[BIZTPOL] A nagy sakktábla

[kamm]

Al Jazeera English: Russia says it moved hypersonic missiles to Kaliningrad region.

Russia says it moved hypersonic missiles to Kaliningrad region

The deployment of MiG warplanes to Russia’s westernmost exclave comes amid soaring tensions over the war in Ukraine.

www.aljazeera.com

 

[Szittya]

Én nem a kifejezésen akadtam ki, hanem azon, hogy kr.e. 145-ben nem vihették Bizáncba azokat a papiruszokat (a szövegkörnyezetből kiderült, hogy a városra magára gondoltak). Ha és amennyiben jelentős mennyiségű ritka papiruszt vittek volna el, akkor arról feljegyzéseknek kellene lenniük, arról is, hogy azok a Konstantinápoly elődtelepülésére kerültek, aminek akkor még semmilyen különös jelentősége nem volt. Az pedig tény, hogy a régi feljegyzések egy jelentős része (de legalább 40000 tekercs) megsemmisülhetett kr.e. 48-ban. De ezzel a könyvtár története nem ért véget, a linken (angol wikipedia) még számos érdekes dolgot olvashat, de azt, hogy innen bármikor is nagy mennyiségben vittek volna papiruszokat Bizáncba arról nem.

nem a tekercsekkel kapcsolatba de bizánc a késöbbi konstatinápoly jelentős város vólt ie145 be. (én úgy tanultam hoy párszáz évvel korábban alapították a vakokkal szemben...) nagyon jól védhető helyen vólt és fontos kereskedelmi útvonal. csak azért nem vólt híres mert nem tartozott eggyik görög szövetségbe sem. így hadakozgatott velük változó sikerrel... A rómaiak is amikor "elfoglalták" olyan jogokat adtak a városnak 5 évre mint rómának majd elkezdték csorbítani a város jogait... egyébként már nagy sándor is igen fontosnak tartotta a várost. Apja sikertelenül ostromólta (a félhold lett azóta bizánc jele amit állítólag az oszmánok is átvettek tőlük(de ez lehet csak legenda) Nagy sándor alatt autonómok vóltak ha minden igaz nem elfoglalta a várost hanem az csatlakozott különböző kiváltságokért cserébe.

 

[DTheo]

nem a tekercsekkel kapcsolatba de bizánc a késöbbi konstatinápoly jelentős város vólt ie145 be. (én úgy tanultam hoy párszáz évvel korábban alapították a vakokkal szemben...) nagyon jól védhető helyen vólt és fontos kereskedelmi útvonal. csak azért nem vólt híres mert nem tartozott eggyik görög szövetségbe sem. így hadakozgatott velük változó sikerrel... A rómaiak is amikor "elfoglalták" olyan jogokat adtak a városnak 5 évre mint rómának majd elkezdték csorbítani a város jogait... egyébként már nagy sándor is igen fontosnak tartotta a várost. Apja sikertelenül ostromólta (a félhold lett azóta bizánc jele amit állítólag az oszmánok is átvettek tőlük(de ez lehet csak legenda) Nagy sándor alatt autonómok vóltak ha minden igaz nem elfoglalta a várost hanem az csatlakozott különböző kiváltságokért cserébe.

Köszönöm, az én ismereteim hiányosabbak erről az időszakról.

Amelyek fontosabb adatok még, hogy kr.u. 196-ban Septimus Severus "porig rombolta" a várost a polgárháború idején (előtte népessége 40e fő volt, szemben Róma 1 milliós lakosával).
Valódi jelentősége majd kr.u 292-től lesz, mikor Diocletianus császár felosztja a birodalmat, ez lesz a keleti rész "fővárosa", majd 330-tól Constantinus teszi a Birodalom fővárosává.

Egyébként ez egy elég jó kis dokumentumfilm Bizáncról (időponthoz rögzítettem):

Visszatérve. Annak a konteónak a másik problémája a kr.e 145-ös időponton túl, hogy az 1453-as ottomán ostrom semmiben nem különbözött eleinte a város korábbi ostromaitól. Bizánc falait bevehetetlennek hitték, az ostrom kései szakaszában, pedig nem tudom elképzelni, hogy nagy mennyiségű papirusz/pergamen/könyv juthatott volna ki a városból.

 

[Kockás ing]

Az emberiség óriásit lépett vissza azzal, hogy leégett az a könyvtár.
Ezt az okkult szöveget nem tudom, hogy mire alapozza, de alapvetően bizonyosan nincs alapja.
Rengeteg találmány, ötlet, gondolat, irodalmi, filozófiai stb. mű semmisült meg. Akkoriban "jóska pistáknak" nem hányták két kézzel sem az elismertséget, sem a "képzettséget". Teljesen más minőségű volt az oktatás, mint napjainkban, így jóska pisták se írhattak "könyveket" (papiruszt/pergament).

Azt hozzá kell tenni, hogy a hellenisztikus korban a könyvtár tartalma az idők alatt jelentősen változott, ugyanis megszokott dolog volt kidobni a "nem eléggé görög" feljegyzéseket. A hellenizmus és annak a gyökere, a görög világ fő jellemzöje a
stagnálás. Nem voltak ott csodák.

