[BIZTPOL] A nagy sakktábla

Status
Not open for further replies.
Szigorúbb menekültügyi törvény tervezetét fogadta el a német kormány
http://www.youtube.com/watch?v=HTnpiZrGbuI
 
Sajnos hasonlóan látom én is, pedig csak hallgattam némi politológiát, de nem vagyok politológus. Merkelt egy éve még teljes meggyőződéssel mondtam volna európa legrealistább, legnagyszerűbb politikusának, mostanra meg az egész népét, s annak jövőjét(sajnos a mienkkel együtt is), úgy néz ki, eladta kilóra.
 
Az oroszok szorgosan készulnek a szaudi király moszkvai látogatására. A moszkvai szaudi nagykovet szerint SZA hosszútávu stratégia partnerség kialakítására torekszik Oo-al mind gazdasági,politikai és biztonsági téren .
 
<b>Az Iszlám Állam napjai meg vannak számlálva. Maguknak, európaiaknak is annyi.</b>
Jászberényi Sándor

"Az Iszlám Állam napjai meg vannak számlálva. Bár indítanak offenzívákat, már képtelenek bármit is visszafoglalni tőlünk. Szerintem azért nem roppantak össze, mert az USA ezt nem szeretné. Miért? Mert fél, hogy abban a pillanatban siíta és így iráni befolyás alá kerül az egész térség. Most azonban, hogy megjöttek a ruszkik, muszáj lesz csinálniuk valamit."



"Maguknak, európaiaknak is annyi – szól a parancsnok szomorú mosollyal. – A Dáesh kettős politikát folytat: egyrészt kampányol az ellen, hogy a területéről a lakosság a káfer (értsd: hitetlen) Európába menjen, másrészt a saját embereit küldi Európába a menekültekkel. Már most dicsekszenek azzal, hogy ötezer mudzsahidet sikerült bejuttatni Európába, és ők mind utasításra várnak."

„Terrortámadások várhatóak?” – kérdezem vissza.

„Persze. De nem emiatt annyi maguknak. Egy arabnak öt-nyolc gyereke születik. Egy európainak jó, ha kettő.”

„Mit gondol az integrációról?”

„Szelídített már csörgőkígyót?”


(...)

"A parancsnok derűsen kifejti, hogy a világ mételye az iszlám, olyan nincs, hogy egy arab békében éljen egy nem muszlimmal, ahová beteszik a lábukat azt a területet iszlamizálják, mind baszhatjuk ott Európában. Egyébként, amint annyi a Dáesh-nak, Irakban is háború lesz. A siíta szabadcsapatokkal, a hasd as shábival már most megy a balhé, idő kérdése, hogy ez totális háborúvá alakuljon. Egyébként emiatt nem izgul túlzottan. „Mi kurdok vagyunk – mondja. – Megszoktuk.”


http://24.hu/kulfold/2015/09/29/963527/
 
<b>Elveszett illúziók – Európa jövőjéről 1</b>

<b><i>Minden rosszban van valami jó – mondják. Pesszimisták szerint meg minden rosszban van valami még rosszabb. Hogy esetünkben melyik igaz, annak eldöntését – a migráns-válság kapcsán – a nyájas olvasóra bíznám. Én, a magam részéről úgy gondolom, hogy az első ijedtség elmúltával, talán le lehet vonni néhány általános jellegű következtetést. Hiszen a kérdés pillanatnyilag „megoldott”, a migránsok rendezett sorokban, mindenféle akadály nélkül masíroznak az ígéret földje felé, miközben az európai vezetők, szokás szerint, egymás és a saját hajukat tépik.</i></b>


http://aristo.pestisracok.hu/elveszett-illuziok-europa-jovojerol/
 
Mikortól beszélhetünk a NATO és az Oroszországi Föderáció közti konfliktus kezdetéről? Valóban a Krím visszacsatolása Oroszorhághoz volt mindennek az oka?
Az orosz-NATO konfliktus kezdetekezdete
http://www.youtube.com/watch?v=OliLS_oI6p0
 
Monte!
Érdekel még a Misinator által idézett parasztbácsi története?
Moldova György: Égi Szekér c. szociográfiájában szerepel.
Szó szerint nem tudom idézni, mert rég olvastam. De a lényeg:
"A parasztbácsit felviszi egy permetező repülő. A pilóta csak azt hallja: Gondoltam! Ezt is gondoltam! De ezt már nem gondoltam!
Leszállás után megkérdezi az öreget, hogy miért mondta?
Az öreg válasza: Hogy bepisilek, gondoltam! Hogy bekakilok, gondoltam! De, hogy az egész a nyakamba folyik azt nem gondoltam!
 
Aki mer az nyer? – Putyin és a Nyugat hatalmi játszmái Szíriában
Orosz erők Szíriába történő telepítése, új szövetségek a Közel-Keleten és az ENSZ Közgyűlésen tapasztalt hatalmi játszmák tették mozgalmassá az elmúlt napokat a szíriai válság megoldásában érdekelt nemzetközi szereplők számára. Van-e esély a válságkezelésben tapasztalt bipoláris modell meghaladására, és mi áll az orosz katonai aktivitás hátterében? Rövid beszámoló az elmúlt hét eseményeiről.
http://biztonsagpolitika.hu/cikkek/aki-mer-az-nyer-putyin-es-a-nyugat-hatalmi-jatszmai-sziriaban
 
Putyó vagy konteókat terjeszt az ENSZ Közgyűlésen, vagy a kazár maffia valóban létezik.Maximálisan egyetértek, az USA mögé bújva és felhasználva az USA potenciálját sütögetik a saját nem is olyan kicsi pecsenyéjüket. Ez racionális magyarázatot ad arra, hogy miért jön "többféle beszéd" a Fehér Házból/Pentagonból.

