az EU úgy tudja fölhasználni Oroszország ellen,
hogy az USA-val gyakorlatilag szétvereti Oroszországot, mert az USA egyre kétségbeesettebben üti azt, hogy legyen SZU,
Putyin pedig egyre makacsabbul nem mozgósít, mert még Lisszabontól-Vlagyivosztokot akar.
Ennek hatására az elmaradó mozgósítás miatt elmaradó átütő katonai sikerek hiánya miatt,
Oroszország lakossága elégedetlen lesz, föllázad és Putyin megbukik.
Ekkor az EU arra számít, hogy a különálló köztársaságokra fölbomló Oroszországi Föderáció utódállamait Ukrajna után sorban fölveheti az EU-ba. (Emlékezzünk az Oroszországot "dekolonizáló" tervekre meg konferenciákra.)
Így az EU úgy látja, hogy kibővítheti a határait egészen az Ural hegységig és éppen ezért az EU nem érzi szükségét annak, hogy szövetségre lépjen Oroszországgal.
Az EU-nak ezt a stratégiáját a fentiek alapján az teszi lehetővé, hogy van egy Putyin, aki az amerikai nyomásra nem úgy reagál, ahogyan azt USA azt szeretné, és ezért bár az USA azt szeretné, hogy Oroszországból ismét szuperhatalom legyen, de valójában nem kiprovokálja annak újra létrejöttét (SZU 2.0), hanem szétveri azt ("dekolonizálódó" Oroszország, amelynek a részei az EU tagjává válnak).
Ami pedig Kínát illeti, éppen ezért az EU-nak nem célja, hogy az USA-t és Kíná-t egymással háborúba sodorja, mert az EU-nak szüksége van egy erős Kínára, amely a fölbomló Oroszország Ural-on túli részére éppen akkor teszi rá a kezét, amikor az EU kitolja a határait az Ural hegységig.
Az USA-nak viszont igenis érdeke egy Kína-Tajvan háború, mert ha az bekövetkezne, akkor az USA szabad kezet adhatna Oroszországnak az EU-val szemben, ugyanis az USA tudna mire hivatkozni, hogy miért hagyja cserben az EU-t az Oroszországgal szembeni háborúban.
Kína is tudja ezt, hogy az USA-nak egy Kína-Tajvan háború tenné lehetővé, hogy megnyeresse Oroszországot az európai hadszíntéren, és pontosan ezért nem indította el Kína a Tajvan elleni háborút még. Hagyja, hadd vérezzen egyedül Oroszország a Nyugat ellen folytatott harcban.