 

[DTheo]

Azt hozzá kell tenni, hogy a hellenisztikus korban a könyvtár tartalma az idők alatt jelentősen változott, ugyanis megszokott dolog volt kidobni a "nem eléggé görög" feljegyzéseket. A hellenizmus és annak a gyökere, a görög világ fő jellemzöje a
stagnálás. Nem voltak ott csodák.

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy nem tudjuk, hogy mik voltak ott... Azok a fajta "csodák", amelyekkel sok elrugaszkodott konteóban (bár azok inkább már fantasy+sci-fi kategóriába esnek) találkozhatunk bizonyosan nem, de például kimutatható visszalépések voltak például az építészet, a gyógyászat, vélhetően a matematika, különböző technológiák területén (irodalomról, filozófiáról, történelemről nem beszélve - például Platón mellett a rómaiak, az egyik legnagyobb filozófusnak Xenophon-t tartották - mind a ketten Szókratész tanítványai voltak -, de ezt az utókor nem tudja hova tenni, mivel ilyen jellegű munkái nem maradtak fenn).
Magyarán én nem a vélt/valós, de ki nem vitelezett találmányokra gondoltam, hanem meglévő és használt "technológiákra" és tudásra, amelyek vagy véglegesen elvesztek, vagy csak idővel tértek vissza.

Szerk.: Ám szerintem ez már teljesen off-topic lett, szóval elnézést mindenkitől.

 

[enzo]

Opinion | The West's Dangerously Simple-Minded Narrative About Russia and China

"The overwrought fear of China and Russia is sold to a Western public through manipulation of the facts."

www.commondreams.org

 

[Nemerson]

Lengyelország attól tart, hogy az Ukrajnával közös állam létrehozására irányuló tervek a "német földek" elvesztéséhez vezetnek

В Польше опасаются, что планы создания совместного государства с Украиной приведут к потере «немецких земель»

Союз Варшавы с Киевом под контролем Лондона приведет к потере Польшей земель, ранее принадлежащих Германии. По версии польского издания Koserwatizm.Pl, Берлин не намерен терпеть усиления британского влияния у себя под боком. Идею создания совместного государства Украины и Польши в настоящее время

topwar.ru

"Miután Varsó bejelentette az ukropolina, az angolszász uralom alatt álló lengyel-ukrán szövetség létrehozását – Németország felveti a határok kérdését"

 

[Kim Philby]

folyt:

Konklúzió:
Európa és Oroszország politikai és gazdasági elitjén belül egyes köröknek a céljai már nem feltétlenül kötődnek sem az egypólusú világrend fenntartásához, sem az USA-Kína kétpólusú világrendnek történő megágyazáshoz.
Azt elérni, hogy ne feltétlenül II. körös hatalmi centrumok maradjanak, ahhoz két út vezet:

• Felemelkedés az I. körös világvezető hatalmak közé.
• A mostani világelső hatalmak zuhanjanak vissza II. körös szintre.

Az első út megvalósításához az 5. pont teljesülése kellene, jelen idő szerint erre reális lehetőség nincs.
A második út megvalósulásához viszont egy olyan világhelyzet megteremtése szükséges, amely a nyílt rivalizáláson túl végső esetben közvetlen amerikai-kínai katonai konfrontációt is eredményez, mégpedig úgy, hogy a sűrűjéből lehetőleg Európa és Oroszország kimaradjon, rádolgozva a 2. pontban említett PNAC elvekre.
Egy ilyen katonai összeütközés és ezek az USA-ra és Kínára vonatkozó következményei tennék lehetővé azt, hogy Európa hatalmai ki tudjanak bújni az USA „védőhálónak” nevezett öleléséből és Kína se jelentsen belátható időn belül komoly katonai fenyegetést Oroszország számára.
Egy ilyen forgatókönyvnek a bekövetkezte nyitná meg a lehetőséget egy későbbi európai-orosz szoros együttműködés és szövetség, vagy rosszabb esetben a kiújuló rivalizálások miatt újabb háborúk előtt, de ez már a jövő zenéje lesz, ah egyáltalán elér idáig a világ.
Mindezek alapján feltételezhető, hogy bizonyos európai és orosz körök a háttérben különböző alkukat megkötve igyekeznek olyan irányba terelni a világ folyamatait, amelyek vége egy amerikai-kínai katonai összecsapás legyen. Ilyen spekuláció alapján még az sem zárható ki, hogy az USA irányításába rejtettebb módon az európai elit is belepiszkálhat.