Egyetlen konkrét, jól elkülöníthető szervezet (nevezzük "háttérhatalomnak"), szerintem nem létezik. Ezért is "jön többféle beszéd" az amcsi kormánytól és kormányszervektől. És ugyanezért is van gyakran az a már korábban általad is említett, káoszszerűség, logikátlanság az eseményekben és az azokra reagálásban. Én úgy gondolom, hogy több kisebb és nagyobb (a nagyobbak akár globálisak is) hatalmi szervezet van (és nem csak egyetlen még nyugaton/Amerikában sem), ezek között pedig gyakran ideiglenes, vagy tartósabb szövetségek kötődnek, aztán felbomlanak, vagy akár egymásnak is eshetnek, ha a "személyesebb" érdekeik, ambícióik épp ütköznek.
 
És ezek a gazdasági alapon működő társaságok (és az aktuális partnereik nemzetközi szinten) az adott igényeik szerint próbálnak hatni a kormányokra, kormányszervekre az ott lévő "embereiken" keresztül. Más társaságoknak viszont mások az érdekeik, szóval ők is hatni próbálnak, aztán mindig az adott ügyben döntési pozíciókban lévőknél nagyobb befolyást elérni tudó társaságok győznek.
 
A VW botránynak igazán az lesz a legnegatívabb következménye, hogy az emberekben a bizalmat vágták haza és a jövőben már nehezen fognak elhinni bármit, ami a prospektusokban, leírásokban szerepel, ráadásul a tesztek valódiságában is kételkedni fognak és ez nem csak az autó iparra fog vonatkozni.
Személy szerint én a nagy világégést még jóval távolabbinak tartom, a természeti katasztrófák előbb fognak bekövetkezni. A farok méregetés most kicsúcsosodik, de látható, hogy nem a fegyverek fognak igazán dominálni (a népvándorlás sokkal súlyosabb és nehezebben is lehet ellene védekezni, pedig még csak az elején vagyunk), azok megmaradnak a kisebb régió szinten, hanem a kíméletlen gazdasági-pénzügyi manőverek a cyber hadviseléssel megspékelve. A fegyverek inkább két dolog miatt kellenek. 1. Üzlet, 2. Mindenki tudja, hol a helye, meddig mehet el.
Itt egy vélemény, érdemes végig nézni.
https://youtu.be/iRSGJmPZ6NQ

Nekem nincs kocsim, es megsem hittem el soha, hogy a prospektusokban szereplo 4-5 literes fogyasztasok igazak lehetnek. Szerintem a szoke nokon kivul senki sem gondolja komolyan, hogy azt a fogyasztast ki lehet hozni.
Nem rendult itt meg semmilyen bizalom. Sot, valoszinuleg ezutan majd nem fognak akkorat hazudni a gyartok a fogyasztasrol.
Egyebkent ha a nemetek nem tudnak olyan motort epiteni, ami hozza ezt a fogyasztast, akkor senki sem tud. A tobbiek meg nem buktak le, de ugyanezt csinaljak. Akkor ezentul nem fognak az emberek kocsit venni?
Amugy a mult heten mar irtam, en orulok ennek a botranynak, legalabb van ra esely, hogy nagyobb penzeket fognak az elektromos kocsik fejlesztesebe, gyartasaba fektetni. Nemetorszagnak es a vilagnak is erdeke lenne ez.
 
<blockquote rel="zsolti">Merkelről nekem nem is oly régóta, de egyre inkább az a véleményem, hogy ő meg lett fogva valamivel nagyon. DE úgy IGAZÁN nagyon. Báb, a lv.100 as fajtából való.

http://magyaridok.hu/velemeny/angela-merkel-semmit-nem-ert-vagy-hatterhatalom-iranyitja-27831/</blockquote>

Már csak a csecsemőknek nem egyértelmű, hogy Merkelt zsarolják. Lehallgatási botrány ...
 
Az orosz diplomácia gyozelme?!

Nazarbajev: Obama elnok megértette Oo pozícióját és kész az egyuttmukodésre.

Kerry: Az usa már nem akarja Aszad gyors távozását a hatalomról.
 
<blockquote rel="tarzaan"><blockquote rel="zsolti">Merkelről nekem nem is oly régóta, de egyre inkább az a véleményem, hogy ő meg lett fogva valamivel nagyon. DE úgy IGAZÁN nagyon. Báb, a lv.100 as fajtából való.

http://magyaridok.hu/velemeny/angela-merkel-semmit-nem-ert-vagy-hatterhatalom-iranyitja-27831/</blockquote>

Már csak a csecsemőknek nem egyértelmű, hogy Merkelt zsarolják. Lehallgatási botrány ... </blockquote>

Igen kb nekem is ez jött le , hogy amikor Merkel Amerikába utazott a lehallgatás botrány után , gondolom akkor mutatták meg neki mi van ellene és elmondták a feltételeket :D :D Az is fura véletlen hogy egyből megválasztása utána történt ez, tehát az Amerikaik egy teljes cíklusra bebiztosítoták maguknak a német vezetőt. Thank You
 
Így van ez, ha szovetséges(usa) elektronikia dolgokat használnak a nyugati világ vezetoi. :))) Ezért tudnak mindent (még a magánéletukrol is) nem csak nyugati vezetokrol : Kanadától kezdve Japánig.
 
FRISS (1 perce)
Putyin az orosz parlament felsoházához fordult , hogy engedélyezze az orosz csapatok kulfoldon való bevetését(Szíria) !!!!!
 
Az orosz Felsoház már tárgyalja a kérést és biztosan igent mond. Úgy néz ki ma kezdodik a "szíriai buli" (orosz bombázások)
 
Status
Not open for further replies.