Ez a cikk szerintem jól összefoglalja Kína Afganisztánnal kapcsolatos politikáját...
Hír24
"Peking már az amerikai, illetve NATO-jelenlét idején megkezdte egy katonai bázis kiépítését a Wakhan korridorban, amely gyakorlatilag egy mély völgy Afganisztán keleti, Kínával határos részén. A terület annyira elzárt a magas hegyek miatt, hogy még az afgán polgárháborúk sem pusztították el. Ide épített Kína az elmúlt években egy közös bázist, és itt kezdett afgán katonák képzésébe, ahogy a szomszédos Tádzsikisztánban is hasonló kínai bázis működik, szintén hegyvidéki területen. Ezek a bázisok – az innen indított járőrökkel – segíthetnek lezárni azokat az egyébként ellenőrizhetetlen útvonalakat, amelyen ujgur terroristák beszivároghatnak Kínába.
Ugyanakkor kérdéses, hogy békefenntartóként vagy más formában megkockáztatna Kína egy „afgán kalandot”.
Bár a kínai hadsereg erőforrásai kimeríthetetlennek tűnnek, és Afganisztán kiváló terep lenne katonai tapasztalatszerzésre, nem valószínű, hogy a kínai stratégák akár csak elgondolkodnának ezen.
Békefenntartóként érkezni persze biztosítana némi legitimitást, de ehhez az ENSZ Biztonsági Tanácsának az egyetértése is kellene, azaz Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia támogatása is. Ráadásul ezek a missziók többnemzetiek, nagy kérdés, hogy a jelenlegi nemzetközi hangulatban kinek lenne még kedve, erőforrása egy ilyen kiszámíthatatlan kimenetelű műveletben részt venni.
Egyedül nekivágni egy afganisztáni akciónak pedig még rosszabb esélyekkel kecsegtetne, ez világos a szovjet és amerikai tapasztalatok után. Az elmúlt évtized bámulatos gyorsaságú katonai modernizációja ellenére a kínai haderő tapasztalatlan; katonai műveletekben ugyan részt vettek békefenntartóként Libanonban és Dél-Szudánban, de háborús tapasztalatuk nincs. Peking külpolitikáját mindig is az óvatosság jellemezte, és a beavatkozás egy polgárháborús helyzetbe túlságosan kiszámíthatatlan, miközben érdemi nyereséget alig ígér. Ráadásul – és itt összeérnek a kínai és a kivonulás mellett szóló amerikai érvek – Pekingnek is a nagyhatalmi rivalizálásra kell készülnie, erőforrásait arra összpontosítania
Afganisztánban hiába van felbecsülhetetlen értékű gazdasági kincs (az egyik gyakori érv a nyersanyagéhes Kína kapcsán), ha azt a rossz biztonsági helyzet miatt még senkinek sem sikerült kiaknázni. Jellemző, hogy eddig sem amerikai vagy nyugati vállalatok kötötték a legnagyobb „üzletet”, hanem a kínai Metallurgical Group Corporation, amely 2007-ben 30 évre vette bérbe Mesz Ajnak területét, ahol a világ egyik legnagyobb nyílt színi fejtésű rézbányáját akarták kialakítani. Az akkor hárommilliárd dolláros befektetés Afganisztán történetének legnagyobbika volt, de a termelés mai napig nem indult meg, a tálibok rendszeresen megtámadták a biztonsági őröket, az ügyvezetőnek pedig korrupció miatt el kellett hagynia az országot.
Ez a példa arra is rávilágít, hogy még a pragmatikus Pekingnek is gondot okoz az afgán környezet, pedig a kínai befektetések jól elboldogulnak a rendezetlen hátterű, korrupt országok piacain. A kínai érdekek annak ellenére nem hatották meg a tálibokat, hogy Peking legfontosabb regionális partnere, Pakisztán a fundamentalista szervezet fő támogatója.
Kína a következő években – folytatva az eddigi tradíciókat – minden bizonnyal az óvatos kivárás politikáját folytatja majd Afganisztánnal, egyszerre tartva kapcsolatot a hivatalos kormánnyal és a tálib ellenzékkel. A Talibán Pekinggel is normalizálta kapcsolatait annak ellenére, hogy a tálibok a 2001 előtt az ujgur terroristáknak adott támogatások miatt biztonsági kockázatnak számítottak. Valószínűleg Peking kivárja, hogy az amerikai kivonulás után a tálibok betartják-e az ígéreteiket, és ha megszerzik a hatalmat, felelősen viselkednek-e."
Kínának nincs hova sietnie. Lehetséges, ám nem valószínű, hogy a szomszéd országok valamelyike vagy Oroszország megpróbálkozik az amerikaiak által hagyott űr betöltésével, de a távozó nyugatiakon kívül csak Peking rendelkezik olyan erőforrásokkal, hogy érdemben alakítson az afganisztáni folyamatokon.