Utóirat:
Az Egyesült Államok szempontjából katonailag kisebb kockázatot jelent egy Kínával történő katonai összeütközés úgy, hogy közben Európát és Oroszországot egymással szemben tartja sakkhelyzetben, mint megütközni egy „rendkívüli nukleáris képességekkel” (Mark Milley az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője) rendelkező Oroszországgal.
Az első esetben az USA győztesként is kikerülhet egy Kína elleni háborúból, míg a második esetben jó eséllyel az eddigi emberi civilizáció ér véget.
Kína katonai legyőzésének természetesen ára van, mégpedig minimum az, hogy mind az USA, mind Kína alkalmatlanná válik a bolygó kizárólagos uralmára, azaz visszaesnek a jelenlegi II. körös hatalmi centrumok szintjére.
…és hogy a Claus Schwab féle Great Reset rajongóknak is adjak valamit, ezen folyamatok leple alatt természetesen lehetőség nyílna az európai és orosz társadalmak belső „megrendszabályozására” is, tehát mire elérkezne a felvázolt nagy idő, addigra Európa és az orosz lakosság már megfelelő módon „képezve” lenne. Az USA-Kína háború (amely ebben az esetben akár egyfajta korlátozott atomháborút is jelenthet) biztosítaná a redukált atomtelet (atomőszt), amely egyik oldalról segítene a földi átlaghőmérséklet néminemű csökkentésében, másik oldalról pedig a 8 milliárdos lélekszám első ciklusú redukálásában is.

Emésszétek jó étvággyal a leírtakat, remélem senki sem kap gyomorrontást tőle és ne feledjétek: ez csak egy játékos stratégiai szkenárió, semmi több.

Hosszú, de jó összefoglalás, elemzés. Van benne minden, egy filmrendező is csettintene. Rócsifeller, Putjing/Jelcintányér/olaj/vezeték/hiperszóna... Ja pucércsajok és Júingok nincsenek, se Bájvaccs...

Komoly háttér elemzés !

Egész éjjel olvastam (a MAI részben is a hamis háborúk) és legvégén a jel száma…...

magyarmegmaradasert.hu

 

[DTheo]

"Hasonló ellenállásba ütköznek helyi szinteken a kormányzat további próbafúrásokra és importvezetékek kiépítésére vonatkozó javaslatai. Az egyik ilyen javaslat például az Azerbajdzsánból érkező, már meglévő gázvezeték kapacitásának megduplázására irányul. Basilicata régió azonban máshogy állt a kérdéskörhöz, így a helyi lakosok a kitermelés legnagyobb nyertesei Olaszországban. A régió Európa legnagyobb szárazföldi kőolaj- és földgázkészletének tetején fekszik."

Súlyos alkut kötött egy uniós régió, cserébe felére csökken majd az emberek gázszámlája

Olaszország elszegényedett déli részén egy kis régió akár 50%-os kedvezményt is kaphat a gázszámlákból cserébe élhető környezetének feláldozásáért – írta meg a Bloomberg.

www.portfolio.hu

Ezt a hírt olvasva különböző kérdések merültek fel bennem:
Valójában mekkora felelősség teheli a jelenlegi helyzetért a különböző "zöld"-mozgalmakat Európában? Kik finanszírozták az elmúlt évtizedekben ezen csoportok "munkáját"?
Vajon a karbonlábnyom, melyről oly sokat hallottunk, nem merül fel akkor, mikor a világ minden tájáról LNG-t importál Európa? Miért előnyösebb Európa számára, hogy olyan országokból érkeznek hozzánk különböző energiahordozók, ahol sokkal gyengébb környzetvédelmi szabályoknak kell megfelelni?
Vajon az orosz függés mekkora lenne ma, ha ezen mozgalmak aknamunkája nem ért volna el ekkora sikereket? Ha egy állampolgár alapvető jogai is korlátok közé szoríthatók (lásd pl. véleménynyilvánítás szabadsága), akkor egy-egy "zöld"-hang/törekvés/mozgalom/párt mikor ütközhet nemzetbiztonsági érdekekbe? Mert az ellátásbiztonság bizony ide sorolható, ha nem tévedek (1995. évi CXXV. törvény 74. § ab). Ez szerintem európai szintű kérdéskör.

Számtalan kérdést lehetne ennek okán feltenni, s persze ha ismerhetők lennének a válaszok, azok sem változtatnának a jelenlegi helyzeten, de a jövőn bizonyosan.
Félreértés ne essék, nekem nincs bajom a legtöbb zöld szervezettel, de azt még nem tudták velem megértetni, hogy miért is jobb bárki számára az, hogyha a károsanyagkibocsájtást/környezetkárosítást kiszervezzük idegen országokba stratégiai ágazatok esetében is, ráadásul általánoságban elmondható, hogy gyengébb szabályozási környezetbe, amiért ezenfelül még idegen valutával is fizetünk mikor importáljuk azokat, s akkor még a karbonlábnyomról egy szót sem ejtettünk...

 

[kamm]

Hosszú, de jó összefoglalás, elemzés. Van benne minden, egy filmrendező is csettintene. Rócsifeller, Putjing/Jelcintányér/olaj/vezeték/hiperszóna... Ja pucércsajok és Júingok nincsenek, se Bájvaccs...

Komoly háttér elemzés !

Egész éjjel olvastam (a MAI részben is a hamis háborúk) és legvégén a jel száma…...

magyarmegmaradasert.hu

Oy-vey, igazi szaktekintely:

‎Brian Shilhavy

‎Preview and download books by Brian Shilhavy, including How to Choose a Coconut Oil, Baking Soda & Coconut Oil Cleanser for Problem Skin and many more.

books.apple.com

Szreintem mindenki jobban jar, ha megmarad a kokuszolaj-receptkonyveknel...

