Ha jobban megnézzük a történelmet, az évezredeken át egyeduralkodó feudalista alapú társadalmi berendezkedés óta lényegében a kapitalizmus volt az egyetlen alternatív olyan variáció, amely hosszabb távon is működőképes maradt. A szocializmus, vagy a nemzetszocializmus, a hardcore verziók, avagy a kommunizmus és a fasizmus ezzel szemben utópiák, az emberi fajra egyátalán nem jellemző uniformizált hangyatársadalmat próbálják meg a gyakorlatba áterőltetni, lényegében kudarccal.
A kapitalizmus újítása a feudalizmushoz képest, hogy alapvetően nem az arisztokrácia egyedüli kiváltsága gazdagság, hanem a piacon sikeres szereplők jutalma.
A kapitalizmus természetes velejárója, hogy - lévén a mindenkori növekedésre épül - egy idő után sajátos kettősséget szül.
A legnagyobb piaci szereplők, melyek érdekérvényesítési képessége is a leghatalmasabb, képesek produkálni a legkisebb növekedést, gyakorlatilag megdermednek, elnehezülnek, mint a mocsárba a saját lomhaságuknál és súlyuknál fogva beleragadt gigantikus dinoszauruszok.
Ezek az óriássá vált cégek tehát társadalmi és politikai súlyuknál fogva képesek sakkban tartani a mindenkori politikát, saját céljaik érdekében. Nem véletlen, hogy éppen ezért a történelemben már nem egyszer került sor a túlontúl nagy befolyással bíró, monopolhelyzetben levő gigavállalatok feldarabolására.
Amikor ifjabb George Bush révén a texasi primitívség került a Fehér Házba - a történelemben már nem először - a kelleténél egy fokkal nagyobb érdekérvényesítő képességgel bíró olaj-, energetikai-, szolgáltatóipari és nem utolsósorban hadiipari cégóriások háborúk sorozatával követelték maguknak az addig megszokott növekedési rátához szükséges új piacok megnyitását.
Ez a fajta régi/új módszer tehát arról szól, hogy amíg a vietnámi háború lényegében csak odahaza hozott új megrendeléseket és jóformán csak a hadiipar profitált belőlük, a XXI. századi helyi háborúkkal külföldön, erőszakkal nyitnak új piacokat, miközben persze az állam is komoly megrendelésekkel látja el őket, jókora eladósodás mellett.
Tehát a soron következő világháborúhoz már adva van a világméretű front és a világra szóló fegyverkezési verseny, no meg a mindenkiben napról napra egyre inkább gyülemlő indíték a balhéhoz. Ilyen környezetben égető szükség volna a politikai döntéshozók kezét megvezető túlhízott, de fékezhetetlen étvágyú gazdasági szereplők befolyásának megnyírbálására, feldarabolására, társadalmi súlyuk visszaszorítására.
Milyen árat fognak majd ezért a Fontos szerepért fizetni.