A Varsói NATO-csúcs leginkább a nukleáris „chicken game” egy államosához hasonlítható – írja William F. Engdahl stratégiai elemző. (A „chicken game” egy sajátos bátorságpróba. Két, kellően magabiztos/szuicid hajlamú résztvevő elindul autóval egymással szemben, és az veszít, aki hamarabb félrekapja a kormányt. A vesztes kapja a „chicken” [magyar hasonlattal: „gyáva nyúl”] titulust.)
Washington és a NATO – látva, hogy a világ feletti kontrolljuk napról napra csökken – folyamatosan a feszültséget keltik és provokálják Oroszországot, mivel hegemóniájuk fenntartása érdekében a katonai eszkalációt tartják az egyetlen megoldásnak. A NATO-csapatok kelet-európai állomásoztatása egy szélsőséges provokáció, teljesen felesleges biztonsági kockázatnak téve ki Lengyelországot és a balti államokat.
Oroszország egyértelművé tette, hogy jelen helyzetben nem ő az agresszor. Az ukrajnai puccs óta az USA mindent megtesz, hogy agresszív lépésre késztesse Moszkvát, ez azonban a mai napig nem történt meg – és ezt nagy csalódásként élik meg Washingtonban, (különösen a hadiipari lobbi). Nem akar beindulni a fenyegetettség-érzésre bazírozott háborús pszichózis az Egyesült Államokban sem, holott a média mindent megtesz ennek gerjesztésére.
Egy hatalmi konstellációt nem lehet erővel fenntartani, ezt igazolja a Brexit is. Az EU, mint transznacionális konglomerátum bomlásnak indult, ez a szétmállási folyamat lépésről-lépésre fog folytatódni a jövőben. Brüsszel mindent megtett az unió egybentartására, de minden hiábavaló volt, látható, hogy az Európai Unió soha nem fog úgy működni, mint az Egyesült Államok. Érdekes helyzet alakult ki, ugyanis az EU tagállamaiban kialakult egy markáns blokk, mely ellenez minden, Washington által Oroszország ellen inspirált provokációt, mint ahogy ennek a német külügyminiszter hangot is adott. Frank-Walter Steinmeier egy júniusi lapinterjúban saját kormányával ment szembe, amikor arról beszélt, hogy az orosz-ukrán viszony rendeződését megkezdődően fokozatosan fel kell oldani az oroszországi elleni szankciókat.
Az Oroszország elleni NATO-provokációk teljesen szükségtelenek – állapítja meg a szakértő. Az európai politikai elit a nyilvánosság előtt úgy tesz, mintha a legnagyobb egyetértés lenne a NATO-tagállamok között, valójában azonban a felszín alatt óriási ellentétek feszülnek. Németország nem akar újabb háborút Oroszországgal, de az Egyesült Államokat saját érdekeinek érvényesítésén kívül semmi nem érdekli. Minél inkább erőltetik az atlantista háborús héják a háborút, annál nagyobb ellenállás fog kialakulni az európai államokban. Valószínűleg az utolsó pillanatokban fog eldőlni, hogy ebben a játékban ki lesz a „gyáva nyúl.”
Washington és a NATO – látva, hogy a világ feletti kontrolljuk napról napra csökken – folyamatosan a feszültséget keltik és provokálják Oroszországot, mivel hegemóniájuk fenntartása érdekében a katonai eszkalációt tartják az egyetlen megoldásnak. A NATO-csapatok kelet-európai állomásoztatása egy szélsőséges provokáció, teljesen felesleges biztonsági kockázatnak téve ki Lengyelországot és a balti államokat.
Oroszország egyértelművé tette, hogy jelen helyzetben nem ő az agresszor. Az ukrajnai puccs óta az USA mindent megtesz, hogy agresszív lépésre késztesse Moszkvát, ez azonban a mai napig nem történt meg – és ezt nagy csalódásként élik meg Washingtonban, (különösen a hadiipari lobbi). Nem akar beindulni a fenyegetettség-érzésre bazírozott háborús pszichózis az Egyesült Államokban sem, holott a média mindent megtesz ennek gerjesztésére.
Egy hatalmi konstellációt nem lehet erővel fenntartani, ezt igazolja a Brexit is. Az EU, mint transznacionális konglomerátum bomlásnak indult, ez a szétmállási folyamat lépésről-lépésre fog folytatódni a jövőben. Brüsszel mindent megtett az unió egybentartására, de minden hiábavaló volt, látható, hogy az Európai Unió soha nem fog úgy működni, mint az Egyesült Államok. Érdekes helyzet alakult ki, ugyanis az EU tagállamaiban kialakult egy markáns blokk, mely ellenez minden, Washington által Oroszország ellen inspirált provokációt, mint ahogy ennek a német külügyminiszter hangot is adott. Frank-Walter Steinmeier egy júniusi lapinterjúban saját kormányával ment szembe, amikor arról beszélt, hogy az orosz-ukrán viszony rendeződését megkezdődően fokozatosan fel kell oldani az oroszországi elleni szankciókat.
Az Oroszország elleni NATO-provokációk teljesen szükségtelenek – állapítja meg a szakértő. Az európai politikai elit a nyilvánosság előtt úgy tesz, mintha a legnagyobb egyetértés lenne a NATO-tagállamok között, valójában azonban a felszín alatt óriási ellentétek feszülnek. Németország nem akar újabb háborút Oroszországgal, de az Egyesült Államokat saját érdekeinek érvényesítésén kívül semmi nem érdekli. Minél inkább erőltetik az atlantista háborús héják a háborút, annál nagyobb ellenállás fog kialakulni az európai államokban. Valószínűleg az utolsó pillanatokban fog eldőlni, hogy ebben a játékban ki lesz a „gyáva nyúl.”
Ott azért elvigyorodtam én is, mikor olvastam. </blockquote>