 

[kamm]

The Big Read
War in Ukraine

Ukraine: the $10bn steel plant at the heart of Russia’s economic warfare

Six months into the conflict, the ArcelorMittal plant is emblematic of Moscow’s efforts to choke its neighbour’s economy

Mehul Srivastava and Roman Olearchyk in Kryviy Rih 5 HOURS AGO


The Russians came for the city of Kryviy Rih in the first days of the war, their columns of armoured cars advancing within kilometres of its sprawling Soviet-era steel plant, once coveted by Nazis and oligarchs and, now, Vladimir Putin.

Beaten back, they now menace the central Ukrainian city from some 50km away, occasionally lobbing rockets from afar. The prize, Ukraine’s largest steel mill that ArcelorMittal spent $5bn modernising, is within reach of their rockets, a mere half-hour’s drive from the city.

Russia’s invasion of Ukraine is usually measured by lines on the map — territory lost, cities vanquished, borders erased. But Putin’s war on his neighbour has included a deliberate assault on Ukraine’s industrial heartland, designed to choke its economy and cripple its ability to finance its army and defend itself.

A Russian serviceman guards an area near the Azovstal steel plant in Mariupol in June © Yuri Kadobnov/AFP/Getty Images

In the east, the Russian army advance destroyed, then occupied, Ukraine’s second-largest steel plant, the Metinvest-owned Azovstal, and its smaller cousin, Ilyich. Its soldiers are still fighting over a Metinvest coking coal plant in the mineral-rich Donetsk region. Russian rockets destroyed the oil refinery at Kremenchuk, taking out almost half of Ukraine’s refining capacity, forcing it to import petrol and diesel from Poland.

Just north of Crimea, the peninsula annexed by Russia in 2014, the invading army has seized Europe’s largest nuclear plant, with six reactors, and they have occupied the city of Kherson, a major shipbuilding centre at the mouth of the Dnipro River.

Casting a shadow over it all is the Russian naval blockade of the three Black Sea ports in Odesa, strangling the conduit through which Ukraine’s most valuable exports — steel, grain and fertiliser — once reached global markets.

“This is a carefully devised plan,” says Alexander Rodnyansky, an economic adviser to Ukraine’s President Volodymyr Zelenskyy. “Ever since its blitzkrieg failed, Russia has moved to the strategy of the slow, painful death by economic means.”

It appears to be working. Ukraine’s gross domestic product will fall by as much as half this year. Its budget deficit is $5bn a month and, by the end of 2022, foreign donors will have spent at least $27bn paying the salaries of Ukrainian public sector workers and soldiers, keeping them warm this winter. The central bank has devalued the currency, the hryvnia, by 25 per cent and is printing more to buy government debt, tipping inflation to over 20 per cent.

“People don’t understand how acute this is, and that we are on the brink of a currency crisis,” says Rodnyansky. If this leads to hyperinflation, “that would be a calamity of unimaginable proportions and we won’t be able to continue the war effort”.

Economic chokehold​

Putin is betting that western generosity is not infinite — especially as high gas prices damage domestic economies in the west — and that squeezing Ukraine’s economy will further stretch the limits of how long the west will buoy up Kyiv.

ArcelorMittal’s steel plant in Kryviy Rih is emblematic of the futile attempts by Ukraine to slip out of Russia’s chokehold on the economy, which has accompanied its invasion. After paying $4.8bn to buy it in 2005, ArcelorMittal has invested another $5bn upgrading the sprawling, 7,000ha plant, built on one of the richest iron ore deposits in the world. It had planned to spend another $2.5bn, says the plant’s chief executive Mauro Longobardo. “We were seeing Ukraine moving towards Europe and needed to prepare the facility to be a European facility,” he says.

Fed by coal trucked in from Kazakhstan via Russia, its four blast furnaces — including one of Europe’s largest — churned out 4.7mn tons of steel a year. Miners dug out 11mn tons of iron ore from a rich seam that runs under the city. It had its own port facilities in Mykolayiv, near the Black Sea, and with 26,000 employees, has become the second-largest industrial employer in Ukraine, sending $6bn in taxes to the state coffers since being acquired in 2005.

Today, the once bustling factory wears a near-deserted look. A single blast furnace was operating last week, producing barely a few thousand tons of steel. In June, the company was forced to cut wages by a third.

 

[kamm]

ArcelorMittal’s Kryviy Rih plant CEO Mauro Longobardo says he has done all he can to keep the plant running © Ueslei Marcelino/Reuters

Russia’s forcing of a completely intact steel plant to the verge of a complete shutdown is a case study in economic warfare. Sitting in his office in Kyiv, Longobardo, the Italian CEO recruited to Ukraine by the Indian-British steel magnate Lakshmi Mittal, details the six-month transformation from a bustling and profitable enterprise to a moribund firm waiting for decisions outside its control to return to life.

The defence of Kryviy Rih, which means “crooked horn”, is already the stuff of legend in Ukraine. Despite being Zelenskyy’s hometown, it found itself without any military protection in the early days of the war and was run by Mayor Oleksandr Vilkul, a former vice-prime minister once considered one of Ukraine’s most pro-Russian politicians.

