Oroszok, ha figyeltek: remélem, megtaláljátok [Hillary Clinton] harmincezer eltűnt emailjét! Szerintem a sajtónk nagyon örülne ennek – mondta egy sajtótájékoztatón Donald Trump 2016. július 27-én. Az oroszok márpedig figyeltek, az egyik orosz katonai titkosszolgálat, a GRU hekkercsapata még aznap este hozzálátott, hogy megpróbálja feltörni azt a magánszervert, ahonnan Clinton a levelezését bonyolítja. Ráadásul mindez másfél hónappal volt azután a zárt körű találkozó után, ahol a Trump elnökválasztási kampányának vezetői (kampánymenedzsere, illetve a fia és a veje) egyértelműen jelezték az orosz államhoz kötődő egyéneknek, hogy érdeklik a Hillary Clintont lejárató információk.
Vajon Trump itt tudatosan próbálta terelgetni az orosz titkosszolgálatokat, hogy milyen jellegű információknak örülne igazán? Ez csak egy az ezer kérdés közül, amire még mindig nem tudni a választ Trump és az oroszok kapcsolata körül.
Abból a nyilvánosságnak szóló vádiratból tudjuk, hogy gyakorlatilag Trump ország-világ előtt elmondott kérésére aktivizálódtak az orosz hekkerek, amit múlt pénteken tett közzé a Trump és az oroszok összejátszása ügyében nyomozó különleges ügyész, Robert Mueller. Ezúttal 12 orosz titkosszolgálati tiszt ellen emeltek vádat az amerikai elnökválasztásba való beavatkozásról szóló összeesküvés miatt (ahogy a korábbi,
kamuhír-propagandás vádirat, úgy a mostani,
hekkertámadásokra koncentráló dokumentum is meglepően olvasmányosra, szinte kémregényszerűre sikerült).
A vádirat megjelenése idején Trump éppen európai körútját töltötte, aminek megint központi motívuma volt az észak-atlanti szövetségi rendszer aláaknázása. A NATO-csúcstalálkozón azzal fenyegetőzött, hogy az USA ki fog lépni a NATO-ból, ha a tagországok nem emelik lehetetlen mértékben a GDP-arányos katonai kiadásaikat (Trump tévesen azt gondolja, hogy ez valamiféle tagdíj vagy védelmi pénz). A hét második felében Nagy-Britanniában nyomást gyakorolt Theresa May miniszterelnökre, hogy minél előbb hagyja el az Európai Uniót. Egy vasárnapi interjúban
megkérdezték tőle, hogy ki az USA legnagyobb ellensége, mire azt válaszolta, hogy az EU. Alig egy hónappal ezelőtt a kanadai G7 találkozón bomlasztotta a nyugati országok egységét a kereskedelempolitikai zsarolásával, és követelte azt, hogy Oroszországot újra meghívják a találkozókra.
Ma pedig Vlagyimir Putyin orosz elnökkel fog találkozni Helsinkiben, és külpolitikai elemzők már előre azt
latolgatják, hogy vajon milyen nagyszabású engedményeket fog tenni az orosz elnöknek. Vlagyimir Putyin annak örülne a legjobban, ha esetleg az USA nevében Trump elismerné a Krím orosz elcsatolását, leállítaná a kelet-európai NATO-hadgyakorlatokat, vagy ígéretet tenne az orosz oligarchák elleni szankciók feloldására (utóbbit már megtette volna, ha az USA kongresszusa nem kötné a kezét). Trumpnak az a meggyőződése pedig, hogy az amerikai választásokba való orosz beavatkozást nem tartja olyan komoly dolognak, hogy problémázni kellene rajta, a múlt heti vádemelések után sem változott meg. Egyébként sem lenne túl hiteles, ha szembeszállna azzal a külső beavatkozással, ami éppen őt és szövetségeseit segítette hatalomra, és segíti majd várhatóan a novemberi időközi választásokon is.
De miért elkötelezett ennyire Trump, hogy Putyinék szekerét tolja? Az amerikai sajtó gyakorlatilag oroszlázban él, amióta Trump – amilyen szorosan, olyan váratlanul – megnyerte a választást, és kiderült, hogy kampánya kapcsolatban állt az orosz hatalomhoz közel álló szereplőkkel, ráadásul ezt már a választások előtt is vizsgálták szövetségi nyomozók. Az amerikai titkosszolgálatok szerint arra a sokrétű dezinformációs beavatkozásra, amivel az oroszok belenyúltak az amerikai választásokba, személyesen Putyin adott parancsot.
Riporterek, tényfeltáró újságírók és egyszerű állampolgárok százai, talán ezrei próbálnak a végére járni annak, hogy egészen pontosan milyen viszonyban is volt a megválasztott amerikai elnök, illetve üzleti és politikai köre az oroszokkal, pontosabban Vlagyimir Putyin rezsimjével. A tévés hírműsorokban a Watergate-ügyhöz hasonló lebilincselő folytatásos történet lett a Trump-orosz kapcsolat, Mueller ügyész minden lépését feszült érdeklődéssel követik. Ennek köszönhetően több tucatnyi orosz oligarchával, titkosügynökkel és más érdekes szereplővel ismerkedhetett meg az amerikai közvélemény.
Mivel a tét és az elnök politikái által kiváltott érzelmek elég nagyok, ezért talán nem meglepő, hogy nincs hiány összeesküvés-elméletekből.* A teljesen realisztikus történet, ami elkezdett kirajzolódni az amerikai sajtóban megjelentett történeteket összerakva, szintén egy összeesküvésről szól. Eszerint az oroszok káoszt akartak nyugaton, ezért folyamatosan segítik titkosszolgálati eszközökkel azokat a politikai erőket, amelyek támadják a hazai intézményeket és szimpatizálnak az oroszországi berendezkedéssel, külpolitikai törekvésekkel. Donald Trump kampánya pedig tele volt opportunista emberekkel, akik különböző okokból ugyan, de szívesen fogadták az oroszok támogatását. Trumpot viszont nem az oroszok mozgatják eszerint az elgondolás szerint, csak jókor volt jó helyen.
De van egy fokkal szélsőségesebb elmélet is, ami szerint Donald Trump maga gyakorlatilag orosz ügynök.
Mi van, ha végül a legszélsőségesebb összeesküvés-elméletről fog kiderülni, hogy igaz volt?
Végső soron a később Nixon elnök bukásához vezető Watergate-ügyet is sokáig egy valószínűtlen összeesküvés-elméletként kezelték. (A közvélemény pedig csak a Nixon-hangfelvételek nyilvánosságra kerülése idején fordult az elnök ellen.) Ehhez képest amit most tudunk a Trump-orosz botrányról, az bizonyos szempontból már sokkal durvább, mint az elbénázott betörésből indult Watergate-ügy.
Több, az Obama-kormányzat idején vezető beosztásban lévő titkosszolgálati vezető (többek között John Brennan volt CIA-főnök és James Clapper korábbi hírszerzési igazgató) nyilatkozott úgy, hogy szerintük Trump legalábbis tudtán kívül az orosz titkosszolgálatok óhajainak megfelelően cselekszik. A korábban atlanti kémkörökben kifejezetten hitelesnek tartott
Cristopher Steele-féle dosszié számos állításról pedig bebizonyosodott, hogy tényszerű*.
A rengeteg Trump-orosz kapcsolódási ponton* és a gyakran titkosszolgálati forrásokra építő cikkeken túl három igazán nagy, de legalábbis nehezen kimagyarázható jelét adja Trump, hogy valami igenis lehet az elgondolás mögött:
Mi van, ha Trump tényleg orosz ügynök?