Oleksandr Vilkul said he grabbed explosives to blow up bridges and a tunnel to slow the Russian advance © Roman Olearchyk/FT

Vilkul, who had worked in the mines as an explosives expert, says he knew the Russians would come for the strategically important city, centrally located with its steel plant and iron ore deposits. So he grabbed explosives from a nearby mine and blew up the bridges and a tunnel on the road to the city. He then blocked a highway with the massive trucks used to carry ore, cutting off a 150-vehicle Russian convoy.

“We defended ourselves with what we could,” he says, showing off a hand-cranked detonator from the 1970s that he had pressed into service. “The lines on the map were moving fast, and someone had to take responsibility.”

At the plant, Longobardo ordered the blast furnaces to be cooled down (a process that takes days) and sent all non-essential staff home. “The enemy was very close — a single . . . bomb could have been catastrophic,” says Valeriy Sorukhan, a foreman.

But the fate of the plant had already been decided far away from Kryviy Rih. In the north, the Ukrainian military had blown up the railway lines from Russia, which normally brought in the coal that heats the furnaces to more than 1,500C. In the south, Russian gunships formed an offshore blockade after the Ukrainians laid down sea mines at the port of Odesa to ward off amphibious assaults.

Air strikes hit the key Ukrainian port of Odesa in April © Bulent Kilic/AFP/Getty Images

Months later, Longobardo is still unable to revive the plant profitably. He was able to keep the iron ore mines open but, with his own blast furnaces turned off, he had to try to sell the ore. “Same problem — even if you solve the logistics, it’s $100 a ton more expensive,” he says, growing frantic as he recounts the different ways he tried to make the business work by shipping steel and ore via rail to a port in Poland, instead of through the Black Sea. “With all these extra costs I can’t even sell a single ton of steel without losses.”

At one point he was breaking even and then steel prices started falling as the global economy cooled. His product was even less competitive — as much as $120 more than the market price to produce and $130 a ton extra to get to his customer.

It took months, he says, to accept the inevitable. Without the port of Odesa, it made no difference that Kryviy Rih was safe, well-fortified and his steel plant was still standing with his workforce intact. “Without the port, there is no metal industry in Ukraine,” he says. “We have done everything that we could.”

The Kryviy Rih plant still has 26,000 employees on the payroll © Julia Kravchenko/Bloomberg

It turned out that Russia didn’t need to take Kryviy Rih to nearly finish off one of Ukraine’s largest employers and its last remaining major steel plant. With the Mariupol steelworks under Russian control, “we are now one of the biggest taxpayers”, he says. “If we do not produce, there is no money coming to the government.”

Now, Longobardo keeps the single blast furnace running, mostly for local Ukrainian customers, and is waiting either for global prices to recover or the Black Sea blockade to lift. If neither happens, he will have to shut that down too. As for the 26,000 employees still on the payroll, he says the company’s support “can’t be eternal”.

A diplomatic crowbar​

The blockade has given Russia not just economic leverage over Ukraine but also a diplomatic crowbar with which to pry loose some of the strict restrictions on its own exports. In August, it started letting ships carrying Ukrainian grain run its naval gauntlet to supply volatile global food markets.

But it is extremely unlikely Russia will allow ships carrying steel or coal to follow — Russian steel is itself blocked from European markets and letting Ukrainian steel out would defeat the purpose of the blockade. Already, Moscow has complained that the west has not eased the pressure on Russian exports (a quid pro quo it expected for letting Ukrainian grain out) and suggested it may not renew the food deal in November.

“We need a lifting of sanctions,” says Gennady Gatilov, Russia’s permanent representative to the UN in Geneva. “We need for the ships to come to the Russian ports and the Russian ships to come to European ports.”

The cost to Ukraine’s economy of the physical destruction from Russia’s missiles and artillery is about $130bn, the Kyiv School of Economics estimated in June, with $26bn in damaged business infrastructure.

“The key is not just the amount of damage, it is that a lot of this destroyed infrastructure was crucial for our export-oriented businesses,” says Taras Kachka, Ukraine’s junior economy minister. “We are trying to maintain our transportation systems, our road and railway functions and, unless we do, our key industries cannot export their goods or receive the inputs they need.”

As the Russian army inches west, the industrialised eastern flank of Ukraine faces a grim choice: either stay put and risk destruction or flee. A vertically integrated steel plant sitting on a seam of iron ore cannot be shifted — for now, the ArcelorMittal facility is stuck. But other factories can be transported elsewhere. Indeed, many in Ukraine are doing just that.

Tank traps outside the Kryviy Rih plant. The front line is only about 50km from the facility © Julia Kochetova/Bloomberg

In May, the 80-year-old Kramatorsk Heavy Machine Tool Plant, which makes wheels for trains, machine lathes and turbines for windmills, decided it was time to move. Russian rockets had landed nearby throughout April and the front line was only about 30km away.

Bit by bit, its 650 employees are now taking apart machines that weigh as much as 30 tons, putting the parts on the back of trucks and reassembling them in an abandoned industrial building 1,500km to the west on the border with Poland. “In the end, we will be stronger, more efficient,” says a manager. “But we will still be angry.”

Additional reporting by Henry Foy in Geneva

 

[Veér Ispán]

miért is jobb bárki számára az, hogyha a károsanyagkibocsájtást/környezetkárosítást kiszervezzük idegen országokba stratégiai ágazatok esetében is, ráadásul általánoságban elmondható, hogy gyengébb szabályozási környezetbe, amiért ezenfelül még idegen valutával is fizetünk mikor importáljuk azokat, s akkor még a karbonlábnyomról egy szót sem ejtettünk...

Hivatalos válasz: mert így tech és pénztranszfer van a fejlődő világba, annak felzárkóztatását segítve. Valamint nekünk marad tartalékban nyersanyag, mert sokat feléltünk már iparosodásunk során, és nekik meg majd nem.

 

[tarzaan]

This should be posted weekly until people understand what the media is. Julian Assange: “Nearly every war that has started in the past 50 years has been a result of media lies.” - Politics

3,244 points • 401 comments

9gag.com

 

[tarzaan]

 

[Ember]

Oy-vey, igazi szaktekintely:

‎Brian Shilhavy

‎Preview and download books by Brian Shilhavy, including How to Choose a Coconut Oil, Baking Soda & Coconut Oil Cleanser for Problem Skin and many more.

books.apple.com

Szreintem mindenki jobban jar, ha megmarad a kokuszolaj-receptkonyveknel...

9GAG.COM

comment-cdn.9gag.com

 

[ghostrider]

Az embereknek azért van két szeme, hogy térben lássanak, a távolságokat jól megtudják becsülni. Ha az egyiket becsukják akkor nem tudnak térben tájékozódni. Miért írom ezt? Azért, mert alapvetően a két oldal képviselői be csukják az egyik szemüket (nem ugyanazt), ezért a valóságnak csak egyik oldalát látják. A térlátás, a realitásnak felel meg. Nagyon nem könnyű realistának maradni belülről, maximum akkor, ha nagyon távolról nézzük és nem befolyásol minket, nincs semmilyen függő viszony, vagy érdekeltség. Az ukrajnai fegyveres konfliktussal részünkről az a baj, hogy
1. Nagyon közel van
2. A múltbeli beidegződések dolgoznak
3. Súlyos érdekeltségek vannak
4. Az információk már a kezdetektől torzulnak, sokszor hamisak, értékelhetetlenek, hiányosak
5. A véleményünk nagyon sokszor nem a realitásoktól, hanem beállítottságunktól függ, ez határozza meg, hogy mit "látunk bele"
6. Tudomásul kell vennünk, hogy kibicek vagyunk, a véleményünk nem oszt, vagy szoroz, de minimálisan hatunk mások (a témában tudatlanok) véleményére
7. Semmi sem az, aminek látszik, a színfalak mögött egy sokkal nagyobb játszma folyik
8. Ukrajnában a pokol van mindenkinek, ahol harcok folynak, függetlenül, hogy nyugati ukrán, ukrán, orosz-ukrán, vagy az Orosz Föderáció valamelyik tagja, vagy önkéntes a résztvevő
9. Lehet szurkolni egyiknek is, meg a másiknak is, de nem kellene gyűlölni senkit, intelligensen vitázni róla, művelt emberhez méltóan.
10. A halál mindenhol borzasztó, kiváltképpen, ha még csúnya is, ne örömködjünk rajta. Mennyi halott lehet a két oldalon, akik ismerik egymást, rokonok, ismerősök
11. Próbáljuk a nagy egészet látni, ne csak a részleteket
Orosz tüzérség, ukrán pokol. Mennyi áldozat kell még, az utolsó ukránig USA szlogennel.

A DNR "Vosztok" zászlóalja nyomul előre Ugledar felé, T80-as tankokkal és aknavetőkkel lövi az ukrán csapatokat

Ukrán szakasz a Nevelszkoje telepen

 

[ghostrider]

Elnézést, az utolsó hsz.-m az ukrán topic-ba akartam tenni. Kérem Terminátor-t, hogy tegye át. Köszönettel.

 

[Nemerson]

Az Oroszország elleni brit fenyegetések után két orosz hadihajó váratlanul megjelent a partjainál

https://avia-pro.net/news/posle-ugroz-velikobritanii-v-adres-rossii-u-eyo-poberezhya-neozhidanno-poyavilis-dva-rossiyskih

 

[Wilson]

Egy apró londoni irodából igázták le Indiát, és ők taposták ki az utat Escobarnak meg az Amazonnak is......​

2022. 08. 30. 10:58


Millió módja lett volna, hogy a nyugati hatalmak elkerüljék az afganisztáni megszállás katasztrofális végkifejletét, ami Putyint is bátoríthatta Ukrajna lerohanására – véli William Dalrymple, aki már tíz éve egy vaskos könyvben figyelmeztetett a baljós történelmi előzményekre, és akinek az afgán elnök mellett a Fehér Ház egyaránt kikérte tanácsát. A most magyarul is megjelent A sah visszatér izgalmasan eleveníti fel Afganisztán első nyugati megszállásának tanulságos kudarcát, amit a történelem első nagy multicége, a Brit Kelet-indiai Társaság hajtott végre. Vajon miben készítette elő a terepet ez a világot behálózó vállalat korunk cégóriásainak? Mi várható most Afganisztánban? És miért hatékonyabb a 21. században a kínai imperializmus a nyugatinál? A nagyrészt Delhiben élő, évtizedek óta a térséget kutató történésszel Budapesten interjúztunk.

Szakmáját tekintve történész, nem pedig jós, ebben az angolul tíz éve megjelent könyvében mégis elég pontosan megjövendölte, hogy Amerika afganisztáni háborúja hasonlóan fejetlen, megalázó kivonulással végződik majd, mint az ország első nyugati megszállása a 19. század közepén.

Ehhez igazán nem kellett jósnak lenni. Kristálytisztán látszott, merre haladnak a dolgok. A diplomaták és a politikusok nagy része persze nem akarta levonni a kellemetlen következtetéseket, de reálisan értékelve a helyzetet teljesen világos volt, hogy előbb-utóbb az a végkifejlet várható, ami tavaly nyáron be is következett. Annyira megalázó és megsemmisítő azért nem volt ez a kivonulás, mint az 1842-es, amikor a megszálló hadsereg jelentős része odaveszett a menekülés során. De így is totális vereséggel ért fel, azóta is ennek a kudarcnak a következményeivel élünk.

Mik voltak az első angol–afgán háború fő tanulságai, amit a nyugati hatalmak figyelmen kívül hagytak az elmúlt húsz évben? És miért ásta bele magát a régió történetébe?

Húsz éve kezdtem el foglalkozni a Brit Kelet-indiai Társasággal, ezzel a vállalattal, ami szerintem az újkori történelem egyik legkülönlegesebb képződménye. A Johnny Depp-rajongók emlékezhetnek rá, hogy röviden feltűnik A Karib-tenger kalózaiban is, ahol egy ponton a Brit Kelet-indiai Társaság az ellenség. Bizonyos értelemben a film adta az inspirációt, mert egy ponton rádöbbentem, hogy a társaság, amivel legtöbbször csak unalmas iskolai tankönyvekben találkozunk, valójában az első nagy multinacionális vállalat volt. Így mindaz jellemezte, ami miatt manapság tartunk korunk olyan cégóriásaitól, mint például az Exxon Mobile, a Facebook, az Amazon vagy a Tesla. Hogy a maguk előnyére torzítják a gazdaságot és a politikai rendszert, és hogy a kormányok sem képesek elszámoltatni őket. Mindez már évszázadokkal korábban lezajlott a Brit Kelet-indiai Társaságnál is, csak még szélsőségesebb formában.

Szajki Bálint / 24.hu

Egy apró londoni irodából hódították meg Indiát, a világ akkori leggazdagabb országát.

Tényleg ne egy hatalmas székházra gondoljunk, a társaság központi irodája egy öt ablak széles épület volt, nem nagyobb ennél a budai lakóháznál, amiben most beszélgetünk. Az indiai hódításuk kezdetén mindössze harmincöt ember dolgozott a londoni irodában. Már ez elképesztő, hogy milyen kevés emberrel hajtottak végre világtörténelmi léptékű dolgokat.

Mi tette őket erre képessé?

Például a pénz, amit indiai bankároktól kaptak kölcsön. Mert az fontos volt, hogy mindig megadták a tartozásaikat, határidőre fizettek, és gondosan ügyeltek arra, hogy a kereskedelmi szerződéseiket soha ne szegjék meg. Ebben különböztek India számos korábbi uralkodójától, akik a bankárokat inkább piócáknak és egyéb élősködőnek tartották – sokszor ennek megfelelően bántak velük. Itt azonban egy csapat vállalati ember találkozott egy másik csapat vállalati emberrel, és hiába volt az egyik brit, marhahúsevő és keresztény, a másik pedig indiai, vegetáriánus és hindu vagy épp dzsainista, közben ugyanazt a pénzügyi nyelvet beszélték, a kereskedelmi érdekeik pedig egybeestek. Ezt a folyamatot ma is megfigyelhetjük a világ legtöbb pontján, a pénzügyi elit tagjai kiválóan szót értenek egymással a nemzeti, kulturális, vallási különbségek ellenére. Jobban elmélyedve a témában tehát világossá vált, hogy a Brit Kelet-indiai Társaság felemelkedése és bukása nem holt történelem, hanem a mi korunkról is szól. Négy könyvben dolgoztam fel ezt a történetet, a megjelenés dátumát tekintve a The Anarchy című kötet a legújabb, amely a társaság felemelkedéséről szól. Barack Obama ezt 2019-ben a kedvenc könyvei közé választotta. Eggyel korábban írtam A sah visszatért, ebben a társaságnak azt az időszakát mutatom be, amikor a maximális ambíció és könnyelműség lett úrrá rajtuk: immár nem elégedtek meg Dél-Ázsiával, de Közép-Ázsiát is el akarták foglalni. Sokszor elfelejtik, hogy Afganisztán meghódítása első körben nem állami, hanem vállalati projekt volt. Nem a Downing Streeten döntöttek róla, és nem a brit hadsereg vagy a királyi flotta hajtotta végre, hanem egy magáncég. Ezért is annyira releváns a történet.

Ezek a cégek kormányokat döntöttek meg, háborúkat vívtak, politikusokat fizettek le, törvényhozási folyamatokat aknáztak alá. Ők taposták ki az utat a mai gigavállalatoknak, amelyek olykor nagyobb gazdasági forgalmat bonyolítanak, mint egyes országok.

Fejből nem tudom, mennyi Magyarország éves GDP-je, de meglepődnék, ha jelentősen meghaladná a Microsoft vagy az Apple éves bevételét. A nagyvállalatok persze nemes célokat is szolgálhatnak: munkát adnak embereknek, kényelmesebbé teszik az életünket és pörgetik a gazdaságot. Ha egy könyvet meg akarunk venni, ma már ki sem kell lépnünk otthonról, elég kettőt kattintani az Amazonon. Ennek a hatalomkoncentrációnak ugyanakkor megvannak a veszélyei is, és a történelemben elmélyedve találhatunk figyelmeztető leckéket.

A Brit Kelet-indiai Társaságot tehát kis túlzással úgy kell elképzelni, mintha az Amazonnak saját területe és hadserege lenne?

Pontosan. És nem pusztán India és Afganisztán sorsa forgott kockán, hanem Angliáé is. Mert hatalma csúcsán a társaság sok hazatérő munkatársa arra használta a vagyonát, hogy bejusson a parlamentbe. Volt olyan szakasz, amikor a vállalat hatvan alkalmazottja parlamenti képviselő is volt, és ezen túl még számos politikusnak voltak részvényei a Brit Kelet-indiai Társaságnál, akik így szintén érdekeltek voltak a sikerében. Már ekkoriban kifejlesztették a vállalati lobbizás teljes eszköztárát. Az első dokumentált céges korrupciós eset is hozzájuk fűződik: a társaság kormányzója 1690-ben a londoni Tower tömlöcébe került, mert pénzt ajánlott politikusoknak, hogy úgy módosítsák a törvényt, amivel a vállalat még jobban kiterjesztheti monopóliumát. Ez is ismerős lehet, mert ma sem csak az a veszély fenyeget, hogy egy olajcég megkenhet valakit Nigériában, vagy sötét üzleteket üthet nyélbe Szaúd-Arábiában, hiszen közben otthon, Amerikában vagy Európában is aláaknázhatja a demokratikus intézményrendszert a saját érdekeit hajtva.

Szajki Bálint / 24.hu

Pusztán az innovatív üzleti modell és a rugalmasság tette ennyire hatékonnyá a társaságot? Hiszen egy olyan időszakban igázta le Indiát, amikor annak gazdasága összehasonlíthatatlanul virágzóbb volt, mint Angliáé.

A Brit Kelet-indiai Társaság megalapításakor, 1600-ban India a világgazdaság csaknem negyedét, 22,5 százalékát produkálta. Eközben a brit gazdaság mindössze 1,8 százalékot tett ki. Mire a gyarmatosítás időszaka 1947-ben lezárult, ez az arány nagyjából megfordult. Nagy-Britannia a világ javainak a negyedét adta, míg India hozzájárulása lecsúszott az egy számjegyű tartományba.

De hogy kényszerítette térdre az egérke az elefántot?

Mint a legtöbb sikeres vállalat, a társaság is megváltoztatta menet közben a marketingjét és az üzleti stratégiáját. Eredetileg fűszerkereskedelemre szakosodott, és nem is Indiára, hanem a ma Indonéziaként ismert szigetvilágra koncentrált. Angliából hajóztak Jakartába és egyéb városokba, hogy fűszereket vegyenek, aztán jó haszonnal eladták a világ más részein. De a hollandok ezt jobban csinálták náluk. Jobb hajóik voltak és a pénzügyi rendszerük is alkalmasabbnak bizonyult erre a tevékenységre. Így, negyven évvel a megalapítása után, a társaság alapjaiban újragondolta önmagát, akárcsak egy startup cég, ami kicsit félresiklik, így át kell alakítania az üzleti modelljét, a struktúráját és a befektetői körét. 1640-ben kiszálltak a fűszerbizniszből, és indiai textilekkel kezdtek kereskedni. Óriási profilváltás. A Mogul Birodalom épp hatalma csúcsán volt Indiában, ekkoriban épült a Taj Mahal – a világ legerősebb gazdasága volt. Ám a mogul uralkodóknak nem volt tisztességes kereskedelmi flottájuk, így kapóra jön nekik a Brit Kelet-indiai Társaság a hajóival. Ezt követően a társaság gigantikus tengeri kereskedelmi hálózattá nőtte ki magát. Annyira hatékonyan csinálták, hogy egészen Mexikóig érződtek a hatásai, ahol hamarosan válságba került a textilgyártás, mert nem tudott versenyezni az Indiából beáramló olcsó szövetekkel.